Fotó:WIKIPÉDIA
A titok, amitől ilyen kitűnő minőségű a párlat, a különleges mikroklímában, a hegyi források adta vízben, a különleges tölgyfahordókban történő tárolásban, no és persze a helyi szakértelemben rejlik.
Példával is alátámasztható, hogy ez mennyire így van. Az 1900-ban megrendezésre került párizsi világkiállításon ugyanis egy vakkóstolásos versenyen az örmény brandy nyert első helyezést. A francia zsűritagok zavarukban konyaknak nevezték az örmény brandyt. Később, 1919-ben egy francia bírósági végzés rögzítette a névhasználatot, miszerint csak a franciaországi égetett borpárlatok használhatják a cognac elnevezést. Ettől függetlenül a posztszovjet térségben még ma is konyaknak nevezik a – franciák szerinti – brandyt.
Winston Churchill a jaltai békemegállapodás ideje alatt ízlelte meg először az örmény konyakot, vagyis a brandyt és vált azonnal annak rabjává. Annyira megkedvelte eme nemes örmény párlatot, hogy ettől kezdve, ha konyakot ivott, ami úgy hírlik, igen gyakran megtörtént, csak az örményt preferálta. Ebben Sztálin is támogatta, hiszen Churchill haláláig évi 100 üveggel küldött neki ajándékba a Dvin nevű, 10 éves párlatból, ami a leghíresebb örmény Ararat márka terméke.
Na, de hogy is készül az a bizonyos örmény csoda?
A konyak készítés helyi nagymesterei a szőlőpréselést követően a rkatsitelit vagy a mszkhalit fehérborokat kétszer desztillálják. Az így kapott párlat alkoholtartalma magas, elérheti a 70 %-ot. A desztillálásokat követően elkeverik a brandy alapját egy kevés cukorral (literenként 2 dkg), amelytől az ital színe sötétebbé válik. A konyak tényleges színét azonban a rózsaszín erezetű, Kaukázusból származó tölgyfahordóban történt tárolás során éri el. A borpárlatot, közvetlen palackozás előtt, annak magas alkoholtartalma miatt forrásvízzel higítják. A higítás mértéke a tervezett tárolási idő függvényéhez igazodik, mivel a párlat alkoholtartalmából évente fél százalékot veszít, a levegővel történő érintkezés miatt. A tovább tárolt italokat értelemszerűen kevesebb vízzel kell higítani, így a párlat aromásabb lesz.
A fiatalabb évjáratok esetében egyértelműen a virágos, gyümölcsös illatok, ízek dominálnak. Az érettebb konyakoknál a vaníliára, dióra, lekvárra emlékeztető illatok, ízeklesznek fellelhetőek. Egy biztos, ehhez a korral nemesedő párlathoz nem lehet közömbösen viszonyulni. Elvileg a konyak nem romlik és minél idősebb, annál jobb. De a szakszerű tárolás elengedhetetlen. A szakemberek javasolják, hogy aki a legkiválóbb minőséget akarja megvásárolni, minden esetben konyak értékesítésére szakosodott üzleteket keressen fel.
Ha kedvet kaptak a konyakozáshoz, tartsanak be pár szabályt! Talán a legfontosabb, hogy szakítsanak rá kellő időt. Mindenképpen fogyasszák sherrys pohárhoz hasonló, tulipán formájú pohárból, vagy ha ilyen nincs a háznál, akkor úgynevezett ballonpohárból. Az ital hőmérséklete legyen 17 és 20°C közötti. A konyakokat ajánlatos a vacsora végeztével, digesztif italként fogyasztani. A konyak szervírozásánál ügyeljünk az ital szellőztesére, majd szagolgassuk a bukéját, gyönyörködjünk a színében. A nagy szakértők azt állítják, hogy érlelési évenként 30 másodpercet kell levegőztetni az italt, ami a 40 éves italnál már tetemes majd fél órára rúg… Talán ezért sem kóstoltam a 40 évig palackozott párlatot. Vagy más oka is lehet?
Nehéz megtalálni az örmény konyak helyét a világban, pedig megérdemelné! Talán kitartó marketinggel előkelőbb helyet kaphatnának a legnagyobb örmény konyakgyárak, az Ararat, az Armavir és az Ars-Hayik termékei. Drukkoljunk nekik!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Bencsik András says:
Volt alkalmam kóstolni nagy évjáratú, drága francia konyakokat, és egy ízben abban a szerencsében részesültem, hogy részt vehettem egy konyak-kóstoláson, ahol francia, spanyol, német, grúz és örmény konyakokat vetettünk össze. Persze olyan pici mennyiségben kóstolva, hogy ezt túl lehessen élni. Nem vakon próbáltuk, mert az volt a kiindulási alap, hogy adjuk meg minden nagy márkának az illő tiszteletet. Azt mondhatom, egybehangzóan az volt a vélemény, hogy a francia és az örmény konyakok kiemelkednek a mezőnyből. A különbség köztük az volt, hogy az örmény italok sokkal egzotikusabbak, gazdagabb aromájúak, mint az évek múlásával egyre elegánsabbá váló franciák. Ízlés dolga, hogy ki mikor mit részesít előnyben: a visszafogott eleganciát, vagy a romantikus egzotikumot. De mindegyik csodálatos. Tudni kell élvezni. Egy pohár jó konyak elfogyasztásához akár egy óra sem sok. Először csak az illatát élvezi az ember, azután óvatosan megízleli, de csak épp annyira, hogy a szájában szétáradjon az aroma, és így tovább, kicsi lépésenként, mert a konyaknak lelke és története van. Idő kell a megfejtéséhez.