Vlagyimir Putyin meneszti Szergej Sojgut, akit az elnök azért szokásához híven nem hagyja  az út szélén a belső köréhez tartozó védelmi miniszter, hiszen megkapja a biztonsági tanács titkári tisztségét. Az utódja egy közgazdász, az eddig első miniszterelnök-helyettesként a gazdasági szféráért felelős Andrej Belouszov. A továbbra is Mihail Misusztyin vezetésével felálló új kormányban ezen kívül igazán látványos változás nem történt. A rendszeren belüli liberálisok, a monetáris blokk feladata lesz továbbra is a gazdaság növekedési pályán tartása, és vérfrissítésként bekerült a kabinetbe néhány kormányzó. Az ambiciózus fiatal technokraták és a több stressz tesztet is sikerrel vevő „régi motorosok” aránya egészségesnek tűnik, a nagy erőcsoportok pedig megtartották befolyásukat.

A szokásosan hosszúra nyúló májusi ünnepek utolsó napjának estéjén Vlagyimir Putyin megadta a választ a kormányalakítás legfontosabb kérdésére azzal, hogy Szergej Sojgu helyett Andrej Belouszovot jelölte védelmi miniszternek. Az események gyorsan követték egymást, hiszen a régi-új kormányfő, Mihail Misusztyin által még szombaton beterjesztett listán az alakuló kabinet tagjai között nem szerepelt az első miniszterelnök-helyettes neve. Ez már csak azért is kissé meglepő volt, mert Belouszov a gazdasági és pénzügyi blokkért felelve kimondottan jól teljesített. A listán természetesen nem szerepeltek az elnöki hatáskörbe tartozó posztokra jelöltek – erőszak szervezetek, külügyminisztérium -, de arra kevesen gondoltak, hogy Belouszov e tárcák valamelyikének vezetésével bízza meg Putyin. Aztán a Szövetségi Tanács Telegram csatornáján, majd később a Kreml honlapján is némi meglepetésre megjelent, hogy az államfő a védelmi minisztérium élére jelöli.

„Belouszovnak a hadsereghez eddig nem sok köze volt, és civilként a katonák nem is fogják szeretni, de Putyin ezzel nem törődik, számára most ennél fontosabb a hadsereg működésének hatékonysága”

Azért Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő is fontosnak tartotta megindokolni a döntést, mikor megjegyezte, hogy ma az nyer a csatatéren, aki nyitottabb az innovációra és a fejlettebb ötletek bevezetésére. Ennél is fontosabb, hogy a Putyin bizalmát élvező Belouszov hatékony vezető, aki sikeresen harcolt a szankciókkal, és dolgozta ki a gazdaság növekedésének modelljét. A „katonai keynesianizmus”, a mobilizációs gazdaságpolitika megteremtőjeként a hadiipari komplexum további felpörgetése várható tőle, és nem utolsó sorban határozott vezető is. Így kinevezésével a Kreml harcot hirdet a hadseregen belül eluralkodott korrupciónak, és a várakozások szerint optimalizálja a minisztérium működését. Jelölése egyben azt is jelenti, hogy a hatalom a katonai győzelemben nem kételkedik, és a hangsúlyt a gazdasági valamint a  szervezeti háttér erősítésére helyezi. Belouszov az első miniszterelnök-helyettesi poszt betöltése előtt az elnök gazdasági tanácsadója volt, ezt megelőzően pedig gazdasági fejlesztési miniszter, de volt a kormány Gazdasági és Pénzügyminisztériumának igazgatója is, 1981 és 2006 között pedig a Tudományos Akadémián dolgozott.

„Sojgu leváltásának hírére a hadsereg soraiban bizonyára többen is pezsgőt bontottak, hiszen a miniszter az utóbbi időben már rendkívül népszerűtlen volt, azonban kiderült, hogy azért nem eszik olyan forrón a kását”

A védelmi miniszter ellenfeleinek nagy bánatára gyorsan kiderült ugyanis, hogy Sojgu az Orosz Biztonsági Tanács titkáraként folytatja, és felügyeli majd az orosz FSZVTSZ (Szövetségi Katonai-Technikai Együttműködési Szolgálat) tevékenységét. Ahogy Peszkov fogalmazott, olyan területen folytatja a munkáját, amelyet belülről ismer. Így egyébként jobban érthető Sojgu bizalmasának és helyettesének Timur Ivanovnak, valamint a minisztérium több vezető beosztottjának váratlan és hirtelen letartóztatása. A látványosan fényűző életet élő, a beszerzésekért és fejlesztési projektekért felelős Ivanov elleni eljárás mintegy előkészítette ezt a váltást, egyben azt üzente, hogy a Kreml megelégelte a korrupció hadseregen belül elburjánzását. Azt, hogy Sojgu széke inog, jelezte néhány nyilatkozat is. Így például az elnöki adminisztrációhoz (AP) bekötött politológus, Jevgenyij Mincsenko kijelentése, miszerint látványosan gyengül Sojgu blokja a hatalmi eliten belül. Ezt többen jelzésként értékelték, mondván Mincsenko aligha nyilatkozhatott volna ilyet az AP rábólintása nélkül.

