//Hollywood helyett Hitler és Sztálin imádta
„Közöttük szokták emlegetni például azt a Lugosi Bélát, aki egészen utánozhatatlant nyújtott a horror típusú filmekben. Más műfajban azonban  abszolút nem alkotott maradandót, éppen ezért nem nevezhető A-kategóriás sztárnak” #moszkvater

Hollywood helyett Hitler és Sztálin imádta

MEGOSZTÁS

Egyre többen vannak azok, akik azt állítják, hogy a 20. századi amerikai sikerfilmek – western és szuperhősös – mindenki által megértett és szeretett nyelvezete javarészt a századelő Közép-Európájából, pontosabban az egykori Monarchiából származik. Az innen érkező emigránsok ugyanis alappillérei voltak a film aranykorának Hollywoodban.

„Közöttük szokták emlegetni például azt a Lugosi Bélát, aki egészen utánozhatatlant nyújtott a horror típusú filmekben. Más műfajban azonban  abszolút nem alkotott maradandót, éppen ezért nem nevezhető A-kategóriás sztárnak” #moszkvater
„Közöttük szokták emlegetni például azt a Lugosi Bélát, aki egészen utánozhatatlant nyújtott a horror típusú filmekben. Más műfajban azonban  abszolút nem alkotott maradandót, éppen ezért nem nevezhető A-kategóriás sztárnak”
Forrás:Wikipédia

Ha valaki veszi ma a fáradtságot arra, hogy végignézze a harmincas évek westernjeit, majd utána a mai hollywoodi szuperhős-filmjeit, az rájön a siker nagyon is egyszerű titkára. Az üzenet ugyanaz – a jó mindig legyőzi a rosszat –, csak a korral együtt a körítés is mindig változik. Ám van még egy kapcsolódási pont ezen filmekben, mégpedig az egyszerű, és mindenki számára érthető nyelvezet, melyet a boldog békeidők virágzó bécsi-budapesti kávéház kultúráján szocializálódott művészek, valamint üzletemberek alakították ki, s exportáltak az amerikai filmgyártás központjába.

„Ezek az emigránsok a háborúk, forradalmak, népirtások sújtotta Európából, az összeomló Osztrák-Magyar Monarchiából kerültek a 20. század első felében Amerikába, és a legnépszerűbb művészeti ág, a film aranykorában képi formába öntötték az új világ álmait”

Nem is hinné el a kedves olvasó, hogy Hollywood, az amerikai film mennyi mindent köszönhet Közép-Európának. Ha van erre egy nyaralásnyi ideje, akkor mindenképpen olvassa el a témában írt legjobb könyvet, a Bécs, Budapest, Hollywood kötetet, melyet Muszatics Péter filmrendező írt. Érdemes. Ami ebben a témában nincs benne a könyvben, az meg sem történt. Viszont ha csak egy cikkhez van ideje, megpróbáljuk összefoglalni, természetesen egy-egy hírességet kiemelve.

„Míg Közép-Európában az egyes népek és nemzetek különválni akartak, és sokszor kínkeservesen harcoltak az identitásukért, addig Amerikában az emberek célja az együvé tartozás, és a tabula rasa volt”

Minden, az Egyesült Államokba emigráló tiszta lappal akart indulni, maga mögött akarta hagyni Európa ballasztját, és akik a legsikeresebbek lettek, azok képesek voltak 100 vagy 150 százalékosan amerikaiak lenni.

Ezek az emberek megélték az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását, a borzalmas I. világháborút, a forradalmakat, Trianont, a különböző jobb- és baloldali diktatúrákat és kísérleteket, a diszkriminációt – mindezt egy-két évtizedbe sűrítve. Ez a rengeteg élmény nyilván sérülésekkel is járt, de bizonyos embereket megedzett és bölcsebbé tett, ennek pedig Amerikában is hasznát vették. Ilyen tapasztalatokkal a hátuk mögött teljesen máshogy nyúltak a bevett dramaturgiai sémákhoz, az emberi állapotok megértése is máshogy működött náluk, mint mondjuk az amerikaiaknál – állította a fidelio.hu portálnak adott interjújában a téma legjobb magyar szakértője, Muszatics Péter.

