Fertőtlenítő csapat dolgozik Asztanában 2020. március 30-án. Asztana teljes területének fertőtlenítését elrendelték Kazahsztánban #moszkvater

Tokajev válságellenes csomagja

Kazahsztán elnöke Kaszim-Zsomart Tokajev nagyszabású intézkedéseket jelentett be a polgárok és a vállalkozások támogatására. Jelentős bérpótlékot kapnak  az egészségügyben dolgozók. Tovább

Egy ortodox templomban takarít fertőtlenítővel egy alkalmazott mise után Ashmianyban, MInszktől 130 kilométerre 2020. március 22-én #moszkvater

Egyre óvatosabbak a belaruszok

Míg a hatalom szerint eltúlzott a járvány veszély, és egyelőre hallani sem akar karanténról, addig a lakosság a helyzet romlására számít, és szigorítaná a megelőző intézkedéseket. Tovább

Fertőtlenítik az utcákat Nur-Szultánban 2020. március 16-án #moszkvater

Ashabadban büntetnek a maszkért

Elhallgatja a koronavírust a türkmén hatalom, ám miközben bünteti még azt is, ha az utcán a járványról beszélnek, mindent megtesz annak elkerülésért. Ha lehet, még inkább bezárkózott, lezárta a határokat, és korlátozta a mozgást az…

Fotó:EUROPRESS/Russian Defence Ministry/Sputnik via AFP #moszkvater

Oroszországból szeretettel

Megváltoztatja a világot a COVID-19 járvány. Az elmúlt 70 évben elképzelhetetlen lett volna, hogy orosz katonai konvoj vonul végig fél a NATO egyik tagállamán. Az orosz humanitárius segély azonban sokaknak nem tetszik. Hiába, savanyú a…