„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Ekkor már egyre erősödött a nemzeti mozgalom, elsősorban Minszk és környékén, és egyre inkább az szerepelt a célkitűzéseikben, hogy békés úton szabaduljanak meg a lengyel és a bolsevik befolyástól, és független államként élhessenek tovább”
Fotó:Wikipédia
Nézzük a konkrét tényt. A szlucki felkelés a bolsevik rezsim ellen tört ki, és a célja egyértelműen a kommunisták kiszorítása, és a tőlük független Belarusz visszaállítása. Ugye, rögtön itt az első kérdés, mit akart valójában a több mint két éve száműzetésben lévő belarusz kormány? Egyáltalán volt-e valamilyen felkelés, és annak mi lehetett a célja? Nos, a jelenlegi belarusz történetírás sem teljesen egyértelmű a felkeléssel kapcsolatban. Az állami történetírás azt a hivatalos álláspontot képviseli, miszerint
„nem is volt felkelés a szovjet hatalommal szemben, ugyanis a szlucki területet a lengyelek szállták meg, nem pedig a Vörös Hadsereg”
A fenti álláspont fő képviselője, az akadémikus I. M. Ignatyenko az erről szóló könyvében kifejtette, a belaruszoknak semmi köze nem volt az egész „felkeléshez”, ugyanis amikor a lengyel hadsereg a szlucki kerületet és magát a várost elfoglalta, a belarusz parlament úgy döntött, hogy fegyveres ellenállást szervez a bolsevik hatalom itteni kiépítése ellen, és ehhez szervezett fegyveres különítményeket. Noha a szovjet kommunista rendszert valóban senki sem kívánta Belaruszban, az akadémikus és követői azt állítják, a felállított belarusz fegyveres erők és a Vörös Hadsereg között sosem volt összecsapás. Sőt, a létrehozott szlucki dandárt a lengyelek az általuk megszállt Nyugat-Belaruszban le is fegyverezték, majd feloszlatták. O. Romanko orosz hadtörténész szerint a felkelés eseményeit nagyrészt a belarusz nacionalisták emelik magasra.
„Van egy olyan ág, amely azt vallja, igenis létezett a szlucki felkelés, ám azt Lengyelországból pénzelték, ráadásul Lódz városába képeztek ki tiszteket, akik közül hárman bizonyíthatóan jelen voltak a felkelés központjának számító városban”
Adam Sztankevics történész például azt írta a tanulmányában, hogy a szlucki felkelést a lengyel vezérkar és a Legfelsőbb Belarusz Rada szervezte. Ugyanakkor vannak – a legtöbbjük száműzetésben élve – nem kevesen, köztük például E. K. Novik, I. L. Kacsalov, I. I. Kovkel és E. S. Jarmusik, akik azt állítják, hogy valós, és a bolsevik hatalommal szembeszálló felkelés zajlott 1920 végén Belaruszban, amelynek résztvevői nem kértek a moszkvai kommunistákból, de a lengyel elnyomásból sem.
A történettudományok kandidátusa, N. Sztuzinszkaja Litvániában megjelent, a belaruszoknak az 1920-as években a szovjethatalommal szembeni fegyveres ellenállását feldolgozó könyvében kijelentette,
„a szovjethatalom éveiben a szlucki felkelés történetét benőtte az ideológiailag megfertőzött értékelés, ráadásul a témát sok éven át titkosították, és rejtették a történészek elől”
A belarusz társadalom nagy része is az utóbbi kutatásokat tekinti kiindulópontnak, és ez alapján ítéli meg a szlucki felkelést. Nem véletlen, hogy amikor újjászületett az új, független belarusz állam, a felkelés kirobbanásának napját, november 27-ét a Hősök napjaként ünnepelték.
Nos, a fentiek ismeretében nézzük, mi is játszódott le 1920 végén Szluck és környékén. Az egész felkelésnek az alapját az 1920. október 12-én a lengyelek és a bolsevikok között Rigában aláírt előzetes békeszerződés adta. A belarusz delegáció – sem a bolsevikok által támogatott, sem a száműzetésben élő belarusz kormány – ezeken a tárgyalásokon nem vett részt, lévén egyáltalán nem hívták meg oda őket. Magán a tárgyalásokon még az is felmerült a Joffe vezette bolsevik fél javaslata alapján, hogy a belarusz területek teljes mértékben lengyel felügyelet alá kerülnek, cserébe az ukrán területek Szovjet-Oroszországhoz csatolásáért. A lengyelek visszautasították az ajánlatot, végül a felek abban állapodtak meg, hogy demarkációs vonalat hoznak létre Kievicsi-Lan résznél, és a belarusz területekből csak néhány nyugati kerület kerül Varsó fennhatósága alá, míg például Szluckot és környékét a Belarusz SZSZK fennhatósága alá helyezte.
