Kezdőlap » Gazdaság » A belarusz gazdaság és perspektívái
Vörösáfonya betakarítás Belaruszban, a Polesskie Zhuravny állami gazdaságban, Minszktől 300 km-re délre 2018. október 19-én #moszkvater

A belarusz gazdaság és perspektívái

Belarusz sajátos ország, éppen ezért sajátos lehetőségeket kínál

Pető Zoltán írása a #moszkvater.com számára

Vörösáfonya betakarítás Belaruszban, a Polesskie Zhuravny állami gazdaságban, Minszktől 300 km-re délre 2018. október 19-én #moszkvater
Vörösáfonya betakarítás Belaruszban, egy Minszktől 300 km-re délre lévő állami gazdaságban
Fotó:EUROPRESS/MAXIM MALINOVSKY/AFP

Reálisan vizsgálva a belorusz gazdaság helyzetét, megfigyelhetjük, hogy ma Belaruszban rend, nyugalom és kiszámíthatóság honol. Még mielőtt bennfentes propaganda vádja merülne fel irányomban, az alábbi anyagomban részletesen kifejtem álláspontomat és alátámasztom megállapításaimat. Immáron huszonöt év alatt begyűjtött tapasztalataim alapján igyekszem elkerülni a frázis pufogtatást, a köznyelv által elvárt hozzáállást, valamint a ruszofóbia által manapság elvárt kánont. Igyekszem nem elfogult lenni – se pro, se kontra – és nem piszkálni olyan kérdéseket, amelyek sérthetnék bárki önérzetét.

1994 májusában részt vettem egy üzletember konferencián Minszkben. A belorusz országos TV riportere a fejemnek szegezte mikrofonját és kérte, mondjam meg, érdemes-e Belaruszban ma vállalkozni. Megrázott a kérdés. Éppen akkor alapítottunk egy vegyes vállalatot az országban, tehát, ha azt mondom, hogy nem, akkor már számíthatok is a következő kérdésre: mit keresünk akkor itt? Ha azt felelem, hogy igen, érdemes, akkor nem mondok igazat, mert – a Szovjetunió szétesését még ki nem heverő, és éppen lejtmenetben süppedő gazdaságban egyetlen olyan momentumot nem tudtam volna felmutatni, ami arra sarkalhatna bárkit is, hogy jelenjen meg vállalkozásával. Én bevállaltam. Mint később megtudtam, a mögöttem állók is csak azért mentek bele a kockázatos tranzakcióba, mert egyfelől a magyar állam úgynevezett FÁK Vállalkozási Alapból finanszírozta az egész tervet, illetve megtaláltak engem, aki nem riadt vissza a kihívástól. Úgy vágtam ki magam szorult helyzetemből, hogy kifejtettem: Belaruszban ma megvan minden feltétel ahhoz a perspektívához, mely 5 – 10 éven belül meg tudja teremteni a külföldi beruházók és befektetők számára a kedvező környezetet.

Az adott riporter hölgynek tetszett a válaszom. Olyannyira, hogy később rendszeresen feltette azt nekem. Én pedig újfent, minden alkalommal oldalogtam. 2001 októberében – mikor már elhagytam az országot, miután az 1998-as orosz pénzügyi- és bankválság végleg elsöpörte az általam gründolt vállalkozást, és én itthon folytattam pályafutásomat – ismét Belaruszban jártam egy üzletember találkozó kapcsán. A mikrofon ismét megtalált. Én lelkesen ecseteltem, hogy – annak ellenére, mi zajlott le az utóbbi években – a helyzet normalizálódott, a jég megtört és most azért vagyunk itt, és ennyien, hogy belefogjunk valami újba, ami mindkét ország gazdasága számára új perspektívákat nyit. Szóval, ismét oldalogtam. Mind a mai napig nem tettem le Belaruszról. Folyamatosan követem a gazdaság mozgásait. Közgazdászként, külügyi szakértőként rendszeresen konzultálok befektetésekről, vállalkozásokról. Ismereteim és tapasztalataim alapján igyekszek reális képet adni azoknak, akik nekirugaszkodnak egy olyan kiismerhetetlennek és misztikusnak vélt és tűnő világnak, mint Belarusz.

„A hazánknál több mint kétszer nagyobb és lélekszámában szinte velünk megegyező ország gazdasága a Szovjetuniótól hatalmas gazdasági potenciált örökölt”

A szocialista tervgazdálkodás keretein belül Belaruszra egyfajta komplettálás, és végtermék gyártás feladatát bízták. E feladat elvégzése érdekében hatalmas gyárakat és a gyárakra telepített városokat hoztak létre, melyek mind a mai napig funkcionálnak – vegetálnak. Két tényezőt azonban – talán stratégiai, esetleg (a híres orosz) ráérzéses alapon – kihagytak: az energia, és a nyersanyag. Ezen kellékeket kintről kapja az ország. Ilyen formán nem szükséges aggódnia a függetlenségét illetően.

A belorusz gazdaság – saját forrásait leszámítva – mintegy 80-85 százalékban Oroszországból kapja a működéséhez szükséges alapanyagot és energiát. Pontos számokat igen nehéz kibogozni a statisztikákból, mivel a térség (értem ez alatt az ex-szovjet utódállamokat, nem kímélve Ukrajnát sem) kereskedelme mind a mai napig egy összefüggő masszaként viselkedik, melyben nehéz elkülöníteni az elemeket. A vám statisztikák lehetnének a legmarkánsabb mutatók, de az Orosz-Kazah-Belarusz Vámunió (mint preferenciális és kölcsönös elszámolásokon alapuló egység) keretein belül sok olyan tétel mozog, amely bezavar a reális statisztikai képbe.

A statisztikákkal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a világ más tájaihoz hasonlatosan, errefelé is óvatosan kell kezelni a számokat, hiszen az olyan, mint a női rúzs – amely gyönyörűbbé teszi a női arcot, de még a herpeszt is képes elfedni. A tények emlegetésekor tehát nem fogok pontos adatokkal vagdalózni, érdemes inkább arra koncentrálni, ami nyilvánvaló.

Mint ismeretes, 1991 végén úgy esett szét a Szovjetunió, hogy azt nem egy új rendszer szorította ki, hanem a káosz átvette az irányítást. Az 1994-es választásokon hatalomra kerülő, s mind a mai napig regnáló Alekszandr Lukasenko munkássága alatt gyakorlatilag egységbe terelődött az ország. Központi felügyelet alá került minden olyan gazdasági elem, amely meghatározza a működést és a fejlődést. Sajátos formában és módszerek alkalmazásával sikerült a gazdaságot talpon tartani és egyfajta fejlődési pályára állítani.

A módszereket és viszontagságokat nem részletezném, azt majd egyszer az utókor elemzi és konstatálja. Annyi viszont biztos, hogy fenn tudott maradni az – addig, soha nem létezett, önállóvá vált – állam, és funkcionálni képes a gazdaság.

„A mai napig befutott időszakot vizsgálva megállapíthatjuk, hogy több közgazdaságtani alapfogalomra rácáfolva és a külvilág vészjóslataival dacolva alakult Belarusz élete. Mivel nem hiszek a véletlenben, mondhatnám azt is, hogy egyetlen faktor, ami életben tartotta és mozgatja ma is, az a geostratégiai potenciál”

Ugyanakkor, ha más hasonló cipőben járó ország (pl. Ukrajna) példáját vesszük elő, rájövünk, hogy ennél jóval összetettebb a kérdés. A belső taktikázás – mondhatni ideológiai beállítottság –, belpolitika, a külvilág alakulása, a globális gazdasági tényezők, az ország gazdaságára mérvadó partnerek nemzetközi súlyának alakulása, a kelet-nyugati erőviszonyok mozgása – mind-mind befolyással voltak arra a képre, amely mára kialakult.

Mint azt a közgazdaságtan alaptételei meghatározzák, egy az addig központi tervgazdálkodás által vezérelt és állami felügyelet alatt működő gazdaság egészének újjáépítése, illetve fejlődési pályára állítása két alapvető átalakulás meglétét igényli: a privatizáció és a reformok. Nos, elmondhatjuk, hogy Belaruszban mindkettőt mellőzték. Illetve, az imént már említett sajátos módon ment és megy végbe. A klasszikus értelemben vett privatizációt ugyan kipróbálták még a kilencvenes évek második felében, de – mind ideológiailag, mind pedig a mechanizmus egészének összefüggései miatt – test-idegennek bizonyult. A kétezres évek első évtizedében fokozatosan ki is kopott a köztudatból.

Amely folyamat végbement – s karakterében hasonlítható a privatizációhoz –, az nem volt más, mint az érdekszférák rendezése, központi vezérlés és leosztás mentén. A reformok, annak ellenére, hogy a belorusz gazdaság hitelezésének egyik, s egyben legfontosabb feltételeként a gazdaság átfogó reformját határozták meg mind az orosz hitelezők (EurGk Krízis Alap, orosz állami- és magánkézben lévő pénzintézetek, és hitelező intézmények), mind pedig más nemzetközi pénzintézetek (IMF, Világban, EBRD, stb.) – a belarusz vezetés kitart a szocialista tervgazdálkodásból megörökölt, központi (sokszor) kézi vezérlésű gazdaságirányítás és finanszírozás intézménye mellett.

Meglátásom az, hogy a rezsim nem rendelkezik olyan mozgósítható tartalékokkal, melyek reformok beindításához és sikeres kivitelezéséhez kellő alapot adnának. Márpedig ilyen formán meginoghat a rezsim stabilitása. Ez pedig olyan következményekkel járhatna, hogy az állami szektor feletti kemény kontrol fellazulhat, ennek következtében a szociális háló kilyukadhat, a köz elégedetlenkedni kezd. Tulajdonképpen elindulna egy olyan társadalmi elégedetlenség, amely beláthatatlan zavarokat eredményezne az ország életében. Természetesen azonnal megjelenne a külső segítség is (mindkét irányból), mely évtizedekre garantálná az ország visszaépülését.

„Az átalakulás tehát – melyet, akár még reformnak is lehet nevezni – csak olyan mértékben és formában fog megtörténni Belaruszban, amilyen mértékben az nem veszélyezteti a regnáló rezsim meglétét”

E felállásra egyébként az utóbbi pár évben jött rá mind az orosz, mind a nyugati fél, s mindkettő e tény figyelembevételével tervezi Belarusszal kapcsolatos stratégiáit. Az orosz oldal erősíti befolyását, a nyugati oldal pedig – bár érzékelhetően nyitottabb Belarusz irányába, s közeledési lépéseket is tett és tervez – egyre jobban alulmarad Moszkvával szemben. A Lukasenko rezsim negyedszázados történelmét vizsgálgatva, már ma is megállapíthatjuk, hogy az EU elhibázta Belarusszal szemben folytatott stratégiáját. Brüsszel akkor kezdett – egyfajta, halovány – közeledési taktikába, mikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Minszknek beszűkült a mozgástere.

Felmerül a kérdés, milyen perspektívái vannak (maradtak) a gazdaság megújulásának? Van-e egyáltalán megoldás, vagy csak az összeomlás – újjáépítés módszere? Több jel utal arra, hogy Belarusz e téren is sajátos megoldást kezdett el alkalmazni. Párhuzamos gazdasági modell kiépítését. Hivatalosan ugyan nem történt korszakváltás, de a gazdaság több pontján figyelhető meg, hogy a régi rendszer átalakítása, innovációja helyett, illetve mellett felépítenek egy új, struktúrájában fejlettebb, a modern kor minden kihívásának megfelelő párhuzamos struktúrát. Ez az új jövevény veheti majd át a régitől a stafétát. E folyamat sem lesz zökkenőmentes, viszont egy felügyelet alatt végbemenő változásról beszélünk, amelyet ha jól szerveznek meg, akkor az ország gazdasága szép lassan megújul.

Ehhez a folyamathoz azonban elengedhetetlen a beruházás, a befektetés. A kedvező világgazdasági trendek következtében úgy tűnik, van esély e faktor megjelenésére is, hiszen a gyarapodó orosz és kínai tőke éppen most keres magának letelepedési környezetet – Belarusz pedig jól előkészített terepnek bizonyul. Mára már megjelent és funkcionáló ipari parkok, az első olyan kezdeményezések, melyek az elavult gazdasági mechanizmust teljesen kiiktatva egy mind infrastruktúrájában, feltétel rendszerében, valamint jogi környezetében új modellt kínálnak a jövő vállalkozásainak. Természetesen, nem valami csodáról, kánaánról beszélünk, hanem egy perspektívákkal rendelkező ötletről, mely kifejlődőben van.

„Körvonalazódik tehát a megoldás a gazdaság átalakítására, mely folyamat véghezviteléhez Oroszország – természetesen saját érdekei mentén – minden segítséget meg fog adni a belarusz gazdaság további fejlődéséhez”

A két ország viszonyát alapvetően a kölcsönös egymásrautaltság határozza meg. Bár, 2018-ban az orosz irányú export aránya a 44 százalékról 38,4 százalékra csökkent, míg az EU irányába 26,8 százalékról, 30,2 százalékra emelkedett, a tendencia várhatóan nem fog tovább erősödni. Ennek talán legfőbb oka, hogy a 2018-as év 10,2 milliárd dolláros belarusz exportja mögött 4,6 milliárdos olajszármazék export húzódik meg, melynek alapját az orosz nyersanyag beszállítás szolgáltatja. Oroszország súlya tehát a belorusz exportban meghaladja az 50 százalékot, az EU pedig kb. 20 százalék. Az export fennmaradó része pedig többnyire Ukrajnába irányul. A belarusz mezőgazdasági termelés 80 százalékát Oroszország emészti meg (5,13 milliárd dolláros exportból 4,1 milliárdot).

A belarusz gazdaság kiszámíthatóságát és tervezhetőségét éppen ez a tény szolgáltatja. Stabil energia- és nyersanyagellátás, továbbá a kész termékek és szolgáltatások számára tradicionálisan felépített és keresleti potenciállal rendelkező orosz belpiac. Mind ehhez egy olyan integrációs folyamat járul hozzá, mely törekszik megtartani Belarusz önálló államiságát és szuverenitását. A kezdeményezés nem újkeletű, hiszen az alapokat még anno, az 1999. december 8-án Borisz Jelcin és Alekszandr Lukasenko elnökök kézjegyével ellátott Szövetségi Szerződés (Союзный Договор) fektette le. E megállapodás emelkedett magasabb szintre, mikor 2006. január 24-én az akkora már Orosz-Belorusz Államszövetség néven nevezett intézmény deklarálta a két állam polgárainak egyenlő jogait. Ezt követte 2009. november 28-án aláírt Orosz-Kazah-Belorusz Vámunió. A folyamat pedig a 2015. január 1-én EurGK ( ЕАЭС – Евразийский Экономический Союз / Eurasian Economic Union / Eurázsiai Gazdasági Közösség) néven létrejött szövetséggel teljesedett ki, mely a térség gazdasági – és egyben politikai – együttműködését és jövőjét hivatott biztosítani. Az intézményi keretet, az  előrehaladáshoz szükséges hátteret – mint a közös valuta és költségvetés, valamint emissziós központ, továbbá a gazdaságszabályozás egységes rendszere a működéstervezési, megvalósítási/követési és összegzési folyamata – közös tervezéssel, Moszkva irányítása alatt teremtik meg.

Végezetül pedig, arra a kérdésre, hogy mi keresnivalónk van és lehet Belaruszban, csak irányokat és támpontokat tudok felvázolni.

„A jövő beruházásainak többsége orosz (EurGK) és kínai tőkével (illetve befolyással) fognak megvalósulni”

Elképzelhető, hogy kedvező belpolitikai változások kapcsán akár Ukrajna is be tud majd szállni a folyamatba, de – meglátásom szerint, szinte kizárólagosan – mellékszerepben, kölcsönös együttműködési alapon.

Az EU, illetve a Nyugati országok? Nos, nyitott számára is a terep. Ugyanakkor mindenkinek, aki megjelenik Belaruszban, tisztában kell lennie az imént körvonalazott feltételekkel. Amennyiben nem így indul neki – bár igen piciny pont vagyok én e történetben, de – annak előre borítékolom, hogy kudarcra van ítélve. A gyakorlatban? Javaslom, keressük meg – akár felső, legfelső, de semmiképpen se kivitelezői szinten – azokat a beruházókat, döntéshozókat, akik mozgatják a szálakat egy-egy mérvadónak minősíthető projekt kapcsán.

A magyar kormány 2007. május 31-én döntött a minszki nagykövetség felállításáról, és még az adott év végén megnyitotta a Magyar Köztársaság minszki nagykövetségét. Megítélésem szerint a jelenlegi kormány Belarusz irányába kifejtett külpolitikája, lobbi tevékenysége kellőképpen előkészítette és egyengeti a terepet a magyar beruházók, befektetők és vállalkozók számára. 2019. január 14-én Vlagyimir Makej külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter aláírták Magyarország Kormánya és a Belarusz Köztársaság Kormánya közötti beruházás védelmi megállapodást.

2013. szeptember 19-én Minszk-Budapest és Budapest-Minszk közvetlen légi kapcsolat indult, mely ez év májusától 4 járatot is magába foglal hetente. Roppant nagy könnyítéseket vezettek be a belarusz vízum megszerzése terén is. Jelenleg 5 napos tartózkodásm erejéig vízummentesen beutazhatunk, bár csak a Minszki Nemzetközi Repülőtéren keresztül. Ez a korlátozott tartózkodás kitolható egészen 30 napig, amennyiben az adott utazó regisztrálja magát Belaruszban. Ezt a procedúrát, amennyiben szállodában szállunk meg, kérésünkre a hotel elvégzi. Lehetőség van az interneten keresztül (The united portal of e-services), illetve személyesen bármelyik, a tartózkodási hely szerint illetékes úgynevezett Állampolgári és Migrációs Hivatalban (ne felejtsük el, hogy hétvégén és ünnepeken ezen intézmények zárva tartanak!).

„Ne féljünk belevágni! Belarusz sajátos ország, éppen ezért sajátos lehetőségeket kínál. Ugyanakkor, mindig tartsuk szem előtt, hogy olyan idegen terepen harcolunk, ahol a kihívások nem a közép- és nyugat-európai normák szerint lettek összeállítva. Az esetleges gyengeségeinket, errefelé könnyen észreveszik…”

A szerző közgazdász, külügyi szakértő (MSC)