//Narratívák versenye a járvány árnyékában
Maszkot viselő csokoládé nyulakat készítenek egy svájci kisüzemben 2020. március 27-én #moszkvater

Narratívák versenye a járvány árnyékában

Heti tükör. Nemcsak a járvány, hanem az információs háború is tombol a vezető nagyhatalmak között. A tét ugyanis nem kevesebb, mint hogy a káosz után újrarendeződő világban ki milyen pozíciót tud megszerezni.

Maszkot viselő csokoládé nyulakat készítenek egy svájci kisüzemben 2020. március 27-én #moszkvater
Maszkot viselő csokoládé nyulakat készítenek egy svájci kisüzemben 2020. március 27-én
Fotó:EUROPRESS/STEFAN WERMUTH/AFP

Miről másról is szólhatott volna az elmúlt hét, mint a koronavírus-járványról. S mivel ennek kapcsán a világsajtó már kitárgyalt mindent, sőt annál is többet, most e globális katasztrófa geopolitikai aspektusa került előtérbe. Pontosabban a járvány mesgyéjén felpörgött a narratívák versenye. Kína, Oroszország és a Nyugat egyre keményebb politikai és információs háborút folytat egymás ellen. A maga módján mindegyik fél a másik hibáit igyekszik felnagyítani, és ezzel szemben a saját erényeit kidomborítani. Egymást és Brüsszelt vádolják a járvány rossz kezelésével sokszor még az Európai Unió tagországai is. A tét nem kisebb, mint hogy a káoszból kiemelkedő új világban ki milyen pozíciót foglal majd el.

„Miközben tehát a fertőzés egyre terjed, a nagyhatalmak már a COVID-19 utáni világra készülnek”

Ennek a kommunikációs háborúnak az egyik terepe a humanitárius szféra. A nyugati média egy emberként döbbent le például az Olaszországnak nyújtott orosz, kínai és kubai segítségen. Mivel ezt más írásokban már tárgyaltuk, csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy miként terjed a propaganda – ezúttal az objektivitására oly kényes nyugati sajtóban. A balliberális olasz La Stampa olyan „értesülést” szerez, hogy az orosz segély 80 százaléka használhatatlan. Forrás nincs, az olasz részről a vádakat több szinten is cáfolják, ám a hír végigsöpör a világsajtón.

„Egy pillanatig nem kérdőjelezve meg a hír valódiságát, különös élvezettel csámcsognak rajta természetesen a ruszofóbok”

Hogy még hitelesebb legyen a történet, sokan már az erősen atlanti hátterű The Moscow Timesból veszik át. Attól a portáltól, amely immár orosz nyelvű verzióval is előállt. Mint a beköszöntőben fogalmaznak, azért, hogy az egyre erősebb információs zajban az oroszok is hozzájussanak egy egy biztos ponthoz, egy független forráshoz. Hát persze, hogy az olvasók így „eligazodhassanak” a felgyorsult világban. Ha csak a címeket végignézzük, egyértelmű a szándék, a Kreml narratívájának lejáratása. Arról nem is beszélve, hogy a The Moscow Times már idáig is igazodási pont volt az oroszul nem tudó újságírók számára.

„Az olvasatok háborújában nemcsak az orosz segélyt próbálták az ellenérdekeltek lejáratni. Sokaknak szúrja a szemét az is, hogy az egész világnak Kínánál kell kuncsorognia maszkokért, egyéb védőfelszerelésekért, fertőtlenítőkért és lélegeztető gépekért”

Nem lepődhetünk ezért aztán meg azon, hogy egymás után jelennek meg az olyan cikkek, amelyek „leleplezik” a kínai maszkok rossz minőségét. Ismerjük a kínai árukat, ám ez az időzítés azért mégis csak furcsa egy kicsit. Az már kevésbé, hogy gőzerőre kapcsolt az Amerika Hangja is, és egymás után „szakérti” meg, milyen sokba fog kerülni ez a segítség Olaszországnak, hiszen mind Kína, mind pedig Oroszország megkéri majd e segítség árát. Nem győzi felhívni a figyelmet a humanitárius segítség propagandisztikus, imázsjavító oldalára, mintha ez kizárólag Oroszország és Kína sajátja lenne. Egy szó, mint száz,

„a Nyugat elaludt, a saját egyre súlyosabb gondjaival van elfoglalva, még a legnagyobb bajban lévő szövetségeseknek sem nyújt segítséget. Erre a szétesettségre ráérezve igyekszik kihasználni a helyzetet Moszkva és Peking, válaszul pedig a nyugati média igyekszik tompítani az orosz és kínai lépések kétségkívül komoly információs hatását”

 Az információs háború másik kiemelt terepe a járvány elleni küzdelem. Mivel Vuhanban lassan újraindul az élet, egyre több írás jelenik meg, amely megkérdőjelezi azt, hogy Kína tényleg túljutott a járványon. Arról már nem is beszélve, hogy elkezdődik a számháború, és az eddig lezárt tartományba szállított urnák számából sokan azt a következtetést vonják le, hogy jóval több volt a halott, mint amennyit Peking kommunikált. Azt persze már nem veszik figyelembe, hogy az elmúlt hónapokban nem csak koronavírusban haltak meg emberek.

„Ugyanígy hitetlenkedve kommentálják a nyugati lapok, hogy Oroszország az Európai Unióhoz viszonyítva mennyivel hatékonyabban vette fel a küzdelmet a járvánnyal. Csak most kezdenek kicsit megnyugodni, hogy Moszkvában is kezd dinamikusabban növekedni a fertőzöttek száma. Persze, ez a másfél ezres mutató még így is messze elmarad az Európai Unió vagy Amerika százezres nagyságrendjétől”

A Der Tagesspiegel vagy a Financial Times sokáig azon rágódott, hogy az orosz hatalom bűvészkedik a számokkal, mert az lehetetlen, hogy csak ennyi fertőzött legyen. Aztán arra a megállapításra jutottak, hogy a Kreml csak azért igyekszik kisebbíteni a fertőzés méreteit és veszélyeit, hogy ne kockáztassa az alkotmány módosításáról kiírt népi véleménynyilvánítás lebonyolítását. Most, miután április 22-ről bizonytalan ideig ezt is elhalasztották, sőt a május 9-diki győzelmi parádé megrendezése is kérdéses, új fogásokat kell találni Putyinon. Nagy eséllyel folytatódik a „statisztikákat Oroszországban jobban megdolgozzák, mint amennyire hatékonyan kezelik a betegeket” típusú interpretáció, pedig néhány tanulság már most levonható a járvény eddigi orosz és kínai kezeléséből.

„Persze, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy eközben a kínai és az orosz sajtó nem kis elégtétellel nézi a Nyugat vergődését”

A kibontakozó információs háborúban a másik oldalhoz hasonlóan nem riadnak vissza sokszor a tények torzításától sem. Még az ismert tévés, nem mellesleg szenátor Alekszej Puskov is elengedett egy fake news-t a Twitteren, mikor bejegyzésében felháborodva közölte, hogy a lengyel kormány nem engedte át a légterén az Olaszországba tartó Il-76-osokat. „Ezek után kikről is beszélünk!?” – minősítette dehonesztálóan a lengyeleket. Varsó cáfolta az állítást, de addigra a bejegyzés már több nyelven megkerülte a világot. Ugyanúgy, mint a La Stampa ominózus értesülése. Végül Puskov törölte a bejegyzést.

Egymást érik az orosz sajtóban az Európai Unió halálát felvillantó elemzések is. Érdekes módon Donald Trumpnak a koronavírus kapcsán elővezetett ámokfutása – a brazil elnökről már nem is beszélve – messze nincs annyira a középpontban, mint az Európai Unió szerencsétlenkedése.  Emellett bőven találhatunk nagyobn is megfontolandó eszmefuttatásokat, véleményeket is. Emeljünk ki ezek közül találomra egyet, Szergej Oznobiscsevnek a véleményét a nemzeti egoizmusról, arról, hogy miért nem képes a Nyugat hatékonyan kezelni a koronavírus terjedését.  A moszkvai Stratégiai Értékelések Intézetének igazgatója úgy látja, hogy

„mindaz, ami történt, kijózanító lecke az egész világ számára, amely évtizedek óta más jellegű fenyegetésekre készült”

Oznobiscsev szerint ezek a fenyegetések kétségkívül léteztek, ám eltúloztuk őket, mikörben a járványokra és a betegségekre nem fordítottunk elég figyelmet. (Annak ellenére így van ez, hogy a napokban napvilágra került egy a német kormány megrendelésére már 2013-ban elkészült tanulmány, amely egy tüdőgyulladásos megbetegedést eredményező, levegőben terjedő koronavírus-járvány következményeit modellezi.) A járvány váratlanul érte az orosz szakértő szerint a világ vezetőit, akiknek nem volt erre kész tervük. Ilyen helyzetben – teszi hozzá – kiemelten fontossá válik az országok közötti együttműködés. Oznobiscsev szerint át kell alakítanunk a civilizációnkat, az erről folytatandó párbeszédre azonban a döntő többségükben kizárólag saját népszerűségükkel, politikai jövőjükkel foglalkozó mai politikusok nem alkalmasak.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.