„Ekkor már egyre erősödött a nemzeti mozgalom, elsősorban Minszk és környékén, és egyre inkább az szerepelt a célkitűzéseikben, hogy békés úton szabaduljanak meg a lengyel és a bolsevik befolyástól, és független államként élhessenek tovább”
Ragaszkodtak a száműzetésben lévő kormányhoz, és a legtöbb kerületben kijelentették, maguk szeretnének vezetőket választani, és nem szeretnék, ha azokat Moszkvában vagy esetleg Varsóban jelölnék ki. Az országossá növő mozgalom központja Szluck lett, a bázisát a parasztság adta, amely a legvégsőkig ellenállt a kommunista politikának, és ezért támogatta a független belarusz állam létrejöttét.
A lengyel hadak kivonulásával egyidőben elkezdődött az önvédelmi különítmények létrehozása. Az első ilyen alakulat 500 főből állt. A lengyel hadsereg ugyan nem avatkozott be a belarusz milícia létrehozásába, de 500 hibás puska átadásán kívül nem is nyújtottak támogatást nekik. Amellett, hogy folytatódott a fegyveres alakulatok létrehozása, a függetlenség kivívásában egységes politikai vezetés ugyanakkor megosztottá vált a hogyan tovább kérdésében.
„Voltak azok, akik a lengyelekkel való együttműködést szorgalmazták, míg a másik oldal a Moszkvával való egyeztetésben bízott inkább”
Az 1920. november 15-én összeült kongresszus, amely a kezdeti vitákat követően elfogadta a független belarusz állam kikiáltását, és tiltakozott a Vörös Hadsereg megszállása ellen. Ekkor már a kezdetinél komolyabb fegyveres erő is a belaruszok rendelkezésére állt. Egyrészt megalakult a szlucki lövészdandár, másrészt a lengyelek által internált Bulak-Balahovics tábornok seregének maradványai szintén jelentős erősítést jelentettek. A tábornok puskákat, géppuskákat, lőszereket, ruhákat szerzett be és adott át a belaruszoknak. Arról megoszlik a történészek véleménye, hogy a fentiek mennyire jelentettek komoly segítséget egy önálló hadsereg felállításához, ugyanis a kongresszus döntése értelmében megkezdődött a 16 és 50 év közötti férfi lakosság általános mozgósítása is.
Szluck, és részben Bobrujszk körzet lakossága a lázadók oldalára állt, és a szlucki felkelést a függetlenség hívei aktívan támogatták országszerte. Bulak-Balahovicsot a belarusz szovjetellenes ellenállási mozgalom katonai vezetőjévé nevezték ki, aki vállalta, hogy az általa felszabadított területeket átadja a polgári kormánynak.
„A lengyel csapatok november 24-én hagyták el Szluckot, míg a belarusz fegyveres erők több szakaszon több frontot hoztak létre”
Az első szlucki ezred körülbelül 20 km hosszú szakaszt foglalt el Szemezevótól Vyzna városáig, míg a Grozovszkij ezred foglalta el a front 60 kilométeres szakaszát egészen Szluck városáig. A fegyveres harc november 27-én kezdődött el a belarusz erők és a Vörös Hadsereg között. Az összecsapások kezdetben komoly belarusz sikereket hoztak. A Vaszilcsici mellett vívott ütközetet követően a bolsevik hadak visszavonultak, mint ahogy több más település birtoklásáért vívott csaták esetében is.
„A Vörös Hadsereg átszervezéseket hajtott végre, és a felkelés területére rendelte a 8. és a 17. hadosztályát, majd a megindított ellentámadásban elfoglalta Vyzna városát, s fokozatosan szorították vissza a felkelőket”
A túlerőben lévő Vörös Hadsereg december 20-án már Szemezsevót is elfoglalta, a felkelők egyre nehezebb helyzetbe kerültek. Nem elég, hogy hatalmas veszteségeket szenvedtek emberben és fegyverben egyaránt, tífusz járvány tört ki közöttük. Amikor december 28-án a maradék had átkelt a lengyel-orosz határt jelentő Moroch folyón, a felkelők letették a fegyvert, és ezzel véget ért a belarusz lázadása a független államuk létrehozásáért.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
