//Van-e jövője a Kuznyecovnak?

Van-e jövője a Kuznyecovnak?

MEGOSZTÁS

Az Admiral Kuznyecov annak ellenére, hogy a flotta zászlóshajójának számít általában az őt övező kínos problémák kapcsán került a figyelem középpontjába. Története részben lenyomata a Szovjetunió széthullásának és a számos félbe maradt projektnek. Milyen jövő elé néz a Kuznyecov? Egyáltalán van-e még ennek a fegyvernemnek jövője Oroszországban?

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

Az Admiral Kuznyecov #moszkvater
Az Admiral Kuznyecov
Fotó:EUROPRESS/Ministry of defence of the Russian Federation

Tengerész körökben terjedő babona szerint egy hajó átnevezése rendkívüli balszerencsét hoz a későbbiekben. A valóságtól kissé elrugaszkodva mondhatnánk azt is, hogy megvan a magyarázata a Kuznyecovot érintő számos problémának. A tervezőasztalról a Kijev-osztály jelentős áttervezéseként, de mégis annak alosztályaként 1982-ben még Riga néven került le. Bár a legelső elképzelés szerint Szovjetunióra keresztelték volna, ám pár hónappal később Leonyid Brezsnyev halálát követően posztumusz elismerésként a volt főtitkár nevét vette fel, hogy aztán 1989-ben Tbiliszi néven kezdje meg a tengeri tesztjeit.

„Végül egy évvel később, 1990-ben a haditengerészet zászlója a szovjet flotta első admirálisáról elnevezett Admiral Kuznyecovon kezdett el lobogni”

Koncepcióját tekintve a Kuznyecov eltér az amerikai elgondolástól, és sok esetben követi az előd Kijev-osztály (Projekt 1143) kialakítását. Az Egyesült Államok a repülőgép-hordozókat úgynevezett hordozócsoportokban (CSG – carrier strike group) alkalmazza, ahol a szükséges offenzív és defenzív fegyverzet legnagyobb része a kísérőhajókon található. A szovjet elgondolás ugyanakkor bizonyos hajóelleni és tengeralattjáró-elhárító rendszereket magán a hordozón helyezett el. Nem vetette el magának a hordozócsoportnak a koncepcióját, ám azt eltérő módon kívánta alkalmazni. Megtartva a Kijev-osztály felépítését, megnagyobbítva annak szögfedélzetét, így alkalmassá téve az addigi vertikális mellett a rövid felszállású és fékezőhorgos (STOBAR) típusok fogadására.

Így került telepítésre 12 darab P-700 Granyit hajóelleni rakéta, 24 darab Kinzsal indítóállás 192 rakétás javadalmazással (a Tor rövid hatótávolságú légvédelmi rendszer navanizált változata, nem összekeverendő a 2018-ban bemutatott hiperszonikus rakétával, valamint nyolc modul Kastan légvédelmi rendszer összesen 256 darab rakétával és 48 ezer gépágyúlőszerrel, hat darab hatcsövű AK-630 légvédelmi gépágyú – szintén 48 ezres lőszerkészlettel – és RBU-12000 (Udav-1) torpedóelhárító rakétavető.

„A Kuznyecov kategorizálása is tükrözte az eltérő szemléletet, ugyanis a flottán belül repülőgép-hordozó cirkáló (TAVKR) besorolást kapott”

Ez részben jogi kiskaput is biztosított a Boszporuszon és Dardanellákon történő áthaladásra, mivel az 1936-os montreux-i tengerjogi egyezmény tiltja a repülőgép hordozók mozgását a Fekete-tengerre vezető tengerszorosokon.

Az offenzív fegyverzet – leginkább az egyenként 10 méter hosszú P-700 rakéták – limitálta a hangár lehetséges méretét, ezáltal korlátozva az abban befogadható repülőgépek és helikopterek számát. Míg egy Nimitz-osztályú hordozón akár 90 repülőgép is tartózkodhat, addig a Kuznyecov esetében ez a helikoptereket is beleértve maximum 52 lehet. Összesen két századnyi (28 darab) merevszárnyú technika állomásozhat a fedélzeten, mely a Szu-33 (Szu-27 navanizált változata megerősített futóművel, felhajtható szárnyakkal és némileg nagyobb tolóerejű hajtóművekkel), MiG-29K/KUB és Szu-25UTG típusok kombinációjából állhat össze.

„További eltérés az amerikai típusokhoz képest, hogy a hordozó nem rendelkezik a felszállást segítő katapulttal, hanem a repülőfedélzet egy úgynevezett síugrósáncban ér véget”

Ez a 12 fokos emelkedő hivatott biztosítani a rövid felszállási úthosszt és előnye, hogy kivitelezése jelentősen olcsóbb a katapultos megoldásnál, ám jelentősen lekorlátozza a vadászgépek lehetséges maximális fegyverterhelését és üzemanyagkészletét. Külső extra sebességet biztosító segítség hiányában, ugyanis csak a hajtóművek teljesítménye áll rendelkezésre felszállásnál.

Szu-33 felszállása utánégetővel a Kuznyecov fedélzetéről #moszkvater
Szu-33 felszállása utánégetővel a Kuznyecov fedélzetéről
Fotó:EUROPRESS/Andrey Luzik/Press service of the Northern Fleet

A Kuznyecov meghajtásáról négy TV-12-4 típusú gőzturbina gondoskodik, melyekhez a szükséges gőzt nyolc darab KVG-4 típusú olajkazán állítja elő. A tervezés során felmerült esetleges nukleáris meghajtás alkalmazása is, mellyel a maximális 45 napos őrjáratozási idő sokkal hosszabb időtávra kinyújthatóvá vált.  A kortárs amerikai hordozók ekkor már nukleáris meghajtással készültek, ám az csak a Szovjetunió felbomlása miatt félbehagyott Projekt 11437 „Uljanovszk” esetén került beépítésre.

„A Kuznyecov problémáinak legnagyobb forrásává éppen az emlegetett kazánok megbízhatatlan működése és a tervezettnél alacsonyabb teljesítménye vált”

Többek közt a hivatalos adatok szerint 29 csomós (53,7 km/h) maximális sebességet nem képes tartani a hordozó, melynek következtében leszálláskor magasabb relatív sebességgel érkeznek a vadászgépek. A magasabb érkezési sebesség balesetveszélyesebb landolást és a fékezőkábelek szakadását okozhatja, mint ahogy az történt 2016-ban és áttételesen egy MiG-29K elvesztését vonta maga után. A hordozón történő korábbi leszálláskor a magasabb leszállási sebesség folytán elszakadt az egyik kötél és a felkészületlen személyzet az új kábelt nem tudta időben behelyezni, blokkolva a hajófedélzetet, így a levegőben várakozó vadászgép tüzelőanyag-készletét kifogyasztva a tengerbe zuhant. Szintén Szíria partjainál történt pár héttel később a második gépveszteség, mikor a fékezőkábel elszakadása miatt a bevetésről visszaérkező Szu-33 a fedélzetről a tengerbe esett, de szerencsére mindkét esetben a pilóták sikerrel tudtak katapultálni.

KVG-4 olajkazánok beépítése a Kuznyecov testvérhajójába, a Varjagba 1986 tavaszán. A Szovjetunió széthullását követően Kína vásárolta meg a hajót 1998-ban, majd felújítva és modernizálva 2012-ben állt hadrendbe Liaoning néven. Forrás: forums.airbase.ru #moszkvater
KVG-4 olajkazánok beépítése a Kuznyecov testvérhajójába, a Varjagba 1986 tavaszán. A Szovjetunió széthullását követően Kína vásárolta meg a hajót 1998-ban, majd felújítva és modernizálva 2012-ben állt hadrendbe Liaoning néven
Forrás: forums.airbase.ru

A ’80-as évek végi szűkös finanszírozás és az ekképp elhúzódó építés következtében számos probléma merült fel a hajót illetően. A fentebb bemutatott kazánprobléma nem csak a merevszárnyú technika esetében okozott nehézségeket, mivel egy hordozócsoport haladását a leglassabb egység határozza meg. A szíriai kitelepülés esetében is nem csak lassította a megérkezést, de emellett külön vontatóhajó is szükségessé vált a kíséretben arra az esetre, ha a kazánok újbóli meghibásodása esetén mozgásképtelenné válna a Kuznyecov.

„A kisebb sebesség csökkenti a taktikai rugalmasságot és növeli az egyes eseményekre vonatkozó válaszidő mértékét”

Míg a nukleáris meghajtású hordozók hatótávját praktikusan csak a személyzet élelmiszer készlete illetve a repülő technika fegyver és üzemanyagkészlete limitálja, addig a Kuznyecov esetében a kazánok működtetéséhez szükséges olajkészlet a legnagyobb korlátozó tényező. 29 csomós maximális sebességen 3850 tengeri mérföld (7130 km), míg 14 csomós üzemmódban 8417 mérföld (15588 km). Az úgynevezett 18 csomós gazdaságos harci üzemmód esetén ez az érték 7680 mérföld (14223 km).

A szíriai kiküldetés esetében is előjött ez a probléma, ugyanis Spanyolország megtagadta a ceutai kikötőben történő üzemanyag-felvételt az orosz féltől és fennállt a veszélye, hogy kifogy a szükséges mazutból, (a nehézolaj egyik fajtája) mielőtt még a szír partokhoz érne. Továbbá a vízellátást biztosító sótalanító rendszer folyamatos meghibásodása és a szennyvízvezetékek rendszeres elfagyása illetve törése nagyban csökkenti a személyzet komfortérzetét, mivel a mosdók fele a rossz csatornázás miatt használhatatlan. Érdekes adalék a témához, hogy a sokkal nagyobb tengerészeti hagyományokkal rendelkező Egyesült Államok legújabb 13 milliárd dolláros Gerald R. Ford-osztályú hordozója esetében szintén rosszul lettek megtervezve a szennyvíz vezetékek és alkalmanként 400 ezer dolláros tisztítást kell elvégezni rajtuk, hogy ne duguljanak el.

„A tervezettnél korábban véget érő 2016-17-es szíriai utat követően egyértelművé vált, hogy nem halasztható tovább az egység modernizációja”

A 2017-ben aláírt szerződés viszont a korábbi elképzelésekhez képest egy sokkal kisebb mértékű és úgymond költségtakarékos verziót valósított meg. Csupán a legproblémásabb rendszerek, azaz a meghajtás, a fel és leszállást segítő infrastruktúra, valamint ezek mellett a Kastan légvédelmi rendszer Pancir-M-re (Pancir hajófedélzeti változata) továbbá a navigációs illetve kommunikációs eszközök cseréje szerepel. A kihasználatlan P-700 indítók eltávolítása révén a hangár bővíthetővé vált volna, viszont a hajó általános állapotát és az átalakítás költségeit figyelembe véve a védelmi minisztérium ezen opciót elvetette.

Az eredeti tervek szerint a munkálatok 2020-21-re fejeződtek volna be, ám a legfrissebb információk szerint ez kitolódott 2023 végére. Ennek oka főképp a modernizáció alatt bekövetkező két baleset, illetve az előzetes elképzelésekhez képest a hajó rosszabb általános állapota. 2018 októberében a legnagyobb orosz PD-50 típusú úszó szárazdokk fedélzetén a hordozóval egy áramszünet és a vészhelyzeti dízel generátorokból hiányzó üzemanyag miatt elsüllyedt. A hajón tartózkodó munkásoknak még időben sikerült leválasztani a tengerfenéken kettétört szárazdokkról a Kuznyecovot, ám így is a fedélzetre boruló egyik daru átütötte azt egy 20 négyzetméteres területen. Ezen kívül egy munkás eltűnt és egy másik meghalt a balesetben.

„Mivel egyedül ez a dokk volt képes a Kuznyecov méretű egységek befogadására, így annak elsüllyedésével több munkafolyamat elvégzése megfelelő hely hiányában lehetetlenné vált”

A problémára megoldást két kisebb szárazdokk összenyitása jelentette, ám ezen munkálatok is elakadtak, lévén a kivitelező szentpétervári cég fizetésképtelenné vált egy 950 millió rubeles tartozás következtében és a fővállalkozó Egyesített Hajógyártó Vállalat (OSzK) felbontotta a szerződést idén márciusban. 2019 decemberében egy újabb baleset történt a Kuznyecovval. A munkavédelmi előírások be nem tartása következtében ugyanis hegesztési munkálatok közben tűz ütött ki egy 600 négyzetméteres területen, mely a nehéz megközelítés miatt közel egy napig égett. A szárazdokk elsüllyedése és a 2019 decemberében kitört tűz okozta 500 millió rubeles kár következtében

„az eredetileg 50 milliárd rubelre tervezett felújítás költségei elérték a 95 milliárd rubelt, mely összeg két új gyártású atommeghajtású tengeralattjáró árával ér fel”

Admiral Kuznyecov a PD-50 úszó szárazdokkban #moszkvater
Admiral Kuznyecov a PD-50 úszó szárazdokkban
Fotó:Christopher Michel/Flickr

Az orosz védelmi minisztérium és a szakértők egybehangzó véleménye szerint – hasonlóan a brit Queen Elizabeth osztályhoz – a jövőben szükséges lesz minimum két repülőgép-hordozó hadrendben tartása a flotta kötelékében. Többek közt a csendes-óceáni térség geopolitikai jelentőségének felértékelődése révén az Északi Flotta mellett a Csendes-óceáni Flotta állományában is indokolttá válik egy repülőgép-hordozó, ám a haditengerészet szűkös anyagi lehetőségei, illetve a kiszolgáló infrastruktúra és kísérő hajóegységek hiánya ezen elképzelést erősen megkérdőjelezi.

A két hadrendbe álló hordozó előnye lenne viszont az egy egységre jutó fajlagos költségek csökkenése, illetve egy nagyjavítás, modernizáció vagy műszaki probléma esetén nem állna fel a mostanihoz hasonló helyzet, mikor a hajón szolgáló repülő és kiszolgáló személyzet szolgálati hely nélkül marad és csak csökkentett mértékben tudja képességeit fenntartani a szárazföldi gyakorlatokkal.

„Geopolitikai szempontból továbbá megemlítendő, hogy Oroszország a történelem folyamán és jelenleg is alapvetően szárazföldi nagyhatalomnak számít, és az eurázsiai kontinensen kívüli erőkivetést főként a nukleáris tengeralattjárók mellett a Távolsági Légierő (Dalnyaja Aviacija) biztosítja”

A Szovjetunió felbomlását követően a kisebbé és alapvetően defenzívvé váló orosz flotta csökkenő igényei, de főképp a pénzhiány következtében a külföldi haditengerészeti infrastruktúrát fokozatosan leépítették. Mára egyedül a szíriai Tartusz területén található haditengerészeti bázis számít az egyetlen külföldi orosz tengeri infrastruktúrának. A bázisok hiánya újfent az inkább defenzív és tengeri jelenlétét az autonóm módon működő tengeralattjárókra alapozó irányba tolja a flotta döntéshozóit, mely elképzelés nem támogatja a hordozók hadrendben tartását. Ahogy a szíriai küldetés is mutatta a külföldi illetve szövetséges kikötők hiánya hátráltatja a műveletek végrehajtását, és gátolhatja az esetleges utánpótlás megérkezését is.

Az új hordozó mind méretében, mind felépítésében – a Kuznyecovtól eltérően – koncepcióját tekintve közelebb állna amerikai társaihoz. Az offenzív fegyverzet eltávolítása a hangár és ezáltal a hordozható repülők számának növelésére szabadítana fel helyet. A meghajtó rendszert illetően – az ideális választás az amerikai és francia megoldást követve – az atommeghajtás lenne, ám ennek magas bekerülési költségei miatt a gázturbinás meghajtás sem kizárható opció. Bármelyik megoldás alkalmazása kiküszöbölné a Kuznyecov legnagyobb problémájának számító olajkazánokat.

„ A síugrósánc gőz vagy elektromágneses (EMALS) katapultra történő cseréjével a hordozón állomásozó vadászgépek felszállási tömege – és ezáltal hordozható fegyverzete – jelentősen megnövekedne a jelenlegi lehetőségekhez képest”

A vadászgépek terén potenciális alkalmazást láthat az ötödik generációs Szu-57 (korábbi nevén PAK-FA) navanizált változata, valamint mellette a Kuznyecovon is állomásozó MiG-29K és Szu-33 típusok is. Bár ez utóbbi kivonása a hadrendből az elégtelen képességek és az alacsony hordozható tömeg miatt több éve napirenden van. Az új hordozó építését megelőzően (vagy azzal egy időben) szükséges a kísérő hajóosztályok (fregattok, rombolók, ellátóhajók, tengeralattjárók) hadrendbe állítása is. A konstruktőrirodák az elmúlt években számos opcióval álltak elő a Kuznyecovot követő osztály tervei kapcsán.  A megvalósításhoz azonban leginkább a Projekt 23000 „Storm” és a Projekt 11430 „Lamantyin” osztályok állnak közel.

Míg a Storm egy teljesen új elrendezésű és az amerikai hordozókkal közel megegyező 100 ezer tonnás vízkiszorítású – szemben a Kuznyecov maximális 59 100 tonnájával – egység lenne. A Lamantyin kialakításában jobban hasonlít a jelenlegi Kuznyecov-osztály hajóira és vízkiszorítása 90 ezer tonna körül alakulna. Mindkét koncepció a nukleáris meghajtásra alapoz és a síugrósáncot elektromágneses katapulttal egészítené ki. Az EMALS katapultok kifejlesztése a jóval nagyobb erőforrásokkal gazdálkodó Egyesült Államoknak is nehézséget okozott. Kérdéses tehát, hogy Oroszország hogyan lesz képes erre. A Lamantyin 60, míg a Storm 80-90 légijármű hordozására lenne a tervek szerint alkalmas. Beleértve a még nem hadrendben álló haditengerészeti drónokat és a Kuznyecov fedélzetéről hiányzó dedikált légtérellenőrző repülőgépeket.

A Projekt 23000 Storm, a Projekt 11430 Lamantyin, az Admiral Kuznyecov valamint a Krilov tervezőiroda egyik hordozótervének összehasonlítása. Forrás: charly015.blogspot.com #moszkvater
A Projekt 23000 Storm, a Projekt 11430 Lamantyin, az Admiral Kuznyecov valamint a Krilov tervezőiroda egyik hordozótervének összehasonlítása. Forrás:charly015.blogspot.com

Összességében elmondható, hogy egy megfelelő képességű, valamint harcértékű hordozócsoport kifejlesztése és megépítése jelentős időt és erőforrásokat felemésztő folyamat. Mindezek ellenére, ha Oroszország ténylegesen aktív geopolitikai szereplő kíván maradni a világban, akkor a kellő erőforrások megléte esetén mindenképp szükséges repülőgép-hordozók építése a flotta számára. Emellett elkerülhetetlen a felszíni flotta modernizálása, mely a védelmi ipar tekintetében is hatalmas befektetésnek számítana.

„Új orosz hordozóra a 2030-as évek előtt biztosan nem számíthatunk, mivel a 2027-ig érvényes állami fegyverkezési programban csupán az előkészítő tervezési munkálatok szerepelnek”

Iparági szereplők becslése szerint egy új repülőgép-hordozó megépítése 8-10 évbe is eltelhet, és az orosz hajóépítési infrastruktúra hiányosságai – beleértve a megfelelő úszó szárazdokk hiányát – tovább nehezítik a kivitelezést. Míg a szovjet hordozók kivétel nélkül a jobb klimatikus viszonyokkal rendelkező ukrajnai nyikolajevi hajógyárban készültek Oroszország területén a megfelelő hajógyár megválasztása a szűkös erőforrások miatt ennél nehezebb. Kérdés, hogy ezen évtized mennyiben és hogyan alakítja át nem csak az orosz haditengerészet lehetőségeit és képességeit, de a világpolitika alakulását is.

MEGOSZTÁS