A „legoroszabb” orosz író

Bármilyen különös, nem akárki vetette papírra az értékítéletet, és nevezte „legoroszabb” orosz írónak Nyikolaj Leszkovot. Valaki a legnagyobbak közül. Lev Tolsztoj véleménye mérce, barátsága megbecsülendő kincs.

„Élete végén Leszkov egyre keményebben bírálja az orosz valóságot, melynek egyik legjobb ismerője. Műveit sorra cenzúrázzák, megjelentetésük kínszenvedés a szerző számára. Nagy részük csonkítás nélkül csak 1917 után kerül az olvasók kezébe”
Forrás:Wikipédia

Nyikolaj Szemjonovics Leszkov (1831-1895) joggal érdemelte ki a világhírű írótárs dicséretét. Ahogy Dosztojevszkij, Csehov és Gorkij elismerését. Mi, olvasók még másért is tiszteljük. A múlt egy lassan feledésbe merülő értékét újította meg a XIX. század végén az orosz irodalomban. A mesét, megfűszerezve a népnyelv ízes fordulataival. És még valamiért becsüljük. Egyik legihletettebb képviselője az úgy nevezett „karácsonyi történeteknek”, azoknak a misztikum ködébe burkolódzó, érzelmes elbeszéléseknek, melyeknek oly nagy mestere volt Dickens. Vagy életpályája kezdeti szakaszában a varázslatos kisorosz világ legendáit műveibe beépítő Gogol.

„Nyikolaj Leszkov hosszú és kanyargós utat tett meg, amíg eljutott a csúcsra, s megszületett tragikusan sodró, Shakespeare-i ihletésű, neki nevet és írói rangot kölcsönző kisregénye a Kisvárosi Lady Macbeth”

Nehéz utat járt végig. Apja, akiben egy szemináriumi növendék hithű és tiszta lelke bújt meg, a járási bíróság elkötelezett és értő bűnüldözőjeként vívott ki magának nevet és elismerést. Lelkiismeretes munkájával kiérdemli az úgynevezett „ősnemesi” címet. De sajnos túl lelkiismeretes egy olyan korban, ahol nem a lelkiismeret a legfontosabb érték. Nem értve egyet azzal, ami körülvette, magára vonja a hatalom, adott esetben a kormányzó haragját. Kénytelen elhagyni az állami szolgálatot, és a család tanyára költözik. Ahol alaposan belemerítkezhettek Oroszhon vidéki valóságába. Átélve az 1840-es nagy éhínséget.

„Most már érthető, fia honnan, kitől örökölte érzékenységét minden igazságtalanság iránt”

Nyikolaj nem túl nagy lelkesedéssel folytatta gimnáziumi tanulmányait. Öt év alatt csupán két évfolyammal birkózott meg, s apját követve ő is az állam szolgálatába állt. Előbb atyja egykori munkahelyén, mint kishivatalnok. Majd Kijevbe kerül. Az államkincstár helyi részlegében már legalacsonyabb vezetői rangban. S közben, mint szabad hallgató, látogatja az egyetemet, tanulmányait azonban sohasem fejezi be.

Tagja lesz a diákok vallásos csoportosulásának. Ez nem gátolja abban, hogy a jobbágyság ellen, felszabadításuk mellett emeljen szót. Majd feladva az állami szolgálatot, nagynénje férjének ügyesbajos üzletekkel foglalatoskodó cégének talpraesett ügynöke. Mint ilyen alaposan kiismeri a földművelő és vállalkozói lét minden furfangját és tanúja a vidéken akkortájt végig rohanó szeszfőző láznak. És nem mellesleg elkötelezi magát az írással, egyelőre Kijevben újságíró.

Nem túl szerencsés választás ad irányt pályájának, a konzervatív érzelmű, egyesek szerint a cári titkosszolgálattal is kapcsolatot fenntartó „Szevernaja pcsela” lap munkatársa lesz. Vezércikktől riportig és tényfeltáró cikkig minden műfajt végigpróbál. Beutazza az orosz vidéket, majd még Párizsba is elkerül. Nyughatatlan ember, kíméletlenül leleplezi a rendőri korrupciót.

„A vidéken kitörő tűzvészek kapcsán írt cikke viszont másképp sül el, a nihilistákat vádolja, s ezzel magára vonja a liberális közvélemény haragját”

Megjelenik első regénye a „Nincs hová”, amiről később ő maga sem túl elismerően nyilatkozik. Mint írja „magán viseli az alkotói kapkodás és tapasztalatlanság minden ismérvét”. A hagyományos értékek védelmével nem is lenne baj, azonban vadul kikel a nihilisták ellen, s ezzel magára haragítja a szabadszellemű és változást akaró írótársait. Turgenyev Bazarovja voltaképp elutasítja azt, amivel Leszkov sem tud azonosulni, változást akar ő is.

Első kisregénye az „Egy asszony élettörténete” egy ura által házasságba kényszerített árva parasztlány tragikus sorsának bemutatásával előlegezi a későbbi nagy művet. Második, átdolgozott és átszerkesztett kiadására viszont évtizedeket kellett várni.

„Sorra jelennek meg novellái, kisregényei. Az orosz igazi hitben élők, a szentéletűek erkölcsi értékei és az orosz élet hagyományai mellett szól szinte minden írásában”

Ráadásul kölcsönveszi a „szkaz” a legendás orosz mesés elbeszélés műfaját. Néha kissé túl is lő a célon. Túldíszíti műveit, túlcizellálja stílusát. Ezért még Tolsztoj is megrója. Talán ezért nem lesz annyira népszerű, s nem az ma sem. Művei nem könnyű olvasmányok.

Amikor megjelenik máig legismertebb kisregénye, a „Kisvárosi Lady Macbeth”, koránt sem kapja meg azt az elismerést az olvasóktól, amit megérdemelne. Pedig igazi remekmű. A kortársak sejtik, érzik.

Igazi Shakespeare-i sorstragédia. Parasztlányból úrnővé lett hőse belefásulva a módos kupec melletti sivár és unalmas életbe, női lelkének teljes szenvedélyével beleszeret Szergejbe, az intézőbe. A férj becsületét óvó após, a földesúr foglyul ejti és megkorbácsoltatja a szeretőt. Meg is kapja érte jutalmát a szenvedélyre ébredő menyétől, Jekatyerina végez vele.  A dráma itt nem ér véget. Most a férj éri tetten a szerelmeseket, akik közösen végeznek vele. S ugyanez a sors éri a gyermektelen házaspárhoz kommendált fogadott fiút is, aki puszta létével veszélyezteti boldogságukat, a kisvárosi lady örököségét. Tettük kitudódik, s Szergej lelkiismerete felébred, mindent bevall. Nyilvános megkorbácsolás majd szibériai száműzetés a közös büntetés.

„Útjuk a messzi vidékre kapcsolatuk végzetes végállomása. Szergej talál egy fiatal és kívánatosabb teremtést, s Jekatyerina képtelen elviselni vereségét. Szenvedélye pusztulásba sodorja. A jeges folyóba löki vetélytársát, majd utána veti magát, a halált választja”

A tragikus történet más művészeti ágak alkotóit is megragadta. Színmű készült belőle, alapján több filmet forgattak, a lengyel Andrzej Wajda is celluloid szalagra vitte, s született egy angol változat is. Talán leghitelesebben szovjet-svájci koprodukcióban került filmvászonra:

Sosztakovicsot Leszkov kisregénye opera megírására ihlette:

Nehéz lenne meghatározni mi a műfaja annak a másik műnek, amivel Leszkov végképp beírta nevét az orosz irodalom történetébe. Mintha az orosz mesék világa és legendás hőse elevenedne meg benne. Egy egyszerű muzsik, aki megmenti hazája becsületét. S a meseszerű történet belehelyeződik a kendőzetlenül és kiábrándítóan nyers orosz valóságba.

A cím: „Levsa” – magyarra szinte lefordíthatatlan. Szó szerinti jelentése a karcosan taszító: „Balkezes”. A másik lehetőség a „,Balog”, amivel a magyar népnyelv a balkezes embert illeti. Ez azonban nem fedi teljesen az orosz szó mögötti jelentést. A novella hőse „ügyeskezű” legényember, balkezes ezermester Tulából. S ott az üzenet a jól kiválasztott, hétköznapi szóban. Leszkov a pontosan megválasztott szavak virtuóz mestere.

„A történet mesébe illő. Vándortörténet, szinte minden nemzet mesevilágában megtalálható. Hogyan tesz túl egy egyszerű parasztember a kiöltözött és előkelő idegeneken és szerez dicsőséget hazájának”

Az angol király miniatűr, felhúzható rugóival táncot lejtő bolhát ajándékoz az orosz cárnak. Oroszhon nem maradhat szégyenben – az uralkodó megbíz egy kozák előkelőséget, találja ki, hogyan tromfolják túl a szigetországi mestereket. Megoldással egy ügyeskezű tulai mesterlegény szolgál. „Balog”, balkezes, de nem kétbalkezes. Egy Oroszhon sok csodákra képes mesterembere közül. S túltesz a ködös Albionban tevékenykedő vetélytársain. Munkája eredménye szabad szemmel nem látható. Erős nagyító mutatja csak meg, hogy bizony megpatkolta a szabad szemmel alig látható bolhát. Lábacskái talpára orosz neveket vésett. A választ, a bizonyítékot Londonba viszik, ahol csodájára járnak. S legalább annyira meglepi őket készítője, a szegényes öltözékű parasztlegény. Akit a honvágy visszaszólít hazájába. S miután szegény, egy hajó dohos gyomrában szeli át az óceánt, s betegen tér haza. Miközben a cár kérkedik az orosz mesteremberek tudásával, a haza becsületét megmentő legény nyomorultul, szegények kórházában hal meg. A mesés történet utolsó soraiból kiviláglik, kiknek az oldalán áll a szerző. Napjaink mesteremberei, bár becsülik a gépeket, büszkén és szeretettel emlékeznek a múltra, melynek krónikáját elődeik írták, szívvel-lélekkel.

„Nem így értékelték a kortársak a modern mesét. Egy részük nacionalizmussal vádolta, mások az orosz valóság túl komor bemutatásáért bírálták. Leszkov kénytelen volt védekező és magyarázó előszót írni a mű további kiadásai elé. Mondhatnánk, minek, egy mesében mindent szabad”

Leszkov sorra jelenteti meg műveit. A jámborságot, egyeneslelkűséget és lelkiismeretet keresi hőseiben, akik képtelenek megbékélni a gonosszal. Amiből bőven van az írót körülvevő világban. Eszményi hőseit a korai kereszténység korából vett történetekben és szereplőiben keresi és találja meg.

A századfordulóhoz közeledve érlelődik a válság.  Leszkovnak tapasztalnia kell, hogy az eszményei táplálta ábrándok nem valósulnak meg. Tisztábban lát, s ebben nagy szerepe van Tolsztojnak. Közelebb kerül hozzá, mesterének és tanítójának ismeri el.

A valóságot vallatva meggyűlik baja a pravoszláv egyházzal. A papság visszaéléseit leleplező elbeszéléseiért támadások érik, egy részüket a cenzúra be is tiltja. Majd a hatalom büntetésül megfosztja szerény jövedelmű állásától a népművelésügyi minisztériumban.

„Lelkiismerete nem engedte, hogy ne szólaljon meg a századvég egyik nagy dilemmájában, a zsidó kérdésben”

Novellát ír arról, hogy I. Miklós korában a zsidók vallásuk tanítását követve nem voltak hajlandók fegyvert fogni. Ellenük hangolja a közvéleményt, s igazolja az 1880-as évek elején egyre gyakoribbá váló pogromokat. Később revideálja álláspontját, eltéli az antiszemitizmust, az üldöztetést. Mint publicista kiáll az oroszországi zsidók védelmében. Antik világban játszódó, a vallások közötti egyenlőséget hirdető kisregényét a szinódus nagyhatalmú főügyésze, a konzervatív ideológia vezéralakja Konsztantyin Pobedonoszcev gyakorlatilag betiltatja, kis példányszámban és csak egyszer jelenhetett meg. A történelem Leszkovot igazolja. A cár 1905-ös, polgári szabadságjogokat hirdető kiáltványa megszabja a fejlődés útját. Ám ezzel sem előzhetik meg sem az 1905-ös forradalmat, sem a cárizmus összeomlását. Amit az író sem él meg.

„Élete végén Leszkov egyre keményebben bírálja az orosz valóságot, melynek egyik legjobb ismerője. Műveit sorra cenzúrázzák, megjelentetésük kínszenvedés a szerző számára. Nagy részük csonkítás nélkül csak 1917 után kerül az olvasók kezébe”

A haladó irodalom és közvélemény nehezen tudja elfelejteni kisiklásait, vad támadását a nihilisták ellen, ideológiai tévelygéseit. Írói jelentősége azonban túlmutat rajtuk. Gorkij így fogalmaz: „Írásművészetét joggal állíthatjuk egy sorba az orosz irodalom olyan nagyságaival, mint Lev Tolsztoj, Gogol, Turgenyev, Goncsarov. Szavainak ereje és szépsége alig marad el az orosz föld fent említett, szentként tisztelt alkotói mögött. Az élet gazdagságának felmutatásával, titkai mélységes megértésével és a nagy orosz nyelv érzékeny használatával gyakran még felül is múlja elődeit és kortársait.” 

Leszkov gazdag életműve szabadon hozzáférhető, két kisregénye klasszikus érték.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com