„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Hidegh Márk írása a #moszkvater.com számára
„A nyugati narratívák az elnyomást és a gonoszságot kiemelve egy sorban említik a két vezető nevét,. Ez az írás azonban nem azért íródott, hogy ezt alátámassza. Sőt! Vlagyimir Putyin nem Sztálin. Ő sem egy nyugati értelemben vett demokratikus államférfi, de ebben a tekintetben minden ilyen hasonlítgatás csupán bugyuta demagógia”
Fotó:EUROPRESS/DMITRY ASTAKHOV/RIA NOVOSTI/AFP
Bár vannak kérdőjelek Vlagyimir Putyin már-már irreálisan gyors felemelkedésében, ha végig vesszük, akkor megdöbbentő párhuzamokat találunk közte és az „Acélember” között. Miután 1990-ben alezredesként szerelt le a KGB-nél, visszatért szülővárosába, ahol előbb a Leningrádi Állami Egyetem rektorának tanácsadója, közben ismét találkozott régi tanárával, Anatolij Szobcsakkal, aki akkor a Lenszovet elnökeként a csapatába vette, és kinevezte az ifjú exügynököt a külkapcsolatokért felelős igazgatójának. Aztán 1991-ben ő lett Szentpétervár polgármestere, Putyin meg először tanácsadói pozíciót töltött be, majd polgármester-helyettes lett. A rendelkezésre álló információk szerint akárcsak Sztálin a Cseka nevű titkosrendőrséggel, Putyin is szoros kapcsolatba került ekkor a titkosszolgálatokkal, hiszen sok egykori KGB-s rendelkezett nagy befolyással a politikában és a gazdaságban is. Valószínűleg ennek is köszönhette Putyin is a gyors előrelépését Szentpéterváron. Ekkor alakult ki Oroszországban a szilovikok rendszere. Ők a különböző erőszakszervezetek – hírszerzés, terrorelhárítás, katonaság, rendőrség – vezetői az államapparátusban, akik még az oligarchák egyre növekvő hatalma mellett is képesek voltak megőrizni a helyüket. Putyin is egyfajta szilovlik volt. Sok ilyen csoporttal került kapcsolatba, egyfajta összekötő volt köztük és a helyi üzleti világ között, így az oligarchikus rendszerben is valószínűleg már ekkor megtalálta későbbi szövetségeseit.
„Kollégái egy 1924 előtti Sztálinhoz hasonló emberként írták le. Olyannak, aki a feletteseihez végtelenül hűséges és csendes figura. Látszólag nem volt nagyravágyó vagy hataloméhes személy, de hihetetlenül hatékony szervező, problémamegoldó képessége átlagon felüli. Ugyanakkor akárcsak Sztálin, már jóval hatalomra kerülése előtt elkezdte kiépíteni a titkos hálózatait”
Ennek köszönhetően karrierje még azután is lépett egy szintet, hogy a korrupciós gyanúba keveredett Szobcsak 1996-ban elvesztette a választásokat. A bukott polgármester aztán elhagyta Oroszországot és elkerülte a felelősségre vonást. Ahogy rebesgetik, mindezt helyettese titkosszolgálati kapcsolatainak köszönhette. Ugyanebben az évben Putyin már a Kremlben kapott munkát. Nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre az 1996 és 1998 közötti időszakról. Csak annyit tudunk, hogy olyan gyorsan lépkedett felfelé a Kreml hatalmi lépcsőjén, amire nincs egyértelmű magyarázat. Először az elnöki adminisztráció ingatlan részlegének helyettes vezetője, 1997-től már az elnöki kabinet igazgatóhelyettese, 1998 júliusától az FSZB vezetője. 1999. augusztus 9-től pedig már ideiglenes miniszterelnök.
De hogyan lehetséges ez? Mint említettünk, vannak kérdőjelek ezzel a három évvel kapcsolatban, de a sok kutatásnak hála, több dologra következtethetünk.
„Fontos tudni, hogy az egész kormányban egyedül ő volt az, aki nem Moszkvában nőtt fel, így sokáig elkerülte a rivaldafény. Az oligarchák és a politikusok egymással harcoltak, miközben az ország szenvedett, ő pedig Jelcin hűséges katonájaként a háttérben dolgozott. Egyáltalán nem folyt bele a harcokba, mégis előrébb tudott lépni. Ezenkívül rengeteg olyan közeli ismerősét fontos helyre tudta berakni, akik ma is a legbizalmasabb munkatársai”
Ilyen volt például Nyikolaj Patrusev, aki később utódja lett az FSZB-nél, és hosszú időn át egészen a közelmúltig a Biztonsági Tanács titkára volt. Tehát Sztálinhoz hasonlóan építette ki Szentpétervár után Moszkvában is támogatói bázisát. De talán még ennél is fontosabb szempont a felemelkedésben, hogy eredetileg a származása miatt lenézett Putyint is csak bábnak szánták, aki csak arra volt jó, hogy a legfőbb hatalmi elit felhasználjon valaki más ellen. Majd ha kell, félredobják őt is.
Oroszország ekkor az összeomlás szélén volt, és ez meglátszott Jelcin támogatásán is. Ahogy csökkent az elnök népszerűsége, az újra alakult kommunista párt Gennagyij Zjuganov vezetésével brutálisan megerősödött, de Vlagyimir Zsirinovszkij pártelnökkel az élen megjelentek a liberális demokraták, akik nevükkel ellentétben radikális nacionalisták. Az egyre rosszabb egészségi állapotban lévő alkoholista Jelcin csak az orosz gazdaság jelentős részét irányító korrupt oligarchák – Mihail Hodorkovszkij, Szergej Pugacsov, Borisz Berezovszkij – hatalmas pénzügyi segítségével tudta egy picivel megelőzni kommunista ellenfelét. Még egy második fordulót is meg kellett tartani, mert elsőre nem tudott többséget szerezni. Az oligarchák azért segítettek, hogy megóvják vagyonukat a kommunistáktól, és még jobban rátelepedjenek az elnökre.
„Mivel azonban jól tudták, hogy az elnök nem fogja megélni a ciklus végét, ezért Berezovszkijék elkezdték keresni a lehetséges utódot. Egy hatékony és határozott szervezőre volt szükség, aki ugyanakkor látszólag nem rendelkezik komoly politikai tőkével és ambícióval. Egy személy, aki visszafogja a kommunistákat és megvédi a vagyonukat. Erre a leningrádi ex-KGB ügynök tökéletes választásnak tűnt”
Még jobban meg voltak győződve erről, mikor Putyin az első felkérésre visszautasította a miniszterelnöki posztot, mondván, erre még nem áll készen. Vagyis az oligarchák pontosan úgy tekintettek Putyinra, mint anno Sztálinra Kamenyev és Zinovjev. A kisebbik rossz, hogy elkerüljék egy számukra elsőre nagyobb fenyegetést jelentő személy hatalomra jutását. Kamenyev és Zinovjev féltek a hataloméhes, önálló Trockijtól, ezért a bürokrácia világában megbúvó Sztálinnal szövetkeztek. Mert úgy gondolták, tőle úgyis könnyebb lesz megszabadulni. Jelcin és az oligarchák az 1990-es évek végén féltek Zjuganovtól, ezért a csendes és ismeretlen Putyinhoz fordultak. Akit könnyű lesz leváltani, ha nem viselkedik.
„Mindkét esetben kijelenthető, utólag mindannyian megbánták”
Putyin rögtön miniszterelnöki kinevezése után háborút indított, és leverte a csecsen felkelést a Kaukázusban. Ahogy Sztálin elintézte Grúziában a függetlenségpártiakat. Végre az oroszok megkapták azt, amire már 8 éve várnak. Egy atyuskát, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megvédje őket, rendet tesz a káoszban, és visszaállítja Oroszország nagyhatalmi státuszát. Innentől kezdve nem volt kétséges ki lesz az új elnök. Jelcin az évezred utolsó napján lemondott, és átadta a hatalmat a 47 éves kormányfőnek, cserébe Putyin elnöki kegyelembe részesítette Jelcint és családját. 2000 májusában Putyin már az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást.
„A nyugati narratívák az elnyomást és a gonoszságot kiemelve egy sorban említik a két vezető nevét,. Ez az írás azonban nem azért íródott, hogy ezt alátámassza. Sőt! Vlagyimir Putyin nem Sztálin. Ő sem egy nyugati értelemben vett demokratikus államférfi, de ebben a tekintetben minden ilyen hasonlítgatás csupán bugyuta demagógia”
Sztálin alatt milliók haltak meg a Gulagon, megszabadult minden olyan embertől, akik segítettek neki hatalomra jutni. Mint ahogy azoktól is, akik valaha a legapróbb kritikát fogalmazták meg vele szemben. Így járt a már említett Kamenyev, Zinovjev és Buharin. Trockijt száműzte, majd az ő nevével indította meg a jezsovcsinát. Százezreket kínoztak meg és végeztek ki, mert a vádak szerint összeesküvést szerveztek a volt hadügyi népbiztos parancsára, majd magát Trockijt is megölette Mexikóban.
Ezzel szemben Putyin az ellenfeleivel is általában kompromisszumra törekedett. A bukását akaró oligarcháknak alkut ajánlott. Bármit követtek el, nem fogja őket bántódás érni. Cserébe engedelmességet vár és segítséget az ország rendbetételéhez. A legtöbben engedelmeskedtek, Hodorkovszkij és Berezovszkij azonban nem. Harcot hirdettek. Rájuk lecsapott a Kreml új ura. Hodorkovszkijt letartóztatták, pár év múlva azonban elnöki kegyelemben részesítették őt. Ez Sztálin alatt elképzelhetetlen lett volna. Ráadásul a mai napig aktívan politizál külföldön. Berezovszkij elmenekült, majd 2013-ban Londonban rejtélyes körülmények között öngyilkosságot követett el. Bár Putyin elnöksége alatt történtek egyéb gyanús gyilkosságok is – Alekszandr Litvinyenko, Anna Politkovszkaja, Borisz Nyemcov, Alekszej Navalnij -, ez mégis összehasonlíthatatlan a sztálini terrorral. Ráadásul a nyugati narratívával ellentétben nyílt kritikát is meg lehet fogalmazni Putyinnal szemben még Oroszországban is. Többek között a már említett Gennagyij Zjuganov, a kommunisták elnöke rendszeresen megteszi.
„Az orosz politikát tehát sokszor hasonló trendek alakítják. A kaotikus állapotok idején például a rendszer, ha akarja, ha nem, de kitermel magából egy olyan vezetőt, aki erős kézzel rendet tesz. Ha kell terrorral, ha kell személyre szabott példa statuálásokkal. Általában nem a nép választja ki őket, ám mégis elnyerik a nép támogatását. Így volt ez Sztálinnál és Putyinnál is”
A külföldi ügynökként regisztrált Levada Center, amelyet igen nehéz Kreml barátsággal vádolni, 2025 áprilisában publikált felméréséből kiderült, hogy az orosz emberek szerint Sztálin történelmük legkiemelkedőbb személye. A válaszadók 42 százaléka tette a Generalisszimuszt az első helyre,míg 31 százalék a jelenlegi államfőt. Utánuk jön az egyre rosszabb megítélésű Lenin, valamint Alekszandr Puskin költő és Nagy Péter cár. A Putyinnal szintén nem szimpatizáló, külföldön működő orosz hírportál, a Meduza által idén júniusban közreadott kutatásban az orosz elnöknek a bizalmi indexe 69 százalékot mutat. Míg Nyugaton azt nézik, hogy a két vezető alatt hogyan (nem) érvényesültek az emberi jogok meg a jogállam, addig Oroszországban a nagyhatalmi eredményeiket. Nem mellékesen, azért az nem zavarta a nyugati világot, amikor Jelcin tankokkal lövette szét a saját parlamentjét.
Sztálin alatt az összeomlott birodalom porrá zúzta a Harmadik Birodalmat, és immár atomfegyverrel uralta a fél világot. Putyin esetében az ukrajnai háború miatt még korai mérleget vonni, ugyanakkor egyelőre azt látjuk, hogy egy szintén összeomlott országból egy olyan világhatalmat csinált, ami 31 ezer szankció és a mélységi dróntámadások ellenére is fejlődik és erősödik, egyértelműen nyerésre áll a frontvonalon – mondjanak bármit is a nyugati, illetve magyar szakértők – egy nagyjából 50 ország által fegyverekkel és pénzzel támogatott Ukrajna ellen.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
“Bár Putyin elnöksége alatt történtek egyéb gyanús gyilkosságok is – Alekszandr Litvinyenko, Anna Politkovszkaja, Borisz Nyemcov, Alekszej Navalnij -, ez mégis összehasonlíthatatlan a sztálini terrorral. Ráadásul a nyugati narratívával ellentétben nyílt kritikát is meg lehet fogalmazni Putyinnal szemben még Oroszországban is.”
Ez a két mondat így egymás után valódi telitalálat. :) Kritizálhatod Putyint, de utána tartós tejet már ne vegyél. A lista amúgy jóval hosszabb mint a fent említett négy személy.