Ferenc pápa és Vlagyimir Putyyin találkozója Rómában 2019. július 4-én #moszkvater

„Pápák” egymás közt

Vlagyimir Putyin immár megszokott késése vitte el a show-t az orosz elnök olaszországi látogatásáról szóló tudósításokban. A vizit persze ismételten bizonyítja, hogy a Moszkvával szemben erőltetett nyugati blokád ugyancsak lyukas, mint ahogy azt is, hogy…

Ismét hangos a prágai Letná Park

Ismét hatalmas tömeg gyűlt össze a hét végén a prágai Letná Parkban. Azon a legendás helyen, ahol 1989-ben a rendszerváltást követelő tüntetéseket is tartották. Akkor egymillión tiltakoztak, most a szervezők szerint mintegy 250 ezren követelték…

Hollywoodi Csernobil

Meghódította a világot az HBO és a SKY Csernobilról szóló sorozata. Sokan ebből a filmből ismerik meg az 1986-os tragédia részleteit, és ez alapján alkotnak képet a szovjet rendszerről is. Beindult a katasztrófa turizmus, a…

Miért szeretik a keletnémetek Putyint?

Miközben Németország nyugati felén sokan a gonoszt és a veszélyt látják a Vlagyimir Putyin vezette Oroszországban, addig a keleti tartományokban rendkívül népszerű az orosz elnök. S nemcsak a hagyományos pártokat támadó AfD (Alternatíva Németországért) táborában,…

Úzvölgyi temető, román attak #moszkvater

Úzvölgy sötét árnya

Néhány hete még Romániában és Magyarországon is csak szűk körben hallottak a lakatlan székelyföldi település katonai temetőjéről. Az első világháborúban elhunyt hősök – többségükben magyarok, de mellettük oroszok, németek, osztrákok, olaszok és románok - nyugodtak…

Tolsztoj szobor #moszkvater

Tolsztojnak megkegyelmezett Kijev

Már beiktatták Zelenszkijt, a nyelvőrség hadigépezete azonban nem áll le. Nem mellesleg tovább lövik a Donbaszt is. De maradjunk a nyelv területén élen járó ukránosításnál, ezen belül az orosz nyelv folyamatos és tudatos támadásánál. Miután…

Mennyit dolgoznak az oroszok?

A jövő évben technikai okokból a szokásosnál valamivel rövidebb lesz Oroszországban az újévi ünneplés, derült ki a kormány frissen nyilvánosságra hozott határozatából. Az amúgy is hosszú ideig tartó január eleji szabadnapokhoz – elsejétől nyolcadikáig –…

Strache és az ibizai videó

Olyan médiaholdingot akart felépíteni Heinz-Christian Strache, mint Orbán Viktornak van. Egyebek mellett erről beszél a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke azon a német sajtóban nyilvánosságra került videófelvételen egy állítólagos orosz üzletasszonnyal. Közben kiderült, hogy…