„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Hidegh Márk írása a #moszkvater.com számára
„Származásuk nemcsak hasonlóságuk miatt lényeges, hanem mert társaik éppen ezért lenézték őket, amit a két államférfi végül kihasznált a hatalmi harcokban”
Fotó:EUROPRESS/EVGENIY ASMOLOV/INTERPRESS/AFP
Kezdjük Sztálin és Putyin származásával, hiszen két olyan emberről van szó, akik nem az elitbe és a gazdagságba születtek bele, ahol bérelt helyük lett volna a hatalmi intézményrendszerben. Joszif Dzsugasvili Grúziában (ma Georgina) született egy mélyszegénységben élő család negyedik gyermekeként 1878-ban. Három testvére már csecsemő korukban meghaltak. Apja egy elszegényedett, erőszakos, alkoholista cipész volt, aki rendszeresen verte családját. Azonban alkoholizmusa végül a halálát okozta, amikor fia 12 éves volt. Édesanyja, Ketevan Galadze nagyon szerette a fiát és két műszakban dolgozott, hogy eltartsa a kis Joszifot. Később beíratta egy papi iskolába, hogy biztos megélhetése legyen.
A későbbi pártfőtitkár rendszerében született meg Vlagyimir Putyin 1952-ben Leningrádban. Családi háttere hasonlóan tragikus volt, nyolc évvel azután született, hogy véget ért a város több mint 900 napos ostroma. Az ostrom során mintegy 1,5-2 millió ember halt meg, közük Viktor nevű bátyja, aki mindössze két éves volt. Édesapja harc közben sérült meg, amiből sose tudott teljesen felépülni. Édesanyját majdnem élve temették el, amikor az éhínségtől összeesett és bedobták egy tömegsírba, de halk nyöszörgését meghallották, így sikerült megmenteni. Gyerekkora nélkülözésekkel teli volt, több családdal osztoztak egy lakásban, ahol hemzsegtek a patkányok, hiszen a város nem volt még teljesen újjáépítve.
„Származásuk nemcsak hasonlóságuk miatt lényeges, hanem mert társaik éppen ezért lenézték őket, amit a két államférfi végül kihasznált a hatalmi harcokban”
A kommunista párt vezetői, mint Lenin, Trockij, Kamenyev, Zinovjev – annak ellenére, hogy a munkás-paraszt réteget akarták képviselni – jómódú családból származtak, iskolázottak és műveltek voltak, több tudományos munkával a hátuk mögött. Sztálinon már grúz mivolta miatt is átnéztek. Ezt fokozta az a tény, hogy soha nem is tudta levetkőzni grúz akcentusát, ami sokszor hozta kellemetlen helyzetbe. Nem fejezte be a főiskolát, pedig kitűnő tanuló volt. Különc volt, nyersen fogalmazott, nem hordott elegáns ruhát.
Putyin 1996-ban került be a Kremlbe, ahol hiába emelkedett fel villámgyorsan, hiába volt orosz és végzett jogász, eleinte nem igazán vették komolyan. Egy szegény munkáscsaládból származó ex-KGB alezredes a régi világból, aki nem él kicsapongó életmódot és mindent komolyan vesz. Egy múltban ragadt konzervatív, aki nem érti az új „demokratikus” Oroszországot.
„Még lényegesebb párhuzam, hogy milyen körülmények között vették át ennek a hatalmas országnak irányítását”
Az első világháborúban és a polgárháborúban is tízmillió embert veszített az Orosz Birodalom (ekkora már Szovjetunió), elképesztően nagy volt az éhínség. Elvesztették a lengyel területeket, Besszarábiát, a Baltikumot és Finnországot. A nemzetiségi feszültségek mindenhol megjelentek. Például Grúziában, ahol a helyi bolsevikok nagyobb autonómiát szerettek volna. Emellett 1922 májusában – még a Szovjetunió megalakulása előtt fél évvel – Lenin először kapott agyvérzést, ami után fokozatosan háttérbe szorult, ami mindenkiben bizonytalanságot szült, és már elkezdődött a hatalmi harc. Sztálin ekkor már főtitkár volt, ami még nem a legfőbb vezető tisztségét jelentette, „csak” a pártapparátus bürokratikus, cseppet sem vonzó szervezeti munkájának irányítását. Azonban végül ez jelentette a kulcsot a legfőbb hatalom megszerzéséhez.
Ami Putyint illeti, ő is egy nagy válság közepette lépett színpadra. Szovjetunió összeomlása katasztrófális volt az oroszok számára. Az állami irányítás összeomlott, az infláció és a munkanélküliség az egekben volt, 1998-ban az orosz tőzsde térdre rogyott. A Kaukázusban ezúttal is erőre kapott a szeparatizmus, csak még nagyobb léptékben. Az első csecsen háborúban a szétlopott orosz hadsereg leszerepelt, Csecsenföld gyakorlatilag elszakadt. Putyin később úgy fogalmazott, hogy a Szovjetunió felbomlása a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája volt. Bár kelet-európai és főleg magyar füllel ez furcsának, sőt felháborítónak hangozhat, szavait több esemény is alá támasztja. Elég csak megemlíteni az 1988-ban kitört azeri-örmény háborút, a 1992 és 1997 között tomboló tádzsik polgárháborút, a tálib hatalomátvételt Afganisztánban, valamint a Szerbia elleni NATO-bombázást. Az 1990-es években Borisz Nyikolajevics Jelcin volt az elnök, aki legtöbbször csak egy alkoholista bábként asszisztált az egyre sokasodó oligarchák gazdagodásához. Putyin 1998-tól a KGB jogutódjának az FSZB-nek (Szövetségi Biztonsági Szolgálat) az igazgatója, egy évvel később ideiglenes miniszterelnök. Ebben az időben miniszterelnöknek lenni egyáltalán nem volt hálás feladat, ugyanis a válsággal szemben tehetetlen Jelcin gyakran cserélte le őket. Csak 1999-ben három kormányfőt menesztett.
„Mindkét korszakban óriási csapásoktól és válságokól szenvedett tehát Oroszország, beteg vagy gyenge vezetőkkel, az állam irányítása kezdett eltűnni. Ennek a birodalomnak mindkét esetben egy erőskezű, elszánt és kíméletlen vezetőre volt szüksége. Ekkor jött el Sztálin és Putyin ideje. Bár mindketten hálátlan pozíciót töltöttek be, végül ez lett győzelmük kulcsa”
Kezdjük először Sztálin történetével. Lenin egy hónappal az első agyvérzése előtt nevezte ki az akkori nemzetiségi ügyekért felelős népbiztos Sztálint a párt főtitkárává, hiszen számára ő volt a tökéletes választás. Szürke eminenciásnak számított, aki végig támogatta a legfőbb vezető által elindított, kapitalista elemeket tartalmazó NEP-et, a gazdaságpolitikát. Addig nyilvánosan sosem szállt szembe Leninnel, így az alkalmasnak tartotta a személyzeti politika igazgatására. Állítólag Lenin arra is megkérte, ha állapota súlyosbodik, akkor szerezzen be ciánt, amivel véget tudna vetni szenvedéseinek, a főtitkár pedig a szavát adta.
Míg Sztálin csak egy szorgalmas és hűséges háttérember volt, fő riválisa, Lev Trockij csillaga fényesen ragyogott. Hadügyi népbiztosként a győztes Vörös Hadsereg főparancsnoka, az ország második legnépszerűbb embere. Híres volt inspiráló, kiváló szónoki képességéről, remek politikai érzékéről, önálló döntéseiről és szókimondásáról. Azonban pont ezek miatt félő volt, hogy teljesen leuralja a pártot, és Lenin betegsége alatt hatalomra tör.
„Ezért a gyengélkedő vezér két bizalmasa, Kamenyev és Zinovjev összefogtak az általuk lenézett és csendesen bólogató Sztálinnal, hogy ellensúlyt teremtsenek az egyre erősebb Trockijjal szemben. Innentől kezdve ez a trió irányította a Szovjetuniót. A grúz főtitkár azonban elkezdte kiépíteni titkos háttérhatalmi hálózatát”
1922 novemberében befejeződött a „grúz affér”. Mint említettük, az itteni bolsevikok mérsékeltek voltak és politikailag függetlenek akartak lenni Moszkvától. Lenin és Trockij is hajlandó lett volt a párbeszédre, Sztálin azonban nem. Azonnali katonai beavatkozást kezdeményezett, és megkezdődtek szülőhazájában a letartóztatások, deportálások és kivégzések, azonban itt nem állt le. A Moszkva iránt hű kommunisták is áldozatául estek haragjának, mert szerinte túl enyhén bántak az ellenzékkel. Lenint felháborította ez a kegyetlenség, felismerte, hogy legmegbízhatóbb elvtársa – szavaival élve -egy „orosz soviniszta,” aki nem ismer kegyelmet. Így Trockijjal összefogva levelet írt a Központi Bizottságnak, amiben leírta, hogy Sztálin túlságosan brutális és korlátlan hatalommal rendelkezik, ami nem szolgálja a párt érdekeit. Ezért javasolja, hogy szavazzák le a főtitkári posztról. A levelet titokban tartották, hogy majd az 1923 áprilisára meghirdetett 12. pártkongresszuson nyilvánosan is felolvashassák.
„Azonban itt volt a kulcs, az addig jelentéktelennek tartott főtitkári pozícióban Sztálin dönthette el, ki dolgozhat a Kremlben, ki látogathatja Lenint, hogyan legyen a személyi védelem, kik vezessék a nagyobb helyi pártszervezeteket. A haldokló vezér titkárai és orvosai mind az ő besúgói voltak, akik jelentettek neki. Így fel tudott készülni a védelemre. A kongresszuson pedig fényes győzelmet aratott”
Minden fontos szervezetbe beültette jórészt tanulatlan, de hozzá hűséges embereit, akik követték minden parancsát. Beszédei bár lassúak voltak és akadozóak, komoly sikert arattak, és még a legfelsőbb vezetőket is képes volt befolyásolni. Így nem vették figyelembe a levelet. Még Trockij is arra szavazott, hogy erősítsék meg ellenségét a főtitkári tisztségében, mert félt attól, hogy célponttá válik a többséggel szemben. Innentől kezdve a hatalmi harc már el volt döntve. Sztálin kihasználva egyszerű, de rendkívül nagy lélekszámú tábora hűségét, egyik riválisát szorította ki a másik után. Közben már a titkosszolgálatokat is egyre nyíltabban kezdte alkalmazni. Kamenyev és Zinovjev megijedve Sztálin egyre növekvő befolyásától, összefogtak Trockijjal, de már késő volt. Sztálin és Buharin1927-ben mindhármukat kizárta a pártból, majd a következő évben Trockijt száműzték is. Majd Sztálin Buharintól is megszabadult. Ahogy egyre jobban megerősítette a hatalmát, úgy személyi kultusza a nép körében is óriási méreteket öltött.
„Az ország szenvedett, Lenin halála után bizonytalanság uralkodott, miközben a nemzetközi közösség egyre ellenségesebb lett a világ első kommunista államával szemben. Az emberek egy Leninhez, vagy inkább az egykori cárokhoz hasonló erős vezetőre vágytak, aki felemeli és védelmezi őket. Így 1928-ra, amikor meghirdették az első ötéves tervet, az első számú vezető személye már az egyszerű emberek számára is egyértelmű volt”
Bár Putyin felemelkedésében nem pont ezeket a motívumokat és állomásokat látjuk, valahol mégis hasonló kép rajzolódik ki
(Folytatás következik.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater