Heti tükör. Miközben Prága egyre inkább beleéli magát a Moszkvával kezdett diplomáciai háborúba, az eltelt hét történései ismételten megerősítették, hogy látványosan nem akarja megérteni Oroszországot a Nyugat. Vagy nagyon is megérti, és a feltartóztatás része az információs térben folyó háború, amelyben a nyugati sajtó tudatosan alakít ki valamiféle párhuzamos valóságot, és sulykolja a saját narratíváját. Amerika például most a saját győzelmeként és Moszkva vereségeként igyekszik beállítani, hogy véget ért az orosz hadsereg készültségét ellenőrző, szándékosan demonstratívra kerekített gyakorlat, így az egységek az ukrán határ mellől is visszatértek a laktanyákba. Közben a nyugati sajtó Vlagyimir Putyin nem túl izgalmas éves üzenetében is a fenyegetést láttatta.

Ez a hét is a Nyugat és Moszkva közötti feszültség jegyében telt. Az orosz elnök elmondta régóta várt éves üzenetét a parlament két háza előtt, Ukrajna megtámadásának bejelentése helyett azonban inkább a kampány ígéretekkel foglalkozott. Majd lefújták az orosz hadsereg hadgyakorlatát, így értelmét vesztették a közelgő háborút, orosz agressziót vizionáló cikkek. Közben Volodimir Zelenszkij felajánlotta orosz partnerének, hogy találkozzanak a Donbasszban, mire Vlagyimir Putyin taktikusan inkább Moszkvát javasolta. Ebből sem lett tehát semmi.

„A nyugati média azonban ezt az orosz konstruktivitás miatt számára csapda helyzetet is <megoldotta>. Több elemző is azt a következtetést vonták le az orosz lépésekből, hogy az orosz hadsereg azért vonul vissza az ukrán határtól, mert Putyin megijedt Joe Biden határozott fellépésétől. Biztos, ami biztos, ehhez még hozzátették, hogy Moszkvának egyébként sem lehet hinni, majd inkább Navalnij <haldoklásával> foglalkoztak”

Még a vadul oroszellenesnek egyáltalán nem mondható Neue Zürcher Zeitungot is meglepetésként érte az orosz egységek visszatérése a laktanyákba. Mi pedig azon csodálkozunk, hogy egy ilyen komoly lap ezen meglepődik. Arra ezek után már fel sem kapjuk a fejünket, hogy az elemzés ezek után arra a következtetésre jut, hogy a válság ezzel nincs megoldva, hiszen minden bizonnyal elterelő manőverről van szó. Hát persze! Esetleg a szerző elgondolkodhatna azon is, hogy miért gerjeszti a feszültséget a Donbassz körül az év eleje óta, s miért nem hajlandó teljesíteni a minszki megállapodásban foglaltakat Kijev, így talán árnyaltabban látná a konfliktust.

„Természetesen több komoly elemzésből az is kiderül, a Nyugat tisztában van azzal, hogy Oroszország nem lerohanni, hanem figyelmeztetni akarta a Biden megválasztásával felbátorodott Ukrajnát. No, meg az orosz határoknál Defender Europe 2021 néven éppen nagyszabású hadgyakorlatot kezdő NATO-t, hogy ne lépje át azt a bizonyos <vörös vonalat>”

Egy nagyszabású játszma zajlik tehát, amelynek éppúgy részei a hadgyakorlatok, erődemonstrációk, mint annak tesztelése, hogy a másik meddig hajlandó elmenni. De ezzel párhuzamosan a diplomácia, a tervezett, vagy csak taktikai okokból meglebegtetett találkozók is. Mint ahogy a történtek széles nyilvánosságnak szánt leegyszerűsítő és erősen propaganda ízű tálalása is. Erre egy példa egy másik svájci lap, a Le Temps Putyin beszédével foglalkozó cikke, amely nem meglepően leragad az orosz elnök által emlegetett „vörös vonalnál”. A lap azért az objektivitást megvillantva elismeri, hogy Putyin semmilyen új külpolitikai lépéssel, váratlan ötlettel nem állt elő, így jobb híján az orosz elnök fenyegető testtartását tartja figyelmeztetőnek. Hát, ezt nevezik komoly elemzésnek!

„De ha már nem lesz orosz agresszió a Donbasszban, a nagyérdeműt azért etetni kell valami orosz <galádsággal>. Ehhez pedig mindig kapóra jön a Navalnij-ügy”

Mert ugye szegény politikai fogolynak előbb Koránt nem adnak, majd a lábfájására nem engednek hozzá külföldi orvosokat. Aztán jön a kórus azzal, hogy Navalnij a halálán van, 15 kilót fogyott. Erre átszállítják a területi börtön kórházba, így megint új fogást kell találni Putyin rendszerén. Ami olyan, amilyen, ám ne felejtsük el, hogy Navalnij mégis csak börtönben van. A nagy keresésben aztán sokan már azt is elfelejtik közölni, hogy Alekszej Navalnij abbahagyta az éhségsztrájkját. Amitől ugyebár lefogyott. Ugyanígy a Navalnij melletti szimpátia tüntetésekről szóló hírekben is sokszor elsikkad a tényleg nagy számú (ezúttal úgy 1800) letartóztatások mellett, hogy a várt félmillió tiltakozóval szemben mindössze néhány tízezren vonultak az orosz nagyvárosok utcáira, ami kimondottan bukásként értékelhető. Már annak, aki ezt értékeli.

„De ne csodálkozzunk azon, hogy az információs háborúban elmosódnak az árnyalatok, és fekete-fehérré egyszerűsödik le a valóság. Ezért aztán ilyen helyzetben igencsak ajánlatos, hogy a front mindkét oldalának médiáját elolvassa az igazságra vágyó olvasó”

És ne lepődjön meg akkor, ha éppen az orosz oldalon bukkan érdekességekre, míg a másikon sok előítélettel teli sematikus írásra. Az átlagembernek szánt írásokban legalábbis. A szentpétervári Rosbalt.ru portál például a cseh-orosz diplomáciai háború kulisszái mögé tekintett be, és ennek érdekében még Prágába is elküldte vezető elemzőjét Ivan Preobrazsenszkijt. Nos, az újságíró ugyancsak érdekes adalékokkal árnyalta a geopolitikai motivációktól és a cseh belpolitikai harcoktól eddig is hemzsegő történetet.

„A héten ugyan a kölcsönös kiutasítási lázban a felek megegyeztek abban, hogy azonos számú diplomata marad mindkét országban, ám a vrbeticei fegyverraktárnak a botrány kiváltó okául szolgáló 2014-es felrobbanása körül még felbukkanhatnak az indulatokat felizzító új elemek”

Ugyan a legújabb hír, hogy a konfliktus következtében az orosz sörbarátok esetleg lemondhatnak a Pilseniről, ám a nyomozás a robbanás ügyében még folytatódik, és az eddigiek fényében a Bellingcat, pontosabban az MI6 is szolgálhat meglepetésekkel. Annyi szál keveredik e történetben, hogy nem lepődhetünk meg azon sem, hogy a hét évvel ezelőtti robbantás körüli botrány kitörése mintha még a cseh kormányt is meglepte volna. Bár erősen tartja magát az a verzió, hogy a britek vagy az amerikaiak álltak elő a Szkripal-ügyből ismert Petrov-Bosirov ügynök kettős érintettségével, nem kizárt, hogy a magyarázat egyszerűbb. A Rosbalt nyomozása felveti, hogy

„a cseh hatóságok nem igazán siettek a nyomozással, és elő sem álltak volna a botrányos nyomokkal, ha meg nem neszelik, hogy a sajtó teríteni akarja az ügyet. Ezért aztán sietve ők álltak elő a sajtótájákoztatóval, és nem engedték ki a kezükből a kezdeményezést”

Ez a verzió erősen összecseng a prágai forrásainktól szerzett, és a #moszkvatéren már ismertetett információinkkal, csak mi azt is sejteni véltük, hogy a sajtó sem magától akart robbantani az üggyel. Egy szó, mint száz, Babisék kellemetlen helyzetbe kerültek. A cseh hatóságok azonban még mindig nem adtak magyarázatot arra, hogy miért kellett ezért 18 orosz diplomatát kiutasítani. Még azzal a Prágában elterjedt információval sem álltak elő, hogy a cseh főváros lenne az ügynökök térségbeli központja. Preobrazsenszkij megemlíti azokat a pletykákat is, miszerint Moszkvát nem érték váratlanul a cseh kiutasítások.

„Él ugyanis olyan verzió is, amely szerint még a konfliktus kirobbanása előtt Moszkva informális tárgyalásokon a botrány elkerülésért cserébe komoly kártérítést ajánlott fel a cseh kormánynak”

Ezt az állítólagos ügyletet húzta keresztbe a tényfeltáró újságírók – de erősen valószínűsíthető, hogy mögöttük komoly, akár külföldi erők álltak – akciója, és ezért kellett Babiséknak lépniük. Mert jó eséllyel belecsöppentek a már említett játszmába, amelyben bizonyos globális hatalmak így üzentek Moszkvának. Ezt a forgatókönyvet valószínűsítheti az időzítés mellett a cseh kormányfő minapi kijelentése is. Babis arról beszélt, hogy a robbantás nem minősíthető állami terrorizmusnak, hiszen az nem is Csehország, hanem az Ukrajnával üzletelő kétes bolgár fegyverkereskedő, Emilian Gebrev szállítmánya ellen irányult. Az is árulkodó, hogy Babist ezek után a cseh-orosz konfliktus fenntartásában érdekelt erők szétszedték, és a kormányfőnek bocsánatot kellett kérnie.

„Pedig nem követett el semmit, csak tudtán kívül beleszólt abba a bizonyos játszmába, amelyben nem ez a narratíva”

Érdekes értesülések keringenek a diplomáciai botrány körül is. Mint ismert, Csehország a kiutasítások után a NATO-ban és az Európai Unióban szolidaritást várt e kérdésben a többi tagállamtól, és el szerette volna érni, hogy a Szkripál-ügyhöz hasonlóan kiutasítási hullám induljon. Jöttek is a Prága mellett kiálló amerikai, brit, lengyel nyilatkozatok, orosz diplomatát azonban eddig csak Szlovákia (3) és a balti államok (4) utasítottak ki.

„Állítólag Berlin lépett közbe, azt követelve Prágától, hogy ne feszítse a húrt, és csendesítse le valahogy a botrányt”

Tény, hogy az EU külügyi főbiztosa Németországtól támogatva határozottan fellépett az újabb Oroszországgal szembeni szankciókkal szemben. Végül az indulatok lecsendesítésében segített az is, hogy az orosz egységeket visszavonták az ukrán határról. De a Rosbalt.ru értesülései szerint Moszkva is el akarta kerülni a diplomáciai konfliktus további eszkalálódását. Így felhagynak azzal az előbb Lengyelország esetében, majd most Csehországgal szemben alkalmazott gyakorlattal, hogy a válaszként két diplomatával többet utasítanak ki.

„Persze, ez esetben is sokakban felmerült, hogy Moszkva megijedt, ezért lép vissza. Valahogy egyesek szerint csak ez állhat Moszkva lépései mögött. Hát nem. A dolog nem ilyen egyszerű”

Az egyik verzió szerint az esetleges orosz-amerikai csúcs sikere érdekében a Kreml lecsendesítené a konfliktusokat, míg a másik lehetőségnek azt tartják, hogy Putyin már az elnöki üzenetre koncentrált, és túllépett a sehová sem vezető cseh-orosz viszályon. Más értesülések szerint Berlin és Párizs figyelmeztette Moszkvát arra, hogy a keménykedés felsorakoztathatja az egész NATO-t a csehek mögé, és ez senkinek sem érdeke. Az minden esetre egyértelmű, hogy nyugati irányba visszafogottabbá vált az orosz külpolitika. Egyelőre legalábbis. Mert a Kreml aligha fogja elfelejteni a csehek keménykedését. De majd később válaszol, hiszen most a jelek szerint a kelet-nyugati szembenállásban a diplomácia kerül előtérbe.