A világbajnokság felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg Oroszországot, s így a szbornaja” hívei a kiesés ellenére is bizakodók

Most már Akinfejev sem segíthetett. A szurkolói zónává alakult Nyikolszkaja Rakitic büntetője után elhalkult. Az orosz szurkolók arcára azonban furcsa érzések ültek ki. Egyszerre érződött a tekintetükön a szomorúság és a büszke elégedettség. A sört nem itták ki a korsóból, de azt sem mondhatnánk, hogy tragikusan élték meg a kiesést. Ezt a drámai végkifejletett még egy-két napig emészteni kellett, a keserűségen csak felülemelkedett az öröm. Oroszország ugyan elgukott a nagy siker kapujában, ám így is felülmúlt minden előzetes várakozást. A hangulatot jól érzékeltette, amikor Oleg a szemetes kuka mellé dobta a sörösdobozt, önirónikusan csak annyiat jegyzett meg: „Hát, nem olyan vagyok, mint Fernandes?! Ezt jól mellédurrantottam”. Oleg arcán keserű mosoly. Nem véletlenül, hiszen mégis csak egy hajszál hiányzott a nagy sikerhez.

Az oroszok többsége azonban ennek ellenére sem szomorú. Sőt, két nap elteltével inkább már boldognak látszanak.

„Tíz éve először lehetünk büszkék a fiúkra!”

– magyarázza újságíró kollégám, Szonya. Ő is azok közül a fiatal lányok közül való, akik korábban nem nagyon érdeklődtek a futball iránt, az elmúlt három hónap azonban igazi fanokká tette őket. Őrjöngtek,. amikor Akinfejev lábában elakadt a spanyol Thiago Aspas büntetője, ők pedig tovább álmodhattak. Oroszország úgy tudott örülni a „szbornaja” menetelésének, mint egy gyerek. Akinfejevről még egy ritka gyémántot is elneveztek.

Ebben az emelkedett, katartikus állapotban jött el a horvátok elleni meccs. Mindenki tudta, hogy ezúttal sem Csercseszov fiai az esélyesek, ám bíztak az újabb csodában. A lelkük mélyén azonban készen álltak a vereségre is, hiszen tudták, hogy a szerencse azért forgandó, s a válogatott csapattól már eddig is annyi örömöt kaptak, hogy így a vereséget is könnyebb elviselni. S ebben a bukásban ráadásul morálisan még felül is emelkedhettek, hiszen a horvát Vida a „Dicsőség Ukrajnának” és a „Lángolj, Belgrád!”   kijelentésekkel csak a „szbornaja” lelki erejét húzta alá. Ugyanígy megerősítette őket az a tény, hogy egyes ukrán képviselők horvát mezben jelentek meg másnap a radában.

S igaza van Szonyának, amikor arról beszél, hogy az oroszokat örömmel töltheti el a három hete tartó fesztivál is. Moszkva ugyanis régen látott felszabadult hangulatban élte át a világbajnokságot. A város élt, lüktetett, s ezt a nemzetközi sajtóban olvasottakat megcáfoló érzéssel mehettek haza a világ minden részéből ide érkezett szurkolók. Az emberek táncoltak az utcákon, örültek az életnek, s egy pillanatra elfeledkezhettek a hétköznapi gondokról. S ez az, ami talán többet jelent a futball sikereknél is. Valójában azok veszítettek, akik a liberális rocker Andrej Makareviccsel az élen a hatalommal szembeni ellenérzéseiket levetkőzni nem tudva Patyomkin faluként érzékelték a futball ünnepét, s tudatosan igyekeztek kimaradni ebből a karneválból. Annyiban azért igazuk volt, hogy a hatalom cinikusan kihasználta az ünnepet a nyugdíjkorhatár és az ÁFA felemelésének bejelentésére. A karnevál azonban ettől még karnevál maradt, s az ünneplésből kimaradottak sem kerülhetik el a vb utáni kijózanodást. Ráadásul, még csak örülni sem tudtak pár napig. Mert annak azért tényleg örülhetett minden orosz, hogy megérezte a világ szeretetét. „Nem lehet minket elszigetelni!” – fogalmazott Szonya, s csillogó szeméből kiolvashatta, hogy ezt az érzést már nem lehet elvenni tőle.

Szergej a pétervári lakása melletti „rjumocsnajában” élte át a „szbornaja” összes meccsét. A ’90-es évek bandita Pátervárját stilizáló vendéglátóipari egységben minden orosz gól ajándék 50 grammot, a győzelem további 100 grammot kóstált. Igor, a tulajdonos hazafias lelkesültsége akkor sem lankadt, amikor a csapat kikapott, hiszen a 100 gramm vodka járt mindenkinek az Uruguay és a horvátország elleni mérkőzések után is. A vendégek közül messze nem volt mindenki ilyen bizakodó. Kirill és Vova az elején egyenesen az ellenfélre fogadtak, aztán a spanyolok elleni továbbjutás után már mindenki büszke volt arra, hogy az orosz fiúk futballozni is tudnak. Méghozzá nem is akárhogyan. A horvátok elleni kiesést aztán már nehezen emésztette meg mindenki. Szergejék reggelik sétáltak, hogy kiszellőztessék a csalódottságot a fejükből. Szomorúak azonban így sem voltak, hiszen Csercseszov csapata annyi szép pillanattal örvendeztette meg őket, hogy mára már bizton állíthatják, az orosz futball újra él!