//Az utolsó csepp véréig védte Kijevet
Mihail Kirponos #moszkvater

Az utolsó csepp véréig védte Kijevet

MEGOSZTÁS

A nagy honvédő háború… Habár mindenki tudta, hogy Kijevet beveszik a németek, Mihail Kirponosz így is kitartott a végsőkig – fegyverrel a kézben. A legendás vezérezredes ezzel feledhetetlen hőstettet vitt véghez.

Mihail Kirponos #moszkvater
Mihail Kirponosz

– No és Kijev? – tette fel az újabb kérdést Sztálin.

Megértettem, mit jelent ez a két szó: „feladni Kijevet” a szovjet emberek és Sztálin számára. De nem engedhettem az érzelmeknek, és mint katona, köteles voltam a véleményem szerint egyetlen lehetséges megoldást javasolni az adott helyzetben.

– Kijevet fel kell adni – válaszoltam. – A nyugati irányban pedig azonnal ellencsapást kell mérnünk, hogy felszámoljuk a jelnyai kiszögellést. Ezt a hídfőt az ellenség a Moszkva elleni csapás céljára használhatja fel.

– Még hogy egy ilyen ellencsapást! Micsoda ostobaság ez? – fortyant fel Sztálin. – Hogyan gondolhatott arra, hogy az ellenségnek átadjuk Kijevet?

Nem tudtam türtőztetni magam és ezt válaszoltam:

– Ha Ön úgy véli, hogy a vezérkar főnöke csak ostobaságok fecsegésére képes, akkor neki itt nincs semmi keresnivalója. Kérem, mentsenek fel a vezérkari főnöki beosztásomból és küldjenek az arcvonalra. Ott, úgy látszik, eredményesebben szolgálhatom a hazámat.

Így emlékszik vissza Georgij Zsukov arra az 1941. július 29-i napra, amikor Sztálin felmentette vezérkari főnöki beosztásából.

„Sztálin azonban ezzel a döntésével nemcsak a második világháború egyik legnagyobb stratégáját tolta háttérbe, de valójában ekkor dőlt el az is, hogy a Kijevnél harcoló szovjet egységeknek a végsőkig védeniük kell a várost, és egy métert sem hátrálhatnak onnan. Aki pedig azt a feladatot kapta, hogy megvédje az ukrán fővárost, nem volt más, mint Mihail Kirponosz vezérezredes, aki korábban a szovjet-finn háborúban bizonyított”

Nekünk, a Moszkva tér szerzőinek, a Barbarossa-hadművelet nyolcvanadik évfordulójára írt sorozatunk készítésekor sokszor a saját véleményünkre kell hagyatkoznunk, amikor a nagy csaták kiemelkedő alakjait értékeljük. Így tettük korábban abban a cikkünkben, amikor a legnagyobb hőstetteket vettük sorra, de így jártunk el olyan esetekben is, amikor azokat a személyeket mutattuk be, akik nagyon hiányoztak a második világháborúban a szovjet hadigépezetből. Ám aligha van okunk pusztán a szubjektív véleményünkre hagyatkozni, mikor Kijev védőinek életét olvassuk.

„Kirponosz vezérezredes ugyanis nem csak hogy vállalta a biztos halált a városért, de fegyverrel a kézben az utolsó csepp vérig harcolt is az ellenséggel”

De ki is volt valójában Kijev legendás védője? Mihail Kirponosz 1882-ben született a kelet-ukrajnai Vertivkában szegény paraszti család sarjaként. 1915-ben aztán behívták katonának, a keleti fronton harcolt, majd egyre inkább szembefordult a cárizmussal. Az 1917. novemberi hatalomátvétel után természetesen a bolsevikokkal szimpatizált, majd a következő évben már csatlakozott is a Vörös Hadsereghez. Az orosz polgárháborúban a legfontosabb szerepet Kijev bevételénél kapta, azonban a csillaga csak később kezdett emelkedni. Mikor 1927-ben végzett a Frunze Katonai Akadémián, folyamatosan lépdelt előre a ranglétrán, ami nem kis részben köszönhető volt annak is, hogy sosem bírálta a párt általános irányvonalát, és a sztálini nagy tisztogatás idején sem számított még kiemelkedő személynek.

„Kirponosz ideje azonban igazán csak 1939-ben, a szovjet-finn háború idején jött el, amikor fontos szerepet kapott egy akcióban”

1940 márciusában a csapataival a Finn-öböl jegén megkerülte Viborgot, és elfoglalta a finn állásokat, ezzel elvágta az akkor második legnagyobb finn várost Helsinkitől. Majd a Viborg felmentésére érkező finn csapatok támadásait sorra visszaverte, így nyerte meg a háborút a Szovjetunió, ami – mint tudjuk – csupán pürrhoszi győzelem volt Moszkva számára. Kirponosz viszont az akció irányításáért, és a hősiességéért megkapta a Szovjetunió hőse címet, és kinevezték a katonai körzet élére.

A Barbarossa-hadművelet előtt viszont a kijevi katonai körzet élére helyezték. A későbbi visszaemlékezések szerint Kirponosz itt fáradhatatlanul aktív volt, és belemerült a csapatellenőrzés legapróbb részleteibe is, mivel érezte, hogy küszöbön a háború. Mint ismert, a német támadás előtti napokban a moszkvai vezetés azt a parancsot adta a Vörös Hadsereg nyugaton állomásozó egységeinek, hogy semmi esetre ne reagáljanak a németek provokációira. Ezért például Pavlov tábornok a támadás előtti nap estéjén a kijevi operába látogatott, amit később bizonyítékként használt fel ellene a sztálini vezetés, hogy áruló lett (hogy miként lett Pavlov tábornok bűnbak, arról itt írtunk részletesen).

