Ukrán szempontból egyre kritikusabb a helyzet a frontokon, a nyugati támogatások csökkenése és akadozása pedig kérdésessé teszi a háború folytatását. Kijev és a nyugati elitek ennek ellenére egyelőre nem gondolkodnak a konfliktus befagyasztásában. Annak jártunk utána, hogy miért nincs még itt az ideje az úgynevezett koreai szcenáriónak sem.  A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

Változik az ukrán retorika. Korábban Kijev azt hangoztatta, hogy Vlagyimir Putyin a jelenlegi front mentén befagyasztaná a háborút, így az úgynevezett koreai szcenárió révén lélegzetvételhez jutna. Legutóbb azonban Volodimir Zelenszkij már arról beszélt, hogy Moszkva a végsőkig harcol, és Ukrajna teljes megszállására készül. Hasonló értelemben nyilatkozott tanácsadója, Mihajlo Podoljak, valamint az elnöki adminisztráció vezetője is. Andrij Jermak szerint az oroszokkal már teljesen lehetetlen megegyezni, nem akarnak tárgyalni, Ukrajna kapitulációját akarják. „De ilyen nem lesz, mi, akik Ukrajnában élünk, nem kötünk kompromisszumot a függetlenségünkről, területi integritásunkról, a szabadságunkról. Az elnök soha nem fog beleegyezni semmi olyasmibe, mint voltak a minszki megállapodások, vagy egy befagyott konfliktusba” – fogalmazott a Politiconak az ukrán politika szürke eminenciása, hozzátéve, hogy az emberek ugyan fáradtak, de hisznek a győzelemben.

„Könnyen lehet, hogy az ukrán kommunikáció változása egyfajta reakció a Nyugaton a konfliktus befagyasztásával kapcsolatosan felerősödött kijelentésekre, valójában azonban jelenleg sem Kijev, sem Moszkva, sem pedig a Nyugat nem kész a háború leállítására”

Az ukrán hozzáállás egyértelmű. A kijevi politikai vezetés kész a végsőkig harcolni. Annak ellenére is, hogy a társadalom fárad, a tartalékai végesek, és a nyugati támogatások is akadoznak. A hatalom eltökéltségét mutatja, hogy éppen a napokban gyorsította fel az újabb mozgósításról szóló parlamenti egyeztetéseket. A Zelenszkij elnök nevét viselő tíz pontos béketerv az 1991-es határokhoz térne vissza, és hallani sem akar a konfliktusnak a jelenlegi frontvonalak mentén történő befagyasztásáról, de még azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy az orosz csapatok a 2022. február 24-diki határokhoz térjenek vissza.

„Az úgynevezett koreai forgatókönyv lényegében Ukrajna kapitulációját jelentené, ezért aztán mind Kijev, mind pedig a hivatalos Nyugat számára elfogadhatatlan”

Egyelőre legalábbis. Kijev ezt a verziót arra hivatkozva utasítja el, hogy ezzel Oroszország csak erőt gyűjtene egy újabb támadásra – nem mellesleg Moszkva is így gondolkozik ennek kapcsán Ukrajnáról -, de az Oroszország legyőzésébe magát belelovaló Nyugat sem tud elképzelni ilyen presztízs veszteséget. Ezért aztán nyíltan nem támogatnak ilyen kompromisszumot sem Berlinben, sem Párizsban, sem pedig Washingtonban.

„A nyugati elitek körében elterjedt az a hamis és veszélyes elképzelés, hogy Oroszországot le lehet győzni egy konvencionális háborúban”

Az ismert orosz elemző, Dmitrij Trenyin fogalmazta meg, hogy az Oroszország feletti ukrán győzelemhez fűzött remények összeomlása nem arra késztette az amerikaiakat és az európaiakat, hogy kilépjenek ebből a konfliktusból. Ehelyett új mozgósítási hullám indult meg Moszkva ellen. A reményt félelem váltotta fel. Mi történik, ha Oroszország győz Ukrajnában, és Trump megnyeri az amerikai választásokat? Ezt az eltökéltséget az orosz elemző szerint emellett még több ok is erősíti. Így a csalódás a kudarc miatt, hogy a posztszovjet Oroszországot nem sikerült az európai politika engedelmes tárgyává tenni. Vagy az európai elitek mélyen gyökerező hozzáállása Oroszországhoz, mint barbár országhoz, egy feltörekvő, „valami más”, Európával szemben ellenséges országhoz. De ugyanígy az ősrégi félelmek is egy hatalmas birodalomtól, amely „Európa fölött terebélyesedik”. Közben egy visszavágó formájában Oroszország határainak körzetében újraéledt a britek Oroszország elleni, a huszadik században elveszített „Nagy Játszmája”. A franciák a helyzetet arra használják, hogy bejelentsék az igényüket Európai vezető szerepére. Ehhez jönnek még a lengyelek, a baltiak vagy a finnek történelmi sérelmei, és a sort még folytathatnánk.

„S akkor még nem beszéltünk arról, hogy az amerikai geopolitika számára az eurázsiai erőtér feletti politikai hatalomgyakorlás mindig is a globális hegemónia megszerzésének, illetve megtartásának egyik kiemelt tényezője volt”

Ahogy ezt Zbigniew Brzezinski az „eurázsiai sakktábláról” elmélkedve megfogalmazta, ha Amerika meg akarja őrizni világhatalmi szerepét, ajánlatos megakadályozni egy egyeduralkodó és ellenséges eurázsiai hatalom létrejöttét. Ugyanerről beszél Henry Kissinger is, amikor azt mondja, hogy geopolitikai értelemben Amerika sziget a hatalmas eurázsiai földrész mellett, melynek erőforrásai és népessége messze felülmúlja az Egyesült Államokét. Amerika számára tehát – akár van hidegháború, akár nincs – a legnagyobb stratégiai veszélyt az jelenti, ha egyetlen hatalom uralja Eurázsia bármelyik – európai vagy ázsiai – felét. Egy ilyen csoport ugyanis gazdaságilag és végső soron katonailag is Amerika fölé nőhetne.

Az eurázsiai erőtér megosztására irányuló kísérleteket látjuk folyamatosan az amerikai politikában. Erről szól az orosz-kínai-iráni politikai és gazdasági szövetség létrejöttének megakadályozására irányuló törekvés, amely manapság éppen kudarcot vallott. Annál sikeresebb a német-orosz gazdasági és politikai tengely megtörése, amelynek egyik eszköze a jelenlegi háború mellett szoros stratégiai szövetségesi fenntartása a közép- és kelet-európai térség néhány államával, így mindenek előtt Lengyelországgal. Az európai országok Amerika iránti elköteleződését látva a jövőben az atlanti erőtér erősödése várható, amely mellett csak egy új ázsiai gazdasági térség alakulhat ki, de eurázsiai térség semmiképpen. Ehhez jön még az Oroszország, rajta keresztül Kína gyengítését célzó törekvés, a háborúval nemcsak az orosz-európai, de részben a kínai-európai kapcsolatok megtörésének kísérlete.

„Mindezek fényében egyelőre annak ellenére nem tűnik aktuálisnak az úgynevezett koreai forgatókönyv, hogy a nyugati harciasság szembe megy a realitásokkal”

Pedig ez a szcenárió legfeljebb formális orosz győzelmet feltételezne, hiszen az eddig megszállt területek felett megerősítené az orosz fennhatóságot, de megakadályozná Ukrajna megszűnését annak minden, az európai biztonságot is érintő hatásával. Megmaradna egy a korábbinál kisebb ukrán állam, amely előtt megnyílna az európai integráció lehetősége. Az ukrán állam megmaradása egyébként megnyugtathatná azokat is, akik irreálisan ugyan, de Oroszország európai inváziójától tartanak. Ami pedig azt az érvet illeti, hogy a konfliktus befagyasztásával Moszkva időt nyerne, jegyezzük meg, hogy időre jelenleg inkább Ukrajnának van szüksége ahhoz, hogy összeszedje magát. Az úgynevezett koreai szcenárió elutasítása tehát egyáltalán nem logikus, és inkább az áll mögötte, hogy mind Kijevben, mind pedig a nyugati fővárosokban egyesek még komolyan hisznek a frontokon kialakult helyzet megfordíthatóságában, Oroszország legyőzhetőségében. Ezzel pedig nem lehet mit kezdeni addig, amíg végképp szembe nem jön a realitás.

„A jelenlegi erőviszonyok mellett Ukrajnának nem is igazán az orosz áttöréstől, Kijev vagy Odessza elvesztésétől kell tartania, sokkal inkább a hadsereg, a gazdaság, az állam szisztematikus felőrlődésétől, ami természetesen halottak újabb tízezreivel is jár”

Zelenszkij és köre azzal számol, hogy Ukrajna akár egy évtizedig is elhúzhatja ezt a háborút, közben Oroszország is gyengül, a nyugati támogatás pedig kitart. Kérdés, mennyire reális ez az elképzelés, mert a front összeomlása azonnal előtérbe helyezné a konfliktus befagyasztását, amely akkor már Moszkvának nem állna érdekében.

Itt azonban még nem tartunk, így érdemesebb azt megvizsgálni, hogy jelenleg hajlandó lenne-e a Kreml a konfliktus befagyasztására az aktuális frontok mentén, amennyiben erre komoly ajánlatot kap. Bár különböző, sokszor egymásnak ellentmondó jelzésekről lehet hallani, ilyen egyelőre még nem érkezett. Hogy miként reagálna erre Vlagyimir Putyin, azt csak akkor tudhatjuk meg, ha ilyennel Ukrajna és a Nyugat előáll. Oroszország jelenleg azt hangsúlyozza, hogy kész a párbeszédre Ukrajnáról és biztonságának garantálásáról, de csakis az egyenlőség, Oroszország biztonsági érdekei és a harctéri helyzet által kialakított új realitások alapján. Moszkva arra is felhívja a figyelmet, hogy a Nyugat az ukrajnai rendezésről szóló találkozókra Oroszországot nem hívja meg, nélküle pedig ezek konzultációk értelmetlenek.

„A Kreml az ukrán elnök legközelebb éppen június közepén Svájcban megtárgyalandó <békeformuláját> ultimátumnak tartja, Volodimir Zelenszkijjel pedig szerinte 2022 tavasza, az isztambuli megállapodás nyugati megtorpedózása után nincs értelme tárgyalni, hiszen bebizonyosodott, hogy nem szuverén szereplője a történetnek. Ha azonban Moszkva ajánlatot kapna a tárgyalásokra, annak elfogadása a Kremlnek azért komoly fejtörést okozna”

Nem lenne ugyanis egyszerű dönteni arról, hogy adott esetben Moszkva elfogadja, vagy elutasítsa azt. Utóbbi esetben előállhatna olyan feltétellel, amelyet Kijev biztosan elutasít. Ez esetben számolnia kellene azonban a vereséggel a kommunikációs fronton. Jelenleg ugyanis Vlagyimir Putyin üzenete az, hogy Oroszország a béke mellett van, ám Kijev és a Nyugat a végsőkig harcolni akar, és nem hajlandó vele tárgyalni. Ezt kommunikálja Moszkva az úgynevezett globális Délnek a „koreai szcenáriót” egyértelműen támogató – a történtek okaiból kiinduló és azok megszüntetésére koncentráló 12 pontos kínai és a brazil béketerve alapja is – országai, és a nyugati társadalmaknak a háború leállítását szorgalmazó része felé is. De jelentős részben ez az Oroszország legyőzése melletti ukrán és nyugati eltökéltség teszi elfogadottá a háborút az orosz társadalom szemében is. A Levada Központ legutóbbi felmérése alapján az oroszok 70 százaléka még mindig támogatja a „különleges katonai műveleteket” Ukrajnában, ám azért figyelmeztető a hatalom számára, hogy 2023 februárjában még 77, júliusban pedig 75 százalékos volt ez az arány.

„Egy ilyen ajánlat elutasításával tehát megfordulna a kommunikációs szempontból Putyin számára kedvező jelenlegi helyzet, ami megerősíthetné Ukrajna támogatottságát például az úgynevezett globális Dél országaiban”

De nem lenne egyszerű elmagyarázni a döntést az oroszok jelentős részének sem. Az orosz lakosság döntő többsége ugyanis elutasítja a jelenleg Oroszországhoz csatolt területek visszaadását, ám a megkérdezettek 72 százaléka támogatná a háború befagyasztását a jelenlegi fronton mentén.

Pedig az elutasítás mellett is lenne azért érv. Például az, amit Kijev is emleget. A minszki megállapodásokat követő évek tapasztalatai, valamint Angela Merkel és Francois Hollande emlékezetes nyilatkozatai alapján Moszkva is joggal feltételezhetné, hogy Ukrajna csupán erőgyűjtésre használná fel az időt egy revánshoz. Ehhez jön még, hogy a hadászat szabályai alapján Oroszország kilátásai érezhetően jobbak a győzelemre, pontosabban egy olyan helyzet megteremtésére, amely a jelenlegi kiélezett helyzetben erősítené az ország biztonságát, mint Ukrajnának. A hagyományos háborúk ugyanis a veszteségek pótlását lehetővé tevő hatalmas ipari kapacitáson, a sorozatos vereségek elviselését lehetővé tevő földrajzi mélységen, és a gyors szárazföldi mozgást megakadályozó technológiai feltételeken alapulnak. Ezekben a háborúkban a katonai műveleteket az államnak a veszteségek pótlására, és új harcoló erőknek a létrehozására való képessége határozza meg, nem pedig a harcászati és műveleti szintű manőverek.

„Az a fél tehát, amelyik elfogadja a háború kimerítő jellegét, és a területfoglalás helyett az ellenséges erők megsemmisítésére összpontosít, nagy valószínűséggel győzni fog”

Főképp úgy, hogy jelen állás szerint a Nyugat nincs felkészülve egy ilyen háborúra. Rövid és középtávon így Oroszországnak dolgozik az idő, ugyanakkor a háború túlságosan hosszúra nyúlása, elhúzódása már inkább a Moszkva gyengítését célzó amerikai elképzeléseknek kedvez. Nem lenne tehát egyszerű a döntés, egyelőre azonban Vlagyimir Putyinnak nem kell ezen a kérdésen gondolkodnia, hiszen Ukrajnának és a mögötte álló Nyugatnak egyelőre esze ágában sincs leállítani a háborút.

„Oroszország kész a párbeszédre Ukrajnáról és biztonságának garantálásáról, de csakis az egyenlőség, Oroszország biztonsági érdekei és a harctéri helyzet által kialakított új realitások alapján. Moszkva arra is felhívja a figyelmet, hogy a Nyugat az ukrajnai rendezésről szóló találkozókra Oroszországot nem hívja meg, nélküle pedig ezek konzultációk értelmetlenek”

A Kreml az ukrán elnök „békeformuláját” ultimátumnak tartja, Volodimir Zelenszkijjel pedig szerinte 2022 tavasza, az isztambuli megállapodás nyugati megtorpedózása után nincs értelme tárgyalni, hiszen bebizonyosodott, hogy nem szuverén szereplője a történetnek.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)