„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A Fehér Házat a háború mind durvább eszkalálódása, immár a konfliktusnak az atomháború veszélyét is felvillantó regionálissá terebélyesedése is aggasztja”
Fotó:EUROPRESS/Alex WROBLEWSKI/AFP
Raimondo Montecuccoli osztrák hadvezérnek tulajdonítják a híres maximát, miszerint a háborúhoz három dolog kell, pénz, pénz és pénz. Tény, hogy a hadviselés ma is az egyik leginkább tőkeigényes emberi tevékenység. Mint ahogy az is igaz, hogy a háború hatalmas üzlet is. Legalábbis egyeseknek, így a hadiiparban vagy éppen az energetikai szektorban érdekelteknek, de óriási profitot hozhat az újjáépítés is. Eközben a társadalom és a gazdaság többi része viseli a költségeket. A háború és a pénz kapcsolata tehát alapvetően határozza meg nemcsak a hátország gazdasági helyzetét, hanem a fegyveres konfliktusok kimenetelét is.
„Nem véletlen talán ezek után, hogy a pénz vonzásában élő Donald Trump is üzleti projekteken keresztül keresi a kiutat a geopolitikai értelemben az Egyesült Államok számára már terhessé vált háborúból, amelyből nem mellesleg már gazdasági szempontból is kihozta, amit lehetett”
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen mint ezen a példán is látjuk, egy háborút könnyebb elkezdeni, mint lezárni. Nézzük meg előbb, miért is pörgött fel újra az amerikai diplomácia, és próbálja valahogy lezárni a háborút. Miért boltol egyre nyíltabban Washington Moszkvával? Hogyan illik ebbe a folyamatba az amerikai-orosz dízel megállapodás, a szankciók enyhítésének lehetősége és az európai biztonság kérdéseinek visszatérése a tárgyalóasztalra? Miért romlott meg újra Trump és Zelenszkij viszony? Mivel magyarázható, hogy Kijev már nyíltan kész felvenni a harcot nemcsak Moszkvával, de Washingtonnal is? S miért keresi Európa, hogy ki tudna tárgyalni a nevében Vlagyimir Putyinnal?
„Kijev és nyugati támogatói hajlamosak Trumpra és a félidős választásokra redukálni a problémát”
E felfogás szerint Trump a csökkenő népszerűségi mutatói miatt a választások előtt csupán bűnbakot csinál Zelenszkijből, ezért aztán nem kell túlságosan aggódni, november 3. után minden jobbra fordul. Különösen akkor – és erre jó esély van -, ha a demokraták szerzik meg a többséget a Kongresszusban. Érdemes azonban a történteket szélesebb kontextusba helyezve megvizsgálni. Ebből a perspektívából nézve pedig mind nyilvánvalóbb, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozott geopolitikai kötelezettségek jelentős része már nem szélesíti, hanem szűkíti az Egyesült Államok mozgásterét. Az is egyértelmű, hogy Washington és Moszkva közeledése, a dízelalku nem az üzemanyagok árának konszolidálását célzó taktikai húzás, hanem irányváltás az Egyesült Államok ukrajnai rendezéssel kapcsolatos politikájában. Ennek a gondolkodásnak a középpontjában pedig az amerikai-orosz kapcsolatok rendezése áll.
„A Közel-Keleten folytatott háborúk, az iráni konfliktusrendszer, majd az ukrajnai háború együttesen olyan stratégiai terheket jelentenek, amelyekből Washingtonnak előbb-utóbb kiutat kell keresnie”
Az iráni háború után az amerikai elnök mozgástere beszűkült, miközben egyre nagyobb szüksége van felmutatható külpolitikai eredményre. Trump ezért minden korábbinál eltökéltebb az ukrajnai háború lezárásában, és ehhez vissza akarja szerezni az ellenőrzést a háború politikai irányítása felett. Trump politikája ebben az értelmezésben nem valamiféle kiszámíthatatlan kapkodás, hanem egy sokkal nagyobb átrendeződés része. Az Egyesült Államok megpróbálja lezárni vagy legalább kezelhető szintre szorítani azokat a konfliktusokat, amelyek akadályozzák a következő nagy stratégiai korszak megszervezésében. Ráadásul az ukrajnai háború közben már regionális eszkalációval, egy Oroszország és Európa közötti ütközéssel is fenyeget, így Washingtonnak már csak ezért is érdekében állna lejjebb csavarni a konfliktus lángját. De az Egyesült Államokat az is zavarja, hogy a Nyugat elveszítette Oroszországot, amelyet az elmúlt öt év történései ráadásul látványosan rátolták Pekingre. S persze mindezek mellett azt is látni kell, hogy ebből a háborúból a Fehér Ház már kihozta, amit lehetett.
„A Fehér Házat a háború mind durvább eszkalálódása, immár a konfliktusnak az atomháború veszélyét is felvillantó regionálissá terebélyesedése is aggasztja”
Kijev folyamatosan támadja az orosz mélységi területeket, kiemelten a finomítókat, eközben azonban az orosz válaszcsapások sokkal súlyosabb károkat okoznak az ukrán hátországban. Az energetikai infrastruktúra, a vasút, a logisztika és a gyárak elleni támadások nemcsak a háborús erőfeszítéseket gyengítik, hanem az ország gazdasági jövőjét is rombolják. A háború olyan gazdasági kapacitásokat pusztít el, amelyek helyreállítása évtizedekbe telhet. Ukrajna katonailag ellenáll, de gazdasági és társadalmi fenntarthatósága azonban több mint bizonytalan. Washington nem érdekelt Ukrajna teljes összeomlásában, ám ha nem állítja le időben a háborút, még ez a forgatókönyv sem kizárt. Az Egyesült Államokat már aggaszthatja Európa túlgyengülése is. A vetélytárs gyengítése még érdeke volt, az esetleges összeomlása azonban egyáltalán nem. Rövid távon ez a trend beszűkíti az amerikai áruk és szolgáltatások egyik fontos felvevőpiacát, geostratégiai értelemben pedig már a nyugati blokk új világrendben elfoglalandó pozícióit veszélyezteti.
„Közben persze azért finanszírozni is egyre nehezebb ezt a konfliktust és Ukrajna fenntartását, és még az e tekintetben eltökélt Európa egyre inkább nyög e teher alatt”
Csak 2027-re mintegy 70 milliárd euró további támogatásra van szükség – pedig azt a 90 milliárdot sem volt könnyű összekaparni -, és aztán még ki tudja, mennyire. Hiszen a felőrlés következménye az is, hogy Ukrajna egyre kevesebb bevételhez jut. képességét. Európának tehát egyre többe kerül, hogy Ukrajna egyáltalán működőképes maradjon. Európa ma még eltökélt Kijev támogatásában, ez az egység azonban törékeny. Brüsszel ráadásul idegesen figyeli a Fehér Ház és a Kreml alkudozását is, és nem szeretne kimaradni a rendezés folyamatából. Keresi a párbeszéd lehetőségét, azonban még mindig ott tart, hogy a tárgyalásra alkalmas személyt keresi. Közben érdemi rendezési ajánlata sincs, így jobb híján az Ukrajna támogatása és Oroszország szankcionálása körül meglévő konszenzus mögé húzódik, és ahol csak tudja, akadályozza Trump törekvéseit. A stratégia ennyire látványos hiánya ráadásul a háború elhúzódásával már egyre inkább az egész kontinens biztonságát veszélyezteti, hiszen akár a közvetlen összeütközés sem elképzelhetetlen Oroszországgal.
„Oroszország ugyan bírja a rá nehezedő nyomást, ám túlságosan leköti az energiáit ez a háború, így stratégiai értelemben az idő neki sem dolgozik”
Nagyon is ráférne a gazdasági fellendülés. A háború ugyan sok tekintetben megerősíti, a szankciók pedig rákényszerítik a gazdasági szuverenitás megteremtésére, az azonban a lemaradást konzerválja, hogy a költségvetés 40 százalékát a védelmi kiadások emésztik fel. A társadalmat sem sikerült a hatalom ellen fordítani, ám ezzel a türelemmel sem lehet a végtelenségig visszaélni. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy Moszkva az ukrajnai háborúba ragadva lemarad a viharos gyorsasággal átalakuló világban a globális pozíciókért folyó versenyben is. A Kreml is szeretne tehát túllépni a háborún, ám ez nem olyan egyszerű.
A háború elhúzódása tehát egyre terhesebb minden oldal számára, ám a lezárása egyelőre Washington számára tűnik a leginkább sürgetőnek. A közvetítésbe Anchorage szellemének elpárolgása után egy ideje látványosan belefáradt Trump-adminisztráció tehát e feltételezés szerint újra beleáll a diplomáciai rendezés felpörgetésébe. Trump olyan helyzetet igyekszik teremteni, amelyben se Kijevnek, se Moszkvának nem lesz más választása, mint az általa javasolt kompromisszumok irányába haladni. Az ezt célzó régi-új béketervnek a lényege nagy vonalakban, hogy a háborút a jelenlegi frontvonalak mentén állítanák meg – e tekintetben továbbra is akadályt jelent a Donbassz kérdése, hiszen itt demilitarizált övezet létesítéséről lenne szó -, Ukrajna elismerné a tényleges orosz fennhatóságot a már elfoglalt területek fölött, cserébe jelentős nyugati befektetéseket és a NATO ötös cikkelyéhez hasonló biztonsági garanciákat kapna, Oroszországgal szemben pedig feloldanák a szankciókat.
„Míg Oroszországot a tervezet az Egyesült Államokkal kötendő üzleti megállapodásokkal, a gáz értékesítésének európai újraindításával, a szankciók könnyítésével és a politikai kapcsolatok normalizálódásával tenné érdekeltté a háború lezárásában, addig Ukrajnának némi nyomásgyakorlás közepette beruházásokat és az Európai Unióhoz csatlakozást ajánlják fel cserébe azért, hogy lemondjon a NATO-csatlakozásról”
Új elem a Fehér Ház gondolkodásában, és e változás jelzi az eltökéltségét is, hogy a háború lezárása immár nem önálló kérdés, hanem az amerikai-orosz kapcsolatok rendezésének része. Washington ugyanis úgy látja, a megoldás kulcsa a kapcsolatok helyreállítása Oroszországgal. Ezért akár Kijev és európai szövetségeseinek a fenntartásai ellenére is kész közvetlenül megállapodni Moszkvával. E megközelítésben a Nyugat számára Kijev nem pajzs, hanem olyan problémák forrása, amelyek akadályozzák a kapcsolatok helyreállítását Oroszországgal.
„S Trumpnak már megvan a saját koncepciója arra vonatkozóan, hogyan lehet <visszaadni> Oroszországot a Nyugatnak. Erről árulkodnak az elmúlt hetekben felgyorsult egyeztetések nyomán felröppent üzleti projektek”
Magas rangú orosz és amerikai tisztségviselők arról egyeztettek, hogyan szállhatna be egy amerikai befektető az Északi Áramlat konzorciumába, amely elképzelés megvalósulása később megnyithatja az utat a Jamal és/vagy a Testvériség gázvezetékekben szerzendő részesedések megszerzése előtt is. A megbeszéléseken részt vett Kirill Dmitrijev, Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli tanácsadója, valamint Jared Kushner, Donald Trump amerikai elnök veje is. Utóbbi ki is jelentette, hogy az üzleti együttműködés kulcsszerepet játszhat a béke helyreállításában. Ráadásul tette hozzá -, egy ilyen megállapodás révén amerikai befektetők profitálhatnának az Európába irányuló energia szállításokból a háború lezárulta után. De Kushner és Dmitrijev tárgyalt a Lukoil külföldi finomítóinak és benzinkútjainak eladásáról is. A terv szerint ezeket az Amerikai Nemzetközi Fejlesztésfinanszírozási Társaság (DFC), valamint katari és emírségekbeli befektetők konzorciuma vásárolnák meg, cserébe Washington feloldaná a szankciókat. De szó volt már Északi-sarki projektekről, orosz energiával működő adatközpontok létesítéséről, műtrágya üzletről is. Ebbe a sorba illeszkedik a dízelről kötött megállapodás is.
„Közben a Financial Times egy értesülés szerint ez az erőforrás központú stratégiai partnerség érintené az európai befagyasztott orosz eszközöket is. Az elképzelések szerint ugyanis Egyesült Államok feloldaná az orosz vagyon egy részének befagyasztását”
Trump különmegbízottjai állítólag azt javasolták, hogy helyezzék át ezt a pénzt egy új, Washington által felügyelt, speciális célú pénzügyi alapba. Így Oroszország átruházná európai befagyasztott eszközeinek tulajdonjogát, akár egészben, akár részben, az Egyesült Államok pedig a pénzt Oroszországnak a csővezetékeiben és/vagy energetikai cégeiben lévő részesedésekért juttatná vissza. Az ötlet először Boeing-gépek vásárlásának kifizetése kapcsán merült fel, és jutott el mára az energetikai együttműködés finanszírozásáig.
Ezzel újraindulhatna az Európába irányuló orosz vezetékes export, ez impulzust adhatna az EU hanyatló gazdaságának, amelynek jelenlegi állapota korlátozza az amerikai áruk és szolgáltatások iránti felvevőképességét. Az orosz energetikai óriáscégekben szerzett részesedés egyúttal orosz szempontból biztonsági garanciaként is értelmezhető, hiszen így ki lehetne védeni Zelenszkijnek az orosz energetikai infrastruktúra elleni folyamatos támadásait. Arról nem is beszélve, hogy az orosz gazdaság szankciók feloldásával és a tőkeinjekcióval pedig lendületet kapna.
„A terv megvalósításához persze le kellene küzdeni az európaiak és Ukrajna ellenállását, amihez az Egyesült Államoknak vannak eszközei. A kérdés inkább az, hogy Trumpnak van-e elegendő mozgástere a nyomásgyakorláshoz szükséges politikai akarat megszerzéséhez”
Amennyiben igen, az ukrajnai konfliktus ha nem is azonnal, de hamarosan véget érhetne. A rendezési folyamatot a holtpontról azok az üzleti érdekek mozdíthatnák ki, amelyeknek része volt a háborúhoz vezető út kikövezésében is.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater