Sebestyén Márta írása a #moszkvater.com számára

„Bár kétségtelen, hogy erkölcsi adósságát rendezte ezzel Ukrajna a magyarok felé, de a felelősségét korántsem ismerte el, hiszen Oroszország felé mutogat”
A szerző felvétele
A Verhovna Rada határozata elsősorban politikai deklaráció. Bár megnyitja az utat a rehabilitáció előtt, önmagában azonban nem jelent automatikus kárpótlást, nyugdíj kiegészítést vagy az egyéni jogsértések hivatalos, rendszerszintű jóvátételét az érintett családok számára. Kárpátalján úgy vélik az emberek, hogy a nyilatkozat elfogadása mögött nem feltétlenül a valódi belső szembenézés, hanem az aktuális külpolitikai és európai uniós integrációs érdekek, illetve a Magyarországgal való viszony javításának szándéka áll.
„Három hónap telt el az úgynevezett málenykij robot bűncselekményeinek elismerése óta, de érdemben semmi nem változott”
Felkeresve a beregszászi emlékművet, ahol nagyapám testvérei is vannak, szomorúan tapasztalom, hogy a nevek még mindig elmosódva vannak rajta. Talán az lenne a legkevesebb, ha annyival is adózna a város vezetése vagy a helyi magyar szervezetek valamelyike az elhurcolt mártíroknak, ha a nevüket jól láthatóan aranyozott betűvel átírnák. Mert erre az elégtételre, mi áldozatok 82 éve várunk.
A szovjet katonai közigazgatás az NKVD és a SMERS szervei és tisztviselői közreműködésével az úgynevezett munkatáborokba való „mozgósítás” ürügyével tömeges, jogellenes letartóztatásokat hajtott végre a 18 és 50 év közötti kárpátaljai civil férfilakosság körében. Kárpátalja több ezer békés lakosát bírósági ítélet nélkül deportálták a GULAG-rendszer koncentrációs táboraiba.
„A nyilatkozat a bűncselekményeket kizárólag a <szovjet megszálló hatóságok> és a kommunista rezsim számlájára írja”
Családunk elbeszéléséből tudom, hogy 1944. november 18-án Erzsébet előestéjén gyűjtötték össze a beregszászi és környékbeli férfi lakosok egy részét a mai Beregszászi 5. Számú Tarasz Sevcsenko Líceum (korábban 5. sz. középiskola) épületében, mielőtt gyalogmenetben elindították volna őket a szolyvai gyűjtőtábor irányába. Nagyapám és a 24 éves kisöccse együtt indultak el édesanyjuk névestéjén, hiszen mint becsületes, keresztény emberek elhitték, hogy csupán „háromnapos kis munkáról” van szó.
„Sokan a legszebb ruhájukat, kabátjukat vették fel, hogy bárhogy is, de ledolgozzák ezt a pár napot”
Nagyapám harmadik testvére pedig ezzel párhuzamosan orosz hadifogságba esett. Mai ésszel nehezen tudjuk felfogni, hogy egy anya éppen akkor veszítette el mindhárom fiát, de mégis évekig kitartóan várta őket. Ehhez nagyon-nagyon sok erő és kitartás kellett.

A szerző felvétele
A szolyvai gyűjtőtáborba vitték gyalog őket, a testvéreket szétválasztották. Nagyapám akkor látta utoljára a kisöccsét. Fűtetlen marhavagonokban vitték őket a szibériai bányákba és kőfejtőkbe. Éhen és szomjan dolgoztatták őket az olykor -40 fokos hidegben is. Mint később kiderült, nagyapám kisöccsét elveszítették az úton és az üres bőröndjét, szinte kiürült bőrpénztárcáját – melyet ma is őrzök – egy utcabeli vitte haza a családhoz. Ez az ember megmenekült, mert beszélt oroszul. Többet soha nem mondott nekünk, de örüljünk, hogy hírt hozott.
„Nagyapám 1948 végén 33 kilósan szabadult a kényszermunkából, amikor már picit enyhült a szigor”
Elengedték szó szerint meghalni! Viszont a történésekről soha nem beszélhetett. Arra jól emlékszem, hogy dicsérte az ott élő egyszerű orosz embereket, akik legalább egy kicsi kenyeret adtak neki. S ezzel elindult gyalog hazafelé kalandos úton. Ahol látott kidobva ételmaradékot vagy egy almacsutkát, azt felvette és megette.
„Csak a hit és az ima tartotta életben a hosszú úton. S azok a rendes emberek, akik megszánták útközben. Istennek hála több hetes vándorlás után lehajolt és megcsókolta szülőföldjét, Kárpátalját”
Soha nem volt szabad beszélnie arról, hogy kik segítették az úton, és hogyan is ért haza. Még akkor sem, amikor 1995-ben első szakdolgozatomat ebben a témakörben írtam: Egyetlen bűnük a magyarságuk volt” címmel.
Amikor hazaért, elmondták neki, hogy a kisöccse Ferenc meghalt, de bátyjáról Bertalanról semmilyen hírt nem kaptak. Nagyon sokáig reménykedtek. Nagyapám egészen haláláig. 61 évnek kellett eltelnie, amíg a Honvédelmi Minisztériumtól hivatalosan megkaptuk, hogy Bertalan az Azovi-tengertől 150 kilométerre van eltemetve, Gukovo bányászvárosban. Még 1945-ben meghalt, betegség vitte el.
„Hogy adózzak a családunk mártírjainak, a kisebbik fiamat róla neveztük el. Sajnos, soha nem tudtunk eljutni ebbe a bányászvárosba”
Természetesen a Verhovna Rada nyilatkozatát üdvözöljük, és valahol örülünk is a rehabilitációnak, de ez a megbánás már soha nem hozza vissza szeretteinket a földi pokolból. Azokat a generációkat, akiket egy tollvonással kiirtottak. S talán, ha ez előbb történik meg, még az 1990-es években, amikor még nagyapám és a sorstársai is éltek, akkor már ők sem félnek, és szabadon elmondhatták volna a megaláztatásuk történetét. Ezáltal nekünk utódoknak és a történészeknek is könnyebb dolgunk lett volna, és hatékonyabban segítette volna a feltárásokat.
„Bár kétségtelen, hogy erkölcsi adósságát rendezte ezzel Ukrajna a magyarok felé, de a felelősségét korántsem ismerte el, hiszen Oroszország felé mutogat”
Ne felejtsük el, akkor Ukrajna a Szovjetunió része volt. Még akkor is, ha egyes történészek és ukrán álláspontok szerint a Szovjetunió erősen központosított, totalitárius állam volt, ahol a kulcsfontosságú politikai és rendvédelmi döntéseket a moszkvai központban hozták meg, a tagköztársaságok autonómiája pedig csak formális volt. Azt a tényt viszont nem lehet tagadni, hogy ezek a bűncselekmények Ukrajna mai területén zajlottak, és ezáltal nem lehet megkerülni az ország szovjet múltját és kiradírozni a történelemből. A felelősség természetesen a mindenkori ukrán vezetésé, nem pedig az ártatlan ukrán népé, akik szintén szenvedtek és mind a mai napig szenvednek.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater