„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Szvjatoszlav Richter, a démoni zongorista

2025. aug. 08.
#moszkvater

MEGOSZTÁS

Szvjatoszlav Richter kétségtelenül a legnagyobb zongoristák egyike, aki rengeteg – 3589-et, évente körülbelül nyolcvanat-százat – koncertet adott élete során. Nem ragaszkodott a legfrekventáltabb koncerttermekhez, szeretett egészen kis helyiségekben is játszani. Zárkózott személyisége miatt vagy éppen ennek ellenére legendák keringtek róla, mely idősebb korára nagyon zavarta. A 20. század egyik legnagyobb zongoristája, akinek a művészetét mélyen átélt bemutatói, virtuóz játék technikája és hatalmas repertoárja teszik felejthetetlenné, 1915. március 20-án született Zsitomirban, és 82 éves korában Moszkvában hunyt el 1997. augusztus 1-jén. Médiapartnerünk, a Papiruszportál írása.

Papiruszportál

Szvjatoszlav Richter zongoraművész vendégszereplése Budapesten, az Erkel színházban 1965. július 17-én #moszkvater

Szvjatoszlav Richter zongoraművész vendégszereplése Budapesten, az Erkel színházban 1965. július 17-én
Fotó:FORTEPAN/Szalay Zoltán

Repertoárja nem egyetlen korszak műveiből épült fel, hanem a barokkon át a kortárs zenéig ívelt. Így nem mondható mai szólal élve specialistának. Richter annál több volt. Nyolcszáznál több darabot játszott, ebbe a dalok, a kamarazene is beletartozik. Késői éveiben a nagyobb koncentráció miatt mindig előtte volt a kotta, így jobban tudott a belső világára figyelni.

„Magát eszköznek tartotta, egyfajta tükörnek, mely a zeneszerzők gondolatait mutatja”

Rendkívüli mélységekig ásott le, mikor egy-egy művet tanult, játékmódja azonnal felismerhető. Több alkalommal járt Magyarországon, a szerencsésebbek kétszer is hallhatták Bach, Schubert, Beethoven egy-egy művét Richter előadásában, és a fejlődést, változást is összevethették az itthon adott koncertek alapján. Jó kapcsolatot ápolt Kocsis Zoltánnal, és kölcsönös tisztelettel viseltettek egymás iránt.

„Richter rendkívül szeretett Magyarországon játszani”

Magam is voltam zenészpalánta koromban a koncertjein, ezeknek az eseményeknek a légköre mindig megkapó volt mind a közönség, mind a művész részéről. Többször egy hirtelen ötlettől vezérelve jött turnéja közben Budapestre, de annak ellenére mindig tele volt a koncertterem, hogy nem hirdették meg jóval az előadás előtt a hangversenyt. Richter – ahogy ért a személyisége – egyre inkább a kamarazenekarok, kamara partnerek felé fordult, mert kevés idő lett volna próbálni egy nagy együttessel.

„Míg fiatal korában mint <démoni> zongoristát emlegették, később jóval letisztultabban, gazdaságosabb mozdulatokkal játszott, rendkívül mély intenzitással, átéléssel, belső világának kivetítésével”

Magyarországi fellépéseit a BMC által még 2009-ben kiadott 14 lemezes sorozat őrzi. Richter művészi kiteljesedését mutatja be, Ránki Dezső válogatta a német-orosz származású zongorista 1954 és 1993 közötti magyarországi felvételeit. Richter összesen 28 szóló estet adott Budapesten, 13-at vidéki városokban, Miskolcon, Győrött, Pécsett, Szombathelyen, Sopronban, Veszprémben, Debrecenben és Szegeden, emellett 11 zenekari koncerten szerepelt szólistaként, valamint nyolc alkalommal énekes és hangszeres művészek, kamaraegyüttesek partnereként, a harmadik lemezen feleségével együtt hallhatjuk. Nyolc teljes budapesti koncertet találunk a lemezek között, a többi CD-n válogatást a legsikeresebb koncertjeiből, illetve kevésbé ismert művek tolmácsolását.

„Richter művészete viszonylag sok lemezen megcsodálható, a magyar kiadványon több olyan darab hangfelvételét tették közkinccsé – Schubert-, Mendelssohn-, Chopin-, Liszt- és Ravel-műveket, Haydn-szonátát, Debussy-dalt Nyina Dorliackal –, melyeket Richter csak Magyarországon játszott, vagy csak itt vették fel őket”

A zenei megoldások hihetetlenek, amikor halljuk, nincs szemernyi kétségünk afelől, hogy ezt másképp is lehetne játszani. De azok a felvételek a legizgalmasabbak, melyeken Richter Prokofjevet, Sosztakovicsot játszik. Richter egyébként a koncertjeinek az anyagát mind hangnemi szempontok szerint, mind pedig a korszakok bemutatását illetőleg nagyon gondosan megválogatta. A legismertebb műveket nem sokszor játszotta, és a fent említett a válogatásból is kiderül, hogy szerette az ismeretlen műveket felfedeztetni a közönséggel.

Rengeteg lemezfelvétel létezik napjainkban, ki az előadó, ki a művek miatt veszi meg a kiadványokat. Szvjatoszlav Richter esetében a kettő együtt van, ráadásul egy sok szeretettel, összefogással készített gyűjteményről beszélhetünk, illetve a kiadvány beszél magáért. Alapdarab a zene hallgatóknak, a Richter-rajongóknak, a zongoristáknak, zenészeknek, mindenkinek.

(A cikk eredetileg a papiruszportal.hu portálon jelent meg, a cikk itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

#moszkvater

Hozzászólások kikapcsolva

  1. 5 koncertjén voltam Györben, lenyügözö volt a jàtéka, de személyisége is.
    Szàmomra mint akkori gimnazista meghatàrozta a mai napig a klasszikus zene szeretetét.
    Köszönöm ezt a kitünö megemlékezést, nagy tisztelöje vagyok a müvész
    urnak. Több CD-jével rendelkezek a gyüjteményemben és egy töle kapott alàiràssal is.
    Tisztelettel Vadasz Lajos Attila

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Uniók végnapjai

2025. nov. 10.
Moszkva és Brüsszel párhuzama már-már elcsépeltnek hathat, az egykorvolt és a jelenlegi unió közötti különbség azonban valóban megfigyelhető...

A kőműves, Natasa és a Kreml berkenyéi

2025. nov. 8.
A Kremlben roskadozó berkenyéktől a modern tömegközlekedésen és az orosz emberek szívélyességén át egy permi szerelem történetéig. Egy német...

Hová vezet a kibontakozó nukleáris kardcsörtetés?

2025. nov. 8.
Régen látott nukleáris fegyverkezési verseny bontakozik ki előttünk. Trump bejelentette, hogy újraindítják a nukleáris teszteket, amelyre vá...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK