Ötödik elnöki ciklusát kezdi a 21. században eddig Oroszországot irányító Vlagyimir Putyin. A háború igazi stressz teszt volt a csak putyinizmusként emlegetett rendszere számára. Akadtak kritikus momentumok, Oroszország azonban kiélezett helyzetben sem ingott meg. Sőt, inkább megerősödött. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Kreml a háborút is tudatosan beépíti a rendszer megújításába, felhasználja a társadalmi kohézió erősítésére és az elit felfrissítésére, lojalitásának acélozására. Az eddig általában az ukrán viszonyokról kérdezett Konsztantyin Bondarenko ukrán politológussal beszélgettünk, aki 2023-ban Kijevben jelentetett meg könyvet a késői Putyin-korszak elitjéről.

– Hogyan írná le a Vlagyimir Putyin által fémjelzett mai orosz politikai berendezkedést?

– Ideológiai értelemben szociálkonzervatív – e tekintetben erősen hasonlít Donald Trumphoz -, így a középpontjában a szociális érzékenység és a hagyományos értékek állnak. Ami a társadalmi berendezkedést illeti, hivatásrendinek nevezném.  A politikai rendszert a leginkább talán autoriter felhangokkal bíró választási demokráciaként lehetne leírni. Az autoriter jellemvonásokat egyébként sok tekintetben eleve magyarázzák az ország adottságaiban gyökerező a történelmi hagyományok, a hatalmas kiterjedése, így az állam irányításának hatékonysága megkívánja a kemény kezet. A széttartó tendenciákat, a szeparatizmust másképp nehezen lehetne visszafogni.

– S hol van ebben a rendszerben Putyin?

– Az érdekeket egyensúlyban tartó döntőbíróként a gyakran a Kreml bástyáiként leírt különböző erőcsoportok fölött. A legfontosabb feladata talán az, hogy a rendszer stabilitásának megtartása érdekében nem engedi a különböző érdekek ütközését.

– Hogyan hat erre a rendszerre a háború?

– A Szergej Csemezov vagy Jurij Kovalcsuk nevével fémjelzett erőcsoportot megerősítette ez az új helyzet, hiszen a Rosztyeh felel a hadiiparért. Ma ez az erőcsoport adja meg az alaphangot. Az 5-10 évvel ezelőtti befolyásából veszített, és kissé hátrébb szorult az energetikai szektort ellenőrző, Igor Szecsin nevével fémjelzett erőcsoport. Lényegesen hátrébb szorultak más lobbik, a rendszeren belüli liberálisok pedig szinte teljesen a második vonalba szorultak. Annak ellenére, hogy a szankciók kivédésében a központi bank elnökének, Elvira Nabiullinának a vezetésével elévülhetetetlen érdemeket szerzett a liberális gazdasági és pénzügyi blokk. Mindenek lőtt Nyikolaj Patrusevnek, a nemzetbiztonsági tanács titkárának köszönhetően tartja a pozícióit az úgynevezett szilovikok csoportja. A hadsereg megítélése ugyanakkor finoman szólva is erősen ellentmondásos, egyes várakozásokkal ellentétben nem erősödtek meg a tábornokok, de az invázió megindulása utáni bukdácsolás nem rendítette meg végletesen Szergej Sojgu védelmi miniszter pozícióját sem. Tyimur Ivanov miniszter-helyettes és társainak előzetes letartóztatásba helyezése minden esetre Sojgu befolyásának gyengülését jelzi.

– Mennyire törékeny ez a rendszer?

– Nem, ez a rendszer egyáltalán nem törékeny. Olyan stressz teszteket is kibírt, mint 2022 őszén a hadsereg látványos sikertelensége az ukrán frontokon, majd Jevgenyij Prigozsin lázadása. A rendszer végül ezekből a megrázkódtatásokból megerősödve került ki. A háborút is sokáig képes lesz még bírni a rendszer, hiszen Oroszország tartalékai óriásiak, a rendszer pedig gyorsan alkalmazkodott az új helyzethez. E tekintetben a kulcskérdés, hogy meddig és mennyire marad szoros Oroszország és Kína viszonya. Lényegében ez a stratégiai szövetség akadályozza meg Oroszország elszigetelését, és biztosítja jelenleg jelentős mértékben az orosz rendszer és a gazdaság stabilitását. Pekingnek jelenleg elemi érdeke, hogy Oroszország egységes és erős maradjon. Ennek az alternatívája ugyanis a káosz mellett az, hogy a jelenlegi Oroszország helyén Kína szomszédságában megjelenik 5-10 amerikabarát állam. A háború tehát nem rengette meg a politikai rendszert – sőt, épp ellenkezőleg, megerősítette –, nem alakult ki háborúellenes front, a társadalom nem fordult a rendszer ellen, így Vlagyimir Putyinnak széles mozgástere van a háború folytatására. Ebben sokat segít a Kremlnek a Nyugat is, a külső ellenségkép megjelenése, felerősödése ugyanis természetes módon felsorakoztatja a társadalmat a hatalom mögött. Jól mutatta ezt a márciusi elnökválasztás eredménye, a Vlagyimir Putyin melletti látványos kiállás.

