//A szabadság égő fáklyája
Jan Palach fényképe a prágai Vencel tér egyik kirakatában 1969. január 24-én #moszkvater

A szabadság égő fáklyája

A prágai tavasz eltiprása elleni tiltakozásul a Vencel téren felgyújtotta magát 1969. január 16-án Jan Palach. Drámai cselekedete – három nappal később belehalt sérüléseibe – hatalmas visszhangot váltott ki a szabad világban, és a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás jelképévé tette a fiatal egyetemistát.

Jan Palach fényképe a prágai Vencel tér egyik kirakatában 1969. január 24-én #moszkvater
Jan Palach fényképe a prágai Vencel tér egy hirdetőtábláján 1969. január 24-én
Fotó:EUROPRESS/GERARD LEROUX/AFP

Aki látta, a helyszínen tartózkodott, az sosem tudott szabadulni az emlékétől. A szaruhártyájába beleégett a lángoló test látványa, míg orrában sokáig érezte az égett hús szagát. Prága, 1969. január 16., a Vencel tér. Egy ifjú prágai egyetemista Jan Palach érkeztére senki sem figyel fel. A fiatalember odament a szökőkúthoz, levette a kabátját, leöntötte magát egy táskából elővett, éter feliratú üvegből, majd felgyújtotta önmagát. Átugrotta a járda korlátját, és az autók között futva indult a Vencel-szobor felé.

„Sosem ért el odáig, hiszen nem messze végcéljától összeesett”

A járókelők az első pillanatok döbbenetéből felriadva megpróbálták eloltani a fáklyaként lángoló fiatalt, aki mindeközben annyit kért tőlük, mielőtt elveszítette volna az eszméletét, hogy a táskájában található levelet – melyben megindokolta a tettét – hangosan olvassák fel. Az egyre nagyobb tömeg így értesült arról, hogy Jan Palach a prágai tavasz eltiprása, a Varsói Szerződés brutális katonai beavatkozása elleni látványos tiltakozásként saját magát áldozta fel. Noha a Szovjetunió uralta keleti blokkban agyonhallgatták Palach tettét, a demokratikus világban a kommunista ellenes küzdelem jelképévé vált.

Mi vezetett el odáig, hogy egy reményteljes élet, egy tehetséges fiatal így érjen véget, mielőtt megünnepelhetné a 21. születésnapját? Nos, az ifjú Jan a középiskola elvégzését követően a közgazdaságtudományi egyetem agrárgazdasági szakán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, annak ellenére, hogy eredeti tervei szerint történelmet és filozófiát szeretett volna tanulni. A közélet iránt élénken érdeklődött, nem véletlen, hogy a prágai tavasz során az egyetem hallgatói tanácsának egyik megalapítója lett. Ráadásul nyáron sikerrel iratkozott át a Károly Egyetem filozófia szakára.

„Minden úgy nézett ki, az álmai – tanulmányai és az élhetőbb szocializmus – valóra válhatnak. Azonban az invázió véget vetett a reformoknak és az álmainak is”

Palach ekkor radikalizálódott, egyértelműen a kommunista rendszer ellen fordult. Részt vett azokban a megmozdulásokban, melyekben diákok megszállásellenes feliratokat írtak a házfalakra, tüntetéseken vettek részt, de diáksztrájkot is szerveztek. Amikor azt látta, hogy a harcuk a megszállókkal és a rendszerrel szemben a visszarendeződésbe beletörődni kezdő közvélemény miatt egyre eredménytelenebb, úgy döntött, egy jóval radikálisabb tett elkövetésével felrázza a közvéleményt. Először a Csehszlovák Rádió elfoglalását, és egy általános sztrájkfelhívás beolvasását tűzte ki a céljául, ám végül az önégetés mellett döntött.

És amikor a 20 éves fiatal teste a szabadság égő fáklyájaként fellobbant, az emberek egyre nagyobb tömege – megismerve a prágai egyetemista búcsúlevelét – ráébredt arra, mi volt Jan Palach tettének motivációja. Az első megnyilvánulás az volt, hogy valaki egy papírra kiírta a szökőkút mellé, hogy itt egy diák feláldozta önmagát. Palach testének 85 százaléka megégett, és már a kórházba szállítását követően mindenki tudta, esélye sem lesz túlélni a súlyos, másod-, illetve harmadfokú égési sérüléseket.

