„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
A szovjet csapatok Kijevben
Fotó:Karl Bulla/The State Museum of Political History of Russia
Kevés olyan háború van a történelemben, melynek győzteséről és veszteséről a mai napig viták folynak. Ilyen az 1919 és 1920 között zajló lengyel-szovjet háború, melynek végén mindkét fél magát tekintette győztesnek. Míg a lengyelek azt állítják, ebben a háborúban sikeresen védték meg államukat, addig a szovjetek a lengyelek keleti támadásának visszaverése miatt tekintették magukat a győztesnek. Ez az összetűzés azonban más szempontból is rendkívül fontos.
„Ma már a történészek körében gyakorlatilag konszenzus uralkodik arról, hogy az első világháború után ez a háború tartóztatta fel a kommunizmus terjedését az európai kontinensen”
Ennek a konfliktusnak volt az egyik kulcsmomentuma a kijevi csata, ami után a moszkvai vezetés olyannyira felbátorodott, hogy egyenesen a lengyel fővárost, Varsót vette célba. De ne szaladjunk ennyire előre. Miért is tört ki a lengyel-szovjet háború?
Az első világháború következtében drámaian megváltozott Közép- és Kelet-Európa térképe. Az 1918-as nagy-lengyelországi felkelés sikerét követően Lengyelország ismét elnyerte önálló államiságát. Ám hiába ért véget a nagy háború, a határviták miatt most a kisebb országok estek egymásnak. Legyen szó a magyar-román háborúról a tanácsköztársaság idején, illetve a jugoszláv-olasz, a lengyel-csehszlovák összetűzésről.
„A lengyel-szovjet háború azonban nagyon elhúzódott az előbbiekhez képest, ugyanis a két fél titokban óriási álmokat dédelgetett”
A Vörös Hadsereg 1919-re számos győzelmet ért el az orosz polgárháborúban, ami felbátorította Lenint, hogy egész Európára kiterjesszék a kommunista forradalmat. Az egyre inkább erősödő szovjet rendszer titkolt célja az orosz és a németországi forradalom összekapcsolása volt, amelyhez Lengyelország volt az a híd, amelyen a Vörös Hadseregnek át kellett haladnia, hogy ezt megvalósítsa. De a lengyel vezetés sem fogta vissza magát, amikor külpolitikai szándékait körvonalazta. Az akkori államfő, Józef Piłsudski egy lengyel vezetésű uniót akart létrehozni, amelynek az lett volna a legfőbb célja, hogy ellensúlyt biztosítson bármilyen potenciális gyarmatosítási lépéssel szemben, amelyre Németország és Oroszország részéről lehetett számítani.
„Ennek pedig a legfontosabb eleme a mai Ukrajna lett volna, amely területeknek az elcsatolásával megvalósulhatott volna Piłsudski terve”
Meglepő módon ezek a rendkívül ambiciózus tervek úgy vezettek egy hosszú és pusztító háborúhoz, hogy arra egyik kormány sem adott utasítást. 1919 februárjában egy kisebb önszerveződő lengyel alakulat Vilnában összecsapott a Vörös Hadsereggel, mert azt gondolták, hogy a szovjetek a lengyel területeket veszélyeztetik. A vörösök ugyanakkor kemény ellentámadást hajtottak végre és visszaszorították a lengyeleket, aminek nyomán egyre több lengyel önvédelmi egység alakult a belarusz és litván területeken. Sőt a lengyel hadsereg is elkezdte keletre küldeni az egységeit, hogy az segítse ezeket az önvédelmi erőket. De most a szovjetek is egyre nagyobb lendülettel igyekeztek véghez vinni a nagy céljukat. Az év tavaszára 2,2 milliósra duzzasztották a Vörös Hadsereget, aminek jelentős erőit ugyan belföldön lekötötte a fehérek ellen folytatott harc, egyre több katonát dobtak azonban át a nyugati frontra. A kezdeti összecsapások után lassan elkezdett kialakulni a frontvonal a mai Oroszország és Lengyelország közötti területeken.
„A kommunista vezetés ekkorra minden korábbinál nehezebb helyzetbe került Gyenyikin tábornok támadása miatt. Csakhogy a lengyel vezetés és a fehérek érdekei keresztezték egymást. Gyenyikin ugyanis kijelentette, hogy amennyiben megnyerik a háborút, az új Oroszországban a lengyelek legfeljebb csak autonómiát kaphatnak”
Piłsudski ezért ajánlatot tett a szovjet vezetésnek, hogy ha a Vörös Hadsereg visszavonul a kérdéses területeken és nem támadja tovább Szimon Petljura nacionalista ukrán parancsnok hadait, akkor a lengyel csapatok nem támadnak nyugatról. A szovjetek így már könnyebben visszaverték Gyenyikin hadait, ami után Leninék felajánlották Lengyelország függetlenségének elismerését és a keleti határnak azt a formáját, amely megfelelt a lengyeleknek. Azonban a viszonylag békés időszak nem tartott sokáig, mert mikor decemberben a vörösök bevonultak Kijevbe, nemcsak Gyenyikint gyengítették meg, hanem Petljura csapataira is súlyos csapást mértek, ami ellentétes volt a korábbi megállapodással.
„És bár a kommunisták többször is békeajánlattal fordultak a lengyelekhez, Varsó ezt nem fogadta el, mert arra gyanakodtak, hogy Leninék ezzel csak időt akarnak nyerni”
Erre pedig Piłsudskiéknak meg is volt az okuk, ugyanis Lev Trockij 1920 januárjában kijelentette, hogy a burzsoá Lengyelországot le kell rombolni. Ma már azonban ismert, hogy a korabeli szovjet vezetés korántsem volt egységes a nyugati terveket illetően. Míg Lenin és Trockij a nyugat-európai kommunista forradalmak reményében a támadás mellett foglalt állást, addig Sztálin és első nagy támogatója, Bugyonnij ezt ellenezte, mondván, hogy előbb a hátországot belülről kell stabilizálni.
Lengyelország ezért egyre határozottabban fegyverkezett és kapcsolatba, majd katonai szövetségre lépett Petljurával. Mindezek után Piłsudski nagy magabiztossággal indította meg a csapatait Kijev ellen, amit aztán május 7-én – ellenállás nélkül – elfoglaltak a lengyelek. Azonban a lengyel akció nem várt következményekkel járt. Az orosz nép tragédiaként élte meg Kijev elvesztését, a kommunista vezetők pedig felhívással fordultak az egykori cári tisztekhez, hogy csatlakozzanak a Vörös Hadsereghez.
„A kommunisták okkal számíthattak az orosz nacionalizmus erejére, ezzel szemben az ukránok egyáltalán nem örültek a lengyel megszállásnak”
Májusban aztán megkezdődött a szovjet támadás. Míg Mihail Tuhacsevszkij északon a belarusz területek felé vonult, addig Szemjon Bugyonnij Kijev ellen indult a lovashadseregével. A szovjet katonai akcióban kulcsszerepet játszott Alekszandr Jegorov, Szergej Mezsenyinov és Jeronim Uborevics is, akiknek az egységeivel az oroszok jelentős erőfölénybe kerültek. Míg Piłsudski a lengyel csapatok visszavonulását javasolta Kijevből, addig Edward Rydz-Śmigłi a helyi lengyel erők parancsnoka szembeszállt volna a Vörös Hadsereggel.
Józef Piłsudski és Rydz-Śmigły
Forrás:Wikipédia
Azonban Bugyonnij lovashadserege június 5-én olyan erővel törte át a frontot, hogy a lengyelek nem is tehettek mást, mint hogy kivonták a seregeiket Kijevből, ahová a vörösök június 16-án vonultak be. Ráadásul mivel a lengyel visszavonulás elkésett, Rydz-Śmigłi erői rendkívül veszélyes helyzetbe kerültek, ugyanis Bugyonnijék majdnem bekerítették őket. És hogy a kijevi lengyel kudarc még súlyosabb legyen, még az európai közvélemény is egyre inkább Lengyelország ellen fordult. Nem kis részben a Kominternnek köszönhetően, amely sikeresen hangolta egybe az európai lengyelellenes sajtópropagandát.
„Ilyen körülmények közepette aztán egyáltalán nem véletlen, hogy a kijevi győzelem után Leninék még jobban felbátorodtak, és most már a varsói csatára készültek”
Azzal a céllal, hogy a Vörös Hadsereg csapatai mielőbb elérjék Németországot, ahol aztán a kommunistákat hatalomra segíthetik. Ez a terv azonban végül nem valósulhatott meg, mert 1920 augusztusában a lengyel csapatok Varsónál legyőzték a támadó szovjet hadsereget. A lengyel hadi sikerben kulcsszerepe volt a magyar segítségnek is, mert Horthyék jelentős lőszerszállítmányokkal támogatták a védelemre kényszerülő lengyel erőket.
„De a Kijev visszaszerzéséért indított szovjet támadás vezetőinek is nehéz sors jutott később”
Jegorov, Mezsenyinov és Uborevics a sztálini tisztogatás áldozata lett a harmincas évek végén. Akárcsak Tuhacsevszkij, a „Vörös Napóleon”, akinek nagyban köszönhető volt a kommunisták polgárháborús győzelme is. És bár Bugyonnij túlélte a sztálini tisztogatást, a második világháború során a délnyugati front parancsnokaként hibát hibára halmozott, ami miatt több százezer katonáját bekerítették a németek. Ő repülőgéppel távozott a frontról. Emiatt a rangjától megfosztották, s bár a kaukázusi csatában már megállította a németeket, a sztálini vezetés jobbnak látta, ha leszerelik. A lengyel-szovjet háborúnak – amely a becslések szerint több mint százezer halálos áldozatot követelt – Iszaak Babel állított emléket Lovashadsereg című művében.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater