„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Varga György írása a #moszkvater.com számára
„A robbantás óta történteket ismerve felmerül a kérdés, miért az USA és Ukrajna, és miért nem Németország érdekeit képviselik a német politikusok. A helyzet abszurd”
Fotó:EUROPRESS/AFP/SWEDISH COAST GUARD
A német-orosz történelem speciális tartalma, a német-orosz gazdasági kapcsolatok fontossága és a német nép történelmi adóssága – a II. világháborúban meghalt 20 millió orosz, a német újraegyesítésben játszott orosz szerep – miatt Németország pozitív szerepet játszhatott volna az ukrajnai háború megelőzésében, majd gyors lezárásában. Az ellenkezője történt. A német kormányzó elit és uniós delegáltjai – Ursula von der Leyen, Manfred Weber – élére álltak az ukrajnai háború folytatásának, az EU-Oroszország, NATO-Oroszország kapcsolatok eszkalálásának. Látható, hogy ez a politika hibás és folytatása évtizedekre teszi tönkre a teljes eurázsiai térség biztonságát, gazdasági és szociális jólétét.
„Moszkva benézte a német újraegyesítés támogatását?”
A Szovjetunió 1990-ben a német nemzet számára pozitív történelmi döntést hozott, hozzájárult a két Németország újraegyesítéséhez. Megszálló hatalmi szerepéről lemondott és jogutódja, Oroszország 1994. augusztus 31-ig kivonta közel félmilliós haderejének utolsó katonáját is. Ismerjük Genscher német külügyminiszter amerikai és szovjet kollégáival folytatott találkozóinak tartalmát. „Not one inch eastward” (egy inchet sem bővül a NATO keletre) – hangzik James Baker amerikai külügyminiszter elhíresült mondása 1990. február 9-én, a Mihail Gorbacsovval folytatott találkozón. (Angol nyelven olvasók számára érdekes olvasmány a jelzett EBESZ-hivatkozás.)
A német újraegyesítés kérdéseiről előtalálható anyagok bizonyítják, hogy racionális tárgyalópartnerek között egy megállapodás jött létre, ahol mind az egyesült Németország, mind a szovjet jogutód Oroszország előnyöket ért el. 2026-ban ezt a megállapodást felrúgni látjuk. A két német állam egyesült, Oroszország kivonta katonáit Németországból, majd a NATO több körben bővült az 1990-es tárgyalásokon elhangzott állítások ellenére. A volt NDK területén lévő Lipcse repülőteréről fegyvereket szállítanak Oroszország elleni hadműveletekhez, de jure és de facto NATO koordináció alatt.
Németországban, aki érti a két német állam egyesülésének jelentőségét, az érti bármely nemzet katonai blokkok közötti megosztásának irracionális voltát is. Ukrajna NATO-tagsága Moszkva számára nemcsak katonai, hanem a több milliós ukrajnai orosz etnikai és a tízmilliós orosz nyelvű közösség miatt nemzetbiztonsági kérdés is. Racionális, nemzetét szerető politikus nem járulhat hozzá, hogy egy etnikai, nyelvi, kulturális nemzet sokmilliós nagyságrendben két katonai tömbben legyen megosztva, álljon szemben egymással. Pedig ezt várja el ma Oroszországtól az értékalapú Nyugat.
„A németek jól érthetik, hogy 1990-ig a két katonai blokk (a NATO és a Varsói Szerződés) összecsapása – egymással szemben az NSZK és az NDK – a katonai tömbökben megosztottan élő német nemzet létét veszélyeztette és a nemzet tudati meghasonulásával járt. Berlin eszkalációs politikája nehezen magyarázható a fenti párhuzam alapján Oroszország felé érzett empátiával”
Az Ukrajna Függetlenségi Nyilatkozatáról döntő 1991. december 1-i népszavazáson az ukrán nép azért döntött a tömbön kívüli és semleges státus mellett, mert a jelentős etnikai, nyelvi, kulturális és vallási megosztottság miatt csak semleges státus biztosíthatta tartósan az ukrán állam jövőjét, prosperitását. Látva Ukrajna NATO-bővítés érdekében történt hadszíntérré válását, Ukrajna népének igaza volt. A jelenlegi ukrán politikai elit és a NATO az ukrán nép akaratát ignorálja.
„Oroszország kivonta csapatait 1994-ben Németországból, Németország pedig Litvániába – egy Oroszországgal határos szovjet utódállamba – telepítette a 45. páncélos dandárját. Szép német gesztus a német újraegyesítéshez nyújtott orosz támogatásért”
Eszkaláció folyik a katonai biztonság dimenziójában. Magas beosztásokat betöltött és tapasztalt német tábornokok a hadtudomány elvei alapján világosan értik, hogy ha az Egyesült Államoknak legitim biztonsági érdekei fűződnek a Washingtontól 2000 km-re lévő Kubához, akkor Oroszországnak legalább annyira legitim biztonsági érdekei vannak a Moszkvától csak 500 km-re fekvő Ukrajnában.
Érdekes lenne meghallgatni, hogyan magyarázzák a német Vezérkari Akadémián a porosz Carl von Clausewitz, a hadtudomány legtöbbet idézett teoretikusának elvei és az ENSZ Alapokmánya alapján, hogy a „szuverén Ukrajnának joga van a NATO-hoz csatlakozni”, de „a szuverén Kubának nincs joga orosz, kínai támaszpontok elhelyezését biztosítani.” Vélhetően ez a kérdés nem szerepel a tananyagban és a nemzetközi jogászoknál is tiltott kutatási téma.
Nincs olyan német tábornok, aki bizonyítani tudná, hogy az orosz csapatok átverekszik magukat Ukrajnán, a balti államokon, Szlovákián, Csehországon és Lengyelországon át a német határig. Az ukrajnai háborúhoz földrajzilag közel lévő EU/NATO tagállamok, mint Magyarország, Szlovákia és Bulgária, képesek semlegesebb és nem eszkaláló álláspontot elfoglalni. Németország miért ne tehetné ugyanezt?
„Képzett katonák értik, hogy Ukrajna semleges államként pufferzóna szerepet töltene be, ami csökkentené a NATO-orosz közvetlen harcérintkezés esélyét. Ki szeretné ezt a pufferzónát megtartani? – Oroszország. Ki szeretné, ha az ukrán-orosz határ a NATO-Oroszország határa legyen? – A Hajlandóak Koalíciója, benne Németország kormánya”
A 2026. augusztusi állás szerint Németország 2022. február 24. óta 43,3 milliárd Euro pénzügyi és 57,6 milliárd Euro katonai támogatást nyújtott Ukrajnának. Németország így mintegy 110 milliárd Euróval támogatott egy háborút Oroszország ellenében. Ez 20 évnyi ukrán katonai költségvetésnek felel meg az utolsó békeév (2021) adatai alapján. Ehhez vegyük hozzá a 2026-ban indított 90 milliárdos EU-hitelt és az ankarai NATO csúcstalálkozón tett 140 milliárdos további, Ukrajnának felajánlott csomagot – aktív német szerepvállalással. Ehhez jön a Merz kancellár mostani zsarolása mögötti 45 milliárd euró 2027-re Ukrajnának történő extra uniós biztosítása. Ennyire fontos ez a háború a német népnek? Milyen arányban állnak a német oldalon kimutatható eszkalációs lépesek azzal az 500 eurós, lipcsei repülőtéren talált, néhány perces repülésre képes 2 kg-os drónnal összehasonlítva, melyről máig nem bizonyították még, hogy orosz.
„A német lépések között van a ma már százmilliárd eurós nagyságrendben mérhető hozzájárulás egy háborúhoz (a sok tízmilliárdban mérhető EU-n keresztül adott német aprópénzt nem számítva), a német ipar hadiiparra való átállítása Oroszország ellenében, Leopard harckocsik megjelenése Oroszország Kurszk megyéjében, 29 ezer ukrán katona már megtörtént kiképzése német laktanyákban, Taurus rakéták tervezett átadása, esetleges ukrajnai gyártása”
Sok kérdés felvetődik. Hány orosz katonát és orosz civilt öltek meg német fegyverek vagy német pénzen vett amerikai fegyverek 2022 óta, és hány német katona és német civil került orosz eszközök hatósugarába Németországban? Hasonló, Németország ellen irányuló orosz lépés esetén indokoltnak tartaná-e a német kormány a NATO kollektív védelmének aktiválását?
Németország ma sok dimenzióban Ukrajna hátországa az orosz-ukrán háborúban. Németország területén működik az Oroszország elleni NATO-ukrán katonai műveletek irányítását ellátó parancsnokság (Wiesbaden-Erbenheim – NATO Security Assistance and Training for Ukraine). Ukrán katonák kiképzése, amire Németország területén kerül sor, háborús részvételként értékelhető – mondták ki a háború kezdete után heteken belül a Bundestag jogi szakértői.
Láthatóan ezen a jogi, politikai és morális állásponton a német kormányzó elit régen túl van. A 2 kg-os, ismeretlen, kárt nem okozott lipcsei drón ok a hadüzenetre, míg a német részről nyújtott háborús hozzájárulás/részvétel az orosz rész fél által kötelezően tolerálandó körülmény.
„A német-orosz együttműködést külső szereplők is befolyásolják. A 2014-ben kezdődött ukrajnai konfliktus, majd 2022-től az orosz-ukrán háború több tekintélyes nemzetközi szereplő – így George Friedman, a STRATFOR igazgatója – értékelése szerint is egy potenciális német-orosz stratégiai partnerség megakadályozását volt hivatott szolgálni az eurázsiai térségben”
Az amerikai külpolitika célja megakadályozni, hogy egy európai szuperhatalom jöjjön létre Németország és Oroszország közeledésén keresztül – fogalmazta meg Friedman az amerikai célokat 2015-ben. E törekvést támasztja alá, hogy 2019-ben még nem volt háború Európában, de a Trump-adminisztráció már szankciókat vezetett be az Északi Áramlat gázvezeték építésére.
A német immunrendszer még működött és Berlinben értették a nyílt gazdasági agresszió tartalmát. Angela Merkel akkori kancellár még kemény kitartásra buzdított az amerikai gazdasági nyomásgyakorlással szemben. Mi köze lenne egy államnak az ENSZ Alapokmánya alapján ahhoz, honnan szerez be a másik állam energiahordozókat?
„Ezt a kérdést egyébként a magyar nemzeti szuverenitás oldaláról és a szabad piacgazdaság elvei mentén magyar politikusok is feltehetnék Brüsszel és Berlin felé. A „2027-ben az EU elvárásainak megfelelően leválunk az orosz gázról” kijelentés, behódolás tartalmában nagyon távol van a magyar nemzet stratégiai energetikai érdekeinek sok évtizedre, vagy örök időkre kiható képviseletétől”
A helyzet Németországban 2019 óta rosszabbodott. Az Északi Áramlat-2 2021 szeptemberében elkészült, de az új német kormány (Olaf Scholz) – engedve az amerikai nyomásnak – már nem adta ki a használatba vételi engedélyt. 2022. február 7-én Scholz kancellár szó nélkül tűrte a német nemzeti szuverenitás megalázását Biden amerikai elnöktől a Fehér Házban: „Ha Oroszország bevonul, azaz csapatai átlépik Ukrajna határát, nem lesz többé Északi Áramlat. Befejezzük azt” – mondta Biden elnök. 2022. szeptember 26-án az Északi Áramlat négy gázvezetékéből hármat felrobbantottak. Az épségben maradt egyetlen vezetéket a német kormány a robbantók (Németország szövetségesei!) szándékainak megfelelően máig nem nyitotta meg. Inkább nézik a német ipar leépülését, a német társadalom szociális helyzetének romlását.
„A robbantás óta történteket ismerve felmerül a kérdés, miért az USA és Ukrajna, és miért nem Németország érdekeit képviselik a német politikusok. A helyzet abszurd”
– A német kormány már százmilliárd eurós nagyságrendben jutalmazza Ukrajna szerepét az Északi Áramlat felrobbantásában, miközben német bíróság Hamburgban folytatja eljárását a letartóztatott ukrán elkövetőkkel szemben.
– Ursula von der Leyen, Manfred Weber és Friedrich Merz újabb fegyverszállításokat és százmilliárdos támogatásokat sürgetnek Ukrajnának jutalomként a német gazdaságnak okozott stratégiai veszteségekért.
2019-2026 időszakban a német kormányzó elit az opponálástól eljutott az amerikai külpolitikai stratégia teljes helyesléséig, s már akkor is védi Biden elnök Oroszország-politikáját, amikor az már érvénytelen. Berlin dühkitöréssel fogadta a Trump-adminisztráció új Ukrajna- és Oroszország-politikáját, Marco Rubio külügyminiszter 2025. március 6-án ismertetett helyzetértékelését: „az ukrajnai konfliktus atomhatalmak közötti proxy háború az USA és Oroszország között, amit be kell fejezni.” Berlin folytatni kívánja a háborút, a német diplomácia a háború befejezés érdekében egyetlen diplomáciai kezdeményezést sem tett.
A lipcsei repülőtéren 2026. augusztus 4-én talált, orosznak minősített drón, bármiféle károk elszenvedése és bizonyítékok nélkül, a percekre becsült repülési képességével is elég ok volt a bonni orosz főkonzulátus és berlini Orosz Ház bezárására, újabb milliárdos fegyverszállítások elindítására, de a százmilliárdos veszteség a stratégiai gázvezeték felrobbantása miatt nem érdemel különösebb figyelmet. Nem szabad ilyen apróság miatt a német-ukrán kapcsolatokat megrontani, mert az veszélyeztetné az Oroszország ellenében szponzorált háború eredményességét.
„Volt német lehetőség az ukrajnai háború megelőzésére”
Németország az elmúlt évtizedekben több alkalommal is konkrét szerepet játszott az ukrajnai belpolitikai folyamatok, a NATO/EU-Ukrajna kapcsolatok, és így az ukrán-orosz viszony alakításában.
– 2008-ban a NATO bukaresti csúcstalálkozóján – amerikai kezdeményezésre, Putyin 2007-es müncheni figyelmeztetése ellenére – döntés született, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz. A NATO ignorálta Ukrajna népszavazás által is garantált semlegességét. A Németország által is megszavazott lépés az ukrajnai társadalom külpolitikai vektorok szerinti megosztása és egy NATO-orosz konfrontáció kezdetének tekinthető.
– 2014 február 21-én a német (plusz a lengyel és a francia) külügyminiszterek kezesként megállapodást írtak alá Kijevben az ukrán államfő és az ellenzék közötti egyetértésről egy belpolitikai válság kezelésének mikéntjéről. Sem a kezességet vállalt külügyminiszterek, sem az Európai Unió, melynek a nevében eljártak, nem ítélték el a távozásuk után végrehajtott puccsot (február 22.), és nem szólítottak fel szankciók bevezetésére sem a törvényes hatalom visszaállításához. Az alkotmányellenes hatalomátvétel élvezte a NATO/EU támogatását, s kiindulási alapot képezett az azonnali polgárháborús állapothoz, a szeparatizmus megjelenéséhez (a Krím, Kelet-Ukrajna).
– Miután Ukrajna 2014-ben és 2015-ben is kedvezőtlen katonai helyzetbe került a szeparatista erőkkel vívott harcban, kész volt aláírni a Minszk-1 és Minszk-2 megállapodásokat, vállalva, hogy békés úton reintegrálja a két szeparatista megyét az ország társadalmi, gazdasági életébe, s ennek érdekében 2015 végéig módosítja Ukrajna alkotmányát. Erre soha nem került sor. Angela Merkel volt német kancellár, a Minszki Megállapodások egyik kezese a „die Zeit”-nak adott 2022. december 7-i interjújában erősítette meg a megállapodások Nyugat általi elszabotálását: „a megállapodások aláírása biztosította, hogy Ukrajna időt nyerjen egy Oroszországgal szembeni háborúra történő felkészülésre, mivel arra 2014-ben sem Ukrajna, sem a NATO nem volt kész.”
– Moszkva – érzékelve, hogy a Nyugat időnyerésre játszik Ukrajna de facto NATO-integrációjában – 2021. december 15-én hivatalos formában a NATO országokhoz fordult, kérve, hogy tekintsék át az európai biztonság Oroszország számára rendkívül fontossá vált kérdéseit, köztük Ukrajna ügyét. A politikai Nyugat – így a német kormány is – nemleges választ adott, „ehhez semmi köze Oroszországnak” stílusban.
„Az önveszélyes EU szankciós politika következtében a német gazdaság óriási károkat szenved. Racionálisan nem bizonyítható, hogy Eurázsia megosztottsága szolgálja a német nép érdekeit. A német kormány – saját uniós delegáltjainak (Ursula von der Leyen és Manfred Weber) irányításával – lemondott az olcsó és elérhető orosz gázról, kőolajról, kereskedelmi és repülési útvonalakról, bezárta oroszországi gyárait, kivonult az orosz piacról, autóipara soha nem látott veszteségeket szenved”
Az eurázsiai kontinensen Oroszország 17,1 millió négyzetkilométer, míg az Európai Unió 27 tagországa együtt mindössze 4,3 millió négyzetkilométer. A versenyképességét elvesztő EU (és Németország) lemond a tőlünk négyszer nagyobb terület gazdasági erőforrásairól, szállítási és repülési útvonalairól, piacáról, humán erőforrásairól, a velük való együttműködésről. Mindezt a potenciált az EU vetélytársai – Kína, India, az USA (lásd diesel-megállapodás) – hasznosíthatják nagyon jó hatásfokkal, diszkont áron.
A 2025. januárban hivatalba lépett Trump-adminisztráció a háború mielőbbi befejezését, az Oroszországgal folytatott kapcsolatok helyreállítását tűzte ki célul. Ezzel szemben a német kormány örömmel fogadta az EU-n kívüli brit kormány kezdeményezését az amerikai békefolyamat ellensúlyozására, 2025. március 2-án a Hajlandóak Koalíciója létrehozására, a háború anyagi terhének európai átvételére. Az eredmény látható. Az ukrán nép még többet szenved, EU-kezdeményezés nem jelent meg béketárgyalásokra, s nő a NATO-Oroszország összecsapás esélye.
„Népeket lehet közelíteni egymáshoz és távolítani egymástól. Ha megismerjük egymást, jobban értjük a közös érdekeket és látjuk meg a potenciális konfliktus forrásokat. Nehogy már így legyen! Az EU 2022. március 2-án betiltotta az orosz tömegtájékoztatási eszközök működését az uniós kommunikációs térben: ne ismerje meg az uniós polgár Oroszország álláspontját, mert Brüsszel némelyikre esetleg nem tud választ adni”
Ursula von der Leyen, Manfred Weber és a Scholz-kormány (Annalena Bearbock külügyminiszter) a német Alkotmány vonatkozó pontja ellenére szűkítették az EU és a német társadalom információs terét. A német Alaptörvény 5. cikkelye szerint „minden állampolgárnak joga van általánosan elérhető forrásokból akadálytalanul tájékozódni. Cenzúrára nem kerülhet sor.” Oroszország démonizálása felülírta a jogállamiságot: a német (EU) állampolgár nem érheti el az orosz médiát. Egy olyan ország információforrásai tiltottak az EU-ban, mely nagyhatalom, atomhatalom, ENSZ BT állandó tag, jelenleg egy Európa sorsát meghatározó háború egyik résztvevője, s racionális megközelítés esetén az eurázsiai kontinensen az EU legfőbb partnere.
„Az információhoz hozzáférés korlátozása normává vált az „értékalapú” Európai Unióban, ahogy Észak-Koreában is: vezetőinkben hinni kell, akkor is, ha nem mi választottuk őket (Ursula von der Leyen, Manfred Weber), és akkor is, amikor 20 százalék társadalmi támogatottság sincs mögöttük (Merz német kancellár)”
A média, a sport és a kultúra militarizálása, a bonni főkonzulátus és a berlini Orosz Ház bezárása e folyamat folytatása; ne legyen kapcsolat a népek között, gyengítsük a civil társadalmak békepárti lehetőségeit. Egy buszvezető által 2026. augusztus 4-én a lipcsei repülőtér betonján bakanccsal lelőtt ismeretlen eredetű drón komoly német érv az európai háború minden eszközzel történő folytatására. Sok évtized pozitív tapasztalatai után sajnos nem látom a jelenlegi német külpolitikát Magyarország számára követendő példának.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater