Angela Merkel és Vlagyimir Putyin találkozója a németországi Meseberg-ben 2018-ban #moszkvater

Merkel kettős játéka Putyinnal

Bár a német politika 2014 óta a korábbiakhoz képest bekeményedett Oroszországgal szemben, a két ország közös gazdasági érdekei máig felül-felülírják a politikai akaratot. A kormány most is e két szempontot figyelembe véve lavíroz, és Alekszej…

„Elég abszurd lenne, ha az idegengyűlölő, rasszista és antiszemita gyilkos Banderát éppen Volodimir Zelenszkij vitetné haza Ukrajnába, ám az államfő egyre szorultabb helyzetét és legutóbbi lépéseit látva már ezen sem lepődhetnénk meg” #moszkvater

Ukrán születésnapi ajándék

Meglepetést ígér a függetlenség 30. évfordulójára az ukrán külügyminiszter. A Zelenszkij éra eddigi lépéseiből ítélve azonban Kijevben nem igazán vannak tisztában azzal, hogy mire is vágynak az ukránok. Megpróbáltunk kéretlenül is tanácsot adni. Tovább

„Oroszország most azt ígéri, hogy a második negyedévben 100 millió adag oltóanyagot szállít Európába” #moszkvater

Megmentő lesz-e az orosz vakcina?

Néhány hónapja még bizalmatlanul figyelte a nyugati világ az első orosz vakcina hazai bejegyzését. A szovjet időkre emlékeztetve politikai döntésről beszéltek. Oroszországban szintén a szovjet korszakot idézték még a vakcina elnevezésével is, és büszkén Gagarin…

„Javlinszkij rámutat arra is, hogy Navalnij annak tudatában tért vissza Oroszországba, hogy le fogják tartóztatni” #moszkvater

Kijózanító mondatok Navalnijról

Az elmúlt napokban, hetekben, években sok cikket írtam Alekszej Navalnijról. Anno még interjút is készítettem vele. Ezért aztán a bloggerből ellenzéki ikonná magasztosult politikussal kapcsolatban nincsenek illúzióim. A Vlagyimir Putyin rendszerét gyűlölő lelkes aktivistáktól az…

„Az ítélet egyértelműen politikai alapú, és arra utal, hogy a Kremlnek elege lett Navalnijból” #moszkvater

Elege lett a Kremlnek Navalnijból

A játszma folytatódik. A Kreml „kivonta a forgalomból” Alekszej Navalnijt, a Putyin rendszere elleni frontális támadás faltörő kosát. Ez az egyértelműen politikai hátterű lépés a tüntetőkkel szembeni kemény és egyre inkább eldurvuló fellépéssel egyetemben válasz…

Rohamrendőrök vesznek őrizetbe egy férfit Moszkvában az Alekszej Navalnij bebörtönzése ellen tiltakozók tüntetésén 2021. január 31-én #moszkvater

Csak Navalnij szűk tábora az utcán

Rossz hírem van azoknak, akik abban reménykedtek, hogy az Alekszej Navalnij kiszabadításáért kezdett tüntetések megrengetik a Vlagyimir Putyin nevével fémjelzett rendszert. De csalódniuk kell azoknak is, akik azt gondolják, hogy kemény fellépésével az Kreml kihúzta…