„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Kovács Eleonóra írása a #moszkvater.com számára
Vlagyimir Horovic sajtótájékoztatót tart felesége, Wanda Toscanini mellett 1985. május 8-án Párizsban
Fotó:EUROPRESS/DOMINIQUE AUBERT/AFP
Bár 1899-ben született, Marija Venyiaminovna Jugyina (Мария Вениаминовна Юдина) rövid bemutatásával kezdődik a 20. század nagy orosz, szovjet zongoraművészeinek életrajza. Jugyina 1899. szeptember 9-én (augusztus 28.) született Nevelben, zsidó értelmiségi családban. Sok más művész is zsidó származású, azonban Jugyina esetében a későbbiekben ez fontos lesz. Szokás szerint zenei tehetsége korán megmutatkozott, ezért a korszak egyik legjelentősebb intézményében, a Petrográdi Konzervatóriumban tanult. Osztálytársának tudhatta Sosztakovicsot, és az előző írásban említett Szofronyickijt is. Moszkvában a Gnyeszin Zeneakadémián is tanult, de eltanácsoltál nézetei miatt. Tanulmányai során kiemelkedő technikai tudásra tett szert, ugyanakkor már fiatalon sajátos, filozófiai mélységű előadói stílust alakított ki. Pályája során tanított a Tbiliszi, majd a Moszkvai Konzervatóriumban és más intézményekben is, ám önálló gondolkodása miatt többször eltávolították az állásából.
„A szovjet kultúrpolitika bizalmatlanul figyelte, mert nem volt hajlandó alkalmazkodni az ideológiai elvárásokhoz. Ennek ellenére koncertjei nagy hatást gyakoroltak a közönségre, és sok fiatal muzsikus tekintette példaképének”
Repertoárja rendkívül széles volt. Bach, Beethoven, Mozart és Franz Schubert műveinek kiemelkedő tolmácsolója volt. Emellett szenvedélyesen támogatta a kortárs zenét is. Játszotta többek között Igor Sztravinszkij, Paul Hindemith és Dmitrij Sosztakovics alkotásait. Előadásait nem a virtuozitás külsőségei, hanem a művek szellemi tartalmának feltárása jellemezte.
Fiatal felnőttként áttért az ortodox hitre, ami a későbbi szovjet évtizedekben komoly hátrányt jelentett a számára. Nyíltan vállalta vallásosságát, Bibliát olvasott, teológiai és filozófiai kérdésekkel foglalkozott, valamint kapcsolatban állt korának számos írójával, költőjével és tudósával. Művészi hitvallása szerint a zene nem pusztán esztétikai élmény, hanem erkölcsi és spirituális igazság közvetítője. Érdemes megemlíteni, hogy Paszternák Doktor Zsivágójának felolvasását is megszervezte.
„A szovjet rendszer gyakran háttérbe szorította – sok művésszel együtt -, mégis a nevéhez fűződik a legismertebb történet Joszif Sztálinnal kapcsolatban”
A legenda szerint Sztálin egy rádióközvetítésben hallotta Mozart egyik zongoraversenyét Jugyina előadásában, majd azonnal kérte a felvételt. Mivel ilyen nem létezett, a zenészek még aznap éjjel rendkívüli felvételt készítettek számára. A történet szerint Jugyina a kapott honoráriumot egy templomnak adományozta, és levelében azt írta, hogy Isten bocsássa meg Sztálin bűneit. Bár a történet egyes részleteit a történészek vitatják, jól tükrözi azt a képet, amely a művésznőről kialakult. Bátor, mélyen hívő és megalkuvást nem ismerő ember volt.
Marija Jugyina 1970. november 19-én hunyt el Moszkvában. Halála után művészetének jelentősége tovább nőtt. Felvételei ma is különleges helyet foglalnak el a zongorairodalom történetében, mert egyszerre képviselnek rendkívüli technikai tudást, intellektuális mélységet és spirituális elkötelezettséget.
„Életútja arra emlékeztet, hogy a művészet nemcsak esztétikai érték, hanem az emberi szabadság és lelkiismeret kifejezésének egyik legerősebb formája”
Az előbb már említett Vlagyimir Vlagyimirovics Szofronyickij (Владимир Владимирович Софроницкий) a 20. század egyik legkülönlegesebb orosz zongoraművésze volt. Bár életében rendkívüli tisztelet övezte a Szovjetunióban, neve a vasfüggöny miatt Nyugaton jóval kevésbé vált ismertté.
Szofronyickij 1901. május 8-án (április 25.) született Szentpéterváron. Gyermekkorát részben Varsóban töltötte, ahol korán megmutatkozott kivételes zenei tehetsége. Az első világháború kitörése után családja visszaköltözött Oroszországba, és a fiatal művész a Petrográdi Konzervatórium növendéke lett.
„A szovjet kulturális életben jelentős tekintélynek örvendett, de külföldön alig léphetett fel”
Ritka kivételként 1945-ben meghívást kapott (utasítást Sztálintól) a Potsdami Konferencia kulturális rendezvényeire. Tanárként is nagy hatást gyakorolt a következő nemzedékre. A Leningrádi, majd a Moszkvai Konzervatórium professzoraként dolgozott haláláig.
Alekszandr Szkrjabin zeneszerző leányát, Jelenát vette feleségül. Szkrjabin ekkor már nem élt, nem ismerhette meg egymást a két zongorista. Ez a családi kapcsolat tovább mélyítette Szofronyickij elkötelezettségét Szkrjabin zenéje iránt, a moszkvai Szkrjabin Múzeumban is többször játszott. A zeneszerző műveinek egyik legnagyobb tolmácsolójaként tartják számon.
„Előadásaiban nem pusztán a kottát szólaltatta meg, hanem a művek misztikus világát, különleges harmóniáit és eksztatikus érzelmi töltését is”Repertoárja ugyanakkor rendkívül széles volt, játszotta Chopin, Schumann, Schubert, Beethoven és Rahmanyinov műveit is. Előadásmódjára nem a technikai virtuozitás látványos hangsúlyozása volt jellemző, hanem a hangzás árnyaltsága, a frazeálás természetessége és a belső feszültség. Kortársai szerint képes volt úgy formálni a zenei mondatokat, mintha azok a koncert pillanatában születnének meg. Kevés felvétel maradt fenn játékáról. 1961. augusztus 29-én hunyt el Moszkvában.
Jugyina és Szofronyickij neve talán csak a zongorista rajongók számára ismert, azonban Vlagyimir Szamojlovics Horovic (Владимир Самойлович Горовиц, Vladimir Horowitz) szinte mindenki számára. A mai Ukrajna területén, Kijevben született Horovic, 1903. október 1-én (szeptember 18.). Édesanyja – aki maga is zongorista volt – tanította kezdetben zongorázni, majd a kijevi konzervatóriumban folytatta a tanulást. Tízéves korában meghallgatta az előbb említett Szkrjabin, aki rendkívül tehetségesnek találta a kisfiút. A koncertszervezők is hamar rátaláltak a fiúra, fiatalemberre. A polgárháború gazdasági nehézségei miatt a honorárium gyakran nem pénz, hanem kenyér, vaj, csokoládé vagy egyéb élelmiszer volt. A család természetesen elszegényedett, a háború miatt elvesztette vagyonát.
„Bár Horovic szeretett volna zeneszerzéssel foglalkozni, a zongoristák jobb anyagi megbecsülése miatt adott koncerteket”
1925 decemberében Németországba látogatott, hogy tanuljon, koncertezzen, nyugati valutával a cipőjében látott neki az utazásnak. Első külföldi koncertje tehát Berlinben volt. A következő évben hazája beválasztotta azok közé a zongoristák közé, akik az I. Chopin Zongoraversenyen részt vehetnek.
Horovic inkább külföldön maradt. 1928-ban frenetikus sikert aratott New Yorkban, később letelepedett az Egyesült Államokban, és 1944-ben amerikai állampolgár lett. Mint oly sok művészt, Horovicot is elérte a depresszió, és kételkedett zongorista képességeiben is. Több alkalommal visszavonult a nyilvános fellépésektől, volt hogy 12 éven keresztül nem lépett fel. Depressziójához hozzájárult az is, hogy – bár megnősült, Arturo Toscanini lányát, Wandát vette feleségül – valószínűleg saját neméhez vonzódott, bár ezt tagadta. Neki tulajdonítják azt a mondást, hogy „háromféle zongorista van: zsidó zongorista [zsidó származású volt], homoszexuális zongorista és rossz zongorista”.
„Horovic 1986-ban bejelentette, hogy 25 év után újra koncertezik hazájában. Mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok komoly politikai és kulturális jelentőséget tulajdonított az eseménynek”
A hangversenyt Amerikában élő adásban közvetítették. Üröm volt az örömben, hogy bár nagy jelentőségű volt Horovic koncertje, a jegyek többségét a moszkvai elitnek tartották fent. Utolsó koncert körútjára 1987-ben került sor. Horovic 1989.november 5-én hunyt el New Yorkban, 86 évesen szívroham következtében, felesége szeme láttára. Egy székben ült, mikor elérte a halál. Felesége azóta is minden nap használja azt a széket. Horovic a Toscanini család sírjában nyugszik Milánóban.
Már életében legenda volt karizmatikus zongorázása miatt. Több mint 150 lemezfelvétele van.
Lev Nyikolajevics Oborin (Лев Николаевич Оборин) mint az első Nemzetközi Chopin Zongoraverseny győztese írta be magát a nagy zongoristák közé. Oborin 1907. szeptember 11-én (augusztus 29.) született Moszkvában. 1914-ben kezdett el zongorázni, de zeneszerzést is tanult. 1921-ben felvették a Moszkvai Konzervatórium zongora és zeneszerzés szakára. Zongora tanulmányait 1926-ban fejezte be. Ugyanebben az évben Moszkvába érkezett a hír az 1927-ben Varsóban megrendezésre kerülő I. Nemzetközi Frédéric Chopin Zongoraversenyről, és tanára, Konsztantyin Igumnov azonnal rá gondolt. Miután első díjat nyert a versenyen, Lengyelországban és Németországban adott koncerteket. 1945-ig kizárólag Oroszországban lépett fel, és egyidejűleg a Moszkvai Konzervatóriumban is tanított.
„Első koncertjét 1935-ben adta David Ojsztrah hegedűművésszel, aki egész életében kamarapartnere volt. Kettejük duója 1941-től kiegészült Szvjatoszlav Knusevickij csellistával az Ojsztrah Trió nemzetközi hírnevet szerzett”
Hacsaturjan három versenyművét, egyet-egyet zongorára, egyet hegedűre és egyet csellóra a trió tagjainak írta. Az Oborinnak dedikált Desz-dúr zongoraversenyről írta Hacsaturján: „Amikor a versenyművön dolgoztam, arról álmodtam, hogy Lev Oborin hallja hallani. Az álmom 1937 nyarán valóra vált. Ennek a kiváló zongoristának a csodálatos előadása biztosította a sikert”.
„Oborin számára nagyon fontos volt a tanítás. Nemzetközi hírűvé vált növendékei között van a mai is élő Vlagyimir Askenazi, aki az 1955-ös Nemzetközi Chopin Zongoraverseny második helyezettje volt”
Oborin tagja volt a IV. és V. Nemzetközi Chopin-verseny, valamint más moszkvai, lisszaboni, párizsi, leedsi és zwickaui versenyek zsűrijének. 1974-ben halt meg Moszkvában, 66 éves korában. Január 5-i halálának pontos oka a nyilvánosságra hozott dokumentumokban nem szerepel, de életrajzi feljegyzések utalnak arra, hogy az azt megelőző időszakban komoly betegséggel küzdött, amely miatt hosszabb ideig kórházi kezelésre szorult.
Jakov Vlagyimirovics Flijer (Яков Владимиревич Флиер) neve talán kevésbé ismerős. De sokat elmond zenei tehetségéről, hogy 1936-ban részt vett a Bécsi Nemzetközi Zongoraversenyen, ahol első helyezést ért el Emil Gilelsz előtt, 1938-ban pedig harmadik helyezést ért el a brüsszeli Erzsébet királynő versenyen. Flijer 1912. október 21-én született Orehovo-Zujevóban.
„A kis Jakov autodidakta módon kezdett zongorázni, majd a szokásos képzések után szerzett diplomát a Moszkvai Konzervatóriumban. Zárókoncertje nagyszerű volt, így nem sokkal ezután rangos versenyeken indult. Országos hírnevét a leningrádi verseny megnyerése indította el, amelyre a Szovjetunió minden tájáról érkeztek zongoristák”
1937-től hosszú éveken át zongoratanárként dolgozott a Moszkvai Konzervatóriumban, 1965-től Flijert kinevezték a konzervatórium egyik zongora tanszékének vezetőjévé. Tanári feladatait 1959-ig folytatta. Előadóművészként azonban betegség miatt – kézsérülés – 1949-ben egy időre abbahagyta a nyilvános koncertezést.
„Emil Gilelsz kortársa, barátja és időnként riválisa volt”
Az 1960-as és 1970-es években Flijer Európában kezdett fellépni, de játszott az Amerikai Egyesült Államokban is. Szép házasságban élt Ljobov Nyikolajevna Miklasevszkajával (második feleségével), egyetlen gyermekük, Andrej neves szovjet-orosz kultúrakutató és professzor lett. Flijer neves zongoratanár volt, számos művész került ki keze alól, például Mihail Pletnyov. 1977. december 18-án halt meg Moszkvában súlyos, hosszantartó betegségben, mely a belső szerveit, szív- és keringési rendszerét érintette.
A számunkra nagyon kedves Szvjatoszlav Teofilovics Richter (Святослав Теофилович Рихтер) életéről, művészetéről már korábban olvashattak. Az 1915. március 20-án (március 7.), a mai Ukrajna területén lévő Zsitomirban született, a későbbi művész első tanára édesapja volt, maga is zongoraművész. A polgárháború időszakában a család szétvált, többek között Szvjatoszlav apjának tífusza miatt, a fiú pedig nagynénjéhez került. 1922-ben az egész családot Odesszában látjuk. Az édesapát később, 1941-ben kivégezték. Szvjatoszlav páratlan zenei memóriája és lapról olvasási készsége már a hangszertanulás kezdetén világossá vált. Fiatalon volt zongorakísérő, játszott cirkuszokban, gyárakban, némafilmekhez játszott aláfestő zenét.
„Első koncertje 1934-ben volt. Három év múlva a moszkvai Konzervatóriumban tanult, itt ismerkedett meg Msztyiszlav Rosztropovics csellistával, aki a berlini fal mellett adott koncertet a rendszerváltáskor”
A háborúban számos fellépése volt, még télikabátban is hajlandó volt játszani. Csak 1950-ben utazhatott külföldre koncertezni, a keleti blokk országaiba. 1953-ban, Sztálin temetésekor Prokofjev I. hegedűszonátáját játszotta David Ojsztrahhal – a zeneszerző halála egybeesett a Vezérével. A két művész bátorságát bizonyította, hogy a Zsdanov megtiltotta többek között Prokofjev műveinek előadását. Magyarországi első fellépése 1954-ben volt, majd gyakran visszatért hozzánk.
„Míg néhány művész, így Emil Gilelsz, Rosztropovics, Ojsztrah mehetett nyugati ország(ok)ba koncertezni, Richtert nem engedték. Az indok az volt, hogy beteg. Csodás játékának híre eljutott addigra mindenhová, és végre 1960-ban Finnországban, majd az Egyesült Államokban is hallhatták játékát”
1964-ben francia turnéja jóvoltából az adományokból és a művész tiszteletdíjából renovált épületegyüttesben megnyílt az Fêtes Musicals en Touraine, ahol a legismertebb művészek adtak koncertet, többek között atyai barátja Kocsis Zoltán is.
Különösen közel állt hozzá Japán, de számos országban hallhatták. Utolsó koncertjét 1995 márciusában adta Lübeckben, zongorista növendékek számára. Rengeteg koncertje volt a különc, zárkózott, a telefonálást mellőző, a szerinte az egészségre káros televíziót a szobájába be nem engedő művésznek. Gyakran adott ad hoc koncertet, akár fillérekért is, a legkisebb településeken. Sok más művésszel ellentétben soha nem érezte úgy, hogy tanítania kellene. Filmben is szerepelt, az 1952-es A zeneszerző Glinka (Композитор Глинка) című alkotásban Liszt Ferenc szerepét játssza. Érdemes megnézni Bruno Monsaingeon portréfilmjét is.
1997. augusztus 1-én halt meg szívroham következtében Moszkvában. Vagyona érdekes módon nem volt, valaki, valakik elherdálták azt a valószínűleg sok pénzt, amit fellépéseiért kapott. Betegségei kezelésének számláit barátai egyenlítették ki. Nyina Lvova Dorliakkal élt együtt, de nem házasodtak össze, gyermekük nem született. Mégis megkapta Nyina a házasságlevelet, hogy végrendelkezhessen. Születésének 100. évfordulójára ukrán bélyeggel emlékeztek.
Emil Grigorjevics Gilelsz 1916. október 19-én (október 6.) született Odesszában. Bár szülei nem voltak képzett zenészek, a muzsika fontos szerepet játszott a családban. Emil hatévesen kezdett zongorázni, természetesen nagyon gyorsan haladt. Abszolút hallása volt. 1933-ban Gilelsz megnyerte az első hazájabeli zongoraversenyt, és koncertezni indult Szovjetunió szerte. Két évvel később végzett az odesszai konzervatóriumban, 1936-ban pedig második lett egy bécsi versenyen. Ahogy korábban olvashatták, Flijer lett az első. Két évvel később, 1938-ban, Gilelsz és Flijer is részt vett a brüsszeli Ysaÿe Nemzetközi Fesztiválon (Erzsébet királynő verseny). Gilelsz első, Flijer pedig harmadik díjat kapott. 1938-ban fejezte be tanulmányait Moszkvában.
„A II. világháború alatt Gilelsz koncerteken játszott, szabadtéren is a szovjet katonák előtt”
Erről felvételek is fennmaradtak. Szóló- és zenekari estjei mellett a kamarazenélés is fontos volt számára, Leonyid Kogan hegedűművésszel (sógorával) és Msztyiszlav Rosztropovics csellistával triózott, csodálatos felvételek is elérhetőek. Kétzogorás esteket is adott Flijerrel, de Jelizavetával, testvérével is kamarázott, hegedű-zongoraműveket játszottak. A tanítás sem maradt ki az életéből, 1952-ben a Moszkvai Konzervatórium professzora lett. Az 1958-as első Nemzetközi Csajkovszkij Verseny zsűrijének elnöke volt, ahol az amerikai Van Cliburn nyerte az első díjat. A zsűriben ott volt Richter is. Senki sem gondolta volna, hogy a díj nem szovjet zongoristáé lesz. Gilelsz hosszú éveken át elnökölt a versenyen.
„A művész az egyike volt az első zenészeknek, akik a szocialista táboron kívül is adhattak koncertet”
Kétszer nősült, 1940-ben egy zongoraművész, második felesége Fariset (Lala) Hucistovát, a Moszkvai Konzervatórium végzőse volt, akivel 1947-ben házasodott. Lányuk, Elena Flijer osztályában végzett a Moszkvai Konzervatóriumban, az apjával is fellépett és készített lemezeket.
1981-ben Gilelsz szívrohamot kapott egy amszterdami Concertgebouw-ban tartott koncert után, és ezt követően egészségi állapota romlott. Váratlanul meghalt egy moszkvai orvosi vizsgálat alatt, 1985. október 14-én, mindössze néhány nappal 69. születésnapja előtt. Szvjatoszlav Richter orvosi műhibára gyanakodott.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater