Néhány hónapja megérkezett az első teherhajó Oroszország nyugati exklávéjába, Kalinyingrádba az északi tengeri útvonalon, amelyet Moszkva a Szuezi-csatorna alternatív hajózási útvonalaként hirdet. Az Északi-sarkvidék aránytalanul gyors felmelegedése egyre inkább felértékeli ezt a perspektivikusan az egész éves hajózás előtt megnyíló útvonalat, amelynek infrastruktúrájába Moszkva az elmúlt években már jelentős összegeket fektetett be. Az Arktisz felkeltette Kína érdeklődését is, és a sarkkör országai között is kiéleződött a térség lehetőségeinek kiaknázása körül a verseny. Nem véletlen, hogy Svédország és Finnország csatlakozásával a NATO is erősíti az északi szárnyát. Aligha véletlen, hogy az átalakuló világrend egyik jövőbeli ütközési övezeteként emlegetik az Északi-sarkvidék régióját. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

Az ezredforduló környékén még nyugodt, egzotikus vidékként tekintette a világ az Arktiszra. Nem véletlen, hogy ekkor még az 1996-ban alapított, a térség nyolc országát tömörítő Északi-sarkvidéki Tanács sem a biztonságra és a geopolitikára, hanem a környezeti, a tudományos kérdésekre, valamint a gazdasági együttműködésre koncentrált. Napjainkra a helyzet alapvetően megváltozott. Az Északi-sarkvidéket fokozatosan felértékelik a klímaváltozás következményei, és egyre nagyobb stratégiai figyelem irányul a térségre. A sarkkörön túli területeket borító jég olvadásával új kereskedelmi útvonalak nyílhatnak a Föld legészakibb pontján, amelyek lerövidítik a szállítási időt, de elérhetővé válhatnak a régió nyersanyag tartalékai, és a halászati területek is. A globális életbe újonnan bekapcsolódó területről van szó, amelynek már csak a földrajzi adottságok miatt is a kulcs állama  Oroszország.

„Az Arktisz körül egyre inkább kiéleződő feszültség egyik oka a térség szabályozatlansága”

Az  Északi-sarkvidék a bolygó azon kevés területei közé tartozik, amelyet a nemzetközi közösség még nem osztott fel, így aztán a következő években egyre több és élesebb konfliktusra kell majd számítani az érdekeltek között. Míg a Föld legdélebbi részét az 1959-es Antarktiszi Szerződés szabályozza -demilitarizálta és a tudományos kutatásnak szentelte a kontinenst, majd az ezt 1991-ben kibővítő Környezetvédelmi Jegyzőkönyv betiltott minden bányászati tevékenységet, amely egyébként is túlságosan drága lenne -, addig északon nincsen ehhez fogható szabályozás.

Az Északi-sarkvidéken a hiányzó kormányzási megállapodások helyett jobb híján az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS a fő jogi irányadó), amelyet egyébként az Egyesült Államok nem ratifikált, és nincs is kifejezetten a Jeges-tengerre szabva. A területi igényeket illetően elsősorban a kontinentális talapzat határairól folyik a vita, illetve ezzel összefüggésben a partvonaltól számított kizárólagos gazdasági övezetek határairól.

„Bonyolítja a helyzetet, hogy a jövőbeni lehetőségeket elsősorban tengerfenék kincsei jelentik”

Ráadásul az Északi-sarkvidéki Tanács is csak az érintett államok – Kanada, Dánia (beleértve Grönlandot és a Feröer-szigetek is), Finnország, Izland, Norvégia, Svédország, Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok – közötti konzultációk laza fórumaként működik. Arról nem is beszélve, hogy az orosz-ukrán háború kitörése után a nyolcból hét tag felfüggesztette a szervezetben a tevékenységét. S hogy mennyire felértékelődik a térség, azt mutatja az is, hogy Északi-sarkvidéki Tanácsnak jelenleg 13 – Németország, Egyesült Királyság, Lengyelország, Hollandia, Franciaország, Spanyolország, Szingapúr, Dél-Korea, Kína, India, Japán, Olaszország és Svájc – megfigyelői státusszal rendelkező tagországa is van, és mellettük hasonló státusszal rendelkeznek még kormányközi és parlamentközi szervezetek, illetve nem kormányzati szervezetek is.

„S hogy milyen lehetőségeket rejt az Arktisz?”

A kutatások szerint az Északi-sarkvidéket borító jég alatt hatalmas olaj- és földgáz lelőhelyek találhatók, a Föld még fel nem tárt tartalékainak több mint 20 százaléka. Az U.S. Geological Survey (USGS) szerint a szárazföld mintegy hat százalékát kitevő Arktisz rejti a világ legnagyobb még felfedezetlen olaj- és gáz tartalékát. Feltételezések szerint 90 milliárd hordó kőolaj, 1669 ezer millió köbláb mennyiségű földgáz és 44 milliárd hordó cseppfolyósított földgáz található az Északi-sarkon (Bird et al, 2008). Ez a világ még fel nem tárt olaj forrásainak a 13 százalékát, a földgázok 30 százalékát, és a cseppfolyósított földgáz 20 százalékát jelenti. Mindezek mellett jelentős mennyiségű nemesfém is fellelhető, úgymint arany, platina, vas, uránium, ólom és cink, valamint ritkaföldfémek. A Pentagon becslései szerint az Északi-sarkvidék a világ feltáratlan földgázkészleteinek közel egyharmadát, valamint több mint egybillió dollárnyi ritkaföldfémet rejthet.

„A másik jelentős tény, amiért az Északi-sarkvidék egyre nagyobb figyelmet kap a geopolitikában, az a globális felmelegedéssel megnyíló új északi tengeri hajózási útvonal, amely jelentős mértékben lecsökkentheti a kontinensek között az utazási időt”

Ez új korszakot nyithat meg a világ árukereskedelmében. Az Északi-sarkon egyébként jelenleg három útvonalat különböztethetünk meg. Az Északnyugati-átjárót, amely Kanada északi partjai mentén, a Jeges-tengeren át köti össze az Atlanti- és a Csendes-óceánokat; az Északkeleti-átjárót, amely Oroszország partjai mellett fut, és része az északi-tengeri út, végül pedig a Transzpoláris útvonal, amely a Jeges-tenger közepén halad át az Északi-sark közepén, szakértők ugyanis nem tartják kizártnak, hogy a közeljövőben lesznek olyan időszakok, amikor az Északi-sarkvidék teljesen jégmentes lesz.

Az északi tengeri hajózási útvonal a történelem folyamán már is többször az érdeklődés középpontjába került, mint a Kelet-Ázsiát és Európát összekötő alternatíva, egészen a 19. század utolsó harmadáig azonban egyetlen hajó sem volt képes keresztüljutni a zord körülmények között. A technológiai fejlődés és a klímaváltozás következtében már kezd a lehetőségből ténylegesen használható alternatíva formálódni. Méghozzá az előnyök mellett meglévő hátrányai ellenére. Az összes tengeri útvonalat figyelembe véve itt vannak a legkeményebb hajózási körülmények, így az áthaladáshoz jégtörők és speciális tankerek, és professzionális személyzet kellenek. Olyanok, amelyek kibírják a sarki telet. Ilyen, a téli navigációt bíró tankerből az egész világon kevés van, és a rendszeres szállításhoz Oroszországnak egy egész flottát kell felépítenie, amelyhez pénz és főképp idő kell.

„Ez a mintegy 5600 kilométeres hajózási útvonal Oroszország kizárólagos gazdasági övezetének vizein halad keresztül az Ohotszki-tengertől és a Bering-tengertől keleten a Barents-tengerig és a Fehér-tengerig nyugaton, és a célállomástól függően a Szuezi-csatornához képest akár 30-40 százalékkal rövidítheti a távolságot Kelet-Ázsia és Európa között. Emellett nem utolsó sorban kikerüli az olyan <fojtópontokat> is, mint a Malaka-szoros, Bab al-Mandab-szoros, illetve a Szuezi-csatorna”

Az északi-tengeri útvonalon történő tengeri szállítás 2022-ben meghaladta a 37 millió tonnát. A növekedés fő hajtóerejét az LNG adta. Csupán 2022-ben az északi-tengeri LNG-szállítása 1,2 millió tonnával, a konténerszállítás 226 ezer tonnával, a száraz ömlesztett áru szállítása pedig 109 millió tonnával, a nemzetközi átlag feletti mértékben nőtt, ugyanakkor az útvonal forgalma egyelőre csupán a világ tengeri kereskedelmének 0,3 százaléka körül mozog. A trendet azonban jelzi, hogy 2016-ban errefelé még csak 7,47 millió tonna árut szállítottak. Az orosz kormány előrejelzései szerint az északi tengeri hajózási útvonalon várhatóan már 2024-et követően lehetővé válik az egész éves hajózás, és Moszkva arra számít, hogy az útvonalon a Roszatom és partnerei által elfogadott megállapodások a jelenlegi 34 millió tonnáról 80 millió tonnára növelik a teherforgalmat.

