Kezdőlap » x-demokrata » Történelmet írt az elnyűhetetlen UAZ
„a mai napig az egyik legjobb terepjárót sikerült megalkotni” #moszkvater

Történelmet írt az elnyűhetetlen UAZ

Gyakorlatilag elpusztíthatatlan, és nem létezik számára leküzdhetetlen akadály. Ezzel lehetne a legjobban jellemezni, a volt Szovjetunió legstrapabíróbb termékét, az UAZ-t. Meggyőződésem, hogy az orosz termékeknél – talán a környezeti viszontagságok miatt – szívósabb nincs. Ez az autó ékes bizonyítéka e tételnek.

Molnár András Joachim írása a #moszkvater.com számára

„a mai napig az egyik legjobb terepjárót sikerült megalkotni” #moszkvater
„a mai napig az egyik legjobb terepjárót sikerült megalkotni”

Maga a gyár létrejötte egészen a II. világháborúig, 1941-ig nyúlik vissza. Inkább nevezhetnénk ezt költözésnek, mintsem valóban új autómárka létrejöttének. A német támadástól tartva ugyanis Sztálin utasításba adta, hogy minden fontosabb üzemet át kell helyezni az Ural vidékére. Ezért a Moszkvában található ZISZ gyárnak, valamint a GAZ üzem egy részének is szednie kellett a cókmókját, és egy addig jelentéktelen kisvárosba, Uljanovszba költöztették. Innentől a név hivatalosan is Uljanovszkij Avtomobilnij Zavod, vagyis rövidítve UAZ. Elmúlt a pánik – idáig már csak nem jönnek a németek -, és felmerült a kérdés, hogy mégis mit is kéne gyártani? Logikusnak tűnt, hogy azt, amit eddig is. ZISZ és GAZ teherautókat, abból még baj nem volt. Ám ahogy múlt az idő, az ’50-es évek közepén a GAZ-69-es teherautók már kissé régimódinak bizonyultak. Mit lehet ilyenkor tenni, hát valamivel elő kellett rukkolni.

„Ekkor született meg az első UAZ-450-es terepjáró kisbusz, mely elsősorban mentőautóként funkcionált a hétköznapokban”

Aztán ’65-ben jött a nagy változás, amelyre már korábban szükség lett volna. Ugyan a változtatások kimerültek a karosszéria minimális átdolgozásában, így a már megszokott vekni forma marad, és műszaki újításokban sem bővelkedett. Viszont a 450-es hibájából tanulva az utasteret speciális szigeteléssel látták el, mivel korábban rendkívül hamar le tudott hűlni a fülke. Ez lett a sokak által már ismert UAZ-452 vagy, ahogy a köznyelvben elterjedt, a Buhanka, azaz magyarul Cipó.

„A ragadványnév nagyon is találó, hiszen UAZ-452 szinte megszólalásig hasonlít egy friss, ropogós kenyérre”

Az UAZ-452, a "Cipó"
Az UAZ-452, a “Cipó”
Fotó:EUROPRESS/Sputnik

Ráadásul a már említett hőszigetelés lehetővé tette, hogy míg kint a dermesztő orosz tél tombolt, addig a bent ülők könnyen érezhették magukat egy pékség tűzforró kemencéjében.

Azt azért ne felejtsük el, hogy elsősorban a katonaság részére készült termékről van szó. Így aztán ne nagyon keressünk benne kényelmi extrákat. Ez a gyártás során egyáltalán nem volt cél. Annál inkább volt szempont a könnyű karbantartás, és a rendkívüli strapabírás. Mondanom sem kell, ezeket viszont maradéktalanul teljesíteni tudta. Semmi nincs benne túlbonyolítva. Motorja a Volga M-21-ből már megszokott 2445 köbcentis erőforrás, melynek tomboló 70 lóereje finoman fogalmazva sem vetette szét a kasztnit.

„Ellenben a fogyasztása könnyen elérte akár a 20 litert is”

Itt jegyezném meg, hogy ehhez nagyban hozzájárult az autó felépítménye. Nem kis tömegeket kell cipelnie, mivel az önmagában is két tonnás járgány sokszor agyig pakolva katonai berendezésekkel közlekedett. Azok a típusok, amelyek mentős, rendőri, vagy egyéb, egy fokkal könnyebb munkára lettek befogva, megelégedtek csupán 15 literrel. Ezzel a teljesítménnyel ugyan közel sem volt nevezhető fürge jószágnak, terepen viszont verhetetlen volt. Ezt többek között az emelt hasmagasság, a kapcsolható összkerékhajtás, felezőváltó, és a 70 centiméteres gázlómélység tette lehetővé. Így szinte nem volt terep, ahol ne boldogult volna az UAZ-452-es.

„Megalkotása teljesen új perspektívákat nyitott meg, hiszen korábban nem nagyon találkozhattunk egy kisbusz és egy terepjáró keresztezésével”

Szovjet barátainknak ekkor megfordult a fejében, ha már létrehoztak egy ilyen jó konstrukciót, miért ne kamatoztathatnák ezt a technikát egy másik gépjárműben is. Csináljunk egy ízig-vérig terepjárót! És az Uljanovszki Autógyárban már izzították is a gépeket. 1972-ben készült el az első Komangyirszkij, vagyis az UAZ-469, de a magyar csak úgy emlegeti, hogy a parancsnoki UAZ. Ez kiszorította az ekkora már kőkorszaki leletnek számító GAZ-69-est, és megkezdte méltó uralkodását. Teljes joggal, hiszen

„a mai napig az egyik legjobb terepjárót sikerült megalkotni”

Ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy olyan nagyvasakkal kelt harcra, mint például a méltán híres Land Rover Defender, vagy a Mercedes-Benz Gelandewagenje. Azért ez nem kis szó. Persze itt most ne a kényelmét és felszereltségét hasonlítgassuk az előbb említettekhez, hanem az árkon-bokron haladás képességét.

Műszakilag szinte mindent a 452-es „Cipótól” örökölt. Többek között a motor és a teljes hajtáslánc ugyanaz, ám itt sikerült 78 lóerőt kipréselni belőle. A fűtése azonban nem az erőssége. Ez nem megszokott mondat, mikor az ember orosz autókról beszél, de hát sajnos ennél ezt dobta a gép. Többek között a nem megfelelő szigetelést, a nagyon szellőzős kasztnit lehet okolni ezért a hibáért. A kapcsolónak van két állása, a gyenge meg az erős, aztán csókolom. Nincs ez sem túlgondolva rajta. Ha már meleg nincs benne, a faék egyszerűség kárpótol mindenért.

„Tipikusan olyan szovjet szerkezetről van szó, melynek szereléséhez nem kell több, mint egy 10-es kulcs, egy kalapács, esetleg egy csavarhúzó”

De lehet, hogy már így is sokat mondtam. Formavilágát tekintve látszik rajta, hogy azért nem kaptak agyvérzést, mikor kitalálták, hogyan is nézzen ki. De, most úgy őszintén, ez kit érdekel? Ennek nem kell tündökölnie, sőt a sár kimondottan jobban áll neki. Az viszont hatalmas piros pont, hogy néhány egyszerű mozdulattal szét lehet legózni az egészet, így a kabrió feeling sem marad el.

Az utastérben ugyancsak az egyszerűség szele csapja meg az embert. Az ülések műbőrrel vannak borítva, így legalább az elvtársnak csak meg kell nyitnia a tömlőt, és máris minden tiszta. Ülésállítás is lehetséges, pusztán annyi kihívás akad a történetben, hogy a már említett 10-es kulcs szükségeltetik hozzá, ugyanis nem sínre vannak szerelve.

„A kézifék is meglehetősen egyedi megoldásnak mondható, hiszen nem a kereket fékezte, hanem a kardánt”

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy említést tegyek az üzemi fékről, ami tulajdonképpen nincs is. Vagyis, persze nyilván van, de olyan hatásfokkal működik, hogy már tegnap el kellett volna kezdeni fékezni, ha ma délután meg akar állni vele az ember. Tovább haladva, kapunk egy már megszokott vékony, viszont annál nagyobb kormánykereket, és tömérdek kapcsolót. Na, és itt jön az egésznek a lelke. Mikor a Szása egyszerre vált egy fokozatot vissza, kapcsol összkerékbe, használja a felezőt, kapcsol a fűtésen, esetleg ne adj Isten még szélvédőt is töröl, na az olyan virtuozitást igényel, amilyet Vladimir Horowitz sem tudott zongoráján véghez vinni.

Összességében nagyon maradandó terméket sikerült alkotni, csak aztán jött a rendszerváltás, és a Szovjetunió megszűnt létezni. Biztos sokan gondolják, hogy ez az UAZ végét is jelentette. Csak azt nem vették számításba, hogy az Uljanovszki Autógyár, akár csak a termékük, rendkívül szívós. Sok márkára igaz ugyan, hogy a ’90-es évek beköszöntével búcsút inthettünk nekik, ám a drága UAZ-unk ezt is túlélte, mint ahogy gyakorlatilag minden mást is. Sőt mondhatjuk, hogy cseppet sem veszített egykori imázsából. Még a paletta is bővült, például modernebb terepjáróval, mint a Patriot, és még pickupot is kérhetünk. De ha valaki a már megszokott formát szereti, azokból is válogathat.

„Igaz a parancsnoki már Hunter néven, a „Cipó” pedig mindenféle kusza sorszámokkal lett jelölve, de a mai napig szinte változatlan formában megtalálhatók a piacon. Persze, haladni kellett a korral, így műszakilag nem lehet egy lapon említeni őket őseikkel”

Az UAZ igazi jelenség, UAZ-ozni pedig külön élmény. Persze, vannak hibái – a G Mercinek is lesznek, csak erre legalább nem költöd rá a gatyádat, és egy unalmas délután te magad is meg tudod csinálni, de hát kinek vagy minek nincsenek. Elnyűhetetlenségével beírta magát az autógyártás történelmébe, és terepen úgy veszi fel a versenyt a nagyokkal, hogy közben a szeme sem rebben. Egy felől biztos vagyok. Mikor mi már rég nem leszünk sehol, lesz egy UAZ, ami úgy fog beindulni és menni, mint 50 évvel ezelőtt.