„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Tuhacsevszkij később a Vörös Hadsereg fejlesztésének szentelte minden idejét, ahol aztán megint szembekerült Sztálinnal”
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/AFP
Amikor a hitleri vezetés nekilátott a Barbarossa-terv kidolgozásához, jól tudták, hogy a Vörös Hadsereg a harmincas évek második felében óriási veszteségeket szenvedett a sztálini nagy tisztogatás során. 1937 májusától 1938 szeptemberéig 35 ezer katonatisztet tartóztattak le vagy bocsátottak el a szovjet hadseregből, körülbelül 11 ezret vetettek börtönbe és lágerbe (köztük a második világháború későbbi nagy hőseit, Rokosszovszkij és Gorbatov tábornokot) 1939 és 1941 között.
„A nagy tisztogatást követően újabb megtorlás következett 1938 szeptembere után. Így a becslések szerint csak a német támadás előtti években körülbelül 30 ezer tisztet tartóztattak le a 178 ezres tiszti összlétszámból”
Az igazán nagy vérveszteséget a Vörös Hadsereg és a Vörös Flotta csúcsvezetése szenvedte el. Így a tisztogatásoknak áldozatul esett 13 hadseregparancsnok a 15-ből, 8 tengernagy a 9-ből, 50 hadtestparancsnok az 57-ből, 154 hadtestparancsnok a 186-ból, 16 hadsereg komisszár a 16-ból, valamint 25 hadtest komisszár a 28-ból. Ám a szovjet haderő számára a legnagyobb csapást kétségtelenül az jelentette, hogy Sztálin az 5 marsalljából 3-at – méghozzá a legtehetségesebbeket – egy titkos perben elítéltette, majd kivégeztette. De kik voltak ezek a katonai vezetők?
„A <trockista szovjetellenes katonai szervezet ügye> névre hallgató koncepciós eljárás valójában a Vörös Hadsereg megtisztításának próbapere volt, melynek fő vádlottjai Mihail Tuhacsevszkij, Alekszandr Jegorov és Vaszilij Bljuher voltak, akik korábban számos alkalommal mutatták meg tehetségüket a csatatéren”
Kiemelkedik közülük Tuhacsevszkij marsall, a hadtörténelem egyik legnagyobb stratégája, aki korábban a Vörös Hadsereg büszkesége volt. Nem véletlen, hogy a katonai zsenit a külföldi újságok sokszor „Vörös Napóleon” néven emlegették. Tuhacsevszkij részt vett az első világháborúban is, tehetségét azonban igazán az orosz polgárháborúban mutatta meg az egész világnak.
„Az első ilyen csata, amelyben remekelt, a szimbirszki csata volt, ahol már kezdettől megmutatkozott kiváló stratégiai érzéke”
Tuhacsevszkij azt vallotta, hogy a forradalmat csak határozott támadással lehet megmenteni, és amikor Szimbirszket – vagyis Lenin szülővárosát – megközelítették a fehérek, elhatározta, hogy bármi áron megvédi a várost. Csakhogy a védelem alulmaradt az összecsapásban, így Tuhacsevszkij katonái kiszorultak a városból.
Tuhacsevszkij azonban nem adta fel, és 1918. szeptember 19-én bekerítette a Szimbirszket védő fehér csapatokat és megsemmisítő vereséget mért rájuk. Még meg sem tisztították teljesen Szimbirszk környékét a fehér csapatoktól, amikor Tuhacsevszkij új parancsot kapott. Szizrany és Szamara elfoglalását, ami azért volt kulcsfontosságú, mert ezzel a győzelemmel megnyílt a kőolaj- és élelmiszer-szállítás útja a felső-volgai régióba, ahol a lakosság éhezett.
„Tuhacsevszkij tehetségéről ekkor már meg volt győződve a teljes szovjet felső vezetés. Nem véletlen így, hogy őt küldték ezután a déli frontra, majd kapta később a feladatot, hogy verje szét Kolcsak és Gyenyikin hadseregét”
Tuhacsevszkij későbbi végzetét azonban valószínűleg az okozta, hogy a lengyel-szovjet háborúban szembe került Sztálinnal. Tuhacsevszkij ugyanis nem rejtette véka alá sosem, hogy a visztulai csatát a délnyugati front főparancsnoksága miatt veszítette el a Vörös Hadsereggel. Itt került szembe Sztálinnal, aki Lenin akaratával is ellenkezett, hogy Lvov bevételét végrehajthassák. Ez Tuhacsevszkij szerint hadászati szempontból kevésbé fontos cél volt, ami nagyban hozzájárult a varsói hadművelet kudarcához. Lenint annyira felháborította Sztálin hozzáállása, hogy Moszkvába rendelte és a párt Központi Bizottságának nevében megrovásban részesítette, majd eltávolította a katonai vezetésből.
„Tuhacsevszkij később a Vörös Hadsereg fejlesztésének szentelte minden idejét, ahol aztán megint szembekerült Sztálinnal”
Mielőtt 1937. május 22-én letartóztatták, Tuhacsevszkijről már tudni lehetett, hogy kegyvesztett lett. Már a hónap közepén felmentették a népbiztos helyettesi pozícióból, és a Volgai Katonai Körzet parancsnokává nevezték ki. Miután Kujbisevben letartóztatták és Moszkvába, a Lubjanka börtönbe szállították, közölték vele a vádat, miszerint trockista és terrorista, valamint kémkedett a németek javára, és katonai összeesküvést szőtt.
Tuhacsevszkij az eljárás elején természetesen tagadta az őt ért vádakat. A kihallgatását azonban személyesen Jezsov vezette, és az NKVD által használt módszerekkel – például alvásmegvonással és egész napos gumibotos ütlegeléssel – a kicsikarták belőle a beismerő vallomást (az erről szóló papíron még a vérnyomok is megmaradtak).
„Sztálin a kínzással megszerzett bizonyítékok alapján előterjesztette a vádakat, majd kezdetét vette a zárt tárgyalás. Ez előtt figyelmeztették a vádlottat, hogy az itt tanúsított magatartásukon múlik a sorsa. Tuhacsevszkij azonban mégsem ismert el mindent, ezért halálra ítélték, majd június 12-én kivégezték”
Ugyancsak a Tuhacsevszkij-per – ami hivatalosan a „trockista szovjetellenes katonai szervezet ügye” nevet viselte – résztvevője volt Alekszandr Jegorov marsall, aki szintén harcolt az első világháborúban, katonai képességeit pedig az orosz polgárháborúban csillogtatta meg. Jegorov számos döntő ütközetben jeleskedett, kiemelkedik ezek közül a Caricin körüli ostromzár feltörése, majd később Orjol visszafoglalása. Ugyancsak fontos szerepe volt Voronyezs elfoglalásában (amelyben egyébként későbbi ellenlábasa, Szemjon Bugyonnij is részt vett), ami azért volt óriási eredmény, mert ez lehetőséget nyújtott Gyenyikin erőinek kettévágására. Az akció sikeres volt, a fehérek itteni erői széthullottak, ami után Jegorovot már semmi nem akadályozta meg abban, hogy felszámolja az odesszai fehér erőket.
„Szerencsétlenségére azonban a Délnyugati Front élén együtt kellett dolgoznia Sztálinnal a lengyel-szovjet háború idején is. Miután Jegorov látta, hogy a Varsó ellen induló Nyugati Front nem lesz elegendő, parancsot adott az egységeinek arra, hogy segítsék a másik szárnyat, utasítását azonban Sztálin nem volt hajlandó ellenjegyezni”
Sztálint ezután Moszkvába rendelték, és felmentették pozíciójából, így Jegorov már érvényes parancsot adhatott a kijelölt egységek átvezénylésére a Nyugati Fronthoz. Azonban eddigre a Varsó melletti lengyel erők fontos utánpótlást kaptak, az augusztusban indított lengyel ellentámadás pedig súlyos vereséget mért a Varsó környéki szovjet erőkre, így az visszavonulni volt kénytelen.
Jegorov marsall kapcsolata azonban később rendeződött Sztálinnal, így sokan úgy gondolták, hogy védelmet élvez majd a tisztogatásoktól. Nem így lett. Színésznő feleségét, Galinát még 1937-ben letartóztatták, majd később ki is végezték. A Tuhacsevszkij-perben Jegorov visszautasította a részvételt, ami valószínűleg közrejátszhatott abban, hogy ő is Sztálin célkeresztjébe került. 1938 januárjában a Kaukázusba vezényelték (ez az NKVD stratégiája volt a leendő áldozat elszigetelésére), majd egy feljelentés nyomán szabotázzsal vádolták meg. Ezután visszahívták a párt Központi Bizottságából, feleségét pedig lengyel kémnek nyilvánították.
„Halálos ítéletét 1939. február 23-án, a Vörös Hadsereg napján hajtották végre”
És végül nem szabad megfeledkezni Vaszilij Bljuherről, a harmadik marsallról sem, aki a sztálini tisztogatások áldozata lett. Az orosz polgárháború idején Bljuher abba a különítménybe került, amelyre azt a feladatot bízták, hogy semmisítse meg a Cseljabinszkot bekerítő kozák csapatokat. A sikeres akció után Bljuhernek óriási érdemei voltak Perm visszafoglalásában, azonban igazán jelentős szereplővé az tette, hogy a Vjatkai Erődített Körlet parancsnokaként részt a Kolcsak elleni harcokban, majd a fehéreket egészen a Bajkál-tóig üldözte. Majd részt vett a Vrangel által 1920 októberében indított harckocsi támadás visszaverésében, amely a legerősebb volt az orosz polgárháborúban. Ezt követően a Krím-félsziget elfoglalásáért indított hadműveleteben remekelt és a Vrangel elleni harc ünnepelt hőse lett. De Bljuher nevéhez fűződik az orosz polgárháború utolsó hadmozdulata is, amikor a Távol-Keleti Köztársaság főparancsnokaként az egységeivel megrohanta és elfoglalta Volocsajevkát.
„Bljuher a nevét azonban inkább az 1929-ben lezajlott szovjet-kínai háborúval írta be a hadtörténelembe, ami azért tört ki, mert Kína megtámadott és elfoglalt egy mandzsúriai-kínai vasutat”
Ez a konfliktus volt a megújult Vörös Hadsereg első igazi harci próbája, melynek során több mint 100 ezer katonát mozgósítottak a szovjetek, szemben a 200 ezres kínai haderővel. A Vörös Hadsereg vezetésével Bljuhert bízták meg, aki azonnal támadást indított a kínaiak ellen, és decemberre meghátrálásra kényszerítette Csang Hszüe-liangot, Mandzsúria korábbi hadurát.
A később marsallá kinevezett Bljuher végzetét végül a Haszán-tavi csata okozta, ami Mandzsukuo határán zajlott a japán Kvantung-hadsereg és a Vörös Hadsereg egységei között, és ami végül döntő szovjet győzelemmel zárult. A több mint 700 szovjet katona életét követelő csatában a veszteségekért kizárólag Bljuhert tette felelőssé a szovjet vezetés. Ezért leváltották a Távol-keleti Front éléről majd letartóztatták és Moszkvába hurcolták, ahol kínzásnak vetették alá. Bljuhert 18 napon keresztül kínozták, aminek során egyik szemét kiverték, hasi szerveit szétzúzták, ami miatt a tehetséges katonai vezető belehalt a sérüléseibe.
„A nagy tisztogatás módszereiről árulkodik, hogy Bljuhert halálra kínzása után fél évvel, csak 1939. március 10-én ítélték halálra, mint japán kémet”
A három tehetséges katona kivégzése után így már csupán két marsallja maradt a Szovjetuniónak: Vorosilov és Bugyonnij. Hiába volt tehát a fenyegető hitleri veszély, Sztálin sokkal kevésbé vette komolyan, mint más szovjet vezetők (például Buharin vagy Litvinov), és habozás nélkül feláldozta a Vörös Hadsereg legjobb marsalljait egy egészen új tisztikar kedvéért, amelynek semmiféle emlékei nem voltak Sztálinnak, mint polgárháborús katonai vezetőnek vitatható érdemeiről, és amely nem volt hajlamos arra, hogy vitassa Sztálinnak a harmincas évek végén hozott egynémely katonai politikai döntését. Többek között a náci Németországhoz való közeledést, mint tette például Tuhacsevszkij marsall. A Barbarossa-hadművelet első hónapjai később megmutatták, milyen nagy szükség lett volna ezeknek a kitűnő katonáknak a tehetségére. (Az igazsághoz tartozik az is, hogy Sztálin őrülete mellett e tisztogatásba a német titkosszolgálat dezinformáló akciója is belejátszott. A prágai szovjet nagykövetségre eljuttatott hamis dokumentumokkal sikerült kompromittálni, gyanúba keverni a szovjet katonai vezetés prominens tagjait. Igaz, ez nem volt nehéz a kor általános bizalmatlan légkörében. s szerk.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