„A Roszatom várakozásai szerint az útvonalon keresztül történő árutranzit 2030-ra évi 193 millió tonnára, 2035-re pedig évi 270 millió tonnát meghaladó mennyiségre nő. A hajózási útvonal fejlesztését célzó orosz program mindenekelőtt infrastruktúra fejlesztést irányoz elő”

Moszkva az elmúlt évtizedek alatt dollár milliárdokat költött az infrastruktúra fejlesztésére, köztük több mint egy tucat mélyvízi kikötő és repülőtér építésére vagy fejlesztésére, egy északi-sarkvidéki katonai parancsnokság létrehozására, valamint a térség légvédelmi és kutató-mentő infrastruktúrájának kiépítésére, amely megkönnyíti a kereskedelmi hajók biztonságos és biztonságos áthaladását az útvonalon. Ehhez jön, hogy a Roszatomflot a jelenlegi négy e térségben működő hajója mellé újabb Arktika osztályú – ez a világ legnagyobb teljesítményű ilyen hajója – nukleáris jégtörők építését tervezi, amelyek a már üzemben lévő több mint 50 különböző osztályú jégtörőhöz csatlakoznak majd. Továbbá Oroszország bővíti a flottáját is, olyan teherhajók építését tervezi, amelyek képesek a sarkvidék jeges vizein közlekedni. Ezekből 41 hajó már építés alatt áll, további 88 még tervezés alatt van, 2030-ra pedig összesen 158 ilyen hajóval számolnak. Jellemző, hogy 2020 végén ezen az útvonalon 61 hajóval szállítottak, amelyek közül 42 külföldi volt.

„De ezek a megnyíló átjárók nemcsak a kereskedelem szempontjából fontosak, ráadásul elsősorban Oroszország pozícióját erősíthetik, hiszen a jeges-tengeri kikötők ismét hajózhatóvá válásával megszűnik a tengeri bezártsága”

Moszkva északi kijárást nyerhet a világtengerekre, ellenőrizheti és blokkolhatja is ezeket az útvonalakat. Az orosz északi vizek ráadásul földrajzilag eléggé védettek a külső behatolástól, emellett pedig Oroszországnak van a sarkvidéki körülményekre egyik legjobban felkészített hadserege is. De tovább erősíti a védelmi képességeit a sarkvidéken, amelynek térségében eleve a legjobb pozíciókkal rendelkezik. Oroszország adja ugyanis az Északi-sarkvidék lakosságának közel felét – hozzávetőleg két és fél millió orosz állampolgár él itt -, az Északi-sarkvidék partvonalának több mint felét – a Jeges-tenger partvonalának több mint 53 százaléka az orosz szárazföld mentén húzódik -, és az Északi-sarkvidék ipari kapacitásának többségét. Emellett Moszkva nagy mértékben birtokolja a sarkvidéki energiahordozók kitermelési, valamint az Északi-sarkvidék vizeinek halászati és hajózási jogait is.

„Az Arktisz előnyeit Kína is felfedezte és 2018 januárjában az Új Selyemút projekt keretében a fejlesztendő, Európába vezető kereskedelmi útvonalak közé emelte”

Kína a térségre is egyre inkább kiterjedő globális feszültség ellenére továbbra is a politikai, gazdasági és biztonsági érdekek feltörekvő területének tekinti az Északi-sarkvidéket, és e célból kulcsfontosságúnak tartja a sarkvidéki selyemutat. S mivel már jelentős összegeket fektetett be a térségbe, csatlakozott a regionális nemzetközi intézményekhez, megerősítette a kétoldalú kapcsolatokat az északi-sarki államokkal olyan területeken, mint a hajózás, az erőforrás-fejlesztés és a tudományos kutatás, nem engedheti meg, hogy ezeket most elveszítse. Ennek érdekében a szankcióktól sújtott Oroszországnak is segít, amellyel még 2019-ben közös nyilatkozatot írt alá a két ország közötti együttműködést erősítéséről az Északi-sarkon.

„Washingtonnak ez persze nagyon nem tetszik, és az Északi Áramlat gázvezetékkel történteket idézve már a régió orosz LNG termináljainak kiiktatásával fenyegetőzik”

Az Északi-sarkvidéki Tanács néhány országával összefogva eleve megakadályozná Oroszország azon törekvését, hogy kiépítse az Északi-sarkvidéken egész évben használható hajózási útvonalat. Antony Blinken külügyminiszter ennek kapcsán azzal vádolta Moszkvát, hogy kihasználva a klímaváltozást megpróbál új terek felett ellenőrzést gyakorolni. Ehhez még hozzátette, hogy Kína is vészesen növeli a jelenlétét a sarkvidéken. Washingtont az is aggasztja, hogy a sarkvidéki hajózást biztosító orosz jégtörőkkel szemben neki nem nagyon vannak hasonló eszközei, ezen a téren nagyságrendi különbségek állnak fent a két hatalom között Moszkva javára. Az Egyesült Államoknak jégtörőket kell építenie, ám ez rendkívül lassan halad. Amerika elhatározása azonban egyértelmű, a hidegháború után a világ politikai konfliktusaiból kimaradt az Északi-sarkkört is bevonja a vetélkedésbe. Ennek egyértelmű jele Északi-sarkvidéki Tanács munkájának ellehetetlenítése mellett a régióban első ízben tartott nagyszabású hadgyakorlat, és a NATO északi szárnyának megerősítése, Svédország és Finnország gyors felvétele is.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)