A háború első évében tapasztalt elbizonytalanodás után 2023 második felére Oroszország magára talált. Jól alkalmazkodott az új realitásokhoz, így a háború elhúzódásához, és a szankciókhoz is. A Kreml így ismét magabiztosan tekinthet a 2024-es évre, amely jó eséllyel még a háború jegyében telik, ám ez egyáltalán nem zavarja az újraválasztásában Vlagyimir Putyint. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Az ukrán ellentámadás összeomlott, a Nyugat ezt a helyzetet látva elbizonytalanodott és új stratégiát keres, Oroszország győzni fog, és ehhez nincs szükség újabb mozgósításra sem, Odessza pedig orosz város!” – fogalmazott szokásos év végi sajtótájékoztatóján az orosz elnök. Vlagyimir Putyinnak ezekből a félmondataiból is látszik, hogy 2022-höz képest látványosan megnövekedett Oroszország önbizalma. Míg a háború első évének végén Oroszországot elbizonytalanította eredeti terveinek összeomlása, addig mára alkalmazkodott az új realitásokhoz, stabilizálta a helyzetet a fronton és a hátországban egyaránt, a háborút alapvetően távol tartja az orosz társadalomtól, érzi az erejét, és ez magabiztossá teszi. Nagyon fontos e tekintetben, hogy a nyugati célokkal ellentétben nem sikerült az orosz társadalmat és az elitet szembe fordítani a hatalommal. Magát a háborút ugyan az oroszok sem szeretik, ám ha már így alakult a helyzet, a döntő többség csak győztesen szállna ki belőle.

„Az oroszoknak Vlagyimir Putyin orosz elnökbe vetett bizalma immár több mint egy éve 80 százalék körüli, ami 10-15 százalékpontos emelkedést jelent a 2021-es évhez képest. Az állami Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) minap közzétett adatai szerint az államfő teljesítményét 76,3 százalék ítéli meg pozitívan”

Önbizalmát tovább növeli, hogy ezzel párhuzamosan Ukrajna magabiztossága is elillant, a hadseregen a kimerülés jelei mutatkoznak, ráadásul a sikerek, az áttörés elmaradása az eliten belül is megnövelte a feszültséget. A gyors győzelem elmaradása miatti csalódás, a társadalmakban egyre inkább eluralkodó háborús fáradtság, és a váratlan világpolitikai fordulatok elbizonytalanították a Nyugatot is. Összességében a 2023-as év végén ennek kapcsán elmondható, hogy az oroszok kitartanak, az ukránok gyengülnek, az amerikaiak ingadoznak és a pénzüket féltik. Megfordult a trend. Ahogy 2022-ben Oroszországgal, úgy 2023-ban Ukrajnával és az őt támogató nyugati fősodorral jött szembe sokkolóan a valóság.

„Oroszország jelenleg egy háborúban álló konszolidált állam képét mutatja, megbékélt az új realitásokkal, túllépett a katonai bizonytalanság időszakán, átállt a hadi gazdaságra, a lehetőségekhez képest alkalmazkodott a szankciókhoz, egyszóval rendezte a sorait”

Moszkvát minden erőfeszítés ellenére sem sikerült elszigetelni, sőt az úgynevezett globális Dél formálódását csak felgyorsította a Nyugat és a Kelet közötti szembenállás kiéleződése. A globális erőviszonyok tehát nem a Nyugat javára változtak, ami a jelenlegi helyzetben a Kreml pozícióit javítja. Oroszország tehát fölényben érzi magát Ukrajnával szemben katonai, a Nyugattal szemben pedig morális és geopolitikai értelemben. Így aztán Putyin nyugalmat és erőt sugározva mutatta meg Oroszország új, magabiztos és bizonyos feltételek mellett a tárgyalásokra is kész arcát, és várja a Nyugat megfelelő ajánlatát, ellenkező esetben a fronton kényszeríti ki céljai elérését, és a teljes győzelemig folytatja a felőrlő stratégiát.

„Moszkva megalapozottan tekinthet vissza fordulópontként a 2023-as évre az Ukrajnával vívott háborújában. Ukrajnának egy újabb ellentámadásra nincs ereje, a tartalékai különösen az élőerő valamint a lőszerek tekintetében kimerülőben vannak, és a nyugati támogatások dinamikája is megbicsaklott. Tovább ront a helyzeten az eliten belüli törésvonalak mélyülése, és a társadalom érezhető elbizonytalanodása is. A Kreml számít az Ukrajnának nyújtott nyugati segítség gyengülésére, és a nyugati blokkon belüli nézeteltérések elmélyülésére is”

Már csak azért is, mert a nyugati országokban mind hangosabb az Ukrajna elvakult támogatása helyett a nemzeti érdekek előtérbe helyezését követelő erők hangja. E tekintetben irányadóak lesznek az európai választások, de mindenek előtt a Donald Trump és Joe Biden között az elnökségért várható verseny kimenetele. Moszkva azzal számol, hogy Európában a szuverenisták erősödnek, míg Amerikában a republikánus jelölt lesz a befutó. A helyzet ilyen alakulására számítva Moszkva aligha sieti el a tárgyalásokat, hiszen pozíciói még úgy is erősödhetnek, ha megmerevednek a frontok, fennmarad a jelenlegi állásháború.

„Az orosz magabiztosságot megalapozta a fronton mára kialakult helyzet mellett az orosz gazdaság várakozáson felüli jó állapota is”

Vlagyimir Putyin a már említett évértékelő sajtótájékoztatón méltán büszkélkedhetett a gazdaság teljesítményével. Az orosz gazdasága a nyugati szankciók ellenére sem omlott össze. A GDP a tavalyi 2,1 százalékos esés után idén 3,5 százalékkal növekszik. A feldolgozóipar 18 százalékkal nőtt, a munkanélküliség 2,9 százalékos, és Oroszország történetében még soha nem volt ilyen alacsony. Oroszország fenntartható fejlődése középtávon garantált.

Némi gondot okoz a még mindig magas, éves átlagban várhatóan 7,5-8 százalékos infláció. Októberben és novemberben az áremelkedés éves kivetítésben 10 százalékos volt, ez azonban már csökkenést mutatott a harmadik negyedéves 12,2 százalékoshoz képest. Ezért a nemzeti bank nem módosított az éves 7-7,5 százalékos prognózisán, a 2024-es évre pedig a 4-4,5 százalékos inflációs célt tűzte ki. Az infláció mérséklése, illetve elszaladásának megakadályozása érdekében az Orosz Nemzeti Bank az év végén egy százalékkal 16 százalékra emelte az irányadó kamatlábat. A gazdaság felpörgése, a vártnál nagyobb növekedés ugyanis problémákat is okoz, hiszen fűti az inflációt, így elégetheti a lakosság jövedelmeit. Ez pedig hosszabb távon a gazdasági, és persze a szociális stabilitás összeomlásával járhat. A kamatláb emelését elemzők szerint indokolta a hitelezés felgyorsulása, a lakosság inflációs várakozásai mellett az is, hogy az export jóval nagyobb mértékben csökkent, mint az import. Az infláció továbbra is kedvezőtlen alakulását hivatott ellensúlyozni, hogy január 1-től 18 százalékos lesz a minimálbér emelése, a reálbérek pedig a várakozások alapján – Putyin legalábbis erről beszélt – átlagosan 8 százalékkal nőnek.

„De jól mutatja a jelenlegi állapotokat az is, hogy az ország aranytartalékai az arany árának emelkedése miatt rekord szinten, 151,9 milliárd dolláron állnak, és fizikai értelemben is elismerésre méltóan magas, jelenleg 2315 tonna. Ráadásul közben 529,4 milliárd dollárra nőttek az ország nemzetközi tartalékai”

S ha ehhez hozzávessszük, hogy ezen kívül az orosz központi bank tartalékaiból még a háború kitörése után mintegy 300 milliárd dollárnyit zároltak Nyugaton, ez szép eredmény. Az is figyelemre méltó, hogy van olyan mutató – a vásárlóerő paritás és a megtermelt gazdasági érték tekintetében –, amely alapján Világbank adatai szerint Oroszország megelőzte Németországot, és Kína, az Egyesült Államok, India valamint Japán mellett így a világ öt vezető gazdasági hatalma közé került.

