„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Felelősség a jövőért: a lehetséges határai vagy a korlátlan lehetőségek? Ez a központi gondolata a Valdai Vitaklub 23., szeptember 28-án kezdődött idei éves találkozójának.
Fotó:Valdai Discussion Club
Három okot vázolt fel nyitóbeszédében a Valdai Vitaklub programigazgatója és a tanulmány társszerzője, amiért nem szabad a csüggedni. Timofej Bordacsov szerint először is, a világnak sikerült alkalmazkodnia ahhoz a dinamikus állapothoz, amelybe a régi világrend összeomlásával került. A sokk és az apátia helyett kreatív interakciós módokat látunk. Másodszor, az „utolsó ember” liberális utópiája nem valósult meg. Az ember megtartotta önmagát, minden szenvedélyével, bűnével, eredményével és tehetségével együtt.
„Harmadszor, a modern korban az állam nem a probléma, hanem a megoldás része, mivel egyetlen más, az egyének felett hatalmat igénylő intézmény sem tartozik elszámolással a polgárok felé, és nem törődik jólétükkel”
A vita résztvevői nagyon is időszerűnek találták a jelentés címében foglalt felhívást a pánik elkerülése érdekében. Richard Sakwa, a Kenti Egyetem politikatudományi professzor emeritusa meg van győződve arról, hogy ami a világban történik, az egy nagy történelmi korszak normális, bár fájdalmas lezárása. Ez a korszak a nemzetközi kapcsolatokban 1945-ben kezdődött az ENSZ-re épülő nemzetközi rendszer létrehozásával, amelynek két fő alapelve a szuverenitás – a vesztfáliai rendszer öröksége – és az internacionalizmus, ami a 20. század terméke.
„E rendszer alternatívája a liberális globalizmus volt, amely mellette létezett, és a hidegháború befejezése után elkezdte az univerzalitást követelni”
A globalizmusnak nem sikerült felváltania az ENSZ rendszerét, de soha nem lesz ugyanaz. Új intézmények jelentek meg – az SCO és a BRICS –, és részt vesznek egy új világrend kialakításában. Ez különbözni fog az előzőtől, de Sakwa szerint a szuverenitásnak és az internacionalizmusnak kell továbbra is a középpontjában maradnia.
„Az állam, amely a szuverenitás egyedüli letéteményese, ismét az elsődleges struktúraformáló erővé válik”
Ezt már Rasigan Maharaj, a Tshwane Műszaki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Társadalomtudományi Tanszékének professzora jegyezte meg, egyetértve a jelentés következtetéseivel. Mint hangsúlyozta, a globalizmus kérlelhetetlen nyomása alatt, amely a világot a szabadpiacok prizmáján keresztül szemléli, csak az állam védi az egyéni szabadságjogokat a vállalati érdekektől. A jelentésben tárgyalt témák egyike a haladás és az archaikus közötti konfrontáció, amely a nemzetközi kapcsolatok rendszerét is magában foglalja.
„Az archaizmus és az elmaradottság elkerülése minden <normális> állam célja”
– állítják a szerzők, ezért – bár új nevek alatt – a haladás továbbra is kulcsfontosságú gondolat egy új rend kialakításában. Ugyanakkor a féktelen haladás ijesztő, és megköveteli a hagyomány által teremtett keretet.
Ez a gondolat visszhangra talált a vita résztvevőiben. Feng Shaolei, a Kelet-kínai Normál Egyetem Orosz Tanulmányok Központjának igazgatója hangsúlyozta, hogy az átalakulás közepette a konzervatív mozgalmak erősödnek, hasznos visszatartó szerepet játszva. Fabiano Melnichuk, a Rio Grande do Sul Szövetségi Egyetem Politikatudományi Tanszékének professzora pedig azt hangsúlyozta, hogy a hagyomány nem archaikus, hanem válasz a ráerőltetett globalizmusra.
Az Éves Találkozó első ülése a változó történelmi korszakok témájával foglalkozott
„Vajon a nyitott világ és a nemzetek közötti kölcsönös megértés a múlt utópiája?”
Az előadók meglehetősen egyhangúak voltak az értékelésükben. Egyikük sem tartotta lehetetlennek a nemzetek közötti kölcsönös megértést, de a nyitott világ koncepcióját – ahogyan azt a hidegháború vége után megfogalmazták – a világ egy nagyon specifikus részének érdekeit szolgálja.
Gustavo de Carvalho, a Dél-afrikai Nemzetközi Ügyek Intézetének Afrikai Kormányzási és Diplomáciai Programjának igazgatója megjegyezte, hogy a nyitott világ gondolatának egy csipetnyi nosztalgiával való kifejezése az elveszett világrend iránti nosztalgiával kiemeli azokat, akik profitáltak ebből a rendből, elsősorban a nyugati országokat.
Aleksandar Raković, a belgrádi Szerb Kortárs Történeti Intézet vezető kutatója a globalizációt a nyugati imperializmust, és a posztszocialista Európa esetében a „kelet felé törekvés” régi eszméit elfedő fátyolként jellemezte. Geoffrey Roberts, a University College Cork történelem tanszékének emeritus professzora számára a globalizáció egy nyugati projekt a világ homogenizálására, amelynek eróziója nem fenyegetés, hanem lehetőség a pluralizmushoz való visszatérésre. Eközben Konsztantyin Bogomolov rendező, a Bronnaja Színház művészeti vezetője a világban ma kibontakozó folyamatokat nem deglobalizációnak, hanem az előírt normák elleni egyéni lázadásnak tekinti.
„Ez egy olyan folyamat, amelynek során visszaköveteljük a jogunkat, hogy másoktól különbözzünk, és egy állam jogát, hogy más államoktól különbözzünk”
– hangsúlyozta. Vajon ez azt jelenti, hogy a világ búcsút int az illúzióknak és az utópikus nézeteknek? Egyáltalán nem, véli Alexander Filippov professzor, a Nemzeti Kutatóegyetem Közgazdasági Felsőoktatásának Fundamentális Szociológiai Központjának igazgatója. Egyrészt világszerte zajlik a nemzeti egoizmus különböző formáit megerősítő projektek reneszánsza, de semmilyen politikai retorika nem építhető fel valami univerzálisra és magasabb rendűre való hivatkozás nélkül. A tiszta realizmus kudarcot vall, ha szembesül a kiszámított idealizmussal. Az úgynevezett „utópia” gyakran a változás hajtóerejének bizonyul.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Űrhajós says:
Úgy említik itt az “Új Világrend” nevű utópiát mintha létezne. Nos nincs új világrend, a káosz uralkodik. A világrend szónak az I. Vh. után, a Népszövetség korában volt értelme. A XIX században még nem volt globalizmusnak nevezhető törekvés, globális szerveződés.