„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Oroszellenes tüntetés a Vencel téren Prágában 2021. április 29-én
Fotó:EUROPRESS/Michal Cizek/AFP
Ahogy az várható volt, nem lett tisztább a kép a vrbeticei hadianyagraktárban 2014-ben történt robbanások körül. Prága még április 17-én Moszkvát vádolta meg a robbantásokkal, és ki is utasította az orosz nagykövetség előbb 18, majd a moszkvai követség 20 munkatársának kiutasítására válaszul az arányosság jegyében további 63 munkatársát. De ma is csak annyit tudunk, hogy Csehország állítólag elég bizonyítékkal rendelkezik arra nézve, hogy az orosz titkosszolgálatoknak szerepük volt a Vrbeticében 2014 októberében és decemberében történt robbanásokban.
„A bizonyítékok bemutatása helyett további vádaskodások következtek. Ma már ott tartunk, hogy hasonló bulgáriai és ukrajnai robbantásokkal vádolták meg az orosz titkosszolgálatokat, Varsó pedig gyorsan beállította az elnöki gép 2010-es szmolenszki tragédiáját e sorba”
Eközben lassan megdicsőül a kétes hírű bolgár fegyverkereskedő Emilijan Gebrev. Igaz, most már nem Novicsokkal mérgezték meg 2015-ben, mint Szkripalékat, hanem egy rendkívül mérgező rovarölő szerrel. Állandóan változik tehát a történet, így aztán az sem zavar senkit, hogy egy ilyen fajsúlyú ügyben a nyomozóknak fogalmuk sincs, hogy mi lett a sorsa a mérgezést túlélő Gebrev fiával és alkalmazottjával, akik állítólag szintén a támadás szenvedő alanyai voltak. A bolgár hatóságok azonban hirtelen rájöttek arra, hogy hat orosz állampolgárnak közük lehetett azokhoz a robbanásokhoz, amelyek 2011 és 2020 között olyan fegyvergyárakban történtek, ahol Emilijan Gebrev bolgár fegyverkereskedő készleteit raktározták.
„A hatóságok helyett újabb és újabb részletekkel előálló, sokak szerint az MI6-hez feltűnően közel álló The Bellingcat mindent leleplező <tényfeltáró> újságírója Hriszto Grozev közben már ukrajnai robbantásokat feltételez. Mindezt az espreso.tv-nek arra alapozza, ha az Európai Unió országaiban az oroszok képesek voltak erre, akkor miért ne tették volna meg Ukrajnában is. Igazán meggyőző bizonyíték!”
Ezek után érthető, ha kevesebb figyelmet kapott a nyugati sajtóban az ügyben egy hét után megszólaló cseh államfő Milos Zeman. Ő ugyanis bizonyítékokat várna. Az államfő azt állítja, a biztonsági információs szolgálat jelentésében az áll, hogy nincs sem tárgyi, sem szemtanútól származó bizonyíték, amely alátámasztaná, hogy a mindenütt emlegetett két ügynök részt vett volna a vrbeticei lőszerraktár felrobbantásában. Sőt, amikor a második raktár helyiségeit közvetlenül az ottani robbanás előtt megvizsgálták, nem találtak robbanószert.
„Zeman beszélt arról is, hogy a kormány szerint a cseh titkosszolgálatok főnöke megérdemelné, hogy előléptessék. Az elnök ezzel megvárná Michal Koudelka előléptetésével a nyomozás végét. Zeman azonban tett még egy epés megjegyzést is, megemlítve, hogy a BIS vezetője nemrég kapott kitüntetést a CIA-tól, amely már Irakban is tömegpusztító fegyvereket talált az ország megtámadása előtt, és ez a <minőségi> munka ezrek életébe került”
Ott tartunk tehát megint, hogy állami terrorizmussal vádolnak meg egy országot, és ennek bizonyítása helyett el kell hinnünk, hogy ez így is van. Ha pedig valakinek kételyei vannak, azt elintézik azzal, mint Milos Zemant, hogy túlságosan közel áll a Kremlhez.
S hogy mennyire a süketek párbeszéde zajlik a nyugat és Oroszország között, azt mutatja Moszkva válasza a szankciókra, a vádaskodásokra és kitiltásokra. Oroszország is összeállítja a maga listáit, kitilt és a maga szempontjából is megnevezi a „gonosz tengelyét”. Ez igazából a saját közvéleményének szól, mert, ahogy az ellene bevezetett intézkedéseknek nincs értelme, úgy ennek sincs. Sőt, mint ezt éppen Moszkva szokta emlegetni, ez valójában a gyengeség, a tehetetlenség jele.
„De nézzük a listákat! Oroszország megtiltotta a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának, köztük három magas rangú tisztségviselőnek, David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, Vera Jourovának, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökének, igazságügyi biztosnak, és Jörg Raupachnak, a berlini ügyészség vezetőjének”
Az orosz külügyminisztérium a bejelentéskor mintegy indoklásként közölte, az EU a közelmúltban illegitim és alaptalan korlátozó intézkedéseket vezetett be orosz állampolgárok és szervezetek ellen. A minisztérium szerint az EU valódi célja az, hogy bármi áron feltartóztassa Oroszország fejlődését, és ráerőltesse egyoldalú világrend-koncepcióját, amely a szabályokon, nem pedig a nemzetközi jogon alapul, ezzel kihívást intézve az orosz kül- és belpolitika önállóságához. A moszkvai diplomácia azzal vádolta meg Washingtont, hogy ebben bátorítja az EU-t, nem is titkolva érdekeltségét abban, hogy Európát ismét az éles geopolitikai konfrontáció arénájává változtassa.
„Sok igazság van a fenti mondatokban, ennek ellenére Moszkva ezzel jobb híján az Európai Uniót és Oroszországot is szembeállító amerikai kottából játszik. Az igazán elegáns válasz az lenne, ha felülemelkedne az ilyen módszereken, és látványosan nem venne tudomást ezekről. Már csak azért is, mert stratégiai érdekei továbbra is azt diktálnák, hogy pragmatikus kapcsolatot építsen Európával”
Az MTI tudósításából kiderül, hogy az intézkedéssel sújtottak köréhez tartozik még Asa Scott, a svéd védelmi kutatóintézet biológiai, radiológiai és nukleáris biztonsági laboratóriumának vezetője, Jacques Maire, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) francia küldöttségének tagja, Ivars Abolins, a Lett Nemzeti Elektronikus Médiatanács elnöke, Maris Baltins, a Lett Állami Nyelvi Központ igazgatója és Ilmar Tomusk, az észt nyelvi felügyelet vezetője. A tisztségviselőknek a jelek szerint közük van az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus megmérgezése címén Oroszország ellen bevezetett szankciókhoz, az ügyben jogsegély egyezmény alapján intézett orosz felvilágosítási kérelem visszautasításához, valamint a balti országok orosz kisebbsége nyelvhasználati jogainak megsértéséhez és orosz tömegtájékoztatási eszközök ottani betiltásához.
„De ezzel a történetnek még nincs vége, Moszkva ugyanis a <barátságtalan országok> listájának összeállításával folytatja a nyugatellenes retorikai ellenhadjáratát”
Ahogy az Izvesztyija megszellőztette, a készülő 11-es lista élén természetesen az Egyesült Államok áll, majd őt követik az orosz politikai közbeszédben „Washington vazallusaiként” emlegetett Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, és hat kelet-európai ország, Ukrajna, a három balti állam, Lengyelország, Bulgária és természetesen Csehország. A listára kerülésnek egyelőre diplomáciai következményei vannak, így az érintett országok a nagykövetségeiken, nem alkalmazhatnak oroszokat. De a listát megalapozó törvény értelmében az orosz elnök a kormány kezdeményezésére büntető intézkedéseket rendelhet el az Oroszországgal szemben „barátságtalan magatartást tanúsító” országok, a közvetlenül vagy közvetve azok joghatósága alá tartozó szervezetek, ezen országok tisztségviselői és állampolgárai ellen.