„Nem így cselekedett Kirponosz vezérezredes, aki figyelmen kívül hagyta ekkor a Sztavka utasításait, és az egész éjszakát azzal töltötte, hogy parancsokat küldött a csapatainak, és azokat az állásaik elfoglalására utasította”

Tulajdonképpen éppen ennek volt köszönhető, hogy a Wehrmacht csapatai a délnyugati fronton jóval keményebb ellenállásba ütköztek már a támadás legelső napján, mint másutt. Sőt, a szovjet védelem olyannyira erős volt itt, hogy a Vörös Hadseregnek most esélye lett arra, hogy Dubnónál körbezárja a német páncélosokat.

Ma már kevésbé ismert, de itt zajlott az egész háború egyik leghevesebb összecsapása, melyben az oroszok rendkívül elszántan küzdöttek. A német tüzérség parancsnokai itt szembesültek igazán azzal, hogy az új szovjet T-34-esek szinte immunisak a fegyvereikre. A szovjet tankokat azonban ritkán tömörítették ütőképes csapatokba, így a németeknek mégis csak sikerült harcképtelenné tenniük őket.

„A brodi csatát ugyan a szovjet hadsereg elvesztette, azonban a hitleri vezetés itt szembesült először a szovjet ellenállás erejével. Ám a Délnyugati Frontra ekkor még nagyobb feladat várt, mégpedig Kijev védelme”

Itt érdemes megjegyezni, hogy Kirponosz és Zsukov a háború kezdetén többször is vitában állt egymással, elsősorban stratégiai kérdésekben. Míg Kirpononosz a frontvonalak lerövidítése érdekében bizonyos területeket fel akart adni Dubnónál, addig Zsukov élesen ellenezte ezt. Most viszont Zsukov Sztálinnal került összetűzésbe, aki minden áron tartani akarta Kijevet. Mint korábban említettük, Zsukovot emiatt Sztálin még a vezérkari főnöki tisztségéből is visszahívta, majd a Bialystok-Minszk-Szmolenszk tengelynél kialakult kritikus helyzet miatt Jelnyához vezényelte (a szovjet hadsereg első győzelméről, a jelnyai csatáról itt írtunk).

„Ahogy az várható volt, a német hadvezetés előbb nyugat felől kísérelte meg bevenni Kijevet, azonban ez a támadás kudarcot vallott. Ezért a német erők egy részét déli irányban csoportosították át támadásra, hogy ezzel átkarolják a szovjet csapatokat”

Szeptember elejére így a német Dél hadseregcsoport egységei Kijevtől délre kijutottak a Dnyeperhez és északi irányba támadtak tovább. Itt még felmerült a lehetőség, hogy a bekerítés előtt álló szovjet csapatok visszavonuljanak, azonban Sztálin parancsot adott arra, hogy a várost feltétlenül meg kell védeni. Kirponosz – aki ugyan korábban még parancsot kért a visszavonulásra – most vállalta az ütközetet még úgy is, hogy a németek gyűrűje folyamatosan bezárult a város körül.

Miért vállalta Kirponosz ezt a sorsot? Egyes történészek szerint azért, mert a vezérezredes tartott a gyávaság vádjától, ami Pavlov tábornok esetében halálbüntetéshez vezetett. Más történészek szerint viszont Kirponosz azért vállalta az öngyilkos küldetést, mert bár tudta, hogy Kijev elveszett, bízott Sztálin stratégiai gondolkodásában, vagyis hogy Kijev védelme egy magasabb célt szolgál.

„Amint a németek gyűrűje bezárult, a szovjet csapatok katlanba kerültek. Most már mindennél véresebb összecsapás következett”

A Délnyugati Front parancsnoksága még így is védte az állásait, de folyamatosan visszaszorult Drjukovscsina faluba. Itt már mindössze alig ezren maradtak a szovjet erők, amelyeknek még ekkor sem jutott eszükbe a megadás. Végül Kirponosz szeptember 20-án úgy döntött, hogy a sumejkovói ligetnél megmaradt embereivel megkísérli a kitörést. A németek ekkor már három irányból rohamoztak, a frontparancsnokok maguk is fegyvert fogtak, hogy az utolsó töltényükig harcoljanak. A ligetből való kitörés ekkor már esélytelen volt. Itt kapott halálos sebet Mihajlo Burmisztyenkó, a front haditanácsának tagja és Vaszilij Tupikov vezérőrnagy, Kirponosznak előbb a lábát találta el egy lövedék, majd egy becsapódó aknagránát repeszei ejtettek súlyos sérülést a fején. A vezérezredes fegyverrel a kezében néhány órán belül belehalt a sérüléseibe az erdőben, ahol elásták a holttestét.

„A hősi halált halt vezérezredes maradványait csak két évvel később, 1943-ban hantolták ki a második kijevi csata után a szovjetek, majd a kijevi Alekszandr Fomin botanikuskertben temették el. 1957-ben aztán a kijevi Örök Dicsőség Parkjában helyezték örök nyugalomra”

És bár a szovjet hősök kultusza a Szovjetunió összeomlása óta Ukrajnában alaposan lehanyatlott, Kirponoszt a mai napig nagyra értékelik Ukrajnában a katonai tehetségéért, a bátorságáért és a kijevi csatában tanúsított bátorságáért. Mert az, hogy egy ilyen magas rangú tiszt az utolsó csepp véréig védje a rá bízott földet, még a történelemben is rendkívül ritka.

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.