„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Péli Éva írása a #moszkvater.com-on
Vaszilij Kasin
Fotó:Tilo Gräser
– Azt látjuk, hogy Kína sem az ukrajnai háborúban, sem az iráni konfliktusokban nem foglal el nyílt álláspontot. Mi állhat a háttérben, inkább csak az óvatosság és a gazdasági érdekek, vagy már egy saját, esetleg Ázsiában kibontakozó nagyobb konfliktusra való felkészülés?
– Úgy vélem, itt egyszerre játszik szerepet az óvatosság és Kína aktív felkészülése a saját válságára. Minden eddigi ismeretünk szerint Kína ténylegesen aktív katonai építkezést folytat, készleteket halmoz fel, és gazdasági mozgósítási előkészületeket tesz. Nem zárható ki, hogy a kínaiak az elkövetkező években egy nagy katonai-politikai konfliktusra készülnek Ázsiában. Ezzel párhuzamosan az ország jelentős problémákkal küszködik mind a politikában, mind a gazdaságban. Nagyon komoly tisztogatási hullámot figyelhetünk meg a kínai hadseregben és a polgári államapparátusban, miközben a kormányzat épp a meglehetősen akut szerkezeti gazdasági problémák megoldásán fáradozik.
„Ezért Kína jelenleg arra törekszik, hogy csökkentse a konfrontáció szintjét az Egyesült Államokkal”
Az amerikai elnök kínai látogatása során a két ország vezetője a konstruktív és stratégiai stabilitás kapcsolatában állapodott meg. Donald Trump és Hszi Csin-ping továbbra is első számú ellenfélként tekintenek egymásra, de a közeljövőben Kína nem érdekelt e kapcsolatok élezésében. Az ukrajnai és a közel-keleti konfliktusok részben előnyösek Peking számára, mivel lehetővé teszik az Egyesült Államok Kínára nehezedő nyomásának mérséklését, és nem adnak lehetőséget Washingtonnak arra, hogy erőforrásait Ázsiára összpontosítsa. Kína közben aktívan együttműködik az összes konfliktusban álló féllel, nevezetesen ő a legfontosabb kettős felhasználású termékek fő szállítója Európa és Ukrajna, valamint Oroszország számára egyaránt. Saját politikai vonalát követi, ami alapvetően teljesen magától értetődő.
– Moszkvában időnként nyíltan beszélnek az eszkalációs határokról és megelőző lépésekről. Olyanokról is, mint amilyeneket Szergej Karaganov szorgalmaz. Ön szerint hol húzódnak a valódi vörös vonalak, és mekkora visszhangja van ezeknek a vitáknak az orosz szakértői körökben?
– Az eszkaláció kérdése folyamatos napirenden van, főként válaszként az európai lépésekre. A mi szemszögünkből ehhez tartozik a támadófegyverek európai állomásoztatása Oroszország belseje elleni mélységi csapások céljából, az európai titkosszolgálatok részvétele a területünkön elkövetett ukrán szabotázs- és terrorakciókban, valamint az orosz vagy Oroszországhoz kötődő kereskedelmi hajók eltérítése. Ezekre a lépésekre Oroszországnak egyszerűen válaszolnia kell.
„Az egyik gyakori érv szerint amennyiben elmarad a válaszcsapás, az még a következmények elhárítása esetén is gyengíti az elrettentő erőnket. Emiatt folyamatosan napirenden vannak az Európára mért különféle ellencsapások. Az orosz vezetés eddig úgy ítélte meg, hogy egy ilyen eszkaláció nem szolgálná a különleges katonai művelet céljait, ám ha a mérleg nyelve elmozdul, meg fog történni”
Néhány opciót Vlagyimir Putyin is felvázolt nemrég a Csendes-óceáni Flotta vezetőivel tartott találkozóján. Ha egyes európai országok lefoglalják az orosz tartályhajókat, Oroszország az ázsiai vizeken bármelyik Kína vagy Japán felé tartó európai kereskedelmi hajót könnyedén lekapcsolhat, amire Európának nem lesz ellenszere. Természetesen más forgatókönyvek is léteznek, és minden az aktuális helyzet átfogó értékelésétől függ. Mivel ebben a konfrontációban a hidegháborúhoz hasonlóan vélhetően hosszú ideig kell élnünk, létfontosságú, hogy rögzítsük a váratlan eseményeket megelőző játékszabályokat. Folyamatosan az eszkaláció és a nukleáris válság peremén egyensúlyozunk, és ezt a kérdést állandó viták övezik.
– Ha a BRICS-országok fejlődését és a kibontakozó multipolaritást nézzük, Kínát inkább csak az új világrend egyik szereplőjének látja, vagy már a fő építészének? Illetve egy stabil, többközpontú rendszer felé tartunk, vagy egy kontrollálhatatlan széttagoltság felé, amelyből Európa teljesen kiszorul?
– Kína ma olyan hatalom, amelynek saját, koherens jövőképe van a világ fejlődéséről. Valószínűleg ez az egyetlen ország, amely ennyire részletes koncepcióval bír, hiszen az Egyesült Államok elveszítette a saját hasonló elképzelését. Bár Oroszországnak is vannak saját tervei, azok meg sem közelítik a kínai tervek szintjét. Peking kezében ott van Hszi Csin-ping négy globális koncepciója és számos elvi álláspont.
„Ugyanakkor azt is látjuk, hogy Kína a grandiózus jövőkép ellenére sem kész arra, hogy ezt valóban megvédje, vagy kockázatokat és terheket vállaljon érte”
Éppen ezért tanúsított rendkívül passzív magatartást az iráni vagy a venezuelai válság idején is. Még akkor is, amikor Donald Trump amerikai elnök a Monroe-doktrína felélesztésével kinyilvánította jogát Latin-Amerika felügyeletére, holott ez a régió Kína számára létfontosságú piac és nyersanyagforrás.
„Ezért gondolom azt, hogy a káosz elhúzódó és rendkívül veszélyes korszaka vár ránk”
Az Egyesült Államok feladta a nemzetközi intézmények és a globális kormányzás hagyományos vezetését, miközben Kína nem akar, és a közeljövőben nem is fog a helyébe lépni. Európának viszont ahhoz, hogy a Kínával, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal egyenrangú, önálló szereplővé váljon, rengeteg belső nehézséggel kell megküzdenie. Európában válság zajlik, amelynek kimenete teljesen rejtélyes. Nem tudjuk, milyen erők jutnak hatalomra a kulcsországokban, és milyen menetrendet követnek majd.
„A jelenlegi korszak sajátossága, hogy nemcsak az államok közötti erőviszonyok alakulnak át, hanem minden nagyhatalom és szövetség belülről is válságban van”
Kína, az Egyesült Államok, Európa és Japán egyaránt nehézségekkel küzd, míg Oroszországban és Indiában komplex átalakulás zajlik. A jövőnk szempontjából rengeteg múlik majd a párhuzamosan futó belpolitikai folyamatokon. Nagyon veszélyes évtizedek állnak előttünk. A 20. század eleje volt utoljára ennyire feszült, amikor a belső megrázkódtatások és a külső konfliktusok összeadódtak. A mai helyzet ráadásul még kockázatosabb a szereplők száma és a nukleáris faktor miatt. Éppen ezért kulcsfontosságú egyrészt nyíltan beismerni a tartósan ellenséges viszonyt, másrészt szisztematikusan dolgozni a békés együttélés formáin, hiszen már most is a nukleáris válság peremén egyensúlyozunk.
– Hogyan látja Németország jövőjét és helyét a jelenlegi európai bizonytalanságban, és mivel magyarázza, hogy a mai német-orosz viszony ennyire keményen és érzelmektől fűtötten alakult?
– Németország jelenleg mély belpolitikai bizonytalanságban vergődik. A hagyományos pártok meggyengülése és a szélsőségesebb erők – balról és jobbról egyaránt – előretörése miatt teljesen nyitott kérdés, hogy mit képvisel majd az ország politikai értelemben néhány év múlva. Berlin persze közben mindent megtesz az európai vezető szerepéért és az EU átalakításáért, ám ezzel párhuzamosan éleződnek a belső gazdasági gondok, és kézzelfoghatóvá vált az ipari visszaesés.
„Ha Németország kiábrándító módon elveszíti technológiai és gazdasági fölényét, elkerülhetetlenül háttérbe szorul, és megszűnik kulcsfontosságú geopolitikai tényező lenni. Jelenleg a legmagasabb fokú kiszámíthatatlanság uralja a pályát”
Az érzelmi fűtöttség ráadásul nem véletlen. Németország hosszú éveken át Oroszország legfontosabb európai partnere volt, az EU és Moszkva kapcsolatai pedig szinte teljesen ezen a tengelyen nyugodtak. Ebből fakad a szakítás rendkívül fájdalmas, zsigeri jellege is. Mindkét oldalon brutálisan ellenséges a retorika, és fájdalmasan gyorsan visszatérnek a közös történelem legsötétebb fejezeteihez.
„Nagyon magas annak a kockázata, hogy egy tartós, mély konfrontációba süllyedünk, amelyet a történelem emlékei és a tiszta érzelmek fűtenek”
Ezek ma már kifejezetten nehéz kapcsolatok, ahol a közvetlen párbeszéd csatornái szinte teljesen megszűntek. Ha azonban sikerülne apránként újjáépíteni a kommunikációt és az ésszerű egyeztetés képességét, ez a romboló tendencia talán megállítható lenne. Jelenleg mindenesetre az látszik, hogy Moszkva viszonya Berlinnel nehezebben alakul, mint a legtöbb másik európai állammal.
– A szeptember közepén zajlott moszkvai és kijevi amerikai látogatások, valamint a legfrissebb washingtoni lépések fényében hogyan értékeli az ukrajnai tárgyalási folyamatok jelenlegi állását és kilátásait?
– Ha az ukrajnai érdemi egyeztetéseket nézzük, teljes körű tárgyalások lényegében csak az idei év januárjában és februárjában Abu-Dhabiban zajlottak rövid ideig. Ezeket végül az Irán elleni amerikai támadás szakította félbe. Valódi, a felek magas rangú katonáinak részvételével zajló megbeszélések voltak ezek, noha ukrán részről akadtak kísérletek a szabotálásukra. Például a folyamat közben az ukrán titkosszolgálat merényletet hajtott végre a bekapcsolódó Alekszejev tábornok ellen, ennek ellenére sor került a békés rendezés kulcskérdéseinek valós megvitatására.
„Pozitív jel, hogy amerikai részről mára szélesebb körű delegációk léptek színre. Steve Witkoff mellett ott van John Ratcliffe CIA-igazgató, különmegbízotti minőségben Jared Kushner, valamint a különböző amerikai ügynökségek képviselői. Ez már megalapozott reményt ad egy teljes értékű diplomáciai folyamat elindítására”
A legfőbb reményünk a tervszerű, érdemi tárgyalások újrafelvétele, munkacsoportok felállítása és a kérdések lépésről lépésre történő feldolgozása. Gyors áttörésre nem számíthatunk, de legalább kialakulhat egy strukturált folyamat. Meggyőződésem, hogy Oroszország ragaszkodni fog az Anchorage-ban megvitatott feltételekhez, és nem megy bele érdemi engedményekbe vagy messzemenő kompromisszumokba. Ennek ellenére most az a legfontosabb, hogy egyáltalán elinduljon ez a párbeszéd.
(Az interjú németül a NachDenkSeiten portálon jelent meg.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
