//Sztálin és Putyin a szentek között
Munkások takarítják Krasznojarszkban a Lenin szobrot, készülve születésének 150-ik évfordulójára #moszkvater

Sztálin és Putyin a szentek között

MEGOSZTÁS

Heti tükör. A koronavírus-járvány tombolása közepette emlékeztek Lenin születésének 150. évfordulójára, a hadsereg templomának pannóin az eredeti tervekkel ellentétben mégsem lesz ott Putyin. Sztálin viszont marad, Zelenszkij pedig a hitelekért beveti a Nyugat kedvencét, Szaakasvilit.

Munkások takarítják Krasznojarszkban a Lenin szobrot, készülve születésének 150-ik évfordulójára #moszkvater
Munkások takarítják Krasznojarszkban a Lenin szobrot, készülve születésének 150-ik évfordulójára
Fotó:EUROPRESS/Ilya Naymushin/Sputnik

A koronavírus uralta az elmúlt hetet is. Ám mivel ez fogja uralni az egész 2020-as évet, kicsit ki kell dugnunk a fejünket a karantén búbánatából, hiszen van élet a koronavíruson kívül is. Legalábbis bízzunk benne!

Itt van mindjárt egy ugyancsak kerek évforduló, hiszen 150 éve született  Vlagyimir Iljics Uljanov. Munkásmozgalmi nevén Lenin, akit lehet utálni vagy éppen szeretni, de azt elvitatni nehéz tőle, hogy a 20. század egyik meghatározó alakja volt. Az az ember, aki a belső elégedetlenség hullámára jó érzékkel ráülve és külső támogatással megerősítve szétrombolt egy birodalmat – még ha a cárt nem is ő buktatta meg -, és megalapozott egy másikat. A fél világot megszédítette biblikus ihletésű tanaival, akik pedig nem szédültek meg, azoknak a proletár diktatúra nem kegyelmezett. Mert a diktatúra az diktatúra, akármilyen jelzőt is biggyesztünk elébe. Ennek az embernek a lelkén milliók lelke szárad, de ő indította el azt a modernizációs kísérletet is, amely azért mégis csak nagyot lendített milliók életkörülményein.

„Persze, ilyenkor azért jusson az eszünkbe, hogy hová is jutott volna Oroszország, ha mondjuk a századelő sztolipini reformjait nem akasztja meg egy gyilkosság, majd egy világháború és egy puccsba torkolló forradalom”

Emlékeznek még Majakovszkij híres, mára feledésbe merült soraira? Lenin él, Lenin élt, Lenin élni fog…  S hogy él-e még? Hát, a hivatalos Oroszország nagyon nem szereti Lenint. Nem is foglalkoztak az évfordulóval túl sokat az állami tévécsatornák. Vlagyimir Putyin többször, és egyáltalán nem elismerően nyilvánult meg vele kapcsolatban. Amit például a proletariátus vezére az I. világháború végén művelt, azt egyenesen hazaárulásnak minősítette. Ám a dumában még ott van a kommunista párt, és persze a Vörös-téren a mauzóleum is. De úgy tűnik, hogy azért az oroszok sem felejtették el teljesen Vlagyimir Iljicset. Ugyan a társadalom már átlépett Iljicsen, és ha valakinek a bolsevikok közül szobrot emel, az Sztálin, Lenin szobrai azonban nem igazán zavarják. Az elnöki adminisztráció kliensei közé tartozó Társadalmi Vélemény Alapítvány felmérése alapján Lenin nevével a leggyakrabban a „világproletariátus vezére”, a „kisdobosok, úttörők, komszomolisták”, a „kommunizmus, szocializmus”, a „gyerekkor, szerencsés gyerekkor” szavakat asszociálják.

„Lenin szerepét a megkérdezettek 56 százaléka pozitívnak, míg 20 százaléka negatívnak tartja. A közterekről a Lenin szobrok eltakarítását 7 százalék támogatja, míg 83 ellenzi ”

Közben Oroszország már készül a második világháború befejeződésének 75. évfordulójára. Egyelőre csak lélekben. A győzelmi parádét ugyanis bizonytalan időre a vírus helyzet miatt elhalasztották, és a „Halhatatlan Ezred” néven ismert megemlékezést is csak online tartják meg. Elkészül azonban az évfordulóra a hadsereg Moszkva melletti bázisán Kubinkában a Patriot parkban a hadsereg központi temploma, amelynek belsejében két hatalmas mozaikot is terveztek. Az egyik az 1945-ös győzelmi parádéra, míg a másik a Krím 2014-es vér nélküli visszatérésére emlékezik. A két pannó máris vitát kavart, még az egyházon belül is.

„Az elsőn ugyanis ott szerepel az egyházzal szemben kíméletlen Sztálin, míg a másodikon két aktív politikus, Vlagyimir Putyin elnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter is”

E két pannó jól mutatja az egyház lojalitását a Kremlhez. De lelkük rajta, hogy élő politikusok kerülnek a templomba. Mint ahogy azon is, hogy az egyházat üldöző, templomokat bezáró és leromboló Sztálinnak is emléket állít. Ez azonban legyen az orosz ortodox egyház baja. Néhány észrevétel azonban még kívánkozik ehhez. Mint arra Andrej Kurajev az egyházat gyakran bíráló, a közösségi portálokon rendkívül aktív protodiakónus rámutat, nem túl szerencsés, hogy az elnök és a védelmi miniszer ott van a Krím visszatéréséről szóló mozaikon. Mindez ugyanis azt sugallja, hogy a Krím visszatérésében a hadseregnek is szerepe volt. Ahogy a diakónus fogalmaz, ez nem más, mint meghívó Hágába. S ha már arról van szó, hogy kik játszottak szerepet abban, hogy a Krím ismét Oroszország része, két ukrán politikus hozzájárulásáról ne feledkezzünk el.

„Az elmenekült államfő Viktor Janukovics „sokat tett” azért, hogy az események eljutottak a Majdanig, míg megbízott elnökként Olekszandr Turcsinov kivonta az ukrán erőket a Krímből, ezzel akaratlanul is hozzájárulva ahhoz, hogy a félsziget vér nélkül tért vissza Oroszországhoz”

Az egészről pedig a már említett Kurajevnek egy ’60-as évekbeli anekdota jut az eszébe. Hruscsov utasítja a tanácsadójának, csináljon valamit, hogy az idős asszonyok ne járjanak templomba. Egy idő után Isten háza előtt elhaladva az első titkár benyit és elégedetten látja, hogy üres. – Hogy csinálta? – kérdezi. – Tudja Hruscsov elvtárs, úgy gondoltuk, hogy minden templomban kifüggesztjük az Ön képét! (A teljes képhez tartozik, hogy Kurajevet nem ezért, de a pátriárka eltiltotta a misézéstől. Alighanem ennyi bírálat után ezen már maga a protodiakónus sem lepődhet meg. Ugyanígy a cikk megjelenése után Dmitrij Szmirnov a templom főépítésze a REN TV-nek nyilatkozva közölte, hogy a Krím és Oroszország újraegyesülését megörökítő pannó mégsem kerül a templomba. Ezt megelőzően Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő is arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin korainak tartja a kétségkívül nagy esemény ilyen megörökítését. Így a történet normális véget ért, csak az Egyház égette meg magát. Szerk.)

S végül ne feledkezzünk el Ukrajnáról sem, amely a járvány mellett is produkál furcsa politikai fordulatokat. Az egy évvel ezelőtt megválasztott Volodimir Zelenszkij az évfordulóra már visszahozta a hatalomba az oligarchákat, nem számoltatta el Petro Porosenkót és csapatát, a Donbasszban pedig továbbra is messze még a béke. Közben a kormány talán még inkább kiszolgáltatott az amerikai befolyásnak, mint Porosenko idején volt. A gazdaság újabb mélyrepülésben van, és az ország az IMF hitelére vár.

„S hogy megfeleljen a nyugati elvárásoknak, Zelenszkij is a „csodafegyver”, Mihail Szaakasvili bevetése mellett döntött”

A reformokért felelős miniszterelnök-helyettesnek nevezné ki Amerika megbízható régióbeli emberét. Már ekkora a baj, hogy elő kell venni Misát, a posztszovjet térség nyugatbarát erőinek Jolly Jokerét?

CÍMKÉK:
MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.