„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Nyikolaj Dmitrijevics Golicin herceg (1850-1925), – mert róla lesz szó – jó családba született bele. Apja nyugalmazott katonatiszt. Édesanyja évekig a szentpétervári Erzsébet Tanintézet vezetője, mely célul tűzte ki derék családanyák nevelését a birodalom javára”
Forrás:Wikipédia
A család, melynek szülötte a rövid lejáratú államfő, szerepel az orosz arisztokrácia első 16 famíliájában. Megtalálható a Bársony Könyvben, ami nem más, mint az orosz nemes emberek, született arisztokraták lexikona. Volt a család sarjai között Rettenetes Iván bizalmasa, Nagy Péter elődje a reformokban, cárok dicső tábornokai, Szibériába száműzött dekabrista és sok-sok kormányzó vagy magas beosztású állami hivatalnok.
„Nyikolaj Dmitrijevics Golicin herceg (1850-1925), – mert róla lesz szó – jó családba született bele. Apja nyugalmazott katonatiszt. Édesanyja évekig a szentpétervári Erzsébet Tanintézet vezetője, mely célul tűzte ki derék családanyák nevelését a birodalom javára”
Az ifjú Nyikolaj sem akárhol kapta meg képzettségét, szerezte meg műveltségét. A híres peterburgi Sándor líceum neveltje volt, ahová csak született, pedigrés nemes emberek gyermekei nyertek felvételt és ahová tandíjként igen tekintélyes összeget kellett letenni. A tanintézet egyszerre volt magas színvonalú gimnázium és jogi egyetem. Aki kijárta, annak nyílegyenes útja volt az állami karrier szamárlétráján. Nyikolaj Golicin előbb címzetes, majd udvari tanácsos, azután a tveri, majd a kalugai és végül az arhangelszki tartomány kormányzója. Idővel szenátor lesz, és egy igen tiszteletre méltó testület, a külföldön hadifogságban senyvedő orosz katonák segítségét ellátó, a cárné támogatását is élvező bizottság elnöke.
„Beköszöntött a forradalmak előtti utolsó esztendő, a zűrzavaros 1916-os év. Ekkor már minden a feje tetején állt”
Évek óta politikai gyilkosságok, tüntetések, a közéletet keresztül-kasul átjáró intrikák határozták meg a háború mocsarában fuldokló Oroszhon életét. A сár, II. Miklós átvette a hadsereg irányítását. Bár ne tette volna, hiszen szinte semmi hadvezetési gyakorlata nem volt. Jószerével vadászpuskán kívül másféle lőfegyvert nem igazán tartott a kezében. Ideje nagy részét a mogiljovi főhadiszálláson, részint a kis trónörökös vigasztaló és játékra ösztönző társaságában töltötte. Közben a hol összehívott, hol feloszlatott .Állami Duma próbálta törvényhozói és parlamenti szerepét több kevesebb, inkább kevesebb sikerrel betölteni.
„A miniszterek és kormányfők szaporán váltották egymást, II. Miklós, de főképp a cárné tanácsadóik, elsősorban a kegyenc Grigorij Raszputyin sugallataira hallgatva cserélgették az ország vezetőit”
1916. december 17-én Raszputyint a cár ellenséges rokonai és az önkényuralommal és a szentatya túlnőtt befolyásával elégedetlen politikusok meggyilkolják. Ekkor kerül sor a kabinet utolsó nagy és kétségbeesett átalakítására. Új ember kellett a birodalom süllyedő hajójának kormányához. A belügyminiszter, szintén a cárné kiötölteAlekszandr Dmitrijevics Protopopovösszejátszott Raszputyin titkárával, az uralkodói pár bizalmasával, ékszer és pénzügyeinek intézőjével, a zsidó ékszerész-bankár Áron Szimanoviccsal. Ő volt az, aki elintézte, hogy az uralkodó asszonya titokban pénzösszegeket – nem is kicsiket – utalhasson át az Oroszországgal hadban álló Németországban élő és nélkülöző rokonainak. Mellesleg Protopopovról a kor legjelesebb orvosai, köztük a világhírű Vlagyimir Behtyerev is megállapították, hogy mentálisan nem egészséges, magyarán idegbeteg. A jeles ideggyógyász nevét ma is viseli egy pszichés betegségekkel foglalkozó, nemzetközileg is elismert orosz kutatóintézet. Amikor Protopopovot az elmeügyekben nem éppen kompetens Cseka 1918-ban kivégezte, a zavarodott öregurat beszámíthatónak tartották. Lehet, hogy tévedtek? Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.
„Felment a függöny az oroszhoni történelmi tragikomédia második felvonása előtt. Az ügyeskedő hatalom csinálók benyújtottak egy névsort a cárnak”
A helyzet vígjátéki voltára jellemző – bár lehet, hogy az egész csak pletyka -, hogy az új miniszterelnök kinevezésében a cherchez la femme, „keresd a nőt” igazsága teljesült be. Ugyanis a belügyminiszter ágyasa baráti, barátnői viszonyban volt Golicin herceg nem éppen platói tiltott párkapcsolatával. S az erotikusan is vonzó páros, a két hölgy jónak látta, ha ágybéli partnereik egyformán magas posztra kerülnek. Így lett állítólag a politikai és államirányítási ügyekben nem igazán járatos herceg az ország első embere. Felváltotta a miniszterelnöki bársonyszékben alig másfél hónapig fészkelődő Alekszandr Trepovot. Golicin szerény államfői képességeiről az akkori agrárminiszter nem éppen hízelgően, eképp nyilatkozott:
„Az év végén távozott Trepov. Utódjának Nyikolaj Dmitrijevics Golicint nevezték ki, aki roppant kedves ember volt, de nem volt valami nagy kaliberű államférfi. Ezt ő maga is beismert,e s hosszasan könyörgött az uralkodónak, hogy vonja vissza kinevezését, hivatkozva, hogy nincs felkészülve a miniszterelnöki posztra. Ám később, mint hűséges alattvaló, engedelmeskedett, s elfoglalta a posztot, amihez azonban nem volt elegendő ereje”
Lett hát felkent miniszterelnöke Oroszhonnak. Akit regnálása alatt egyszer sem fogadott a cár, és aki a bevett szokással ellentétben nem mutatta be kormányát az uralkodónak. Igaz, túl sok vizet az uralkodó akkoriban már nem zavart. Golicinnak azért annyi érzéke volt a politikához, hogy felfogja, a valós hatalom előbb vagy utóbb kicsúszik a kezéből, s azt átveszi a Duma, illetve az általa kinevezett kormány. Ezért próbálta elérni az alkotmányozó testület feloszlatását. Pontosabban a feloszlatást említeni sem merte az uralkodóhoz eljuttatott levelében, csak naivan szabadságra akarta küldeni a lázongó képviselőket.
„Arra is volt némi bátorsága, hogy javasolja a posztra örökül kapott, és állítólag külföldi kémszervezetekkel kapcsolatot ápoló belügyminiszter, Protopopov leváltását”
És mintegy önmaga alatt vágva a fát, február 27-én a Duma elnökével és Mihail Alekszandrovics nagyherceggel közösen levelet küldtek az uralkodónak, hogy bízza meg a Dumát egy új miniszterelnök és kormány felállításával. Jól mutatja, hogy mennyire nem voltak tisztában a valós helyzettel, mert táviratban utasították a hadsereg parancsnokát, Szergej Habalov tábornokot, hogy „a háború zavartalan folytatása érdekében” fékezze meg a rendbontásokat a fővárosban. Közben a minisztertanácsban Golicin kételyének adott hangot, hogy mennyire komolyak a zavargások, és kellenek-e szigorú intézkedések.
„A jámbor és jóhiszemű herceg alapjaiban értette félre a helyzetet. Még aznap a Duma ideiglenes bizottságot hozott létre, ami átvette a kormány funkcióit. S másnap a kabinet tagjai már börtönben csücsültek, hogy elszámoljanak áldásos tevékenységükkel az új hatalomnak”
S hogy később szabadlábra kerüljenek. Majd akiknek nem sikerült lelépni vagy kimagyaráznia magát, azok pár hónappal később, az októberi forradalom győzelme után, a Cseka kivégzőosztaga előtt végezzék be földi és politikusi pályafutásukat.
Ezt azért megelőzte a rendszer kétségbeesett kísérlete. Február 26-án fegyverrel próbálták szétkergetni a megmozdulásokat, halottak és sebesültek maradtak a vértől vörösre festett petrográdi utcákon. A Duma joggal háborodott fel, elsősorban attól a távirattól, melyben II. Miklós a testület feloszlatását jelentette be. Mihail Rodzjanko, a Duma elnöke a hadsereg főhadiszállására, Mogiljovba küldött válasz táviratában követelte az utasítás visszavonását és „felelős minisztérium” felállítását, különben szavai szerint „a kenyér és liszt hiánya miatt a február 23-án elkezdődött forradalmi megmozdulások átterjednek a hadseregre, s Oroszhon, és vele a dinasztia összeomlása elkerülhetetlen”. Választ nem kapott.
„Közben a fővárosban már győzött a forradalom, üléseztek a frissen megalakult forradalmi bizottságok, és lassan felálltak az új hatalmi szervek”
A fővárosba visszatérni igyekvő cár vonata a vasúti közlekedés összeomlása következtében ott bolyongott valahol Mogiljov és Peterburg között, s az uralkodó a különböző állomásokon sorra kapta az egyre elszomorítóbb sürgönyöket a főváros és az ország forradalmi állapotáról. Március 2-án, látva a reménytelen helyzetet, s meghallgatva tábornokai javaslatát, akik már beletörődtek a megváltoztathatatlanba, a cár lemondott a trónról. A trónt azonban utána egyik hozzátartozója sem vállalta.
Nem sokkal később pont került az i-re. Március 18-án megjelent a Petrográdi Szovjet Végrehajtó Bizottságának a határozata a cári család tagjainak letartóztatásáról, minden vagyonuk elkobzásáról és állampolgári jogaik megfosztásáról. Ezzel véget ért a Romanov-család három évszázados uralkodása.
„A birodalomtól, annak irányításától utolsó miniszterelnökként búcsút vett Golicin herceget kihallgatják, majd azzal a feltétellel szabadon engedik, hogy nem hagyhatja el az országot, és a továbbiakban nem foglalkozhat politikával”
A kényszerszülte miniszterelnök feltehetően boldogan eleget tett ennek. Bűntetőjogi ártatlanságát a cári rend vétkeiben később, az októberi forradalom után a cseka is megállapította. A birtokaitól megfosztott herceg – elkobzásukat a parasztok szorgosan és öntevékenyen elvégezték – előbb Moszkvában, majd egy környékbeli faluban telepedett le, és nagy nélkülözésben tengette napjait. Öregkorára beleszeretett a cipészkedésbe, és mint botcsinálta suszter egész nap lábbeliket foltozott, javított. Hátralévő éveiben maradt a kaptafánál, s elégedett volt sorsával. Nem így a sors vele.
„Többször is kihallgatták, de soha nem találtak semmi büntetendő cselekedetet ellene. Szerencsétlen véletlen, vagy inkább balsors okozta halálát”
Az ügy, ami miatt letartóztatták, mint a „líceumiak ügye” került be a Szovjetunió történetébe. Az előkelő, de időközben megszüntetett Sándor líceum egykori hallgatói 1925-ben baráti ebédre gyűltek össze, beszélgettek, emlékeztek egyik társuknál. Ezt a kis ünnepséget évente megtartották. Befejezéseként egy templomban elsiratták egykori bajtársaikat, és az időközben meggyilkolt cári családot. Az ártatlan társasági esemény köré a Cseka kerek rémtörténetet költött, ellenforradalmi összeesküvéssel vádolva az egykori diákokat. A büntetés az ekkortájt elkerülhetetlenül szokásos volt. Az öregkorára végleg elgyengült, öntevékeny suszterré devalválódott Golicin herceget két foglár támogatta ki a kivégzőosztag elé. A herceg így is hét évvel élte túl azt az embert, aki akarata és minden kapálódzása ellenére kinevezte utolsó miniszterelnökének, s közvetve ezzel hozzájárult a halálához.
„Golicin herceg élettörténete, a köré fonódó események rendszerenként változó értelmezésük és értékelésük ellenére gyakran komikus voltukban is jellemzik azt a helyzetet, amelyre 1917 tavaszán Oroszhon ébredt”
Nehéz örökséget vett át az új rend, s az út hosszú volt. Háborúkon, hatalmi változásokon át vezetett, amíg az ország eljutott oda, hogy újból elfoglalja méltó helyét a térképen. De ez már egy másik történet, amit nem hercegek és uralkodói családok tagjai írtak.
Befejezésül megválaszolatlan maradt a súlyos történelmi kérdés. Vajon nem járt volna jobban a posztján kérészéletű, pályafutása végén suszterré avanzsált miniszterelnök, ha már a kezdetektől megmarad igazi hivatása szimbólumánál, a kaptafánál?
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
