„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Révész Béla Ákos írása a #moszkvater.com-on
„Peking egészen különleges módon vált a globális olajkeresletet alakító egyik legfontosabb szereplővé. Nem eladott, nem is vett, hanem igyekezett tetszhalott állapotba, csak és kizárólag belső fogyasztására figyelve konzerválni magát”
Fotó:EUROPRESS/CN-STR/AFP
Az iráni háború kezdete után hét hónappal az OPEC+ példátlan kihívással néz szembe a globális olajpiacokra gyakorolt befolyása terén. A szövetség, amely egykor a legnagyobb hatalommal bírt az árak alakításában a termelés kiigazításával, a háború és a Hormuzi-szoros lezárása okozta ellátási zavarok ellensúlyozásával küzd – egyre kevesebb sikerrel.
„A konfliktus számos OPEC-ország energiainfrastruktúráját károsította, illetve korlátozta a közel-keleti nyersolaj kereskedelmét a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonalán keresztül. Ennek eredményeként a kartell részesedése a globális olajtermelésben meredeken zuhan”
A Reuters számításai szerint az OPEC+ országok a globális olajtermelés mintegy 40 százalékát tették ki júliusban, szemben a háború előtti több mint 48 százalékkal. A csökkenés jelentős része az Egyesült Arab Emírségek májusi OPEC-ből való kilépésének tudható be, ami hatalmas sebet ütött a kartellen. A fő problémát a Hormuzi-szoros blokkolása okozza, amely alapvetően megváltoztatta az OPEC+ piacra gyakorolt hatását. Szaúd-Arábia, Irak, Kuvait és az olajexportban mindig is a tengeri útvonalakra támaszkodott, ez pedig a háború eszkalációja óta új dilemmát okozott. Mit ér a kitermelés növelése, ha nem lehet a szállítmányokat kijuttatni a Perzsa-öbölből? Vagyis az OPEC+ hiába jelentett be március óta hatszor is olajtermelés-növelést, a szavakból nem lett valós kereskedelem.
„Mi változott? Elsősorban az OPEC befolyása. Ellátási zavarok előfordultak már régebben is – Öböl-háború, iraki háború stb. -, de az még soha, hogy a Perzsa-öböl valamennyi termelőjét egyformán és annyire brutálisan érintse a válság, hogy nem tudják pótolni és világpiacra juttatni a kieső készleteket. Ez pedig egyet jelent a kartell globális árképzési politikájának és befolyásolási hatalmának csődjével”
De ha az iráni háború felülírta az OPEC+ döntései és a tényleges globális kínálat közötti kapcsolatot – vagyis hiába jelent be újabb és újabb kitermelési növelést, ha a hordók szinte csak papíron léteznek, és nem tudják elhagyni a Perzsa-öböl térségét -, akkor mi vagy ki miatt tudott a piaci ár mégis hónapokon át nyugodt és viszonylag stabil maradni? Mi az oka, hogy az első sokk után nem omlott össze azonnal a globális piac? Mi alakította úgy a világkereskedelmet, hogy megúsztunk egy azonnali, a hetvenes évekhez hasonló válságot? A válasz a szokásos: Kína.
„Peking egészen különleges módon vált a globális olajkeresletet alakító egyik legfontosabb szereplővé. Nem eladott, nem is vett, hanem igyekezett tetszhalott állapotba, csak és kizárólag belső fogyasztására figyelve konzerválni magát”
Nyersolaj importja drámaian visszaesett, a háború kezdete óta körülbelül 400 millió hordóval kevesebb olajat vásárolt, mint az előző év azonos időszakában. Kína helyzete a Hormuzi-szoros blokkolásának pillanatától stabilabb volt, mint a legtöbb importőr országé. Peking jelentős – nagyjából négy hónapra elegendő – stratégiai olajtartalékkal büszkélkedhetett, ráadásul az energiamixének az átalakítása is érdemi eredményeket hozott, hiszen a megújulóenergia-rendszerek és az elektromos járművek terjedése már most jelentősen csökkenti az olajkeresletét.
„Ez a kettős puffer tette lehetővé, hogy Peking ne azonnali sokként élje meg a válságot”
Ráadásul több jel utal arra, hogy a kínai érdekeltségű tankerflotta egy része továbbra is képes volt áthaladni a térségen, ami arra enged következtetni, hogy Peking – ha nem is hivatalosan, de az Iránnal való jó kapcsolatainak köszönhetően – bizonyos fokú hozzáférést kapott a kritikus útvonalakhoz.
Más kérdés, hogy az amerikai blokád miatt az iráni olaj elvesztésével nőni kezdett az orosz import aránya, ami egy aszimmetrikus függést mélyít, miután Moszkva nemcsak beszállítói, hanem – megfordítva az eddigi trendet – egyre inkább árazó pozícióba került. Vagyis Peking kevesebb lehetőségből, drágábban és nagyobb geopolitikai kitettséggel jut majd energiához.
„A kínai gyengébb kereslet tehát a háború okozta hatalmas ellátási zavarok ellenére segített megakadályozni az olajárak további emelkedését. Ez a kulcsmondata a globális sokk elkerülésének. Peking olyan keresleti központtá vált, amely már mind a megnövekedett, mind a csökkentett mennyiségű vásárlások révén képes befolyásolni az egész olajpiacot”
Míg az OPEC+ elsősorban a kínálat szabályozásával befolyásolta az árakat, hatalmas energiaigénye miatt Kína „szimplán” a piac keresleti oldalán keresztül is képes ugyanerre. Azzal, hogy a háború első hónapjaiban csökkentette saját importját, gyakorlatilag féken tartotta az árakat. Ez pedig olyan piaci befolyást biztosít számára, amely valójában nem függ a tényleges olajtermeléstől. Akár napról napra változó beszerzési politikája önmagában is drasztikusan befolyásolhatja a kínálat és a kereslet közötti egyensúlyt.
„Új jelenség szemtanúi vagyunk. Az olajhatalmi státus képes a kínálatiról a keresleti oldalra tolódni”
Minél tovább tart a háború és a kereskedelmi káosz, annál inkább erősödhet ez a trend. Az OPEC+ továbbra is a világ legfontosabb termelői szövetsége marad, de Kína azon képessége, hogy meghatározza, mennyi olajat vesz fel valójában a globális piac, egyre nagyobb befolyást biztosít Pekingnek arra, hogy puszta mérete miatt befolyásolja az árakat.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater