//Hogyan lobog a Szent András zászló?
Az orosz flotta zászlajának, az „Andrejevkának" a felvonása a Knyaz Vlagyimir tengeralattjáró fedélzetén 2020. június 12-én #moszkvater

Hogyan lobog a Szent András zászló?

MEGOSZTÁS

A Szovjetunió felbomlása utáni időszakban az Orosz Flotta presztízse és állománya jelentős csapásokat szenvedett el, melyből az elmúlt években indult meg igazán a kilábalás. A haditengerészet napja alkalmából érdemes egy pillantást vetni a majd két évtizedes alulfinanszírozottság ellenére is a világ legnagyobbjai közt szereplő flotta egykori és jelenlegi kihívásaira.

Hidegkuti Konstantin írása a #moszkvater.com számára

Az orosz flotta zászlajának, az „Andrejevkának" a felvonása a Knyaz Vlagyimir tengeralattjáró fedélzetén 2020. június 12-én #moszkvater
Az orosz flotta zászlajának, az „Andrejevkának” a felvonása a Knyaz Vlagyimir tengeralattjáró fedélzetén 2020. június 12-én
Fotó:EUROPRESS/Maxim Vorkunov/Sevmash/Sputnik via AFP

Az orosz fegyveres erők sajátossága, hogy minden egyes haderőnemre külön emléknap jut, amelyekből a flottáé hagyományosan július utolsó vasárnapja. Ez viszont nemcsak egyszerű nap a többi katonai ünnep sorozata között, hanem annál sokkal több. Ugyanis a Győzelem napjához hasonlóan szerte Oroszországban vízi és légi parádéval emlékeznek meg az idén 317 éves intézményesült orosz tengeri jelenlétről. Koronavírus ide vagy oda, a hagyomány nem törhet meg, és hét helyszínen több mint 250 hajó, 80 repülő, 100 egyéb jármű, valamint 15 ezer főnyi személyzet vonul fel. Míg a győzelmi parádé központjában Moszkva áll, addig tengeri téren helyét az Északi Főváros Szentpétervár veszi át. Ennek kapcsán érdemes számba venni az orosz történelem során mindig is kissé hányatatott sorsú haditengerészet jelenlegi állapotát, céljait valamint milyen kihívásokkal kell szembenéznie mind geopolitikai, mind technikai szempontokból.

„A Szovjetunió bukása a hadseregen belül kétség kívül a legnagyobb mértékben a haditengerészetet érintette”

Nemcsak a honi kikötők jó része került – így például a Fekete-tengeri Flotta központjának számító Szevasztopol – egyik pillanatról a másikra az új határokon kívülre, de politikai vagy gazdasági indokoktól vezérelve az egykori úgymond baráti országok területén fekvő bázisok bezárása is sorra megkezdődött. A 2000-es évekre az egyedüli nem „közel külföldön” operáló létesítményként a szíriai Tartúsz maradt, mely sem méretében, sem feladatkörében nem felelt meg egy haditengerészeti bázis követelményeinek.

Az orosz beavatkozás 2015-ös kezdete előtt csupán egy pár fős különítmény tartózkodott az erősen lepusztult területen. Még ha ez nem lett volna elég,

„a 1990-es évek általános pénzügyi nehézségei a flottát, mint a nagyhatalmiság egyik fő szimbólumát, egyben nagy befektetést igénylő haderőnemet más ágakhoz képest is kifejezetten drasztikusan sújtották”

Nemcsak egyes programok maradtak örökre a tervezőasztalon, de osztályok váltak hiányossá pár legyártott példány után félbe hagyva. Bizonyos esetekben odáig fajult a helyzet, hogy maga az át nem adott hajótest került a lángvágók prédájaként a tengerek hullámai helyett vastelepre. Az új biztonsági környezetnek megfelelően a flotta szerepe is drasztikusan megváltozott. Miután véget ért a bipoláris világrend és hatalmi téren Oroszország az egykori Szovjetunió árnyékának tűnt csupán, az addigi offenzív kapacitások jelentős része egyszerűen feleslegessé vált.

„Nemcsak nem tudta ezeket anyagilag Moszkva finanszírozni, de lényegében használatuk sem illeszkedett az új doktrínához”

A hidegháborús szuperhatalmi verseny helyébe a mai napig meghatározó elvként magának az országnak, mint entitásnak a védelme lépett. Ahogy az elmúlt évek orosz katonai doktrínái is fogalmaztak, elsődleges cél Oroszország területi egységének megőrzése az ellene fellépő fenyegetésekkel szemben. Ennek alapján a fegyvernemek közül kiemelt szerep jut az atom ütőerő minél modernebb szinten tartásában, melyből a nukleáris triád harmadik pillérét maguk a flotta rakétahordozó-tengeralattjárói adják.

„A korábbi erőteljes globális tengeri jelenlét helyét átvette a nukleáris válaszcsapás képességének biztosítása, illetve a saját partoktól korlátozott távolságra végrehajtott feladatok végrehajtása”

Az orosz fegyveres erőket érő másfél évtizedes finanszírozási problémák sora és az megváltozó stratégia viszont a 2000-es évekre azt a helyzetet eredményezte, hogy a flotta egységeinek átlagéletkora meghaladta a 20 évet, mely már alapvető működési és képességbeli problémákat okozott.

Az időközben ismét átalakuló biztonsági környezet, valamint a 2008-as grúziai háború tapasztalatai mutattak rá a kormányzati szintjén is, hogy tovább nem odázható a hadsereg radikális modernizációja. A 7-10 éves állami fegyverkezési programokban (GVP) megnyilvánuló haderő fejlesztési tervek elsődleges fókuszába a nukleáris csapatok mellett a Grúzia felett sokszor elégtelen teljesítményt mutató légierő került, de a flotta is jelentős támogatásokban részesült.

„A doktrína szinten megfogalmazott céloknak megfelelően elsődleges szempontként az atomhordozó és vadász tengeralattjárók építése szerepel, melyekről elmondható, hogy a kezdeti hiányosságokat – így a Bulava ballisztikus rakéták tesztjeinek sikertelenségeit – követően stabil növekedési pályára állt”

Csak idén öt új építésű nukleáris, valamint egy dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáróval bővül a haditengerészet állománya, melyet kiegészít még hat új felszíni és öt modernizált hadihajó. Az elmúlt nyolc évben összesen 200 új vagy modernizált egységgel csatlakozott a flottához. A szám önmagában kétségkívül megkapó és számos ország teljes kapacitását lefedné, de érdemes az adatok mögé nézni egy kicsit. Bár a 2008 után megfogalmazott célok a légierő és a stratégiai nukleáris csapatok esetében teljesültek, és a modern eszközállomány aránya eléri a 75 illetve 83 százalékot, addig

„a haditengerészet a szárazföldi erők után a második legidősebb eszközpark tulajdonosa”

Kétségtelen, hogy a változás már megindult a flottán belül, ám ezt strukturális, de leginkább anyagi problémák nehezítik. A 2018-2027 közti fegyverkezési program végére megfogalmazott cél a haditengerészeten belül a modern eszközök arányának 70 százalékosra emelése, mely még így is elmarad a fegyveres erők átlagától, ami jelenleg 68 százalék.

A Projekt 955A Borej-A osztály idén júniusban hadrendbe állt tagja a Knyaz Vlagyimir, mely 16 Bulava tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta hordozására képes #moszkvater
A Projekt 955A Borej-A osztály idén júniusban hadrendbe állt tagja a Knyaz Vlagyimir, mely 16 Bulava tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta hordozására képes
Forrás:airbase.ru

„Oroszország saját erejéből a Szovjetunió felbomlása utáni időszakban – beleértve ezen cikk írását is – nem épített romboló vagy annál nagyobb kategóriájú hajóosztályokat, melyek a nyílt tengeri – avagy kékvízi – flotta alapját adják”

Az elmúlt években épült hajók kizárólag a kisebb fregatt és korvett kategóriákból kerültek ki, így csak korlátozott mértékben alkalmasak hosszú időtartamú kékvízi feladatok végrehajtására. Mindezek ellenére a megépült egységek méretükhöz képest akár az amerikai, akár más nyugati típusokkal összevetve jóval nagyobb fegyverarzenált hordoznak. Ezen fegyverzet alapja a Szíriában már sikeresen vizsgázott Kalibr cirkáló rakétacsalád. Kis méretük ellenére az egyes hajók képesek akár 8-16 ilyen rakéta hordozására is, mely az univerzális indítóiknak köszönhetően felcserélhető szuperszonikus Oniksz vagy hiperszonikus Cirkon típusokkal. Az így létrejött moszkító flottának nevezett egységek 1000 kilométer feletti támadási képességükkel nemcsak megfelelnek a modern hadszíntér követelményeinek, de bizonyos esetekben nagyobb harci potenciállal rendelkeznek, mint a náluk többszörös vízkiszorítású típusok. A moszkító flotta stratégia kialakítását az anyagiak mellett részben a doktrínában beállt változások adják, de kiegészül döntéshozatali és alapvető gyártáskapacitási hiányosságokkal is.

„A ’90-es évek sokkterápiája során a hajógyárak többsége rendre oligarchák kezébe került, akik tapasztalat hiányában rossz vezetésükkel csak rontottak az amúgy is szakember és tőkehiánytól szenvedő üzemeken”

Az elmúlt évek nagymértékű konszolidációi, összevonásai az állami Egyesült Hajóépítő Vállalat (OSzK) képében javítottak a szektor helyzetén, de a beszállítók szintjén illetve pár nagyobb üzemtől eltekintve az alapproblémák továbbra is fennállnak, bár alapvetően kisebb mértékben.

A moszkítóflotta egyik alapját adó Projekt 21631 Bujan-M osztályú korvett egysége háttérben a Téli Palotával #moszkvater
A moszkítóflotta egyik alapját adó Projekt 21631 Bujan-M osztályú korvett egysége háttérben a Téli Palotával
Forrás:airbase.ru

Kiváló példáját mutatja a problémáknak a jelenleg legnagyobbként építés alatt álló Projekt 22350 Admiral Gorskov-osztály. A Szovjet Flottát az amerikai után legerősebbé tévő admirálisról elnevezett fregatt ugyanis gerincfektetése után több mint 12 évvel állt hadrendbe. A szovjet időszak erőltetett kapacitásaihoz képest ez hatalmas visszalépésnek számít, de még a jelenkori konkurens távol-keleti vagy európai hajógyárakat nézve is elfogadhatatlanul hosszú időbe telt a megépítése.

„Ennek oka, hogy bár maga a hajótest viszonylag hamar elkészült, ám a fedélzeti rendszerek, illetve magát a védelmi képesség alapját adó Poliment-Redut légvédelem csúszása az egész egység építését egyszerűen megakasztotta”

Viszonyításképpen ezen 12 év alatt Kína egymagában csak a hasonló kategóriájú Type 54A fregattokból 30 darabot állított hadrendbe. Említhetnénk továbbá az általunk már bemutatott Admiral Kuznyecov felújítását, mely szintén eklatáns példája, hogy sok esetben a csúszások okozói a kevésbé tőkeerős, ám ennek következtében még inkább az állami megrendelésektől függő alvállalkozók. A helyzet feloldását a polgári megrendelés állomány növelése jelenthetné – melyet 2030-ra az OSzK esetében 50 százalékra akar növelni a kormányzat – viszont a távol-keleti olcsóbban gyártó hajógyárak erős konkurenciát jelentenek.

„A lassan haladó projekteknek további döfést adott az ukrajnai konfliktus, mivel a turbinagyártás egykori szovjet központjaként 2014-ig a nyikolajevi Zorja Masprojekt szállította a meghajtásért felelős gázturbinákat”

A szankciós rezsim az elsők között érintette ezen szállításokat és csak 2017-18-ban sikerült az importhelyettesítési programokkal kiváltani az egykori ukrán részegységeket, újabb késést felhalmozva.

Az elmúlt években szerencsére megindultak pozitív változások, melyek a hajógyárak modernizálása és a szakemberek odacsábítása révén a 2028-tól esedékes következő állami fegyverbeszerzési programban lehetővé teszik a romboló kategóriájú osztályok építését, melyekre már a kész tervek is rendelkezésre állnak. Mégis az egykori szovjet illetve orosz flotta Achilles-sarkának számít, hogy az ambiciózus terveket nem követi mindig politikai és gazdasági akarat. Az építések kezdetét megelőzően tehát a hadvezetésnek döntenie kell, hogy igényli-e a tényleges kékvízi képességeket vagy azt túl drágának találva inkább a moszkító flottával megkezdett kisebb hajókra kívánja stratégiáját alapozni. Bár bizonyos ideig még folytatható a jelenlegi rendszer a szovjet rombolók és cirkálók modernizálásával – mint ahogy azt a Moszkva cirkáló 60 évre kitolt szolgálati ideje is mutatja – ám ezen egységek élettartama a végékhez közeledik.

„Az elkövetkező évtizedben halaszthatatlanná válik a pótlásuk, különben az általuk biztosított képességek egyszerűen elvesznek”

A folyamat megtörésének első jele lehet a koronavírus miatt április helyett csak a hét elején ünnepélyes tömeges gerincfektetés. Az orosz államfő személyes részvételével zajló eseményen három helyszínen két, egyenként 24 cirkálórakéta, oroszul krilatnaja raketa, azaz szárnyas rakéta (a szakirodalom robotrepülőként említi) hordozására képes fregatt, két helikopterhordozó és két nukleáris tengeralattjáró építése kezdődött el. Érdemes megjegyezni, hogy a helikopterhordozók nem csak az 1991 óta épített legnagyobb vízkiszorítású egységek lesznek a maguk 25 ezer tonnájával, de egyben abban a krími Zaliv hajógyárban készülnek, mely a közel 23 évnyi ukrán tulajdon alatt komolyabb befektetés hiányában lényegében vegetált. Az ukrajnai válság kapcsán végül Egyiptomnak eladott Mistral hordozók helyére érkező egységek jó ugródeszkát nyújthatnak mind a rombolók, mint a 2028 után tervezett Admiral Kuznyecov helyére érkező jövőbeli repülőgép-hordozó építéséhez.

A tervek szerint 2026-ban már hadrendbe álló Projekt 23900 helikopterhordozó lehetséges felépítése #moszkvater
A tervek szerint 2026-ban már hadrendbe álló Projekt 23900 helikopterhordozó lehetséges felépítése
Forrás:airbase.ru

„A geopolitikai lehetséges forró pontokat és kiemelt jelentőségű térségeket nézve – köszönhetően a globális felmelegedés Oroszország számára pozitív hatásainak – a flotta számára Ázsia többször is emlegetett felemelkedése mellett a hangsúly az Arktisz környezetére helyeződik át”

Amellett, hogy eddig kiaknázatlan szénhidrogénkészletek válnak elérhetővé, a jégsapkák visszaszorulása egy teljesen új hajózási útvonalat is megnyit a Távol-Kelet és Európa közt még a Szuezi-csatornához képest is több nappal – kilométerben nem is beszélve – lerövidítve az utat. Oroszország célja és érdeke – megelőzve az összes környező országot – ezen partjai mentén futó útvonal biztosítása, mely már meg is kezdődött a katonai és civil infrastruktúra, valamint a jégtörők építésével. Mindezek mellett, ahogy Szíria példája is mutatja Oroszország nem tett le a Földközi-tenger medencéjébe, illetve az atlanti térségbe való visszatéréséről, és jelenleg is 60 hajója, illetve tengeralattjárója tartózkodik a világ óceánjain.

„Tartósan viszont elengedhetetlen a már említett kékvízi kapacitások kiépítése és a tartúszi haditengerészeti bázis gyökeres modernizációja, ami részben már el is kezdődött”

Bár az Orosz Flotta erejét tekintve egy figyelemreméltó és megkerülhetetlen szereplő, az őt sújtó majd két évtizedes rendszerszintű problémák tartós sebeket hagytak a szervezetében. Saját magának megújítása létfontosságú folyamat annak érdekében, hogy Oroszország a jövőben is nagyhatalomként tudjon fellépni a világszínpad folyton változó környezetében. Az elmúlt évek alapjai és elképzelései jó utat jelölnek ki ennek a folyamatnak, ám végrehajtásához nem csak megfelelő finanszírozás, de tartós politikai akarat is szükséges. Gondolatébresztőként ilyenkor III. Sándor szavai juthatnak eszünkbe, avagy „Oroszországnak csak két szövetségese van: a hadsereg és flotta”.

MEGOSZTÁS