//Oroszország visszatér a világóceánra
Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönti Salva Kiir Mayardit dél-szudáni elnököt a 2019. október 23-án, Szocsiban részt vevő 2019-es orosz-afrikai csúcstalálkozón részt vevő állam- és kormányfők hivatalos köszöntő ünnepségén #moszkvater

Oroszország visszatér a világóceánra

MEGOSZTÁS

Oroszország és Szudán megállapodása teljesen új fejezetet nyitott a modern orosz nagyhatalmiság történetében. Oroszország hosszú kihagyás után ismét visszatér Afrika mellett a világóceánra, ám még hosszú út áll Moszkva előtt, míg a céljai teljesülhetnek. Szudán még csak az első ugródeszka, a java ezután jön.

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönti Salva Kiir Mayardit dél-szudáni elnököt a 2019. október 23-án, Szocsiban részt vevő 2019-es orosz-afrikai csúcstalálkozón részt vevő állam- és kormányfők hivatalos köszöntő ünnepségén #moszkvater
Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönti Salva Kiir Mayardit dél-szudáni elnököt a 2019. október 23-án, Szocsiban részt vevő 2019-es orosz-afrikai csúcstalálkozón részt vevő állam- és kormányfők hivatalos köszöntő ünnepségén
Fotó:EUROPRESS/Sergei CHIRIKOV/POOL/AFP

A karabahi háború árnyékában egy Oroszország számára globálisan jóval jelentősebb esemény mintha elveszett volna a tudósítások között. Míg az azeri-örmény csapatok a Susa feletti kontrollért harcoltak, Moszkva bejelentette, hogy hadikikötőt nyit Szudánban. Természetesen a sokszor alulértékelt közel külföld ugyanolyan fontosságú, ha nem fontosabb, mint a globális jelenlét, ám ezzel bázissal teljesen új fejezet kezdődött el az orosz haditengerészet, valamint Oroszország, mint nagyhatalom történetében.

„Közel 30 év szünet után Moszkva visszatért Afrikába és világtengerekre. Mit is jelent hát ez a szerződés, milyen változások várhatóak és hogyan hat ez a globális erőegyensúlyra?”

A Mihail Misusztyin kormányfő által bemutatott szerződés értelmében az orosz és szudáni kormány megállapodott a Port Szudán kikötőjében kialakítandó állandó orosz létesítmény felállításáról. A kikötőben egy időben legfeljebb négy hajóegység – köztük nukleáris meghajtásúak –, valamint mellette maximum összesen 300 fős civil és katonai személyzet tartózkodhat. A területet a két ország közt korábban aláírt katonai együttműködési szerződés részeként Szudán 25 évre ingyen biztosította Oroszországnak, tíz éves hosszabbítási lehetőséggel. Hasonlóan a Szíriával Tartúsz kapcsán kötött egyezményhez, a szükséges védelemért itt is az orosz fél felel, amihez szabadon használhatja Szudán légterét és kikötőit.

Az elején fontos tisztázni egy, a média által alapvetően hibásan bemutatott tényt. Az eredeti orosz szövegezés ugyanis a Port Szudánt, mint „anyagi-technikai ellátó pont” (пункт материально-технического обеспечения-PMTO) avagy egyfajta logisztikai központként említi, nem kifejezett haditengerészeti bázisként. Jelen állapotában a bővítés előtt álló tartúszi orosz kikötő működik hivatalosan hasonló séma szerint. Ennek lényege, hogy nincsenek meg mindazon szükséges felszerelések, létesítmények illetve lehetőségek, melyek teljes értékű bázissá tennék. A flotta nem állandó jelleggel állomásozik ezeken a pontokon, inkább az őrjáratozás során kikötéskor veszi igénybe a szükséges technikai-személyi ellátást ezeken a helyeken. Természetesen a jövőben, a geopolitikai realitásoktól, illetve a felek kölcsönös megegyezése alapján mindez változhat, de érdemes már most leszögezni, hogy

„egyelőre nem egy teljes értékű bázisról van szó”

De egyáltalán mi szükség is van ilyen pontokra? Bár Oroszországhoz képest a Szovjetunió lényegesen jobb tengeri adottságokkal rendelkezett a Varsói Szerződés és egyéb koncessziói – így például vietnami vagy kubai bázisa i– révén, ám sokszor ezek sem voltak elegendőek a felmerülő igények kiegészítésére. Az őrjáratok hosszúságát az adott típus mellett annak hatósugara, képességei, de leginkább a személyzet tűrő- és állóképessége határozza meg. Még a legrutinosabb tengerésznek is bizonyos időközönként szüksége van pihenőidőre a szárazföldön, különben ennek hiánya a morálján és munkáján csapódik le.

Maga a hajó hasonlóan megkívánja azon időközi karbantartásokat, melyeket csak nyugodt kikötői környezetben lehet elvégezni, az esetleges üzemanyag felvételről, ellátmány készletezéséről nem beszélve. Elég csak az Admiral Kuznyecov ismertté vált szíriai útját említeni, ahol miután a spanyol Ceuta kikötője megtagadta a kiszolgálást, felmerült, hogy a hordozó egyszerűen üzemanyag nélkül marad. A Szíriát, illetve az ottani kontingenst ellátó „szír expressz” szintén a fekete-tengeri orosz kikötőkből üzemel, probléma esetén nincsen lehetősége sem saját, sem baráti kikötőkbe hajózni a semleges, ám egyben bizonytalan Málta és Ciprus kivételével.

A múlt és jelen tengeri hatalmai – értve itt főképp Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat – ennek folytán egyfajta hálóhoz vagy lánchoz hasonlóan a stratégiai útvonalaik mentén állították fel katonai infrastruktúrájukat. A jelenlegi orosz flotta egyik fő problémáját épp ezeknek a bázisoknak/létesítményeknek a hiánya adja. A Szovjetunió felbomlásával, illetve majd két évtized forráshiányának következtében a korábbiakból egyedüliként csupán Tartúsz maradt meg.

„Míg a honi kikötőkből bizonyos mértékig lehetséges az arktiszi, atlanti valamint csendes-óceáni őrjáratozás, addig a Mediterráneum térsége, illetve az Indiai-óceán már erős kompromisszumokat igényel”

Az elmúlt években nyílt titoknak számított Oroszország visszatérésének igénye a régióba. Ahogy a 2017-es haditengerészeti doktrína is kimondja, az Orosz Flottának a világóceán kulcsövezeteiben folytonosan jelen kell lennie. Az 1990-2000-es évek eleji nehézségek után Oroszország a nemzetközi porondon önmagára talált, mely egyet jelent a korábban elhanyagolt, vagy kevesebb figyelmet kapott régiók felértékelődésével. Kiemelt szerep jutott annak a Földközi- és Vörös-tengert magába foglaló térségnek, amelynek akár nyersanyagkészleteit, akár stratégiai elhelyezkedését nézve a geopolitikai jelentősége megkérdőjelezhetetlen.

Már 2008-tól kezdődően az orosz-líbiai relációk egyik sarkalatos pontjaként szerepelt egy Tartúszhoz hasonló ellátó pont létesítése Líbia területén, ám a Kadhafit elsöprő 2011-es nyugati katonai beavatkozás ezt lesöpörte az asztalról. Ezen felül Dzsibuti is felmerült lehetséges opcióként, mivel mondhatni az ország kvázi átjáróház szerepet tölt be a nagyhatalmak számára. Mindössze 23 ezer négyzetkilométeren az Egyesült Államok, Franciaország, Japán és 2017-től kezdődően immár Kína katonai létesítményei osztoznak egymással több-kevesebb harmóniában. Ám végül az erőteljes amerikai aknamunka hatására ezen opció is kiesett.

A Dzsibuti területén fekvő katonai bázisok elhelyezkedése #moszkvater
A Dzsibuti területén fekvő katonai bázisok elhelyezkedése
Forrás:globalsecurity.org

„Feltehetjük ismét a kérdést, akkor miért pont Szudánra esett Moszkva választása?”

Egyrészt a kontinens harmadik legnagyobb területű államáról lévén szó, mely egyben jelentős kiaknázatlan potenciállal rendelkezik. Másrészt 2016 óta a Haftár tábornok által uralt Kelet-Líbia, Szomáliföld és Szudán esetében merült fel orosz kiszolgálópont létesítésének lehetősége. Ezek közül viszont egyedült Szudán rendelkezik nemzetközi szinten és az ENSZ által is elismert kormányzattal, sőt az előbbi kettővel szemben tényleges államisággal. Így Kartúm esetében legitimációs szempontból sokkal egyszerűbb a helyzet.

Mára már a katonai megállapodásokat igazán a mellékvágányon befutó gazdasági együttműködések erősítik meg, mely Szudán esetében sincs máshogy. A flottát hamarosan a Rosznyeft követi, az afrikai ország kulcságazatának számító szénhidrogén-kitermelés bővítése érdekében, míg a Roszatom már korábban a nukleáris energia hasznosítására vonatkozó egyezményt kötött. Sőt, ahogy egykoron az Asszuáni gát megépítését szovjet szakemberek felügyelték, nem kizárt, hogy Szudán is hasonló útra lép. Üzleti szempontból sem éppen lebecsülendő Szudán szerepe, révén mind a nukleáris, mind pedig a védelmi ipar jelentős megrendeléseket vár az országtól.

„De Oroszország jelenléte nemcsak gazdasági, hanem biztonsági előnyökkel is jár Kartúm számára”

Bár az országot majd 30 éven keresztül, jórészt páriaként irányító Omar el-Basír megbuktatását követően részben helyreállt Szudán nemzetközi reputációja, ám még így sem dőlhetnek hátra nyugodtan az átmeneti kormány képviselői. A háttérben az átalakulást levezénylő hadsereg hatalmának átmentése érdekében már a 2022-es választásokra fókuszál. Bár a javuló kapcsolatok keretében lekerült Szudán Washington terrorizmust támogató országainak listájáról, még így is komoly nyomást helyez a mindenkori amerikai adminisztráció Kartúmra. Elég csak a Vörös-tenger túlpartjára pillantani, ahol szinte az egész Arab-félsziget egy nagy amerikai érdekszféraként magasodik, mellyel szemben bizony előnyt jelent Moszkva megjelenése.

Az apró részleteket összerakva Moszkva és Kartúm megállapodása utólag nem számíthat akkora meglepetésnek. Már Omar el-Basír 2019-es bukása előtt folytak tárgyalások az orosz és szudáni delegációk közt egy lehetséges haditengerészeti létesítmény felállításáról. Sőt, Szudán azon kevés országok közé tartozott, mely 2014-ben nem szavazta meg az ENSZ Oroszországot a Krím kapcsán elítélő határozatát. Mindezek mellett a tavalyi hatalomváltás orosz szempontból nem hozott külpolitikai irányváltást, sőt mondhatni könnyebbé tette Moszkva helyzetét, mivel immár a háborús bűntettekkel vádolt egykori államfő helyett egy nemzetközileg szalonképesebb tárgyalópartner ül az asztal másik végén. A megállapodás egyszerre kölcsönösen előnyös mind Moszkvának, mind Kartúmnak.

„Előbbi 29 évvel az utolsó térségbeli létesítményének bezárása után térhet vissza a Vörös-tengeren át az Indiai-óceánra, utóbbi egy gazdaságilag és politikailag turbulens időszakban számíthat Oroszország segítségére és növelve jelentőségét az afrikai államok sorában”

Port Szudán az első lépés Moszkva afrikai, illetve globális tengeri visszatérésének folyamatában. Oroszország katonai és gazdasági szempontból lényegében hosszú távú bérletet váltott a világ egyik legfontosabb hajózási útvonalának szomszédságában. Az Európa és Ázsia közti kereskedelmi forgalom, a Perzsa-öbölből érkező szénhidrogén szállítmányok mind elérhető távolságba kerültek. Port Szudán fekvéséből adódóan egyszerre szolgálhat majd a közel-keleti jelenlét kiterjesztett déli végváraként, és egyben belépőként Kelet- valamint Közép-Afrikába, illetve az Indiai-óceánra.

A létesítmény valószínűleg hasonló feladatokkal és struktúrával fog rendelkezni, mint a szíriai beavatkozás kapcsán híressé vált Tartúsz. A terület nemcsak hajók, tengeralattjárók kiszolgálására és személyzetük ellátására fog szűkülni, a jövőben vélhetően az adódó lehetőségek szerint kibővül majd nagy hatótávolságú területvédelmet szolgáló (Anti-Access/Area Denial-A2/AD) légi, vízi és partvédelmi fegyverzettel. Az újonnan épített, illetve modernizált hajókon megjelenő Kalibr cirkáló rakéták 1500 kilométeres hatótávja a kikötőből indítva egészen Bahreinig elér, jócskán megnövelve a flotta lehetséges akció rádiuszát. Már Moszkva puszta jelenléte is egyfajta garanciaként szolgál mind saját, mind partnerei részére a térségben korábban hegemón Egyesült Államokkal vagy egyéb potenciálisan veszélyes szereplőkkel szemben. Ahogy egykoron a szomáliai Berbera is rendelkezett – Afrikában akkor leghosszabbjának számító – kifutópályájával, ez gyaníthatóan Szudán kapcsán sem lesz máshogy.

„A légi szállítás mellett a felderítő, bombázó, illetve haditengerészeti repülőgépek fontos megállójává avanzsálhat a létesítmény”

Győzelmi napi parádé Tartúszban. A távoli felvételeken felfedezhetőek az orosz létesítmény egyes részletei.

Bár a hidegháború alatt az Indiai-óceán nem számított a nagyhatalmi erőfitogtatás első számú színterének, mára ez gyökeresen megváltozott. A világ két legnépesebb állama – egyben Moszkva partnerei – állnak szemben egymással Washington árnyékában. Míg India egyfajta biztosítékot láthat Oroszország visszatérésében, Peking békéltető erőként tekinthet az András zászló megjelenésére.

Ám mindezek mellett ne feledkezzünk meg az admiralitás, valamint maga a Kreml előtt álló problémáról: akar-e Oroszország tényleges kékvízi képességgel rendelkező flottát. A jelen tendenciák a mérleg nyelvét az igen irányába billentik el, ám ehhez elengedhetetlen a kellő hajóosztályok – fregattok, rombolók, cirkálók, ellátó hajók, illetve végső soron egy új hordozó – megépítése.

„Mindezek nélkül értelmetlen lenne bármilyen bázis nyitása, ugyanis az elmúlt években épült kisebb egységek egyszerűen alkalmatlanok az ilyen idejű, valamint távolságú kiküldetések végrehajtására”

Bár egyelőre úgy tűnik, a flotta 2030 előtt aligha bővíti ezirányú képességeit, mégis akad remény a változásra. Példának okáért a Krímben építés alatt álló Projekt 23900 osztályú helikopterhordozók lennének a leginkább alkalmasak erődemonstrációra az Ádeni-öbölhöz hasonló területeken terror vagy kalózkodás elleni feladatkörben.

Oroszország a Közel-Keleten túl immár Afrikába és a világóceánra is visszatér. Míg előbbi esetben építhet – és épít is – a korábbi politikai, katonai és kulturális kapcsolataira, addig utóbbi teljesen új helyzet elé állítja az orosz vezetést. Szudán csak az első lépés egy hosszú folyamatban, mely végül a Szovjetunió széthullásával megszűnő nagyhatalmi kapacitásokat építheti vissza. Ám ez előzetes tervezést, jelentős anyagi ráfordítást és politikai akaratot igényel. Minden kezdet nehéz, de ha sikerül átlépni a kezdeti akadályokon, a jövőben egy globálisan erősebb Oroszországgal találhatjuk szemben magunkat.

MEGOSZTÁS