//Amikor a politika írja a történelmet
A Molotov - Ribbentrop paktum aláírása 1939-ben. A háttérben Sztálin #moszkvater

Amikor a politika írja a történelmet

MEGOSZTÁS

A II. világháború kitörésének idei 80. évfordulója éppen a kiélezett orosz-nyugati viszony miatt a múlt tisztázása helyett – aktuálpolitikai megfontolásokból – inkább csak csak az 1939-ben történtek torzítására adott lehetőséget.

A Molotov - Ribbentrop paktum aláírása 1939-ben. A háttérben Sztálin #moszkvater
A Molotov – Ribbentrop paktum aláírása 1939-ben. A háttérben Sztálin
Fotó:EUROPRESS/AFP

Megosztotta Európát idén a II. világháború kitörésének 80. évfordulója. Nem utolsó sorban azért, mert Oroszország és a Nyugat szembenállása sok esetben a múltat is új megvilágításba helyezte. A Szovjetunió II. világháborúban játszott szerepének megítélése például egyértelműen átpolitizálódott. Mindenek előtt azért, mert a több mint 70 évvel ezelőtt aratott győzelem az orosz állami ideológia egyik sarokköve.

„S mivel Oroszországban a nemzeti egység formálásának egyik legfontosabb eszközéről van szó, a másik oldal a rendszer identitásának, közvetve legitimációjának gyengítését látja a szovjet dicsőség megkérdőjelezésében”

Mindez a 80 évvel ezelőtt történtek megítélésének leegyszerűsítéséhez, a történtek sokszor politikai alapú átértékeléséhez, meghamisításához, ebből következően a nézetek megmerevedéséhez vezet. Elfogadhatatlan például, hogy politikai megfontolásból sokan úgy ítélik meg a Szovjetunió szerepét, mintha az országot nem támadta volna meg Hitler Németországa, és a szovjet nép nem a legtöbbet szenvedte volna ebben a világégésben. A másik oldalról kevesen hajlandók elfogadni, hogy mindezek mellett a szovjet diplomáciai lépések egyike-másika is finoman szólva megkérdőjelezhető, a felszabadítást pedig nagyhatalmi egyetértéssel ugyan, de Közép-Európában megszállás követte.

„A viták a szeptemberi varsói megemlékezés körül csúcsosodtak ki, amelyre a lengyel vezetés nem hívta meg az orosz elnököt”

Erre Alekszandr Lukasenko belarusz elnök sem ment el Varsóba, és mint a Dziennik Gazeta Prawnának nyilatkozta, nem tartja helyesnek politikai jópontokat szerezni olyan téma kapcsán, amely egyébként a számára szent dolog. Már csak azért is hibának nevezte, hogy nem hívták meg a megemlékezésre Vlagyimir Putyint, mert a belaruszok, az oroszok és az ukránok hoztak a legtöbb áldozatot azért, hogy Lengyelország felszabaduljon a náci megszállás alól.

S hogy a sokat emlegetett, és Moszkvával szemben az idén nem egyszer politikai bunkósbotként használt Molotov-Ribbentrop paktum minden országnak mást jelentett, arra megint csak a belarusz elnök mutatott rá.

„Az orosz Eho Moszkvi főszerkesztőjének Alekszej Venyegyiktovnak nyilatkozva Alekszandr Lukasenko a minap arról beszélt, hogy a Molotov-Ribbentrop paktummal Belaruszt egyesítő Sztálinnak Minszkben szobrot kellene állítani”

Lukasenko emlékeztetett arra, hogy Belaruszhoz 1939 őszén tértek vissza az 1921-ben a rigai megegyezéssel Lengyelroszághoz került nyugati részek. Erről ebben az évben kevés szó esett, hogy a balaruszok vagy éppen az ukránok – hiszen Nyugat-Ukrajna szintén ekkor egyesülhetet a többi ukrán résszel – másképp élték meg 1939-et. Virágokkal várták a Vörös Hadsereget, amelynek bevonulása újra egyesítette a belaruszokat. Ez a fogadtatás sokat elárul arról is, hogy milyen volt a két világháború közötti lengyel hatalom viszonyulása a belaruszokhoz. Mint ahogy az sem arany betűkkel kerül be a belarusz történelem könyvekbe, hogy a 18. század végéig az ország Lengyelország része volt. Ebből is látszik, hogy minden viszonylagos. Ami az egyik népnek dicsőség, az a másiknak fájdalom.

De térjünk vissza a II. világháború kirobbanására, amely előtt Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött. Moszkva ezt utolsóként tette meg az európai hatalmak közül. Józef Pilsudski például már évekkel korábban megtette ugyanezt Hitlerrel. S mindenki azt hitte, ha ezt megteszi, és kedves lesz Hitlerrel, akkor az országa megmenekül. Így gondolkodott Sztálin is, az érdekszférák kijelölésével, a Lengyelország felosztásával pedig előbbre akarta tolni a védelmi vonalakat. No, meg azt is látta, hogy a bolsevizmustól rettegő nyugati hatalmakra nem számíthat, hiszen elutasították az általa felajánlott szövestéget.

„Sztálinnak ebben a döntésében tehát legalább olyan, ha nem nagyobb szerepet játszottak a biztonsági, mint a birodalmi megfontolások. Ettől persze sok nép ezt másképp élte meg”

S akkor, amikor a politika kezdi el értékelni a múltat, akkor az lesz, az Európai Parlament egyformán felelőssé teszi a II. világháború kirobbanásáért a Szovjetuniót és Németországot. Arról már nem esik szó, hogy milyen szerepe volt ebben az 1938-as müncheni paktumnak. Emlékeztetett erre válaszként december 19-én, a hagyományos év végi sajtótájékoztatóján Vlagyimir Putyin, megjegyezve, hogy a ruszofóbia segít elfelejteni Európának a románcot Hitlerrel, akivel Sztálin azért sosem találkozott. Mint ahogy felhívta a figyelmet arra is, hogy nem Lengyelország felosztása volt az első, és éppen a lengyelek is aktívan részt vettek korábban Csehszlovákia felosztásában. Kemény szavak, de igazak.

„Erre persze felháborodtak a lengyel politikusok, és úgy értelmezték e szavakat, hogy Putyin Varsóra hárítja a II. világháború kirobbanásának felelősségét”

Ezt erősítették a nyugati kommentárok is, amikor a történelem elferdítésével vádolták meg az orosz elnököt. Aki nem mellesleg nem azt mondta, amivel vádolták. Csupán emlékeztetett az akkori helyzet összetett voltára. Aztán megvédve az elnököt, jöttek az orosz média leghangosabb propagandistái, akik ugyanúgy csúsztattak, mint nyugati kollégáik, és a vita hevében arról már elfeledkeztek, hogy Lengyelország mégis csak alapvetően áldozat volt.

De ez lesz abból, amikor a politikusok, és média írja a történelmet. Ezt meg kell hagyni a történészeknek. Akiknek most megint sok dolguk lesz, hiszen a búcsúzó évben az évforduló kapcsán inkább csak átírták, mai megfontolásokból sok oldalról torzították a II. világháború történelmét.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.