„Az egységesítés - noha nem irigyelni való - felismerhető azáltal is, hogy a szankciók mindegyik európai nemzetnek ártanak, ami megkérdőjelezi tengerentúli példaképük őszinte szándékát” #moszkvater

A vitézség megmérettetése

Sokakat meglepett a Volodimir Zelenszkij elnök kitüntetéséről szóló hír. Érthető, hiszen a média – talán a tiltakozások megelőzése érdekében - eléggé fukarkodott az esemény előkészületeinek beharangozásával. Így inkább csak az eredményről értesítette a nyilvánosságot. Hogy…

„Prigozsin szerint viszont az elítéltek is bebizonyították, hogy hősökké válhatnak, amire példaként Ajk Gaszparjan esetét említette, aki Vlagyimir Putyintól vehetett át kitüntetést” #moszkvater

Hősök vagy bűnösök?

Oroszországban régi és meglehetősen ambivalens téma a büntetés végrehajtás különböző intézményeiben raboskodó foglyok megítélése. Az elmúlt évben a Wagner katonai magánvállalat által Oroszország börtöneiben toborzott foglyok kapcsán merült fel annak kérdése, hogy kezelhetőek-e hősökként a…

AZ újonnan megválasztott montenegrói elnö, Jakov Milatović ünnepli győzelmét támogatóival Podgoricában 2023, április 2-án #moszkvater

Két korszak határán Montenegró

A kis balkáni ország már harmadik éve vesztegel két korszak, ha úgy tetszik, két világ határán. Az egyiket a nyugati szövetség, az Európai Unió és a NATO fémjelzi, a másikat egy alakulóban lévő, egyelőre „Nyitott…

Szélerőművek az észak-lengyelországi Kisielice közelében #moszkvater

Az atomra és a megújulókra épít Varsó

A következő évtized végére Lengyelországban az energia 73 százaléka megújuló energiaforrásból és atomerőműből származik majd. Ezt a most frissített, 2040-ig szóló energiastratégia irányozza elő. Varsó nagy hangsúlyt fektet a kis modul atomreaktorok (SMR) kifejlesztésére, és…

Az Euromaidan központja, 2014 januárjában Kijevben. A bejáratnál Bandera portréja látható #moszkvater

Az ukrán nacionalizmus hagyományai III.

A cikksorozat utolsó, harmadik részének tárgya az ukrán nacionalizmus és szélsőjobboldal 1945-től máig tartó időszaka. Ezt megelőzően a sorozat első részében 1929-ig vázoltuk fel az ukrán nacionalizmus hagyományait, fókuszban a kozák eredetmítosszal és az 1918-22 közötti,…

„Glazjev egyébként arra a megállapításra jut, hogy a  kijevi vezetőket az utolsó ukránig folytatandó háborúra kényszerítik. Függetlenül attól, hogy ennek következtében az ukrán társadalom teljesen el fog pusztulni” #moszkvater

Glazjev előre látta a jövőt

Vannak évtizedek, amíg nem történik semmi, és vannak hetek, amikor évtizedek történnek. A jelenlegi történelmi időket teljesen átszövi a háborús propaganda, ezért érdemes visszatekinteni arra, hogy 2014-ben Oroszország miért nem foglalta el az orosz ajkú…

Bandera születésének 100-ik évfordulójára kiadott bélyeg, 2009 #moszkvater

Az ukrán nacionalizmus hagyományai II.

Háromrészes cikksorozatunk első részében 1929-ig vázoltuk fel az ukrán nacionalizmus hagyományait, fókuszban a kozák eredetmítosszal és az 1918-22 közötti, az ukrán államiság létrehozására tett első kísérletekkel. A második rész az ukrán nacionalizmus, és egyúttal a…

„Melnik 1975-ben született az ukrajnai Lvivben, 1997-ben végzett szülővárosa egyetemén nemzetközi kapcsolatok szakon, magas szinten beszél németül és angolul. Jogi tanulmányokat folytatott Svédországban, és járt a Harvardra is” #moszkvater

Scholz után Lula Melnik célkeresztjében?

Németország után Brazíliában „bizonyíthat” az ukrán elit követelőző agresszivitását berlini nagykövetként demonstráló Andrij Melnik. Kérdés, hogy Melniket Kijev el akarja dugni egy időre a világ szeme elől, avagy Scholz után Lula megpuhítását kapta feladatul. Ha…