Csehov és a falióra

Kultúra

2026. júl. 23.

#moszkvater

MEGOSZTÁS

A halhatatlanság tartósítása. Csehov Három nővér című darabjának utolsó felvonásában a nyugdíjba készülő öreg katonaorvos részegen összetöri a szalonban a három „tábornok-lány” édesanyjának kedvenc falióráját. Ezzel vet véget kapcsolatuk bensőséges voltának. Nem emlékszem, hogy hol és mikor láttam egy magyar előadást, amely attól lett „oroszos”, hogy időnként felemelkedett az asztalról egy-egy vaskos szamovár, és átrepült a szalonon. De azt hiszem, hogy korán van még búcsúzkodni a szamovároktól. Nem azoktól függ a hitelesség. Csehov és a faliórák nem úgy függenek össze egymással, mint ahogyan a posztmodern képzeli. Hanem éppen fordítva.

Peterdi Nagy László írása a #moszkvater.com számára

Anton Pavlovics Csehov 1889-ben #moszkvater

Anton Pavlovics Csehov 1889-ben
Fotó:Wikipédia

1904. július 15-én halt meg egy nagy orosz író, Anton Pavlovics Csehov. Ezen a napon megpróbálok elhelyezni egy történetet arról, hogyan lehet halhatatlan, aki amint csak „színházi férj” lett szerződéssel háziszerző és főrészvényes, és szinte „balkézről” létrehozta a középfajú dráma egy egészen új változatát, amelyet Gorkij barátja „lírai komédiának” a mai nagyságok abszurd drámának nevezték el. Különben, erről én írtam egy könyvet, tessék szépen elolvasni.

„Az ipse a túl korán kezdett, és mindjárt túlhajtott írástól, vagy egy korai fürdőzéstől tüdőgyulladást, majd tbc-t kapott. Látva betegségének kifejlődését, igyekezett minél többet vidéken élni”

A Szahalin-szigetről írott tanulmány kötetéért kapott pénzen Moszkva mellett egy művésztelket vett, majd néhány év múlva Jaltán egy villát. Felesége azonban nem tudta otthagyni férjéért a Művész Színházat, és fordítva sem ment a dolog. Addig-addig, hogy egyre gyakrabban a színház irodalmi vezetője kísérgette az előadások után haza. Egy intenzív, zaklatott levelezés után jóformán csak a nyári szünetben találkoztak.

1904-ben az egyre jobban megkedvelt Baden-Badenben az ideihez hasonló forró nyár volt, így beküldte az asszonyt a városba, hogy csináltasson neki egy könnyű ruhát. De már fel sem tudta próbálni. Rosszul lett, és az orvost így fogadta: ich Sterbe. Az pezsgőt írt fel neki orvosság helyett. Ivott néhány kortyot a pohárból, a fal felé fordult és egyre gyengébben lélegzett, majd meghalt.

De előbb, amikor hazajött a felesége Olga, az érzelmes búcsú helyett, egyenként türelmesen előkerestette vele a zsebei tartalmát, köztük egy négyrét hajtott elismervényt egy falióráról, és részletesen beavatta a jaltai szomszéd, egy nyugdíjas tanárnő kérésébe, amikor megtudta, hogy Moszkván keresztül utazik. Ugyan, vigye el ezt az órát a hölgy órásához, hazafelé meg váltsa ki és vigye el neki Jaltára. Amit Olga a dísztemetés rengeteg tennivalója között később meg is tett.

Minden a kis dolgokon múlik. És ez a mi bajainkra is orvosság lehet. A tanárnő nem értett meg semmit, azóta is felvilágosítást vár a Polgármesteri Hivatalban, hogy ő most kinek tartozik? Mert ezekben az ügyekben nem ott illetékesek.

Kijelentem, Csehovnak még az írói halhatatlansága is érvénytelen lenne enélkül a kis történet nélkül. Az orosz állami TV 1-es csatornája második éve gyártja Csehov legjobb elbeszéléseinek TV változatát, az ország legjobb színészeivel. – És én – minden színházi ambíció nélkül – magam is szintén igyekezni fogok.