Mint Emmanuel Grynszpan, a Le Temps újságírója fogalmaz, mindez két évtized múltán a George W. Bush által 2002-ben meghirdetett „Gonosz tengelyét” juttatja sokak eszébe, még ha valójában az egymást követő amerikai szankciókra akarna válaszolni.
„Moszkva mostani retorikai keménykedése azt is mutatja, hogy a Kreml nem felejtette el Joe Biden <gyilkosozását>”
Ám, hogy ennek a szájkaraténak nincs sok értelme, azt mutatja, hogy a retorikai eszkaláció részeként a duma elnöke Vjacseszlav Vologyin már kompenzációt követelt a járványért a vírus elterjesztéséért szerinte felelős Egyesült Államoktól. Mint ahogy az is, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Alekszandr Bortnyikov szerint ki kell vizsgálni, hogy az Egyesült Államoknak volt-e köze a belarusz elnök ellen tervezett állítólagos katonai puccskísérlethez. Igaza lehet tehát Szergej Lavrovnak abban, hogy Oroszország és az Egyesült Államok viszonya rosszabb lesz, mint a hidegháború idején volt. Persze, azért ne szaladjunk ennyire előre, és várjuk meg Vlagyimir Putyin és Joe Biden nyár eleji találkozóját.
Az Oroszország körüli felfokozott feszültség közepette üdítő változás volt, hogy miután az ukrán határ közeléből az orosz katonai egységek nagy része visszatért a laktanyáiba, a hírek nem hisztérikusan a háborúról, hanem inkább a tárgyalásokról szóltak. Persze, az immár megszokott sajátos módon, hiszen előbb az ukrán elnök ajánlotta orosz kollégájának helyszínül a Donbasszt, mire Vlagyimir Putyin Moszkvát ajánlotta. Volodimir Zelenszkij erre a la Repubblicának nyilatkozva már a Vatikánt ajánlotta ideális helyszínként.
„Persze, szinte mindegy, hogy a két elnök hol találkozna, ha nincs miről beszélni. Kijev ugyanis a minszki megállapodást nem hajlandó tudomásul venni, és a szakadárokkal sem hajlandó leülni. Marad tehát az üzengetés, a tárgyalások látszatának fenntartása”
Ám, hogy mennyire két malomban őrölnek a felek, azt mutatja az is, hogy Zelenszkij a megbeszélések keretéül meglévő úgynevezett normandiai formátumot az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Kanadával egészítené ki. Ez az ötlet persze nem a realitásokról szól, jól jelzi ugyanakkor az ukrán külpolitikai irányvonalat. Míg 2014-ben csak Amerika volt az irányadó pont, addig mára ez az angolszász világ lett, benne a britek kijevi befolyásának látványos növekedésével. Ebben a külpolitikában már az európaiaknak is legfeljebb a második sorban akad hely.
„Ám nem csak az ukrán külpolitika, hanem az ukrán társadalom gondolkodása is nagyot változott 2014 óta. Egy friss felmérés szerint a lakosságnak már 63 százaléka támogatja a NATO tagságot, míg 2014-ben ez az arány 15 százalék volt”
A Donbassz két szakadár államának sem adná meg a megkérdezettek 53 százaléka Ukrajna keretei közé visszatérve a minszki megállapodásban előírt különleges státust. Mindössze 7 százalék biztosítana számukra kiterjesztett jogokat, 21 százalék pedig egyenesen befagyasztaná a konfliktust. Egyre inkább úgy tűnik, mintha ezekre az emberekre már a többségnek nem is lenne szüksége. Legfeljebb a területre.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