„Sojgu leváltása a hadseregben uralkodó állapotok, a népszerűtlensége miatt igazából nem volt meglepő, Putyint ismerve azonban némiképp érthetetlennek tűnt, hogy csak úgy ejti belső körének egyik emberét. Aztán helyreállt a rend, amikor kiderült, hogy Sojgu felfelé bukott”

Ezután már csak az volt a kérdés, hogy mi lesz a hadsereg katonai vezetését ellátó Valerij Geraszimov vezérkari főnökkel, akinek utódjaként ismét emlegették egyes Telegram csatornékon a kegyvesztettsége után lassan visszatérő Szergej Szurovikint. Aztán ez is gyorsan kiderült, Peszkov ugyanis közölte, hogy a katonai döntéshozás mindig is a vezérkari főnök kiváltsága volt, ő pedig folytatja tevékenységét, e tekintetben jelenleg nem terveznek változtatást.

Szergej Sojgu távozásával tehát Putyin engedett a közhangulatnak, amely már régóta fejet, fejeket követel a különösen a háború első évében elszenvedett katonai kudarcok miatt. A miniszter felelőssége egyértelmű a hadseregben uralkodó állapotok miatt is, és különösen az állomány soraiban sokan nem nézték jó szemmel azt sem, hogy életében soha nem teljesített katonai szolgálatot, mégis tábornok lett. Ne feledjük el, hogy Jevgenyij Prigozsin lázadásának is Sojgu és a hadsereg vezérkara volt a célpontja. Most a tábornoki karban aggódhatnak, hiszen ezután logikus lenne, hogy a hadsereg vezetésében folytatódik a tisztogatás, míg a többség örül.

„Ami pedig az időzítést illeti, feltehetően tudatosan tették a bejelentést a hosszú ünnep utolsó napjának estéjére. De az is fontos e tekintetben, hogy az orosz erők épp most kezdték meg az előrenyomulást a Harkivi területen, és már egy éve visszavették a stratégiai kezdeményezést. Így a Kreml részéről is kevésbé tűnhet a váltás a kudarcok beismerésének”

Putyin ezzel tovább javította a presztízsét, hiszen tőle szokatlan döntésével igazolta, hogy nincsenek érinthetetlen emberek a hatalomban. Ez üzenet a társadalomnak, de a hatalom belső köreinek is. Putyin ezzel a lépéssel megint csak bizonyította, hogy reagál a társadalom hangulatára, és minden erővel igyekszik fenntartani a hatalmi eliten belüli egyensúlyt. Ennek jegyében hű maradva önmagához, Sojgu kezét sem engedte el, hiszen a biztonsági tanács titkárává emelte. Ezzel egyúttal választ adott azoknak is, akik szerint ez a grémium egyfajta árnyékkormány. Ezek után egyértelmű, hogy sokkal inkább azok gyűjtőhelye, akiket – lásd Dmitrij Medvegyev – nem lehet csak úgy az út szélén hagyni, posztjukon azonban már tarthatatlanok. De úgy is felfoghatjuk ezt a szervezeti egységet, mint az egykori erős emberek sértés nélküli semlegesítésére alkalmas helyet.

„Ebben a biztonsági tanácsban már nem nagyon van helye a Putyin egyik legbensőbb bizalmasának, a rendszer egyik fő ideológusának tartott Nyikolaj Patrusevnek. Neki vagy új posztot hoznak létre, de az sem lenne meglepő, ha az elnöki adminisztráció vezetőjeként folytatná”

S hogy miért tűnt Szergej Sojgu leválthatatlannak, az kiderül az életútjából. A távoli Tuvai Köztársaságból származó Sojgu hozta létre anno még Borisz Jelcin elnöksége idején a Vészhelyzeti és Polgári Védelmi Minisztériumot, ismertebb nevén a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumát. A minisztérium megítélése az erdőtüzek és más katasztrófákban végzett mentési munkálatok révén a korabeli politikusokhoz képest szokatlanul pozitív volt. Népszerűsége ellenére sem jelentett azonban később fenyegetést a Jelcint követő Putyin hatalmára. Már csak nem orosz származása miatt sem, így aztán Putyin a hatalmi párt, az Egységes Oroszország párt elnökévé is megtette. Sojgu több mint két évtizeden át vezette a rendkívüli helyzetek minisztériumát, és ezalatt előszeretettel viselte a hadsereg stílusában készült egyenruhát, és a mentőcsapatok tagjainak is katonai rangokat adott. Építőmérnökként nem volt katonai múltja, az egyetemen elvégzett gyorstalpaló tanfolyamnak köszönhetően azonban hadnagy lett, Jelcin pedig tábornokká léptette elő. Putyin harmadik elnöki ciklusának kezdetén, 2012-ben nevezte ki Sojgut védelmi miniszterré, aki ezzel bebetonozta helyét Putyin belső körében, még ha nem is azon a szinten, mint például Patrusev. Ezt bizonyították azok a tudatosan megmutatott képek, amelyeken együtt jártak sütögetni, vadászni, gombászni Tuvába. Sojgut a lojalitása Putyin örökös káderévé tette, és az elnök feltehetően nehezen vált meg toxikussá vált bizalmasától. A közvélemény nyomására azonban nem tehetett mást, hiszen a hadsereg nyugalma, hatékonysága ma talán még a megbízhatóságnál is fontosabb.

♦

Misusztyin második kormánya. Egyedül Szergej Sajgu leváltása/felfelé buktatása rázta fel kissé a meglehetősen unalmasnak tűnő kormányalakítási procedúrát. A névsor fő üzenete a stabilitás megőrzése, emellett a miniszteri lista azért azt is mutatja, hogy a „kispad” nem túl hosszú. Ennek ellenére a Kreml igyekezett megújítva megőrizni a csapatot. Így bekerült a kabinetbe négy kormányzó, és a miniszterek között egészséges arányban vannak fiatal feltörekvők a politikusok új generációjából, mint például Alihanov, Lut, Gyegtyarjev , és tapasztalt régi gárdából Sziluanov, Murasko, Szaveljev. A névsor igazolta az előrejelzéseket, amelyek 15 és 30 százalék közötti kádermozgást valószínűsítettek. Az erőszak szervezetek élén, a védelmi tárca kivételével nincs változás, míg Szergej Lavrov továbbra sem élvezheti a nyugdíjas éveket, marad külügyminiszter.

„A mozgások követik Putyin új ciklusának prioritásait, így nem meglepő az ipari és kereskedelmi miniszterként bizonyító Gyenyisz Manturov előrelépése első miniszterelnök-helyettessé, aki az iparfejlesztés felügyeletét megtartja, a gazdasági szektor koordinációját pedig – ezt eddig Belouszov látta el – az energetikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Alekszandr Novak veszi át”

De ugyanígy logikus a határmenti Kurszki területet a nehéz körülmények között is kemény kézzel vezető Roman Sztarovojt kinevezése a közlekedési tárca élére. A tárcát felügyelő, és a szférát jól ismerő miniszterelnök-helyettessel, Vitalij Szaveljevvel párban hatékonyan vihetik előre a kiemelten kezelt ágazatot. A pletykák ellenére ugyanígy továbbra is miniszterelnök-helyettesként folytathatja a szintén prioritásként kezelt Távol-Kelet fejlesztését Jurij Trutnyev. Nem meglepő az sem, hogy továbbra is az Anton Sziluanov pénzügyminiszter és a központi bank elnöke, Elvira Nabiullina nevével fémjelzett monetáris blokk felel a pénzügyi stabilitásért. A főbb erőcsoportok megőrizték az ellenőrzést a területeik felett, így Patrusevék a mezőgazdaság, Rotenbergék az építőipar, Kovalcsukék az oktatás, vagy Csemezov a hadiipari komplexum felett.

„Többen hiányolhatják a névsorból a gazdasági reformok kidolgozásában komoly érdemeket szerzett 38 éves Makszim Oreskin elnöki tanácsadó nevét, akinek az orosz <ifjútörökök> közül talán a legnagyobb befolyása”

Úgy tűnik, az ő ideje még nem jött el, ami egyben azt is jelentheti, hogy nagyon komoly feladatok, és ezzel posztok várhatnak még rá. Ugyanígy nagy figyelem kíséri a lehetséges utódjelöltek között is emlegetett Alekszej Gyumin tulai kormányzó mozgását. Ő egykori helyettesként szóba jöhetett volna a védelmi tárca élére, ám talán úgy gondolhatták volna, hogy ez a poszt jelenleg túl nagy kockázattal jár a későbbi esélyek szempontjából. No meg egy ilyen kinevezés elindíthatta volna a találgatásokat, és ezzel a helyezkedést, ami most egyáltalán nem érdeke a Kremlnek. Egy másik utódjelöltként emlegetett politikus, az eddig az agrárszektort iránytó, és új szintre emelő Dmitrij Patrusev miniszterelnök-helyettessé előrelépése talán nem olyan feltűnő, de kétségkívül értékelhető a felépítése részeként.