A magyar szinkron egyik legnagyobb alakja dr. Hársing Lajos (1925-2000) író, tanár és szinkron dramaturg, akit kis túlzással talán a szakma koronázatlan királyának is nevezhetünk. A ma már legendának számító alkotó nem volt költő, de tudott verset írni, faragni és fordítani, mivel viszonylag sok időt töltött el a fordítás, műfordítás világában. Mint szinkrondramaturg, a legjellegzetesebb alkotásai a mai napig nálunk is kedvelt Louis de Funes és a Pierre Richard filmek voltak.

Viczai Péter írása a #moszkvater.com számára

Hársing Lajos szinkron dramaturg magas szintű filmszakmai tevékenysége és különös érzéke, érzékenysége a fordításhoz bárki számára tanulságos és követendő példa lehet. Szakmai szemléletmódja, és tanai máig zsinórmértékül szolgálhatnak a minőségi munkához. Ahogy a történelem során többektől elhangzott már az ismert mondás, hogy a név kötelez, úgy Hársing Lajos is követendő példaként, hasonló felfogásban dolgozott. A név arra kötelez – mondja Hársing Lajos –, hogy a kezemből ne adjak ki szemetet.

„A kiváló szakember hitvallása szerint, aki valamilyen irodalmi művet, vagy filmet idegen nyelvről fordít az anyanyelvére, művészeti alkotást hoz létre. Az illető nem feltétlenül művész, de ért a művészethez, a műveket megfelelő módon át tudja ültetni, mert van hozzá szaktudása és tehetsége”

Filmről lévén szó, például úgy kell beszéltetni a szereplőt, hogy amit mond, az lehetőleg összhangban legyen az egész alakkal, annak minden mozdulatával, beleértve a szájmozgását is. A szövege csak akkor lehet hiteles, vagy hihető, amennyiben az említett összhang létrejön. Egyébként hamissá válik, és rögtön feltűnik, hogy szinkront hallunk. A jó szinkronnál ugyanis észre sem lehet venni, hogy a színész valamilyen más nyelven beszél hozzánk, mint az alkotás eredeti változatában teszi.

„Hársing Lajos a fordítás egyik lényeges alapvetését úgy határozza meg, hogy nem lehet olyan szabályt kimondani, amely szerint az eredeti szöveg minden egyes szavát le kellene fordítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem túl szerencsés <tükörfordítást>készíteni, görcsösen ragaszkodva az eredeti mű mondatfűzéséhez, kifejezéseinek szó szerinti megfogalmazásához. Elsősorban az értelmét, a jelentését kell visszaadni az egyes gondolatoknak, vagyis az eredetivel azonos hangulat és élethelyzet létrehozására kell törekedni”

A magyar olvasó vagy tévénéző felé úgy kell közvetíteni az idegen, például az orosz kulturális kontextust, hogy a befogadás ne okozhasson számára nehézségeket. Ez csakis abban az esetben lehetséges, ha megtaláljuk az optimális arányt, illetve összhangot az értelmi és formai megfelelés követelményei között, továbbá a fordítás során egyéni kreativitást is próbálunk felcsillantani. Jó példa lehet erre az alábbi Viszockij-idézet:

«Хорошо там, где тебе хорошо и от тебя хорошо». 

Az idézett gondolatot jómagam a következőképpen fordítottam magyarra, nem feltétlen ragaszkodva az eredeti orosz szöveg szóhasználatához:

«Ott jó csak igazán, ahol szívesen időzöl, és ahol szívesen is látnak». 

A következő példa alapjául ugyancsak az ismert szovjet-orosz bárd, Vlagyimir Viszockij egyik érdekes sora szolgál, amely az eredeti nyelven így hangzik:

«Жизнь кидала меня – не докинула!». 

Az ismert magyar alkotó, Földes Hobo László tollából az alábbi magyar nyelvű változatot olvashatjuk:

«Dobált az élet, de el nem dobott…» 

Hobo fordításában a dobálni és dobni igék játszanak szerepet, ami egyébként megegyezik az eredeti szerkezettel. Viszockij ugyanis a кидать (kidaty) és кинуть (kinuty) igékkel fejezi ki a tartalmi mondandót, amit Hobo egy az egyben meg is tartott. Talán az idézetben meghúzódó ügyes szójáték miatt dönthetett így a magyar művész.

„De vajon mindenkinek világos-e, hogy mit jelenthet ez a Viszockij-gondolat? Mennyire értelmezhető az idézett megállapítás egy külföldi, nem orosz anyanyelvű ember számára, hogy az élet valakit dobált, de el nem dobta?”

Felmerülhet a költői kérdés, hogy a könnyebb érthetőség kedvéért az eredeti szóhasználattól eltávolodva, esetleg más szavakkal helyettesítsük a dobni és dobálni igéket a magyar átültetés esetén. Lehet, hogy nem ez lesz a legjobb megoldás, de az idézett sort fordíthatnánk például így is:

«Meggyötört az élet, de le nem győzött».

Vagy hangozhatna akár így is:

«Megviselt az élet, de el nem gyötört».

Az olvasó ebben az esetben eldöntheti, hogy melyik verziót tartja leginkább szimpatikusnak vagy elfogadhatónak. A formai sajátosságokkal itt nem kellet igazán sokat törődni, legfeljebb csak annyit, hogy jól hangozzék a magyarul megfogalmazott mondat. Rímek faragására nemigen volt szükség, mivel egy-egy rövid kiragadott gondolatot, szövegrészt vizsgáltunk. Nagyobb terjedelmű, rímbe szedett költemények fordításakor viszont óhatatlanul létjogosultságot nyer a már kissé elcsépelt, és szinte közhelynek számító mondás, mely szerint a műfordítás olyan, mint az asszony vagy a feleség:

Ha hű, akkor nem szép, 

Ha szép, akkor nem hű. 

Az oroszban is megtalálható ez a költői hasonlat, és megfogalmazás, hiszen a műfordítás nehézségei a legtöbb nyelv esetében azonosak, így nem véletlenül van igen komoly irodalma szerte a világon.

„Bármely nyelvre, illetve nyelvről fordítunk, egyaránt nehéz egyszerre szépnek is és hűnek is lenni. Ez szinte lehetetlen vállalkozás. A helyes, tökéletes magyarságról nem is beszélve, amelynek alapvető feltétele a magyar nyelv kiváló ismerete”

Itt hoznám fel Hársing Lajos egyik kedvenc példáját egy rövidke filmszöveg fordítása kapcsán, amikor valamelyik színész az alábbi kitekert szöveget mondja egy filmben: „Ezt nem szabadott volna megtennem”. Magyarul ez helyesen úgy hangzik, hogy „Ezt nem lett volna szabad megtennem”. Az első, nem éppen helyénvaló fordítói megoldás egyfajta nyelvi slendriánságra, illetve színvonaltalanságra utal a fordító, esetleg a színész részéről.

Az anyanyelv kiváló ismerete mellett az adott idegen nyelv tudása ugyancsak fontos, bár az is igaz, hogy ismert fordítók esetenként elég gyatrán beszélték azt a nyelvet, amelyről fordítottak.

„A fordítás titka, művészete többek között abban is rejlik, hogy a fordítónak (tolmácsnak), műfordítónak jól kell ismernie azon nyelvterület képviselőinek kultúráját, szokásait, hétköznapi életét és gondolatvilágát, amelynek nyelvéről fordít”

Ez pedig igen nehezen képzelhető el megfelelő szintű nyelvtudás nélkül. Egyszer egy angol filmet fordítottam – emlékszik vissza Hársing Lajos –, az angol nyersfordítónk munkája alapján, aki a következő furcsaságot írta: „mert így akarja az Anyáról elnevezett szent templom”. Ez tulajdonképpen nem más, mint az Anyaszentegyház, csak a szavak az angolban más sorrendben vannak, és a fordítónak fogalma sem volt erről. Egy másik kolléga pedig, – folytatja Hársing –, aki oroszul tudott, az orosz filmjében azt fordította, hogy „a Komszomolról elnevezett Lenin”, holott a Leninről elnevezett Komszomol lett volna a helyes megoldás, csak a szórend valószínűleg itt is megzavarhatta a fordítót.

„A fordítások során a szleng és az argó is gyakran problémákat szokott okozni. A magyar argó szegényesebb például a franciánál, az angolnál, meg persze az orosznál is. Így külön művészet, ha az egyes szavak megfelelőjét valahogyan sikerül megtalálnunk. A szójátékot, viccet pedig legtöbbször nem is lehet lefordítani. Ezeket magyarul a fordítónak kell kitalálnia, az adott helyzethez igazodva”

Például, képzeljük el a következő pikáns filmbéli szituációt, hogy két férfi, két minden hájjal megkent jóbarát, társkereső irodát alapít. Először ők ketten kezdenek kapcsolatot úgymond csinosabb hölgyeményekkel. A film eredeti címe Társkereső klub volt. Ez nekem nem igazán tetszett – kommentálja a helyzetet Hársing –, és így keletkezett a magyar fordításnál az egész mókás szituációt megjelenítő Vágyrajárók cím. Itt jegyezném meg, hogy éppen ezért a külföldi filmek esetében az alkotások címe nemegyszer teljesen másképp hangzik az idegen nyelvű, például magyar fordításban, mint az eredeti nyelven.

A történethez az is hozzátartozik, hogy ebben a filmben az egyik férfi egy színes bőrű nővel beszél meg esti, esetleg éjszakába nyúló kalandot. Ezt a mű eredeti szövegében a másikkal úgy közli, hogy „Ma este egy fekete nő fog jönni”. A helyzet pikáns mivoltához igazodva, Hársing ezt nagyon találóan úgy fordította, hogy „Ma este feketézünk”.

Biztosan sokan ismerik, a Magas szőke férfi felemás cipőben című, egykor nagy sikerű filmet. Abban az egyik szereplő konkrétan nevén nevezve a szerelmi aktust közli, hogy mi is történik valójában az adott jelenetben. Magyarul ez Hársing Lajos leleményes tolmácsolásában úgy hangzik, hogy „Megy a ketymety”.

Egy másik filmben, ahol a történet valamikor a XVIII. században játszódik, az egyik szereplő a bíróság előtt a bíróság tagjainak valami olyasmit mondott, hogy azok a nyelvükkel tisztítsák meg az ülőszervét. A jelenetben egyértelműen látható, hogy a tárgyalás teljes hallgatósága dühösen és felháborodottan ugrik fel a helyéről. Így olyasvalamit kellett mondani a magyarra fordítás során is, hogy az garantáltan felháborodást keltsen. A film XVIII. századi stílusához is illeszkedve, az archaizált magyar szöveg Hársing Lajos fordításában úgy hangzik, hogy „Illessék az alfelemet”.

„A ma is élő kortárs orosz költő, színész, humorista és zeneszerző Gennagyij Nord időnként formabontónak tűnő egyedi hangvételű műveiben fellelhető játékos szófordulatok vagy humoros gondolatok bárki fordítói tudományát próbára tehetik, és jól kapcsolhatók az eddig elmondottakhoz”

Munkásságának jelentős részét ugyanis olyan anekdoták, viccek, valamint sajátos aforizmák és verses négysorosok alkotják, amelyek mondandóját maradéktalanul és mértani pontossággal visszaadni csaknem lehetetlen:

Viccek és aforizmák: 

Oroszhon – hol tíz év alatt megváltozhat minden,

És nem változik semmi száz év alatt sem.

Országunk sok derék ember gyűjtőhelye.

Csakhogy e hely – segghely.

Földrajzból ugyan megbuktam, de azért tudom,

Hogy hova kéne menned.

– Doktor úr, a beteget elvesztettük.

– Akkor majd szóljanak, ha találtak egy másikat. Addig

elmegyek enni.

Az élet egy elbukhatatlan játszma!

Végül mindenkinek jut egy kapányi föld.

Soha nem tiszteltek úgy, mint ahogy nem tisztelnek most.

Úgy rohan az idő, hogy nincs időm megszokni a korom.

Semmit nem sajnálok az asszonytól, amíg semmit nem kér.

Számos rossz szokásom van, és mindegyikkel szívesen élek vissza.

A gyenge férfi szeretőt tart. Az erős – hármat.

Verses négysorosok 

Kopasz vagyok, kopasz lettem.

Francba vele, ki tagadja.

Nemcsak nekem tar a fejem,

Csak másokét haj takarja.

A vézna nő fukar vagy kötekszik,

Zsémbelődő csapodár és korhol.

Teltnek bája bezzeg jobban tetszik,

Ki télen fűt, nyáron meg árnyékol.

Eszed, hogy megjöjjön,

Jegyezd föl a rendet:

Ne akarjad rögtön,

Vagy egyszerre mindet.

Hiteltelen kánon,

Az etikett tana.

„Dögölj meg!” – kívánom,

De azt mondom: „Szia!”

Harcos múltunk ős igazát

A legifjabb honfi is érti:

Okozza éltünk összes baját

A törpe méretű férfi.

Ujjaim tördeltem,

Ideg, harag megszállt:

A magasba köptem,

A szél meg nem elállt?!

Hajnal hasad az ablakon,

Testem könnyű, kéjes kábulatban.

Felkelnék – de nincs papucsom.

Ezek szerint nem otthon aludtam.

A nőket, ha szemügyre veszed,

Felsejlik előtted a jövő:

A dögöstől káprázik szemed,

A rutinos meg fejedre nő.

Doktor segített rajtam,

Ne bámulj rám folyton.

Számba varrta két ujjam,

Szomjam így elfojtom.

Nem ér már engem napnak heve,

Akkor sem, ha tetőn kifekszem.

A piszoár is följebb lenne?

Mi történt hát? Csak nem öregszem?

Aki esetleg további érdekességekre és kalandos időutazásra vágyna a magyar szinkron és a műfordítás világában, az megteheti ezt Kaiser László Dr. Hársing Lajos hivatása című könyvének segítségével, és a Gennagyij Nord, avagy az „Ismeretlen Viszockij”, valamint a Viszockij nyomában, avagy a Nord-jelenség című nemrég megjelent fordítás köteteket lapozgatva. E két utóbbi kötet orosz nyelven, eredetiben is tartalmazza a magyarra átültetett, és a cikkben közölt vagy idézett sajátos humorú műveket.