Sztálin gyermekei

2025. aug. 14.

#moszkvater

MEGOSZTÁS

Könyvespolc. Egy még 2009-ben kiadott, kissé poros, ám időtálló és lebilincselő könyvet emelünk le a polcról és ajánlunk a figyelmükbe. Owen Matthews újságíró a Sztálin gyermekei címmel megjelent életrajzi ihletésű munkájában nagyapjának és szülei különös szerelmének állít emléket, ezen keresztül bemutat egy letűnt rendszert, keresi annak a mozgatórugóit, felvillantja a ’60-as évek mozdulatlanságát, majd a ’90-es évek vadságát. A család történetét át- meg átszövik a szerző saját emlékképei a kilencvenes években fiatal újságíróként Moszkvában töltött időkről. Médiapartnerünk, a Papiruszportál írása.

„Owen Matthews különleges története családjának három generációján ível át, melyek mindegyikébe a XX. századi Oroszország kataklizmaszerű eseményei szóltak bele” A kép illusztráció
Fotó:EUROPRESS/YURI KADOBNOV/AFP

A kötet már önmagában is érdekesnek tűnik, hiszen egy moszkvai tudósító, újságíró, Owen Matthews, aki az Oxfordi Egyetemen történelmet hallgatott, orosz komisszár nagyapja sorsát fejti fel benne, akit soha nem is látott (1. generáció), majd szülei, orosz anyja és angol apja egymásra találását, romantikus szerelmét, ahogy túljárnak a KGB eszén (2. generáció), végül szó esik benne a kilencvenes évek Moszkvájáról, a féktelen építkezésekről, pénzhajhászásról, az előző, szűk évtizedek bepótlásáról.

„Évtizedek múltán Owen Matthews rekonstruálja nagyapja halálig vezető útját a sztálini tisztogatások poklában, szülei szerelmének történetét pedig leveleikre és emlékeikre támaszkodva meséli el. A család történetét át- meg átszövik a szerző saját emlékképei a kilencvenes években fiatal újságíróként Moszkvában töltött időkről”

A könyv nyers hangvételű, eleven krónikája egy fiatalember küzdelmének, hogy megértse szüleit és a különös országot, amely „megteremtette, felszabadította, és kis híján elpusztította” őket. „Úgy hisszük, a fejünkkel gondolkodunk, pedig valójában a vér irányít bennünket. Moszkvában mindenhol vért láttam magam körül. Szüleim életének visszhangjai kísértettek az életemben, olyan dolgok, amelyek mit sem változtak ebben a lüktető városban, amelyről azt hittem, az új, a jelen hatja át” – fogalmazott a szerző, aki személyesen is megjelent könyve magyarországi bemutatóján.

A szerző az első nemzedékből, nagyapjáéból, csupán egy személyt ismert, a nagynénjét. A generációt vizsgálva az volt számára a legfontosabb, és nagyapja portréjának megrajzolásánál is arra kereste leginkább a választ, hogy a jómódú családba született, majd serdülőként a bolsevik pártba lépő, hithű kommunista életében lehetett-e olyan pillanat, amikor megrendült a bizalma a rendszer iránt.

„A másik fontos kérdés, amit a középpontba állított, miként fordulhatott elő, hogy jó emberek folyamatosan rosszat cselekedjenek, mi vezet ide egy rendszerben. A sztálini berendezkedést e történeten keresztül bárki számára közelivé, személyessé, átélhetővé akarta tenni”

A szimpla elutasítás ugyanis kevés, ettől még nem értünk meg egy diktatórikus rendszert (sem). A szolzsenyicini „farkascsordát”, „farkasszellemet”, a sztálini rendszer fogaskerekeit is kereste, ami végül is mindegyikünkben benne van.

„A könyv másik idősíkja, szülei megismerkedésének ideje, a hatvanas évek Oroszországa. Owen Matthews bemutatja annak a statikusságát és összeveti a kilencvenes évek féktelenségével, beszél arról az óriási kontrasztról, ami a két korszakot elválasztja. Ezt a könyvben is többször igyekezett megragadni”

Érdekesség, hogy a kötet más és más érzelmeket, reakciókat váltott, vált ki, attól függően, hogy Nyugaton vagy Keleten kerül szóba. Franciaországban például romantikus jelenségként fogják föl a korabeli Oroszországot, és a francia kiadó azért vette meg a jogdíjat, mert a mű témája ellenére „nem túl szovjetellenes”. A másik véglet, hogy Oroszországban viszont az embereknek általában elegük van a sztálinizmus felemlegetéséből, hiszen mindenkinek fűződik a korszakhoz családi tragédiája – a 2000-es évek végéről beszélünk -, az orosz kiadás címébe így bele sem tették a rendszercímkéző nevet. A helyzet azóta annyiban változott, hogy az Oroszország és a Nyugat közötti szembenállás kiéleződésével Moszkva minden kritikát, még a sztálini korszakét is, Oroszország megsértéseként fogja föl, ráadásul közben változott Sztálin szerepének értékelése is – egyértelműen a második háború győztese kerül előtérbe az ábrázolásában, nem pedig a hozzá kötődő terror -, és ez a fajta „rehabilitáció” megjelenik az új történelem könyvekben is. Ezt a jelenséget Matthews eléggé rémisztőnek tartja, ezért a bemutatón úgy fogalmazott, hogy az orosz olvasó talán a szerelmi szál foghatja meg.

„Owen Matthews különleges története családjának három generációján ível át, melyek mindegyikébe a XX. századi Oroszország kataklizmaszerű eseményei szóltak bele”

Matthew anyai nagyapja, Borisz Bibikov aparatcsik volt, aki mélyen hitt a nagy bolsevik kísérletben, melynek célja az új embertípus, a „homo sovieticus” létrehozása. Az eszme iránti hűségét azzal is demonstrálta, hogy lányát Leninának nevezte el. Azonban második lányának, Owen anyjának születése idején elkezdett kételkedni a sztálini módszerekben, főleg miután azok az 1931–32-es szörnyű éhínséghez vezettek. A mérsékeltebb Szergej Kirov mellé állt az 1934-es pártkongresszuson, amiért három évvel később Sztálin bosszút állt rajta.

„Bibikovot letartóztatták, és mint a nép ellenségét elítélték és kivégezték. Feleségét, Martát a Gulagra küldték, két fiatal lánya pedig lényegében árva lett. Kész csoda, hogy kisebbik lány, Ljudmila, Owen anyja életben maradt, de élni akarásának köszönhetően a kanyarótól az éhezésig mindent túlélt”

Miután végigszenvedte a szovjet árvaházakat, rokonokhoz került, konokul tanult, végül bejutott a Moszkvai Egyetemre, ahol találkozott Mervynnel, Owen apjával, aki oxfordi diákként ott folytatott posztgraduális tanulmányokat. Ezt követő szerelmükről és a külön töltött hat évről mindennap levélben számoltak be egymásnak. Ljudmila és Mervyn – vagy Mila és Mervuszja, ahogy egymást hívták – újabb csodát műveltek, úrrá lettek a hidegháborún, és összeházasodtak.

„A Sztálin gyermekei számos szívszaggató pillanattal szolgál, de a legszomorúbb talán az, ahogyan Mila és Mervyn románca kialudni látszott, mikor küzdelmük végre véget ért”

Az utazás fontosabbnak bizonyult, mint maga az úti cél. Ahogy Matthews írja: „Habár a levelek fájdalomról árulkodnak, azt hiszem, ez egyben szüleim életének legboldogabb időszakát jelentette.” A sivár angliai házasélet ég és föld volt az ostoba moszkvai KGB-sek átrázásához képest. Matthews maga is alaposan meglepődött azon, amit szülei életéről megtudott.

„Owen Matthews Londonban született. Legújabb kori történelmet hallgatott az Oxfordi Egyetemen, újságírói pályafutását 1994-ben kezdte a boszniai Szarajevóban”

Később egy angol nyelvű moszkvai napilap, a Moscow Times újságírójaként dolgozott, de írásai megjelentek többek között a The Times, a Daily Telegraph, a Spectator, a Times Literary Supplement és az Independent hasábjain is. 1997-től a Newsweek tudósítója Moszkvában, ahonnan a második csecsen háborúról, az orosz politikai és társadalmi életről számolt be, majd 2001-ben Isztambulba költözött, ahonnan a közel-keleti eseményekről tájékoztatta a magazin olvasóit. 2001-ben szemtanúja volt az afganisztáni Pandzsir-völgy amerikai bombázásának, és tudósított az iraki háború első két évéről. Később a Newsweek irodavezetője lett Moszkvában, ahol feleségével és két gyermekével élt. Később tudósított az ukrajnai háborúról, jelenleg pedig többek között The Telegraph-ban és a The Spectator magazinban jelennek meg írásai a posztszovjet térségről. Azóta több könyvet is írt, magyarul a 2019-ben a Fekete Nap címmel kiadott regénye jelent meg, amelyben az 1960-as évek elejére kalauzol el bennünket. A KGB-s tiszt, Alekszandr Vaszin egy briliáns fiatal fizikus brutális halálának ügye miatt kénytelen elhagyni Moszkvát. Egy Arzamasz-16 nevű városba utazik, mely még a térképeken sincs rajta.

Sztálin gyerrmekei #moszkvater