„Ukrajna számos nemzetközi dokumentumnak megfelelően is kötelezettséget vállalt a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére” #moszkvater

Ukrajna a saját alkotmányát is megsérti

Évek óta beszélünk arról, hogy Kijev lépten-nyomon áthágja az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek alkotmányos jogait, és megszegi a nemzeti kisebbségek és az orosz ajkú lakosság jogainak védelme kapcsán vállalt nemzetközi kötelezettségeit. A sajtó ezekről inkább…

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatása a Donbasszban állomásozó ukrán hadsereg csapatainál 2021. február 21-én #moszkvater

„A romantikus Zelenszkij már a múlté”

Készül-e Kijev a Donbassz megtámadására, vagy a háborús retorika csak szájkarete? Hogyan változott meg az elmúlt két évben Volodimir Zelenszkij? Mi akadályozza a Magyarország és Ukrajna közötti feszültség oldódását? Miért tart Kijev a Moszkva és…

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter üdvözli egymást a megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal épületében 2020. szeptember 23-án #moszkvater

Jószomszédi (v)iszony

Egy jottányit sem közeledtek az álláspontok a magyar és az ukrán külügyminiszter újabb találkozóján. A héten Ungváron tartott tárgyalásokon ismét kiderült, hogy Ukrajna továbbra is szívesen látja a magyar adományokat, a nyelvkérdésben azonban nem hajlandó…

Ukrán nacionalisták tüntetése Volodimir Zelenszkij rezidenciája előtt Kijevben 2020. szeptember 10-én #moszkvater

Mi van az ukrán mosolyok mögött?

Továbbra is napirenden van a magyar miniszterelnök kijevi vizitje. Ám miközben Budapest több jelből ítélve komoly reményeket fűz Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij találkozójához, az ukrán fél nemcsak durván provokál, de Magyarország destruktív, az Európai…

Lassan Zelenszkij elnöki posztja is veszélybe kerül #moszkvater

Érdemes-e megállapodni Zelenszkijjel?

Látványosan gyengülnek az utóbbi időben az ukrán hatalom pozíciói. Mindez figyelmeztető a közelgő Orbán-Zelenszkij csúcstalálkozó előtt, hiszen az ukrán elnök aligha képes bármilyen, a kisebbségek jogainak biztosítására vonatkozó esetleges ígéretét betartani. Főképp úgy, hogy lassan…

Jens Stoltenberg Nato főtitkár és Volodimir Zelenszkij találkozója Kijevben 2019. október 31-én #moszkvater

Új ellenséget talált Kijev

Az Odessza megyében élő bolgár kisebbség jogait sértő tervezett intézkedések miatt a bolgár parlament az ukrán atlanti integráció támogatásának megvonásával fenyegette meg Kijevet. Tovább