„A kommunista diktatúrával szembeni ellenállás szimbólumává váló fiatal három napig élt még elképesztő fájdalmak között, ugyanakkor szinte végig az eszméleténél maradva”

Arra volt a leginkább kíváncsi, vajon milyen visszhangja van a világban a tettének. Orvosainak elmondta, nem öngyilkossági szándékból, hanem tiltakozásként gyújtotta fel magát. Noha kijelentette, számos követője lesz majd, utolsó perceiben arra kért mindenkit, hogy ne kövessék a tettét, és mások ne áldozzák fel magukat. Noha a rendőrség az ápoló személyzetnek – orvosoknak és nővéreknek – egy magnót adott át abból a célból, hogy rögzítsék Palach esetleges szavait, amit később vallomásként felhasználhatnak majd, az eszközt egyszer sem kapcsolták be. Január 19-én, délután fél négykor meghalt. Holttestét még azon az estén átvitték a törvényszéki orvostani intézetbe, ahol Olbram Zoubek szobrász elkészítette a halotti maszkját.

A temetése rendszerellenes demonstrációvá alakult. Megoszlanak a híradások arról, hogy félmillióan vagy 750 ezren kísérték el utolsó útjára. Országszerte spontán tüntetések zajlottak, éhségsztrájkok kezdődtek, és ekkoriban az sem volt kizárt, hogy kitör egy forradalom a kommunista állam ellen. Ami igazán megdöbbentő volt, az az, hogy hiába kérte, ne kövessék mások a tettét, Milan Černý kutatása szerint összesen 29 esetben történt hasonló önégetés – 1969. január 16. és 31. között a cseh rendőrség tíz önégetést rögzített Csehországban, Morvaországban és Sziléziában – valamennyi a diktatúra elleni tiltakozásul. Többek között egy 17 éves magyar fiú, Bauer Sándor, aki 1969. január 20-án a Nemzeti Múzeumnál gyújtotta fel magát. Ő szintén három nappal élte csak túl a tettét.

„Érdekes, hogy noha mindenki Jan Palach akciójához köti a rendszer ellen tiltakozó önégetéseket, az első ilyenre még 1968. szeptember 12-én, négy hónappal a prágai egyetemista tette előtt került sor”

Varsóban egy 59 éves könyvelő, Ryszard Siwiec – a II. világháború idején a Honi Hadsereg tagja volt – égette halálra magát. A lengyel hatóságok úgy tálalták az esetet, hogy Siwiek „zavart elméjű, idült alkoholista volt, akiben meggyulladt a vodka.”

Szintén érdekes a Vatikánnak, illetve magának, VI. Pál pápának a reakciója Jan Palach tettével kapcsolatban. A Szentatya január 25-én, a szokásos napi Úrangyala imádság előtt kifejezte együttérzését, és Palach áldozatának politikai hátterével való rokonszenvét. Elítélte azonban az élet szent mivoltának ilyen formájú semmibevételét, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az ifjú ezt a saját nemzete iránt érzett szeretetből tette. Ugyancsak megszólalt a római száműzetésben élő, súlyos beteg Jozef Beran bíboros, prágai érsek a Vatikáni Rádióban, és kijelentette, „fejet hajtok hősiessége előtt, még ha kétségbeesett tettével nem is értek egyet” A bíboros hozzátette, a saját élet kioltása nem emberi, de senki se felejtse el a célt, amiért Jan Palach az életét áldozta. „Ez a hazaszeretet megnyilvánulása volt, az ország szabadsága iránti vágyé, egy kísérlet, hogy az emberek összeszedjék erkölcsi erejüket, hűség volt nemzetünk iránt, melynek nyugalmat és békét kívánt. Ti, akik ezen esemény hatására elhatároztátok, hogy Palach példáját követitek a halálba, vigyétek inkább az emberség gondolatát, Palach örökségét az életbe” – közölte Jozef Beran a rádióinterjúban.

„A hatalom mindent megtett, hogy a sémaként alkalmazott szovjet példák alapján Jan Palachot teljes mértékben lejárassak. Előbb elmebetegnek állították be, majd CIA ügynökként akarták a rendszer ellenségeként megjelentetni”

Teljes nevét és tettét egészen a kommunista rendszer 1989. novemberi bukásáig próbálták ugyanakkor elhallgatni. A nemzeti zarándokhellyé váló sírjából 1973-ban kiemelték a holttestét, és a maradványokat elhamvasztották, és a hamvait elküldték édesanyjának, aki Jan szülővárosában, Vsetatyban élt. Még a hamvak eltemetésére is fél évig várnia kellett a hatóság engedélyére. Jan Palach földi maradványait csak a rendszer bukása után, 1990-ben helyezték vissza az eredeti prágai sírhelyére. Az 1989-es bársonyos forradalom után Jan Palach nemzeti hősé, és az önfeláldozás jelképévé vált, és az önégetés mementójaként az egykori helyszínen, a Vencel téren a Nemzeti Múzeum előtti járda kövei közül egy kereszt emelkedik ki. 2018-ban mutatták be Robert Sedlácek rendező Palach című játékfilmjét, amelynek forgatókönyvét Eva Kanturková, a Charta 77 egykori ellenzéki mozgalom szóvivője írta.