„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kosztur András írása a #moszkvater.com számára
„Lukasenka szerint az elmúlt évek háborús konfliktusainak fő oka a globális hegemón Egyesült Államok pozícióvesztése, amelynek Washington próbál ellenállni”
Fotó:EUROPRESS/Vyacheslav PROKOFYEV/POOL/AFP
Belaruszt hagyományosan nem csupán Oroszország szövetségesének tekintik a nemzetközi sajtóban és elemzői körökben, de hajlamosak azt teljesen Moszkvától függő területként kezelni. A „civilizációk összecsapásának” tézisét megalkotó Samuel Huntington például már az 1990-es évek közepén Belarusz Oroszország általi elnyeletéséről beszélt, a belarusz-nyugati viszony 2020-as zavargások utáni elhidegülését követően pedig még evidensebbként kezelik, hogy a belarusz politikai rendszert csak az oroszok támogatása tartja fent.
„Bár tagadhatatlan, hogy Oroszország jelentős politikai és gazdasági befolyással bír Belaruszban, túlzás lenne azt állítani, hogy Minszk minden lépése Moszkvától függene. Lukasenka igyekszik a lehetőségekhez mérten megőrizni országa külpolitikai mozgásterét, és főképp megvédeni az oroszországi berendezkedéstől sok mindenben eltérő belarusz modell sajátosságait”
Erről árulkodott Lukasenkának az Összbelarusz Népi Gyűlés előtt elmondott beszéde is, de maga a gyűlés is ehhez a célhoz illeszkedik. Az idén összehívott VNSZ már alkotmánymódosításokat vagy referendumokat kezdeményezhet, leválthatja az elnököt, hadiállapotot rendelhet el, és ez a szerv választja majd az alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, és a Központi Választási Bizottság tagjait is. Jogköreinek kibővítése nem titkolt céllal arra irányul, hogy a Lukasenka utáni időszakban a rendszer folytonosságának és megmaradásának letéteményese legyen. Így 1200 tagja is – ahogy azt az elnök maga is elismerte – a „lukasiszták” sorából került ki. Így nevezi az elnök radikális ellenzéke Lukasenka híveit, most azonban maga is felvállalta ezt az alapvetően pejoratívnak szánt elnevezést. A gyűlés munkájában egyébként az elnök, a parlament alsó- és felsőházának képviselői, a kormány és tartományi közigazgatási vezetők, valamint az önkormányzati szervek 350 és a civil társadalom 400 delegáltja vesz részt.
„A belarusz elnök beszédében kitért a 2020-as eseményekre, amelyek sok szempontból fordulópontot jelentettek az ország életében, hiszen Minszk hagyományos többvektorú külpolitikája, amely a nyugati kapcsolatok normalizálásával ellensúlyozta Oroszország befolyását, a továbbiakban nem volt folytatható”
A Nyugat élesen elítélte a zavargások erőszakba torkolló elfojtását, és az azokat követő letartóztatásokat, míg Lukasenka és támogatói a maguk részéről – nem alaptalanul, sőt! – a nyugati országokat, beleértve Belarusz közvetlen szomszédait vádolták azzal, hogy a belarusz vezetés megdöntésére törtek. Most az elnök úgy vélekedett, azért nem működött a számos más országban is alkalmazott és bevált „színes forradalmi” technika, mert hiányoztak annak szociális okai. Míg másutt szupergazdagok szűk köre került szembe a nincstelenek könnyen utcára vihető tömegeivel, addig Belaruszban a jelentős gazdasági egyenlőtlenségek hiánya egyben a „forradalmárok” hiányához is vezetett, a nyugati stratégák pedig Lukasenka szerint meg sem próbálták a helyi sajátosságokhoz igazítani módszereiket.
Akárhogy is, a sikertelen „színes forradalom” a nyugati-belarusz kapcsolatok elhidegüléséhez vezetett, amelynek következtében Minszk már másfél évvel korábban abba a helyzetbe került, amibe Moszkva a „különleges hadművelet” kezdete után.
„A szakítás a Nyugattal a keleti és déli kapcsolatok bővítésének igényével járt együtt, azon belül is elsősorban Kínával, amelyet nemcsak a nyugati szankciókkal, de adott esetben Oroszország fűződő kapcsolatában is ellensúlyként és támaszként próbálhat használni Belarusz”
Lukasenka tavaly kétszer látogatott Kínába, emellett – a volt szovjet köztársaságokba tett számos látogatásán kívül – Egyenlítői Guineába, az Egyesült Arab Emírségekbe, Iránba, Kenyába és Zimbabwébe is elutazott. A politikai és diplomáciai gesztusokon kívül ezen utak konkrét célokat is szolgálnak. Belarusz befektetőket és/vagy piacokat keres, amelyekre azzal együtt is szükség van, hogy a szankciók következtében a belarusz ipar termékei iránti kereslet Oroszországban is megnőtt, ahogy az oroszok is sok esetben piacra leltek a szomszédos országban.
A szembenállás a Nyugattal tehát meghatározza Minszk mozgásterét, a belarusz elnök azonban, aki korábban sem ódzkodott az amerikai vezetésű világrendnek intézett kihívástól – gondoljunk csak a nyugati NGO-k, például a Soros-alapítványok korai, 1997-es (!) felszámolására, vagy az elnök 1999-es belgrádi látogatására –, fel is vállalja ezt az ellentétet. Így tett a múltheti beszédében is.
„Lukasenka szerint az elmúlt évek háborús konfliktusainak fő oka a globális hegemón Egyesült Államok pozícióvesztése, amelynek Washington próbál ellenállni”
Úgy véli, az amerikaiak felismerték, hogy hibát követtek el, amikor Belarusztól Iránon, Oroszországon és Kínán át Észak-Koreáig minden „engedetlen” államnak egyszerre támadtak neki, és ezáltal egymás mellé sodorták Moszkvát és Pekinget. Ezért a belarusz elnök szerint az amerikai vezetés stratégiája arra irányul, hogy Európa erőforrásainak felhasználásával Európában kössék le Oroszországot, miközben csendes-óceáni szövetségeseikkel Kína ellen fordulnak. A belarusz elnök beszéde többször is méltatta Kínát és az emberiség egységes sorsközösségének Peking által meghirdetett programját. Úgy vélekedett, hogy
„a Nyugatnak Kínától kellene tanulnia, ha a jövőben is hatalmi központ akar maradni. Felvetette annak inkább költőinek szánt kérdését is, hogy elképzelhető lenne-e az angolszász hegemónia, ha Eurázsiát Lisszabontól Pekingig egy új Selyemút kötné össze, és azt állította, együttműködési és biztonsági rendszert Nagy-Eurázsia keretein belül lehet csak létrehozni”
Kitért az Európai Unióra is, amelynek országait amerikai vazallusként jellemezte. A belarusz elnök szerint Európa arculata megváltozik a migráció nyomása alatt, ezért az európaiaknak vissza kellene térniük a tradicionális értékekhez, gyermekeket kellene világra hozniuk, erősíteni a klasszikus családot. Ez azonban Lukasenka szerint Washingtonnak nem tetszik, inkább háborúba küldenék az európaiakat.
Érdekesség, hogy Lengyelország és Franciaország mellett a belarusz elnök Magyarországot említette, mint olyan országot, amely megpróbál néha kitörni a szófogadó államok sorából, és jelt adni magáról. A Magyarországra vonatkozó rész konkrétan így szólt: „Tudják, hogy Magyarország milyen kijelentéseket tesz.” Ez vélhetően a háborúval kapcsolatos magyar álláspontra vonatkozott.
„Lukasenka elmondta, nemzetközi szervezetekre szükség van, de olyanokra, amelyek tiszteletben tartják a nemzeti szuverenitást, amelyekben van lehetőség a kompromisszumra”
A biztonság egyenlő és közös kell legyen a világ összes országa számára. A nemzetközi együttműködések pozitív példájaként az orosz-belarusz szövetségi államot, a Sanghaji Együttműködés Szervezetét és a BRICS-et nevezte meg, utóbbi kettőt a progresszív világtöbbségnek, a globális egyneműsítés ideológiájával szembeni kihívásnak nevezve, amely szervezetek felé Belarusznak is törekednie kell.
Bár a beszéd geopolitikai állításai nem tartalmaznak sok újdonságot, két dolog mégis szembetűnő. Az oroszokkal való szoros kapcsolat természetességének és megváltoztathatatlanságának tételezése mellett (a szövetségi államot két erős, szuverén állam szövetségének nevezte)
„a globális átalakulások kapcsán jóval hangsúlyosabban kezelte Kína szerepét, amelyet az amerikai vezetésű világrend valódi, első számú kihívójaként kezel”
Ennek tükrében pedig az is érdekes, hogy a beszédben Lukasenka – az európai vezetőkkel szembeni erős szkepszisét hangsúlyozva ugyan, de – tulajdonképpen felhívást intézett az európai országokhoz egy új, Kína és szövetségesei által formált eurázsiai rendben való részvételre. Kétséges persze, hogy a belarusz elnök szavai meghallgatásra találnak az európai fővárosokban, az üzenet azonban így is jelzésértékű.
(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
