„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Ez az Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót? Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Mivel hívta ki a sorsot? Maga ellen? És ellenünk?”
Fotó:EUROPRESS/Alexander NEMENOV/AFP
„Умом Россию не понять,
Аршином общим не измерить:
У ней особенная стать.
В Россию можно только верить.”
(Oroszhont ésszel fel nem foghatod,
Nagyságát arsinnal ne mérjed,
Titkait meg nem oldhatod,
Nyílt szívvel, hittel nézzed.)
Fél évszázada próbálom megfogadni Tyutcsev általam házi használatra ügyetlenül lefordított sorait, nem sikerül. Próbálok hinni az „Igor ének”-től a „Háború és béké”-ig a józan ész diadalábban, amit a művek hirdettek. És a több mint 60 általam fordított könyv, több száz cikk, tanulmány után sem sikerül. Álmatlan éjszakákon át kínlódtam az irodalmi Parnasszus orosz lakóinak magyarra ültetésével, Puskin kortársaitól Jevtusenkóig, Siskovtól Suksinig. Édes kín volt.
„Őket értettem. Nagyonis. Ahogy értettem Tolsztojt, Turgenyevet, Szimonovot, Nagibint, és a sort még hosszasan folytathatnám”
Vagy a filmművészetre térve, élveztem és értettem Csuhrajt, Mihalkovot. Bármilyen snájdig is volt Mel Ferrer, nekem a „tavasz 17 pillanatát” is őszinte átéléssel felmutató Vjacseszlav Tyihonov az igazi Bolkonszkij herceg. És bármennyire magával ragadott az igazságért elszántan küzdő „nyolcadik dühös ember”, Henry Fonda, bennem ma is Szergej Bondarcsuk mackós alakjában él tovább Pierre Bezuhov. Magyarázat és kétely nélkül csodáltam a beláthatatlanul kanyargós orosz történelmet idéző Repint és Malevicset, vagy a festményeiben a végtelen orosz természet szépségeit elém táró Siskovot és Levitant. Moszkvában a Tretyakovban vagy akár Brüsszelben, egy orosz kulturális hónap rendezvénysorozatán. Nélkülük szegényebb lennék, és nem csak jómagam.
Tyutcsev kellett ahhoz, hogy igazán megértsem a lakásomon gyakori vendég Szergej Zaligin kijelentését Oroszhon történelméről a forradalom után:
„A polgárháborúban nem a pusztítás volt a legszörnyűbb, hanem az, hogy orosz orosz ellen harcolt”
Ez az ő tragédiájuk volt, amin úrrá tudtak lenni, de milyen áron. Miközben a világ 15 országa küldött fegyvereseket, hogy elfojtsa a rendszerét fenyegető veszélyt. Talán nem is annyira ideológiai, mint nagyhatalmi, geopolitikai okokból. Ugye nem ismétlődhet meg ez napjainkban? Úrrá tudnak lenni ismét a lassan érlelődő tragédián?
Keresem a választ, és nem találom. „Oroszhont ésszel fel nem foghatod” – dobolnak fülemben a sorok. És nem csak Oroszhont. Lassan a legalább kontinensünkön egy ideje oly szépen elrendeződő világunkat sem. Az eurokonform szabadsággal kecsegtetőt. Amit értékelni és védeni kell. Annak ellenére, ha egyes politikusai, önjelölt váteszei, önös és nem igazán tiszta hatalmi érdekek mentén használják a szörnyű konfliktus idegeinket próbára tevő képeit.
Értem is meg nem is. A hiba bennem lenne? Vagy inkább Catullusnak van igaza: „Odi et amo”. Nem tudok lemondani a szeretetről, tiszteletről a Louvre-ral szemben lakást fenntartó Tolsztoj, a tambovi kormányzóságban született, de végül Párizsban elhunyt Zamjatyin, a Lenin tanácsára a forradalom utáni évek zűrzavarától megkímélendően Capriba kiköltözött Gorkij iránt. Ahogy nem tudok lemondani a fasizmus elől emigrációba menekülő Thomas Mann elismeréséről sem. Aki német volt, de egész Európáé, sőt, a világé.
„Edgar Allan Poe-ra, Alfred Tennysonra ugyanúgy szükségünk van, mint Alekszandr Puskinra vagy Fjodor Tyutcsevra. Nincs rájuk jobb kifejezés, mint a suta neológ szó, világirodalmárok”
És nem tudom nem gyűlölni a háborút kirobbantó, eszkaláló, borzalmait saját politikai karrierjük felépítésére, hatalmuk megerősítésére felhasználó politikusokat. Sem ideát, sem odaát. Ha egyáltalán van ide- és odaát. Mert minden ideát van, a technika nem mindig áldásos vívmányai következtében szűkre zsugorodott világunkban.
Mindenre lehet magyarázat, és semmire nincs. Nem tanult egyik fél sem a legutolsó nagy világégéséből, amikor 20 milliónál is több áldozatot hozott Oroszhon, hogy a világ megszabaduljon a fasizmustól. Most a győzelem legfőbb kikovácsolója képtelen és értelmetlen, agresszív konfliktusba rohant bele. Tolsztoj kikötötte, ne adjanak neki Nobel-díjat, mert nem fogadja el az emberek millióinak halálában segédkező tudós, a dinamitot feltaláló Alfred Nobel alapította elismerést.
„Ez az Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót? Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Mivel hívta ki a sorsot? Maga ellen? És ellenünk?”
Egyelőre kusza gondolatok kavarognak bennem. Járjunk utána, hol és hogyan kezdődött, hogyan jutottak el idáig. És mit tehetünk, tettünk és teszünk mi, a szemlélők, a sodródók, a beletörődők, a jólétüket féltve, némán asszisztálók. Kinek a bűne ez? Vagy közös bűn?
Nem védeni akarom azt, ami védhetetlen. Csak ráébredni arra, netán tudatosítani azt, amit Tyutcsevhez ismét visszatérve szomorúan állapítok meg: „Oroszhont ésszel fel nem foghatod…”
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
hufi says:
Tisztelt Földeák úr!
Nagyon eltűnt mostanában, de nyilván oka van, hogy nem nyilatkozott.
Tudja egy kissé nehezteltem Önre, mikor egyszer az egyik kommentemben kioktatott, hogy jól gondoljam meg mit írok.
De ez egy gyerekes csínytevés a mostani véleményformálókhoz képest, akik a mainstreamtól eltérő véleményért megbüntetik az embert Németországban.
Ugye Ön is észrevette, hogy nem jól mennek a dolgok a legdemokratikusabb országban, mint ahogy a nyugati féltekén sem.
Nem akarok politizálni, inkább sok sikert kívánok a további munkásságához.
csakafidesz says:
“Inter arma silent Musae” mondották a rómaiak. Ők a harcokhoz és a irodalomhoz is értettek. A második világháborúban nem Konsztantyin Mihajlovics Szimonov vagy Alekszandr Alekszandrovics Fagyejev írásai buzdították a katonákat, annál is inkább, mert ezek később jelentek meg. Fagyejev esetében még a hitelesség is kérdéses volt. (Ld. https://moszkvater.com/egy-tragikus-sorsu-elfeledett-iro/ ) A lövészárkokban egy darab kenyérnek sokkal nagyobb szerepe volt, mint bármilyen könyvnek. A háború ma már nem a személyes bátorságról szól, hanem a fegyverekről és természetesen a pénzről, mert annak van a legnagyobb szerepe. A mai háború sokkal inkább elembertelenedett, mint a korábbiak. A katonák hovatovább gépkezelők, és a győzelmi jelentések a megsemmisített rakétaállásokról szólnak. Az ember? Nos mellékesen megemlítik az elesettek számát, de a jelentésekben továbbra is a haditechnika az ami domináns, ami fontos. Már most diadalmasan kiállítják az elfogott tankokat. A győzelmi mámorban nem az ellenséges katonák, hanem azok gépeinek legyőzéséről szól az ének.
Krötinger says:
Mennyire lehet egy nep lelket az irodalom altal megközeliteni? Szerintem legalabb annyira, hogy bizonyos kollektiv rezdüleseket fogni tudjon az ember. De mennyire lehet egy nep lelket a politikan at megközeliteni? Azt mondanam, semennyire sem. Diderot, Voltaire, Pascal vagy Rousseau nekem nem valaszolnak arra a kerdesre, hogy hogyan lehetett a francia forradalom nemes eszmeiböl vegül is egy mindent elaraszto verözön. Az ut Goethetöl, Schillertöl vagy Heinrich von Kleisttol egyaltalan nem a nacik barbar es embertelen eröszakorgiaihoz es milliok iparszerü meggyilkolasahoz vezet. El tudom kepzelni, hogy Putyin is elolvasta az ö Dosztojevszkijet, az ö Tolsztojat. Söt, talan meg Medvegyev is. De mig az irodalom elet es lelek, addig a politika (az en szememben) semmi mas, mint erdek es erdekervenyesites.
Viszont osztom az Ön fajdalmat “Oroszhon” kifürkeszhetetlen – es jelenleg nagy valoszinüseggel teves, elhibazott, talan egy oriasi katasztrofahoz vezetö – utjai miatt. “Nyilt szivvel, hittel…” – azt hiszem, hogy Oroszorszagnak pont most nagyobb szüksege lehet erre (meg ha nem is tünik ugy), mint valaha.
csakafidesz says:
Kiemelem a mai hozzászólásom lényegét a témát illetően. Ezért is nehéz lesz az irodalomban, írói eszközökkel ezt a háborút ábrázolni.
——————————————————————————————————————————————————————
“A mai háború sokkal inkább elembertelenedett, mint a korábbiak. A katonák hovatovább gépkezelők, és a győzelmi jelentések a megsemmisített rakétaállásokról szólnak. Az ember? Nos mellékesen megemlítik az elesettek számát, de a jelentésekben továbbra is a haditechnika az ami domináns, ami fontos. Már most diadalmasan kiállítják az elfogott tankokat.”
——————————————————————————————————————————————————————
Ha ehhez hozzátesszük, hogy a mesterséges intelligencia működését is tesztelik a rakéta indításokban és az ágyúk elhelyezésében akkor az egész sokkal embertelenebb. A komputer nem tudja az embert, az emberéletet értékelni. Adott esetben az ember neki fizikai akadály, vagy megsemmisítendő objektum.
HandaBandy says:
Nem kívánok árkon kívüli gyepmesterként hozzászólni de nekem is olybá tűnt az írás hangvétele, hogy egyfajta
“nemzethalál” (akármennyire is hideglelést kapok ettől a szótól) odőr lengi körül és egyfajta apokaliptikus nemzeti
katasztrófa Damoklesz kardjára sandítva téve mindezt. Nehezen de elképzelhető, hogy VVP végül is a pillanat
szorításának engedve meggondolatlanul döntött, mindenesetre ő csak egy olyan háborús lavinát pöccentett meg
a hegyoldalon amit a háttérhatalom (jobb híján mondom ezt) amúgy is készült megtenni. Egy szó mint száz nem
derült ki számomra, hogy Oroszországban kik s miért félnek pontosan a megsemmisüléstől.
A vak is hallja ;-) ;-) ;-) , hogy nem egy vesztébe rohant, szerencsétlen ukrán nemzet megsegítéséről van szó. Nem.
Orbitális képzavarral élve ez a közösség Ferenc Ferdinánd reinkarnációja nagyobb kivitelben és a halotti toron ismét
nem a gyász fog a döntő s meghatározó lenni hanem csak a szokásos, lókupecek közti obligát osztozkodás. A világ
demokratikus oldal reményei szerint Oroszország lenne ezen a toron felszolgált főfogás (előétel: Hongrie – lengyelesen).
Épp a közelmúltban deklarálták, immár jogilag is, hogy az AfD egy szélsőjobbos párt s kvázi velük szemben mindent szabad.
RIP deutsche Demokratie, de ez még csak egy mérföldkő sem volt.
Kérdés csak az, hogy a Rest of the World polarizálódása még időben le fog-e zajlani ahhoz hogy ne kilo- és megatonnákról
szóljanak majd a hírvivő dobok. A füstjeleknek már amúgy sem lenne értelme. Kérdés csak az, hogy egy mohó nemzet mindent
is leuralni akaró basáskodását legalább egy szalonpofon erejéig fékezni tudja-e a világ. Mert szvsz erről szól a Dnyeper parti
puskaropogás.
Köszönöm a vérfagyasztó türelmet.
HandaBandy says:
“…nem tudja az embert, az emberéletet értékelni…”
Mihail Tyimofejevics Kalasnyikovnak (is) tulajdonítják a mondást miszerint
sohasem a fegyver öl hanem az az ember aki elsüti. Ez ne is változzék! Ezzel
amúgy az elégnél is több baj van.
Földeák Iván says:
Kedves Kommentelő (Németországból Krötinger)!
Örülök, hogy felkeltett érdeklődését írásom, tehát nem dolgoztam hiába. Azért nem teljesen helytálló, hogy „mindenki azt ért meg, amit tud, akar” egy írásból, mert ha így lenne, akkor nem lenne érdemes írni. Nem kell feltétlenül mindig és mindenben egyetérteni a szerzővel. Valami csak megmarad érveimből a tisztelt olvasóban.
Nem kedvelem a gyűlölet keltést és az erre épülő politikát. Igaz, az az ismeretanyag, amit fél évszázad alatt összegyűjtöttem magamban és részint írásaimban, ezt már eleve ki is zárja.
Nem ismerem annyira a német sajtóviszonyokat, hogy eldöntsem, van vagy nincs burkolt cenzúra. De miután több mint ötven éve publikálok és szerkesztettem is, naiv dolog azt hinni, hogy a szerkesztőben nem munkál egy belső kontrol – nevezzük ezt meggyőződésnek vagy akár cenzúrának is – amit az adott fórum jellege meghatároz. Ha ez cenzúra, akkor mindig volt, van és lesz. Ideológiamentes perspektíva – ne áltassuk magunkat – nem létezik, csupán arról van szó, hogy valaki mennyire kulturáltan, mekkora ismeret és érvanyaggal nyúl egy témához – természetesen saját eszmerendszeréből (nevezhetjük akár ideológiának is) kiindulva.
Tisztelettel
Földeák Iván