„A térségben születettek közül talán a legnagyobb karriert a Krakkó mellől származó, és Bécsben felnövő Billy Wilder futotta be, aki hétszeres Oscar-díjas és az amerikai film egyik legnagyobb alakjává nőtte ki magát”

Mestere volt a kettősségnek, filmjeire egyaránt jellemző volt a humor és a vicc, valamint a tragédia lehetősége. A Van, aki forrón szereti például remek komédia, ugyanakkor a film eleje inkább tragikus, hiszen a főszereplők mindenüket elvesztik, meg akarják ölni őket, és csak úgy menekülhetnek meg, ha csatlakoznak egy női zenekarhoz. Billy Wildert Muszatics jellemzése szerint Hollywood egyfajta esszenciájaként tartják számon. Nagyon jellemző, hogy amikor Michel Hazanavicius átvette A némafilmes Legjobb film Oscar-díját, három embernek mondott köszönetet: Billy Wildernek, Billy Wildernek és Billy Wildernek.

„De említhetnénk egy bizonyos Eric von Stroheimet is, hiszen a világhírnévig jutó rendező valóban szakmája egyik legjobbja volt”

Róla mondták talán a legtöbbször Hollywoodban, hogy igen, ezek a közép-európaiak, ezek tudják a szakmát. Referenciának számított jó ideig, ha valaki innen származott. De ott van Ernst Lubitsch, akiről a legtöbb szakértő azt mondja, hogy kevés filmkészítő volt nagyobb hatással a mai amerikai filmre, mint ő, ám a civil filmszerető közönség szinte azt sem tudja, ki is ő valójában. Az ő nagy alakítása az volt, hogy a filmjeiben meghonosította az úgynevezett záró poént, ami a poén után következett, holott a néző már nevetett és azt hitte, ezzel vége mindennek. Jonathan Rosenbaum filmtörténész szerint viszont

„a Lubitsch-touch egyfajta sajátos közép-európai képesség, amivel bemutatta az amerikaiaknak a kifinomult európaiságot, jól becsomagolva és szórakoztatóan. Ez a fajta alkotói felfogás ma is él, ugyanígy gondolkodik például Tarantino is”

De igencsak ismert mondás volt a tengerentúlon a nagy filmgyárban is, hogy magyar az, aki a forgóajtón utánad megy be, de előtted jön ki. Nem kitaláció, hogy a hollywoodi filmstúdió falán volt olvasható, miszerint nem elég magyarnak lenned, tehetség is kell hozzá. Ugyanis rengeteg kókler és szélhámos is szerencsét próbált Hollywoodban, akik inkább rontottak a magyarok, valamint a közép-európaiak megítélésén. De természetesen mi inkább azokra szeretünk emlékezni, akik valamilyen módon, de felértek a csúcsra.

„Közöttük szokták emlegetni például azt a Lugosi Bélát, aki egészen utánozhatatlant nyújtott a horror típusú filmekben. Más műfajban azonban  abszolút nem alkotott maradandót, éppen ezért nem nevezhető A-kategóriás sztárnak”

Vele ellentétben a Löwenstein Lászlóként született Peter Lorre előbb igazi sztár lett a német nyelvű filmekben, majd Hollywoodban is jelentős mellékszerepeket kapott. Vagy éppen az Oscar-díjas Paul Lukas, azaz Lukács Pál. Talán az ő útja volt a legrögösebb a hírnév felé, hiszen a némafilmek letűnését követően neki teljesen újra kellett építenie magát. A hangosfilmek miatt hónapok alatt megtanult angolul, majd Paul Lukas néven rengeteg amerikai filmben játszott. Hogy tehetséges és zseniális színész volt, tán bizonyítja, hogy 1944-ben egy bizonyos Humphrey Bogart előtt kapott Oscart.

Gaál Franciska #moszkvater
Gaál Franciska
Forrás:Wikipédia

De volt olyan színésznő, aki ugyan vágyott a hollywoodi dicsfényre, ám egészen másként lett igazán ismert. A 20. század első fele két legvéresebb kezű diktátorának, Hitlernek és Sztálinnak volt talán a legnagyobb kedvence.

„Gaál Franciska a Tabánban született zsidólány volt, aki elérte azt, hogy Magyarországon színpadi szerepei miatt rajongtak érte, Németországban és Oroszországban filmsztárként ünnepelték, és noha Hollywoodban is bemutatkozott, ott egyszerűen képtelen volt befutni a tehetségéhez mérhető sikert”

Sokak szerint azért, mert egész életében a megérzéseire hallgatott. Róla mondta Hitler, hogy valamiféle genetikai tévedés kell, hogy legyen, mert egy ilyen tehetséges színésznő, mint Gaál Franciska, egyszerűen nem lehet zsidó.

A harmincas évek végén hívták az Egyesült Államokba, ám ő ahelyett, hogy hajóra ült volna, a könnyen jövő pénz miatt inkább még elvállalt egy osztrák filmet, a Lili Kisasszonyt, ahol régi kollégájával, Szőke Szakállal szerepelt. De mehetett volna a Szovjetunióba is, ahol anélkül volt elképesztően nagy sztár, hogy egy pillanatra is betette volna oda a lábát. Ugyanis a velencei filmfesztiválon három filmjét is megvásárolta a szovjet küldöttség, és ezek a filmek elképesztő sikert arattak, és az ötéves vetítési jog lejártát követően is teltházas mozikkal aratott sikert szerte az országban.

„A Szovjetunióban ő lett a szex szimbólum, és nem például Marlene Dietrich vagy Greta Garbo. Sztálin nem egyszer kimondta, hogy Gaál Franciska a kedvenc filmszínésze, többször is meghívták az országba különböző hosszúságú turnékra, ám ez az anyagiakon – dollár helyett rubelt kapott volna a színésznő és két coboly bundát – meghiúsult”

Helyette jött Hollywood, ahol úgy tűnt, ismét meghódítja a közönséget. Cecil B. DeMille filmjében, a Kalózkisasszonyban mutatkozott be, majd jött Az utolsó Katalin című film, és 1939-ben Bing Crosby partnereként játszott a Párizsi nászútban. Noha már megvolt a szerződése a következő mozijára, hirtelen ötlettől vezérelve 1940-ben egyszer csak hazautazott Magyarországra, ahol zsidó származása miatt egészen a világháború végéig bujkálnia kellett.

„Budapest ostromát követően változott meg a helyzete, ugyanis a szovjet katonák felismerték álmaik asszonyát, akit eddig kizárólag a filmvásznon láttak. Szinte királynőként bántak vele, és 1945 augusztusában Vorosilov marsall a saját katonai gépén kivitte Moszkvába, ahol szabályosan megőrültek érte”

Ám ez már nem volt számára élvezetes, kizárólag Hollywood járt a fejében, és ha nehezen is, de Moszkván keresztül végül 1947-ben visszautazhatott az Egyesült Államokba. Hollywoodban megpróbálta egykori kapcsolatait felmelegíteni, ám ezek az emberek elfordultak tőle, vagy már nem emlékeztek rá, így a filmszerepek, az ajánlatok elkerülték. Csupán néhány színpadi szerepet kapott a Broadwayn, illetve játszott párszor amerikai magyarok előtt. Neve rövidesen teljesen feledésbe merült. Hitler, Sztálin és egész Magyarország kedvenc színésznőjére ma már alig emlékszik valaki. 

Források:

Wikipedia

MTI/MTVA archívum

Muszatics Péter: Bécs, Budapest, Hollywood (Kossuth Kiadó)

Hollywoodi magyar sztárok – fidelio.hu cikksorozata

Mészáros Márton: Közép-Európából importálva (Filmvilág)

id. Frivaldszky János: Közép-Európa és identitása (Primaware Kiadó, 2016)

Hogyan csinálná Lubitsch? (Nemzeti Filmintézet)

A lengyel film a kezdetektől 1945-ig (ELTE)

MEGOSZTÁS