Kezdőlap » x-demokrata » Oroszország visszatér Afrikába
Oroszország-Afrika csúcstalálkozó kezdődött Szocsiban, ahová a fekete kontinens 43 vezetőjét és több mint háromezer üzletembert vártak #moszkvater

Oroszország visszatér Afrikába

Megkésve, de katonai és politikai tanácsadókkal, különleges egységekkel és hitelekkel tör utat magának Moszkva a fekete kontinensen

Oroszország-Afrika csúcstalálkozó kezdődött Szocsiban, ahová a fekete kontinens 43 vezetőjét és több mint háromezer üzletembert vártak #moszkvater
Oroszország-Afrika csúcstalálkozó kezdődött Szocsiban, ahová a fekete kontinens 43 vezetőjét és több mint háromezer üzletembert vártak
Fotó:Sergei Malgavko / TASS Host Photo Agency

Oroszország-Afrika csúcstalálkozó kezdődött Szocsiban, ahová a fekete kontinens 43 vezetőjét és több mint háromezer üzletembert vártak. A rendezvény megkoronázása azoknak az elmúlt jó egy évben egyre látványosabbá váló erőfeszítéseknek, amelyekkel Moszkva megtámogatja a visszatérését az afrikai kontinensre. Egymást érik az Afrikával foglalkozó konferenciák, a duma által a nyár elején rendezett parlamenti találkozó központi témája is Afrika volt, és külön vitát szenteltek ennek a témának a Valdaj Klub idei éves találkozóján is. Ezeken a találkozókon az világossá vált, hogy

„Moszkva nemcsak gazdasági értelemben vár sokat a kapcsolatok újjáélesztésétől, hanem a nagy nemzetközi fórumokon számít az afrikai országok támogatására is”

Amikor Oroszország visszatéréséről beszélünk, akkor azért meg kell jegyezni, hogy Moszkva valójában soha nem vonult ki Afrikából. Annak idején a Szovjetunió több afrikai ország felszabadítási mozgalmát is segítette, és Angolától Mozambikon át Egyiptomig komoly pozíciókat szerzett a gyarmati sorból függetlenné váló kontinens egy sor országában. Afrika a hidegháború olyan terepe volt, ahol a Szovjetunió és a Nyugat a helyi eliteken keresztül vívta a csatáját. S ebben a harcban a Kreml komoly befolyásra tett szert. A Szovjetunió felbomlása után a gazdasági és politikai kapcsolatok szálai meglazultak, Oroszország energiáit saját belső problémái kötötték le, az emberi kapcsolatok azonban megmaradtak. Köszönhetően annak, hogy a Szovjetunióban afrikai szakemberek ezreit képezték. Ezekre a kapcsolatokra alapozhat Oroszország ma is. E történelmi alapokon kívül azonban a visszetéréshez elengedhetetlen volt Oroszország magára találása, gazdaságának stabilizálása, és nem utolsó sorban a globális geopolitikai környezet változása, az erőviszonyok átalakulása.

„Ebben az új globális környezetben nem nehéz megtalálni Oroszország és az afrikai államok közös érdekeit”

Moszkva visszatérése kapcsán nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy az orosz-afrikai kapcsolatokban jó két évtized kiesett. S miközben az egykori gyarmattartók immár új alapokon építették tovább a régi kapcsolatokat, nem vette le a szemét a kontinensről az Egyesült Államok sem. Ráadásul közben szép csendben, de rendkívül hatékonyan építve a kapcsolatokat, nagyjából másfél évtizede megjelent a fekete kontinensen Kína.

Az ebben az irányban igazán csak néhány éve aktivizálódó Oroszország tehát komoly hátránnyal indult ebben a versenyben. Ez jól látszik a kereskedelmi forgalom mutatóin is. Az orosz-afrikai kereskedelem tavaly 20 milliárd dolláros volumene a közelébe sem ér a veresenytársakénak. Kína 200, az Európai Unió pedig 300 milliárd euró értékben kereskedett Afrikával. Az orosz energetikai óriások, a Gazprom, a Lukoil vagy a Roszatom már ott vannak a kontinense. Oroszország építi Egyiptom első atomerőművét, és a Roszatom szerződődéseket kötött blokkok építésére Ugandával, Ruandával, Ghánával és a Dél-Afrikai Köztársasággal is. A legkomolyabb eredmény azonban az, hogy

„Oroszország Afrika első számú fegyverszállítója”

Megelőzve Kínát (17 százalék) és az Egyesült Államokat (11 százalék), a piac 39 százalékát fedi le. Ez az orosz fegyverexport 13 százalékát jelenti. S ha az olaj- és gázpiacon is sikerül érvényesíteni legalább néhány korábbi szerződést, akkor ott is komoly előrelépésről beszélhetünk. Ehhez hab lehet a tortán, ha az uránbányaszatban vagy a gyémánt kitermelésben is szereznek részesedést az orosz cégek.

A Kreml a már említett történelmi kapcsolatokra alapozva széles eszköztárral erősíti befolyását. Ide tartozik a gazdasági együttműködés erősítése, 20 milliárd dollárnyi hitel leírása, egyes afrikai rezsimek pénzügyi, politikai – egyes választásokon politikai tanácsadók segítik egyik vagy másik felet – és katonai támogatása is. Ez utóbbi alatt a haditechnika szállítása, és az annak használatát betanító kiképzők mellett adott esetben tanácsadók, különleges egységek és magánhadseregek, a Wagner-csoport megjelenése és segítő támogatása értendő. A sikeres szíriai beavatkozás után Moszkva a Közép-Afrikai Köztársaságban segített a rendszer stabilizálásában, de a Wagner-csoport katonai tanácsadókkal megerősítve ott van Líbiában, Szudánban, Kongóban, Zimbabwéban, Kamerunban vagy éppen Maliban is.

„A Kreml geopolitikai érdeklődésének fókuszában több mint 30 afrikai ország található, és ezek közül legalább 20 államban ott dolgoznak az orosz tanácsadók is”

Jól mutatja e modell működését a Kreml egyik legutóbbi célországának, Mozambiknak az esete is. Miután Filipe Nyussi elnök augusztusban Moszkvában segítséget kért Putyintól és a belügyi és katonai együttműködésről szóló megállapodás mellett gazdasági szerződések sorát írta alá, a belső konfliktusokba, háborúba süllyedt országba a nyár közepén megérkeztek az orosz zsoldosok, különleges egységek és a katonai technika. A mintegy 200 fős különítmény gyorsan megtörték a Cabo Delgado tartományban falvakat felégető dzsihadistákat, és megerősítették Filipe Nyussi hatalmát. Ennek következtében az elnök pártja a Frelimo a napokban rendkívüli választásokon legyőzte a Renamót, a Rosznyefty megkezdheti a kitermelést, és minden téren kivirágozhatnak a kapcsolatok.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.