Más számítások ennél gyengébb eredményt mutatnak. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) londoni elemzőcég például azt valószínűsíti, hogy az Ukrajna elleni invázió miatt Oroszországgal szemben érvénybe léptetett szankciók, és a háborús gazdálkodás a hatására az orosz gazdaság a tavalyi 8. helyről idén a 11., 2038-ig a 14. helyre csúszik vissza a legnagyobb gazdaságok WELT-ranglistáján. Rövid- és középtávon tehát Oroszország a háborút is elbírva fenntartható pályán mozog, hosszú távon azonban már visszaüthet, hogy a költségvetés harmadát a katonai és védelmi kiadások emésztik fel. Hosszú távon ez az amerikai elképzeléseknek felele meg, amelyek arra alapoznak, hogy a hidegháború végén is így sikerült térdre kényszeríteni a Szovjetuniót. Látják ezt a Kremlben is, ezért Moszkva feltehetően mindent megtesz majd ennek érdekében, hogy ne így alakuljanak az események.

„A 2023-as év azonban megmutatta Oroszország, az orosz rendszer másik arcát is. A lélektani fordulat eleve csak valamikor a nyár második felében következett be a háborúban. Az év első hónapjaiban még ott lógott a levegőben a beharangozott ukrán ellentámadás, és Moszkva a Szurovikin-vonal kiépítése ellenére sem lehetett biztos abban, hogy Kjev lendülete megtörik ezen a védvonalon. Közben egyre nagyobb belpolitikai feszültséget okozott Jevgenyij Prigozsin politikai ambícióinak látványos megjelenése”

Az ukrán hadsereg egyre nyilvánvalóbb gyengesége mellett paradox módon  éppen a Wagner lázadásának leverése, majd Prigozsin furcsa halála tette magabiztossá Moszkvát, és nemcsak a fronton vette át a kezdeményezést, de stabilizálta magát a felkelés első óráiban meglehetősen törékenynek bizonyuló politikai rendszert is.

Amikor tehát arról beszélünk, hogy 2023 Oroszország éve volt, nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy miközben egyre inkább kidomborodik az anyag háborúban az orosz fölény, a gazdaság nem rendült meg, az országot nem sikerült elszigetelni, és a társadalom is felsorakozott Vlagyimir Putyin mögött, sokszor csak nüanszokon múlott a stabilizáció. Mindenek előtt Prigozsinék már említett lázadása világított rá a rendszer gyengeségeire. A rendszeren kívülről jövő kihívások jelentette veszélyekre éppúgy, mint arra, hogy milyen könnyen felborítható a hatalmi bástyák közötti, lényegében a rendszer stabilitását adó kényes egyensúly. Mára ugyanis már egyértelmű, hogy a wagneresek mögött ott volt a hatalmi elit egy része is. Ahogy tehát az orosz hadseregről elmondható, hogy nem olyan erős, mint azt sokan hitték, ám jóval erősebb, mint azt a háború első hónapjai után sokan gondolták, úgy a politikai rendszer is mutatja ezt a kettősséget. Ennek ellenére 2023 azt is megmutatta, hogy Oroszország ugyan néha bukdácsol, ám messze nem olyan könnyű térdre kényszeríteni, mint azt sokan remélik.

„Oroszország ebben az évben ismét megmutatta, hogy a legnehezebb helyzetekből is képes felállni, elszigetelni nem lehet, és nagyon is ütésálló”

Ezekre a tulajdonságokra a 2024-es évben is szüksége lesz, hiszen a pozíciós háború őt is koptatja, és mint említettük, hosszú távon végső soron gyengíti. Az ukrán hadsereg összeomlásával egyelőre Moszkva nem számolhat, hiszen a Nyugat annyi támogatást jó eséllyel ad majd a nehézségek ellenére is Kijevnek, hogy ez ne történhessen meg. Így Harkiv/Harkov vagy Odessza sok orosz által remélt elfoglalása egyelőre távolinak tűnik. Közben az idő azért messze nem annyira, mint Kijevet, de azért szorítja Moszkvát is. Egyebek mellett azért, mert a nyugati hadi ipar azért 2025-re már felpöröghet, így a legfontosabb kérdésekben Oroszországnak 2024-ben kellene döntésre vinni a dolgot. Eközben a Kremlnek számolnia kell a szankciók bizonyos csúsztatott hatásaival is, ennek ellenére a rendszer stabilitását szem előtt tartva nem engedheti meg a szociális biztonság gyengülését. Egyetlen dolog tűnik nagyon biztosnak ebben a bizonytalan világban. Mégpedig az, hogy Vlagyimir Putyinnak nincs alternatívája, és ötödször is elnökké választhatják.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)