– S hogy jellemezné Vlagyimir Putyint, mint államférfit?

– Putyin erőssége mindenek előtt a kiszámíthatóság, következetesség, és ezzel a következetességgel halad a célja, mindenek előtt Oroszország szuverenitásának megőrzése, és nemzetközi pozícióinak megerősítése felé. Putyin kiemelt figyelmet szentel a társadalom stabilitásának megtartására, a szociális biztonság megtartására, és növelné Oroszország nemzetközi tekintélyét. Ilyen értelemben hozná vissza a Szovjetuniót, nem pedig a konkrét újjáépítésére törekszik. Gyengéje, hogy politikai szocializációja az 1990-es évekhez köthető, és ezt a mentalitást sok tekintetben meghaladta már az idő. Szocializációja emellett az erőszakszervezetekben gyökereződik, és jelentős mértékben ezzel magyarázható, hogy rendkívül körültekintő, döntései előtt mindent mérlegel. Ez az óvatosság ugyanakkor az éles helyzetekben mintha gátolná. Láthattuk ezt a Prigozsin lázadás idején és a háború egyes szakaszaiban is. Minden esetre nem igaz az a vád, hogy kiszámíthatatlan, agresszív és impulzív jelleméből táplálkozó döntéseket hoz. Olyannyira nem igaz ez, hogy otthon sokan túl puhának tartják a háborúhoz. Felróják neki néhányan azt is, hogy a belpolitika sokkal kevésbé érdekli, mint a külpolitika. Tény, hogy nem igazán háborús vezető, és az is igaz, hogy sokkal inkább elemében érzi magát a globális játszmákban. A belpolitikai stabilitás fenntartása mellett valójában a háborút is e szempontból kezeli, és sok tekintetben ezzel magyarázható az óvatossága. A gazdasági kérdéseket inkább a csapatára bízza, a hatalmi intrikákban azonban otthonosan mozog. Időről-időre meggyengíti a túlerősödő erőcsoportokat, és így sikeresen biztosítja a hatalmi eliten belüli egyensúly fennmaradását. Sokkal egyértelműbben gyengíti az elnök renoméját, hogy a környezetében tombol a korrupció, ráadásul ehhez a jelenséghez meglehetősen passzívan viszonyul. Ez gyengíti magát a rendszert is. Részben magyarázza ezt a magatartást, ám nem menti fel az elnököt a felelősség alól, hogy Putyin a szilovik szocializációjából fakadóan a végsőkig kiáll a saját csapata mellett. Sokáig még akkor is, amikor egyes harcostársai már látványosan visszaélnek ezzel a kitartással.

– Mire tanította Vlagyimir Putyint a dzsúdó?

– A cselgáncs intellektuális sportág, sokkal inkább dominál benne a stratégia, mint az erő. Ez utóbbi tekintetében a sikeres dzsúdós inkább az ellenfél energiáit használja.

– S nem gondolja, hogy negyedszázad alatt a rendszer megmerevedik, rugalmatlanná válik?

– Minden viszonylagos. Minden ország az adottságaihoz, a mentalitásához, történelmi hagyományaihoz igazítva dönt arról, hogy milyen hosszan tartja hatalomban a vezetőit. Oroszországnak nem sajátja az állandó hatalom váltás, a stabilitást fontosabbnak tartja, mint a fékek és ellensúlyok folyamatos fenntartását. Az oroszok történelmileg úgy gondolják, hogy ez utóbbi funkcionáriusokká degradálja a politika irányítóit, és nem államférfiakat nevel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy fontosabbnak tartja a hatékonyságot, mint a demokráciát. Ráadásul számukra az erős kezű vezető történelmileg inkább a hatékony államférfit, semmint a diktátort jelenti. Ezért nehéz megérteni, és sokszor hibás következtetésekhez vezet, ha a nyugati politikai tapasztalatból kiindulva próbáljuk értelmezni az oroszországi folyamatokat.

– Putyin újabb hatéves ciklusát kezdi. Az eddig az ország élén eltöltött 25 évet miként lehet értékelni? Miként alakul Putyin öröksége? Mi az, amit már eddig megvalósított ebből, és melyek a legfontosabb kihívások?

– A következő hat év egyik legfontosabb feladata már csak az életkori adottságok miatt is – 2030-ban Putyin már közel 80 éves lesz – a stabil politikai átmenet biztosítása, a megfelelő utód megtalálása és felépítése. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a rendszer meglehetősen személyre szabott, és sokan gondolják úgy, hogy emiatt Putyin élete végéig kénytelen a hatalomban maradni. A hatalom átadása ennyi idő után természetes módon kiélezi az eliten belül a feszültséget, megkezdődik a helyezkedés, ezért a zökkenőmentes átmenet biztosítása átgondolt stratégiát és kifinomult politikai érzéket követel. Putyin ezekkel az adottságokkal rendelkezik, így megvan az esélye az orosz történelemben már átélt megrázkódtatások elkerülésének. Ebben a háború jelenleg nem zavaró tényező – más kérdés, ha túlságosan elhúzódik -, épp ellenkezőleg, hiszen megkeményíti, de valahogy meg is újítja a rendszert. A szankciók felgyorsították a gazdasági szuverenitás eddig elhanyagolt megteremtését, felsorakoztatták a hatalom mögött a nemzetet, a kiélezett helyzetben kiváltképp a háborúban közvetlenül érintett szektorokban megkezdődött egyfajta megtisztulás – lásd a Prigozsin lázadása utáni mozgásokat, vagy most a védelmi miniszter környezetében zajló letartóztatásokat -, de a háború egyéb értelemben is megújítja az elitet. A háborút megjárt hivatásosokat és mozgósítottak nemcsak erkölcsi, hanem komoly anyagi megbecsülésben is részesülnek, de a Kreml velük töltené fel az új elitet. Éppen ezért egyéb kiváltságok mellett például azonnal jelentkezhetnek bármelyik egyetemre. Ahogy az elnök a legutóbbi évértékelőjén fogalmazott, a veteránoknak központibb szerepet kell kapniuk az orosz üzleti életben és az oktatásban. „Az igazi elit azok, akik Oroszországot szolgálják, a munkások és a katonák, akik tetteikkel bizonyították Oroszország iránti hűségüket” – mondta Vlagyimir Putyin. Ezzel párhuzamosan pedig akik nem értettek egyet a háborúval, azok rögtön a kitörése, majd a 2022 őszén meghirdetett mozgósítás idején elhagyták az országot. Az új elit építése jegyében pedig nem tartották vissza őket. A nagy átalakulás jegyében a most induló elnöki ciklusban – már csak életkori okokból is – a generációváltás elkerülhetetlen, így a közeljövőben radikális változások várhatók az orosz eliten belül. Megújul az elit, ennek jegyében átrendeződnek a Kreml körüli bástyák, és a változások nem hagyják érintetlenül a társadalmat. A háború egyértelműsíti a viszonyokat, és bármilyen paradox módon is hangzik, a rendszer igyekszik magát a háborút is beépíteni ebben a megújulásba.

– Ez akkor azt jelenti, hogy Putyin öröksége eddig pozitív…

– A legfontosabb azok közül, amit Putyin eddig tett, hogy minden tekintetben megerősítette Oroszországot. A Szovjetunió felbomlása után Oroszország is meggyengült, a Borisz Jelcin nevével fémjelzett 1990-es években az ország az oligarchák kezébe került, közben pedig térdre rogyva kapitulált egykori ellenségei előtt. Ebben az állapotban vette át előbb kormányfőként, majd 2000-től elnökként az ország irányítását Vlagyimir Putyin, és előbb stabilizálta a belpolitikai és gazdasági helyzetet, majd fokozatosan visszavezette Oroszországot a globális politika nagyszínpadára. Mára lezárta a fejlődés posztszovjet korszakát, és olyan státusba helyezte vissza a globális porondon Oroszországot, amelyet 2007-es híres müncheni beszédében meghirdetett. Meglehetős agresszivitással szerezte vissza az ország globális befolyását, és ma már olyan státust követel Oroszországnak, amelyet a Nyugat egyelőre nem tud elfogadni. Eközben Vlagyimir Putyin egyik legfontosabb formálójává vált a nyugati blokk kihívójának, az úgynevezett globális Délnek is. Ennek jegyében még a 2000-es években elkezdte a közeledést, Kínához, és ez a kapcsolat mára stratégiai partnerséggé erősödött. Ebből fakad a minden korábbinál élesebb szembenállás a Nyugat és Oroszország között, amelynek a terepe jelenleg Ukrajna, de Oroszország erősíti a pozícióit Afrikában, a Közel-Keleten és Latin-Amerikában is, közben ideológiai értelemben konzervatív alternatívát kínál a világnak. Nem sikerült ugyanakkor a modernizáció, a technológiai fejlettség tekintetében a kellő tempóban fejlődni, közelíteni a Nyugathoz. Még mindig jelentős mértékben, és a kelleténél jobban támaszkodik az ásványkincsek és az energiahordozók exportjára.