//És akkor a Vörös Hadsereg visszavágott Hitlernek
Szovjet csapatok vonulása Jelnyában az ütközet után #moszkvater

És akkor a Vörös Hadsereg visszavágott Hitlernek

MEGOSZTÁS

A nagy honvédő háború… Habár a nyolcvan éve kezdődő jelnyai csatában aratott győzelem nem volt stratégiai jelentőségű, a szovjet hadseregnek óriási lelki erőt adott a további küzdelmekhez.

Szovjet csapatok vonulása Jelnyában az ütközet után #moszkvater
Szovjet csapatok vonulása Jelnyában az ütközet után
Fotó:EUROPRESS/Velikzhanin L./Sputnik/AFP

„Csak rövid ideig tartózkodtam a front törzsénél. Miután a front arcvonal-szakaszán lezajlott legutóbbi eseményekről tájékozódtam, Govorov tábornokkal, a tüzérfőnökkel elindultam Jelnya közelébe, a 24. hadsereg törzséhez. Útközben nagy tüzek rőt fényét láttuk valahol Jarcevo és Jelnya környékén. Nem tudtam, mi ég, de a tűzvész képe nyomasztóan hatott rám. A tűzben a nép javai, a szovjet emberek sok éves munkája pusztul el. Megkérdeztem magamtól, hogyan és mivel válaszoljon a szovjet nép az ellenségnek mindazokért a gyötrelmekért, amelyeket véres útján okoz? Karddal, csakis karddal, kíméletlenül megsemmisítve a veszett ellenséget, ez volt az egyetlen válasz – így emlékszik vissza a jelnyai csata kezdetére Georgij Zsukov marsall, a második világháború egyik legjelentősebb stratégája, aki először verte meg a keleti fronton a megszálló német erőket. De a jelnyai csata nem csak ezért volt fontos. A szovjet győzelem után a szovjet propaganda óriási hírverést csapott a diadalnak, ami aztán tovább bátorította az orosz ellenállást.

„De hogyan is sikerült csatát nyerniük a szovjeteknek már bő két hónappal a Barbarossa-hadművelet megindítása után?”

Mint a Szovjetunió elleni támadás nyolcvanadik évfordulójára készült sorozatunk előző cikkeiből kiderült, a szovjet-német arcvonalon 1941. július elején nagyon súlyos volt a helyzet. A Wehrmacht a sikereitől megittasultan a Szovjetunió létfontosságú gócai felé tört. Július 8-án Hitler főhadiszállásán értekezlet zajlott le, amelyen elhatározták, hogy a hadműveleteket az előzetes terveknek megfelelően fejlesztik tovább. Az Észak hadseregcsoportot (amelyet Leeb vezértábornagy irányított) arra utasították, hogy foglalja el Leningrádot, és kényszerítse megadásra a Balti Flottát. A Közép hadseregcsoport (Bock vezértábornagy vezetésével) azt a feladatot kapta, hogy semmisítse meg a szovjet seregeket Szmolenszk alatt és nyissa meg az utat Moszkvához. Végül, a Dél hadseregcsoportot (Rundstedt vezértábornagy irányítása alatt) arra utasították, hogy zúzza szét a szovjet seregeket Ukrajnában, vegye be Kijevet, és szerezze meg az ellenőrzést a Donyec-medence és a Fekete-tengeri Flotta bázisai felett.

„A német tábornokok ekkor még annyira meg voltak győződve a Szovjetunió elleni hadjárat gyors befejezéséről, hogy ugyanazon a július 8-i értekezleten megtárgyalták a közép-keleti és az afrikai hadműveletek kérdését is, a szovjet arcvonalról felszabaduló csapatok részvételével. Az események azonban egészen máshogy alakultak”

A döntő jelentőségű szmolenszki frontszakaszon a hitleri erők élőerőben és fegyverzetben jelentős fölényben voltak. A szovjet csapatok azonban aktív ellencsapásokkal válaszoltak az ellenség csapásaira. A harc napról napra erősödött, így mindkét oldalon súlyos veszteségek keletkeztek. Július 16-án azonban németeknek mégis csak sikerült elfoglalniuk Szmolenszket, de a hónap végére lelassult a Közép hadseregcsoport támadási üteme. Ezzel tulajdonképpen kudarcba is fulladt a németek kísérlete, hogy egyetlen lendülettel törjenek előre Moszkváig. Ekkor döntött úgy a moszkvai vezetés, hogy valamiképpen visszavágjanak egy ponton a németeknek, ami aztán lendületet adhatna a további ellentámadásoknak.

Az akcióval Zsukov marsallt bízta meg, aki mikor Rakutyin hadseregparancsnokkal felmérte a terepet, meggyőződött róla, hogy a német csapatok jól megszervezték a Szmolenszktől délkeletre fekvő Jelnya védelmét. A védelem peremvonalában és mélységében a németek harckocsikat, roham- és tüzérségi lövegeket ásott be és ezzel a jelnyai kiszögellést afféle megerősített körletté építette ki. Az ellencsapáshoz azonban a 24. hadsereg ereje nyilvánvalóan nem volt elegendő. A szovjet vezetés ekkor arra a következtetésre jutott, hogy két-három hadosztály és a tüzér-egységek összpontosításáho, és az anyagi-technikai biztosításhoz szükséges eszközök odaszállításához még tíz napra lesz szükség. Vagyis az általános támadást legkorábban augusztus második felében kezdhetik meg. Viszont a Vörös Hadsereg arra is ügyelt, hogy ez idő alatt semmiképpen ne hagyjon fel az aktív tevékenységgel.

„Miközben harcolnak, tanulmányozzák a németek védelmi rendszerét, és közben csoportosítsák át az erőiket és eszközeiket a döntő tevékenységekhez”

Segítette a szovjeteket, hogy időközben foglyul sikerült ejteni egy német katonát, akitől nagyon fontos információkat kaptak. Mint kiderült, a Jelnyát védő német katonák többsége tizenkilenc-húsz éves volt, a magasabb egységeket személyi kiválasztás útján töltötték fel. A német katona azt is elárulta, hogy Jelnya körzetét egy olyan előretolt állásnak szánják, amelyből majd tovább nyomulnak az ország belsejébe. Csakhogy ehhez be kellett várni a további német erőket – viszont addig is tartani kellett Jelnyát. Az elfogott német katona megosztotta a szovjetekkel, hogy az ezredének a veszteségei olyan nagyok, hogy lövészalegységeket hadtáposokkal töltötték fel, akikre rendkívül nyomasztó hatással van az orosz tüzérség állandó támadása. Ezeket az adatokat más foglyok vallomásaival együtt a szovjetek arra használták, hogy gondosan, minden részletében kidolgozzák a tüzérségi tűz- és légicsapások tervét és ezzel konkrét feladatokat adjanak az egységeiknek.

„A 24. hadsereg ellencsapása augusztus 30-án kezdődött, mikor valamennyi frontszakaszon támadást indítottak a szovjetek”

A németek sűrű tüzérségi és aknavető tűzzel állta útját a támadó hadosztályoknak. A Vörös Hadsereg azonban rengeteg repülőgépet, harckocsit vetett be, nem beszélve a tüzérségről és a sorozatvetőkről. A harc éjjel-nappal szakadatlanul folyt, amelynek köszönhetően a szovjetek harapófogója fokozatosan összeszorította és egyre szűkítette a jelnyai kiszögellés száját. Az összecsapásban kiemelkedő szerep jutott Nyekraszov lövészezredének, amely gyorsan elfoglalta a Jelnya melletti Voloszkovo falut, azonban a németek bekerítették. Három napos harc következett, melynek során Nyekraszov ezrede nem csak kitört a bekerítésből, hanem el is söpörte a vele szemben álló ellenséget és közben elfoglalt egy fontos támpontot. A német seregek maradványai kihasználva a leszálló estet, és azt a körülményt, hogy a zsák szája még nem zárult be, elvonultak a jelnyai kiszögellésből, rengeteg halottat, nehézlöveget és harckocsit hagyva hátra. Szeptember 6-án aztán a Vörös Hadsereg bevonult Jelnyába.

„Az eredmény magáért beszélt. A jelnya körzetében vívott harcokban a szovjetek öt ellenséges hadosztályt zúztak szét, a németek 23 ezer katonát veszítettek. A szovjet tüzérség rengeteg géppuskát, aknavetőt és löveget semmisített meg, olyannyira, hogy a foglyok vallomása szerint néhány egységnek egyáltalán nem is maradt végül aknavetője és tüzérsége”

Ám a jelnyai ütközetnek sokkal nagyobb szerepe lett a szovjet médiában. A lapok napokig csak a csatáról írtak, sőt ez volt az első alkalom, hogy a szovjetek külföldi tudósítókat hívtak a frontra, hogy azok megírják a saját országuknak, micsoda hőstettet hajtottak végre Jelnyánál a szovjet katonák. A hadművelet eredményeképpen a szovjet csapatok szelleme is javult, és erősödött a győzelembe vetett hitük. Német részről azonban kínos magyarázkodás következett a hátországban. A berlini lapok azzal magyarázták a vereséget, hogy az „tervezett visszavonulás” volt, miközben ebből egy szó sem volt igaz. Mindenesetre a hitleri médiagépezet először kapta azt a feladatot a háború során, hogyan kell egy totális vereséget tervezett visszavonulásnak beállítani. Ez a tapasztalatuk még sokszor jól fog jönni nekik a háború során.

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.