//A nap, melyet minden orosz ismer
Námet bombázók indulnak szovjet területeket bombázni 1941- június 22-én #moszkvater

A nap, melyet minden orosz ismer

MEGOSZTÁS

A nagy honvédő háború… A Barbarossa-hadműveletnek már az első napján óriási veszteségeket szenvedett a Szovjetunió. Ám volt, ahol a német hadsereg alig haladt előre, mert a szovjet katonák vad elszántsággal vették fel a harcot az ellenséggel.

Námet bombázók indulnak szovjet területeket bombázni 1941- június 22-én #moszkvater
Námet bombázók indulnak szovjet területeket bombázni 1941- június 22-én
Fotó:EUROPRESS/Sputnik/AFP

Kevés olyan nap van a történelemben, amelyik annyira beleégette volna magát az orosz nemzeti emlékezetbe, mint 1941. június 22., azaz a Barbarossa-hadművelet első napja. A hitleri Németország támadása óriási mennyiségű áldozatot szedett, rengeteg szovjet került hadifogságba úgy, hogy a Wehrmacht rengeteg katonai célpontot semmisített meg. De ennek a napnak a tragédiáját még az is növelte, hogy a szovjet vezetés egyáltalán nem volt a helyzet magaslatán, a fejvesztett kapkodás sok helyütt tízezrek életébe került.

„Június 22. így gyógyíthatatlan seb maradt, amelynek jelentőségét még a későbbi hadi sikerek, sőt a diadalmas győzelem sem csökkentette. De mi is történt ezen a nyári napon?”

Mint előző, a Barbarossa-tervről szóló cikkünkben bemutattuk, a Szovjetunió elleni támadás ötlete folyamatosan formálódott 1940 közepétől, melyben Moszkva és Leningrád elfoglalása, mint hadicél folyamatosan felülértékelődött. Ugyan Hitlert kezdetben megpróbálták lebeszélni a Wehrmacht stratégái, hogy megossza a német erőket a három cél – vagyis Leningrád, Moszkva, illetve a bakui olajmezők –  között, később mégis elfogadták Hitler elképzelését. Ekkor egyes vezetők még megpróbálták rábeszélni Hitlert, hogy ha már Moszkvát is megtámadják, akkor egy nagyon intenzív középső előrenyomulással tegyék azt, ám a náci vezető ezt őrültségnek tartotta. Ő továbbra is ragaszkodott a megosztott támadáshoz, melynek előkészületei a balkáni hadjárat végeztével célegyenesbe kerültek. Rövidesen egyre több német katona sorakozott fel a szovjet határon, miközben a Luftwaffe felderítő gépei őrült tempóban dolgoztak.

„Ami a Wehrmacht erőit illeti, a Szovjetunió lerohanásához a teljes német hadsereg 75 százalékát, vagyis több mint 3 millió katonát mozgósítottak a három hatalmas hadseregcsoportba”

A támadás páncélos öklét több mint 3500 harckocsi képezte, a földi csapatokat pedig 2500 repülőgép támogatta. Persze egy ilyen hatalmas mozgósítást képtelenség volt eltitkolni a szovjet vezetés elől. Hitler azonban rögtön előállt egy ürüggyel. A német vezető szerint azért küldi a csapatait Lengyelországba, hogy megvédje a lengyeleket a brit bombázóktól. Természetesen ezt senki nem hitte már el Hitlernek, annál is inkább, mert június elejére a Wehrmacht már elfoglalta pozícióit a szovjet határ mentén. Míg az északi hadseregcsoport (Wilhelm von Leeb vezetésével) Észak-Poroszországban gyülekezett, a középső hadseregcsoportot (Fedor von Bock vezetésével) Lengyelországban állították hadba, ahol fontos szerepet kapott Heinz Guderian tábornok is, vagyis az a német katonai vezető, aki a Maginot-vonal megkerülésével térdre kényszerítette Franciaországot. A déli hadseregcsoport (Gerd von Rundstedttel az élen) Dél-Lengyelországban és Romániában állomásozott.

„Habár sokan úgy hiszik, hogy a szovjetek egyáltalán nem készültek a német támadásra, a valóságban a Vörös Hadsereg a német invázió előtti két hét során már őrült tempóban készült minderre. Ugyan Sztálin továbbra sem hitt a német támadás megindításában, a parancsnokai ahol csak tehették, óvintézkedéseket foganatosítottak”

Közel 800 ezer tartalékost hívtak be kiképzésre, hogy legalább megerősítsék a határvonalakat, emellett felgyorsították a határ menti erődítmények építését. Emellett megerősítették a légvédelmi állásokat is, bár továbbra is parancs tiltotta, hogy ezek német gépekre lőjenek. A teljes szovjet haderőből 2 millió 900 ezer embert a nyugati határon hadba állítottak, 15 ezer tankkal és 9 ezer repülőgéppel. Fontos azonban hozzátenni, hogy a német támadás megkezdésekor a teljes szovjet mozgósítás még csak meg sem kezdődött. A Vörös Hadsereg vezetése a nyugati határt négy hadi övezetre osztotta, a balti, a nyugati, a kijevi, illetve az odesszai körzetre. A német támadás megkezdésekor ezeket fronttá nevezték át, melyből a balti frontot Fjodor Kuznyecov vezérezredes irányította. A nyugati front védelmével Dmitrij Pavlov tábornokot bízta meg Sztálin, a délnyugati front vezetése Mihail Kirponosz vezérezredes feladata volt. Végül pedig a Fekete-tenger mentén meghúzódó déli front parancsnoka Ivan Tyulenev tábornok volt.

„És így jött el június 22. 3 óra 15 perc, amikor a német fegyverek sorra lőni kezdték a szovjet határszektorokat. Az előzetes felderítés eredményeként bemért szovjet kommunikációs központokat, az üzemanyag- és lőszerraktárakat, a határ menti állásokat és a katonai barakkokat a németek iszonyatos erővel vették tűz alá”

A szovjet határőrökkel különleges német kommandós egységek végeztek, őket szó nélkül likvidáltak. Messze az ostromolt szovjet határegységek mögött hajnalban aztán feltűntek a német vadászgépek is. Az első hullámban a Vörös Hadsereg reptereit vették célba, így a legtöbb orosz repülőgép már a földön elpusztult (a Luftwaffe csak ezen a napon több mint 1400 orosz gépet semmisített meg!). A német tűzeső közepette a szovjet parancsnokok fejvesztve próbálták értelmezni a Moszkvából érkező parancsokat, mindhiába. Ezekben arra figyelmeztették őket, hogy ne reagáljanak a provokációra, de azt már nem mondták meg, mi tekinthető provokációnak, és mi a totális támadás. A hatalmas zűrzavarban parancsokat adtak ki, majd vontak vissza, de voltak olyan egységek is, amelyek semmiféle parancsot nem kaptak. A fontosabb kommunikációs központok ekkor már nem működtek, így sok helyen teljesen ellehetetlenült a kommunikáció.

„A német invázió erejét mutatja, hogy reggel 6 órára a Kelet-Poroszországtól a Kárpátokig húzódó határszakasz már egyetlen hatalmas csatamező lett”

Belorusszia területén ugyanakkor már az első napon megtörtént az első igazi összecsapás a német és a szovjet hadsereg között. Miután a németek Białystoknál bekerítették a szovjet csapatokat, Minszk felé nyomultak tovább. Ekkor már több mint 40 kilométer mélyen törtek be a németek, Moszkva viszont még mindig nem mérte fel, mekkora katasztrófa érte az országot. Már este volt, amikor Szemjon Tyimosenko hadügyi komisszár parancsba adta, hogy három szovjet front lendüljön ellentámadásba, és söpörje ki az ellenséget az országból. Ez persze ebben a helyzetben teljesen elképzelhetetlen volt, hiszen a szovjet tartalékokat még csak nem is mozgósították kellőképpen, sőt még hadműveleti terv sem volt. Ezért volt, ahol a januári hadi játékokhoz folyamodtak inspirációért. De mivel ekkor már a Luftwaffe uralta a légteret, az ilyen támadások eleve kudarcra voltak ítélve.

„ A Wehrmacht döbbenetesen gyorsan tört előre északon, ami soha vissza nem térő lehetőséget adott volna a németeknek arra, hogy bevegyék Leningrádot. Hitler azonban úgy döntött, hogy be kell várni a gyalogságot, ami miatt aztán egy hetet kellett várniuk a páncélosoknak. Hasonlóan, a középső fronton is drámai volt német támadás”

Délen azonban a szovjet parancsnokok gyorsan felismerték a németek szándékait, így mindent megtettek azért, hogy felkészüljenek a Wehrmacht rohamára. Így sikerült elérniük, hogy hamarosan túlerőbe (!) kerültek a német páncélosokkal szemben. Így a támadók itt már az első perctől kemény ellenállásba ütköztek. A szovjet ellentámadás itt olyannyira erős volt, hogy a Vörös Hadseregnek most esélye lett arra, hogy Dubnónál körbezárja a német páncélosokat. Ma már kevésbé ismert, de itt zajlott az egész háború egyik leghevesebb összecsapása, melyben az oroszok rendkívül elszántan küzdöttek. A német ágyúk és páncéltörők parancsnokai itt szembesültek igazán azzal, hogy az új szovjet T-34-esek szinte immunisak a fegyvereikre. A szovjet tankokat azonban ritkán tömörítették ütőképes csapatokba, így a németeknek mégis csak sikerült harcképtelenné tenniük őket. A németeknek így már az első napon fontos csatákat sikerült megnyerniük, miközben rengeteg hadifoglyot ejtettek. A támadás első hetének végére a Wehrmacht az összes orosz ellentámadást szétverte.

„Így Hitler óriási ünnepséget csapott ennek örömére, és már abban bízott, hogy ha így halad minden tovább, két hét múlva már Moszkvát is elérhetik a német erők”

Csakhogy az örömünnep egyáltalán nem tartott sokáig. A Minszk és Białystok között bekerített szovjet erők ugyanis vad elszántsággal harcoltak még a legkilátástalanabb helyzetben is. És ez még csak az előszele volt annak a rendkívüli ellenállásnak, ami hamarosan megmutatkozott nemcsak a szovjet frontvonalakon, hanem az egész országban.

 

Cikksorozatunk következő részeiben az első napok feledhetetlen szovjet hőstetteiről írunk. A Barbarossa-hadművelet első tragikus napjára pedig a Június 22. 4 óra című orosz katonai dallal emlékezünk.

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.