Heti tükör. A végtelen orosz mesében a cár már két évtizede Vlagyimir Putyin. Egyre többen szeretnék azonban látni Alekszej Navalnijban és a feleségében Ivan cárevicset és a szépséges Vasziliszát, akik legyőzik a halhatatlan gonosz Koscsejt. De tényleg Koscsejjé változott-e Putyin, és lesz-e valaha Navalnijból Ivan cárevics? Az orosz mese a héten is folytatódott… Mégpedig azzal, hogy a gelendzsiki palota nincs is kész, az ott járó újságírók csak üres falakat láttak. Úgy tűnik, Ivan cárevics mintha eltévedt volna a sötét erdőben!

Alekszej Navalnijjal és az oroszországi tüntetések egy ideig még bőséggel adnak muníciót a sajtónak, amely az egyik oldalon eltúlozza, míg a másikon bagatellizálja a történteket. Külön érdekesség emellett, hogy most éppen a Navalnijhoz viszonyulás vált sok helyen egyfajta identitás kérdéssé. Ha valaki például azt meri mondani, hogy ezek a tüntetések is jelzik ugyan az orosz társadalomban meglévő elégedetlenséget, ám ebből még forradalom nem lesz, akkor jön a relativizálás, az oroszbarátság vádja, megfejelve azzal, hogy az illető nem demokrata. Azért arra kíváncsi lennék, hogy miként magyarázzák majd meg a harcos aktivisták a gelendzsiki palotáról készült igazi videót az üres falakkal. Mert a Mash filmjéről éppúgy tudomást kellett volna venni, mint Navalnijéról. Még ha közben azóta fel is merültek kétségek e film hitelességével kapcsolatban is. De hát ez is a történet része.

„Arról sem nagyon akarnak a <szabadságharcos aktivisták> hallani, hogy Navalnij figura egy nagy sakktáblán, amelyen a geopolitikai szereplők és a politikai átmenet elindulásával felélénkült és pozícióikat erősítő orosz erőcsoportok egyaránt tologatják a bábukat az éleződő hatalmi játszmában”

 

Abban biztosak lehetünk, hogy a tüntetések folytatódnak, előbb azonban összegezzük, mi is történt egy héttel ezelőtt. Ezt tette Facebook bejegyzésében Valerij Fjodorov, az VCIOM állami szociológiai intézet igazgatója is. A Kreml számára figyelmeztető újdonság a korábbi tiltakozásokhoz képest, hogy most Oroszország mintegy 90 városában tüntettek. Ugyanakkor ezek a demonstrációk messze nem voltak olyan tömegesek – összesen nagyjából 80 ezren, Moszkvában maximum 20 ezren –, mint 2012-ben, vagy a Dmitrij Medvegyev ingatlanjait leleplező film után 2017-ben. Ne keverjük tehát a Putyin-film több mint 100 milliós megtekintését – főképp úgy, hogy a többség inkább csak belepörgetett – a lájkokkal, és főképp ne az utcákon tiltakozók számával. Nem voltak újak a jelszavak sem, mint ahogy az sem meglepő, hogy a tüntetők derékhadát a 18 és 25, valamint a 35 és 45 év közöttiek.

„De nem volt új a rendőrség fellépése sem. Nem leszek vele népszerű, de nem volt durvább, mint a világ oly sok városában”

Nézzük a Kreml álláspontját, amelyet legutóbb Nyikolaj Patrusev fogalmazott meg az Argumenti i Faktinak nyilatkozva. A Biztonsági Tanács titkára szerint Navalnij megszegte az orosz törvényeket, amiért felelnie kell, a Nyugat pedig arra használná fel az aktivistát, hogy destabilizálja Oroszországot.

Teljesen ellentétesen látja a történteket az Egyesült Államok – a fenntartásait Joe Biden fogalmazta meg Vlagyimir Putyinnal telefonon beszélve – és az Európai Unió, amely elítélte volna, hogy az orosz rendvédelmi szervek erőszakkal próbálnak véget vetni az országszerte zajló tüntetéseknek, ám az egységes fellépést a Szabad Európa értesülése szerint Magyarország akadályozta meg. A dolog érdekessége, hogy a fideszes képviselők nemrég megszavazták azt az EP-állásfoglalást, amelyben új szankciók bevezetését sürgette az EU Oroszország ellen a Navalnij-ügy miatt.

„Azért csendesen jegyezzük meg, hogy az Európai Unió nem nagyon lép fel az ellen, amikor a rendőrség saját tagországaiban veri szét erőszakosan a tiltakozásokat. Mint ahogy azt sem nagyon feszegeti a média – a Neue Zürcher Zeitung megírta –, hogy az európai nagyok akadályozták meg a Putyin környezete ellen augusztus után tervezett szankciókat”

A lap elsősorban Németországot és részben Franciaországot bírálja, amelyek saját érdekeiket tartják szem előtt, amikor óvakodnak attól, hogy fokozzák a nyomást Oroszországra. Az NZZ ennek kapcsán megjegyzi, hogy Berlin vagy Párizs bátortalanságát látva Moszkva csak mosolyog a szóbeli dörgedelmeken.

De néhány orosz olvasatot bemutatva – a nyugatival már tele van a padlás – térjünk vissza a tüntetésekhez, amelyek kapcsán Alekszej Makarkin – a dolgok megértését segítendő – felhívja a figyelmet arra, hogy az ellenzékkel szembeni kemény fellépést támogatók általában három, évtizedes traumákra visszavezethető érvet emlegetnek. Az egyik 1991, amelynek tanulsága sokak számára, hogy a meghátrálás az ország elvesztéséhez vezethet. A másik 1993, amikor a demokratáknak nevezett liberálisok a parlament szétlövetése után azon örvendeztek, hogy a másik oldal megfizet mindenért. Aztán 2014 arra intett sokakat, hogy erőt kell mutatni, mert Amerika már elvette Ukrajnát, és most magát Oroszországot akarja elvenni. A nem éppen Kremlhez közel állónak tartott politológus problematikusnak nevezi, hogy a fiatal nemzedékeknek az első két társadalmi trauma nem mond semmit, a harmadik pedig kezd elhalványulni. Makarkin emlékeztet arra is, hogy

„a Donbassz azokat mozgósította leginkább, akiket az első két társadalmi megrázkódtatás személyesen megérintett”

Navalnij híveinek mozgatórugóit elemzi kritikusan az ismert újságíró Vitalij Tretyakov. Mint megállapítja, a tömeg soha nem ésszerűen cselekszik. A hit, a mítoszok mozgatják. A „navalnijistákat”, ezt a hatalmas szektát az a mítosz hajtja, hogy a hatalom rossz, és Oroszország rossz. Ezt a hatalmat és ezt az Oroszországot el akarják tüntetni. Akár vér árán is. Felesleges tehát érvelni, magyarázni nekik bármit is. A világháló tele van a nyugati mítosz szimbólumaival. Egy másik, pozitív és nagyon konkrét mítoszt kell az övékével szembeállítani.

„Ezt az államnak kellene létrehozni, ehhez azonban kellene egy alternatív ideológia. Persze, nem a nyugati mítosz lekopírozása, és nem is annak a szajkózása, hogy most minden jobb, mint a ’90-es években volt”

A tiltakozások egy másik, nagyon is fontos aspektusára hívja fel a figyelmet a francia Le Figaro. Mint a tüntetésekről tudósítva a francia lap megjegyzi, a változást akarók számára Alekszej Navalnij szimbólum. A változás lehetőségének a szimbóluma. A lap idézi a 15 néves Szását, akinek az a benyomása, hogy az ország visszatért a szovjet időkbe.

„Amikor látom, hogy ez történik a hazámban, nem ülhetek ölbe tett kézzel”

-magyarázza Szása, aki mellett ott volt a tüntetésen az apja is. Más a helyzet a 21 éves Anasztaszijával, akinek haragját nem osztják a szülei. „Nem értik, hogy miért vagyok elégedetlen. Félnek a változásoktól, és azzal érvelnek, hogy Putyin megteremtette a stabilitást. Van mit ennek, tudsz öltözködni. Mi kell még neked? De nekem ez kevés! Azt akarom, hogy legyen választási lehetőségem. Olyan ember vezesse az országot, aki lehetővé teszi, hogy megvalósíthassam önmagam” – panaszkodik a generációk közötti szakadékot illusztrálva a francia újságírónak Anasztaszija.  A tudósító még megjegyzi, hogy

„a legtöbben Navalnij szabadon engedése mellett valójában azért tüntetnek, mert úgy érzik, a rendszer nem igazságos”

Valahol ezt a gondolatot viszi tovább a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak „A csalhatatlan ezúttal nem viccel” címmel írt cikkében az ismert író Viktor Jerofejev. Mint fogalmaz, a mesebeli cárságban Navalnij és Putyin között a harc most nem életre, hanem halálra megy. Jerofejev a helyzet érzékeltetésére a WC-t hozza szimbólumként. Emlékeztet arra, hogy Putyin az egyik első beszédében a csecsenek kapcsán azt mondta, hogy a terroristákat a WC-be kell fojtani. Ez a WC-s metafora beleégett mindenkibe, és úgy tűnik, egy WC-s mém lesz a vég is. Mégpedig a gelendzsiki palota 700 eurós WC-keféje, mint jogar. Ez mutat rá arra, hogy az orosz mesében a cárt ugyan szereti a nép, de a szeretetnek is van határa.

„Hát ezt a határt mutatta meg a filmjében Jerofejev szerint a WC-kefével Navalnij”

A baj ezzel csak az, hogy Viktor Jerofejev kiválóan felépített metaforáját kicsit összekavarta a valóság. Közben ugyanis kiderült, hogy az építészeti tervek alapján készített 3D-s virtuális sétán Navalnij videójában látszó pazar szalonok nem is léteznek. A 700 eurós WC-keféről nem is beszélve. Navalnijék mintha kicsit elsiették volna a dolgot. Az orosz Mash újságírói bejutottak gelendzsiki épületbe, ahol egyelőre csak az üres falak állnak, a palota pedig csak úgy 5-6 év múlva készül el. Hogy is mondta Rajkin? Válámi ván, dé ném áz igázi! De ez a jelek szerint érvényes lehet a Mash videójára is. Legalábbis ez derül ki abból, hogy A mesebeli palota megjelenése után napokkal a portál főszerkesztő-helyettese Szergej Tyitov nyomásgyakorlásra hivatkozva lemondott. Piszkos história.

Nem a posztszovjet térségben lennénk, ha ebbe a történetbe nem szólna bele Ukrajna. A titkosszolgálat most kiadott Fehér Könyve például mintha nem bízna Navalnijban, és „biztos forrás” alapján megerősíti, hogy Putyin beteg és le fog mondani. Igaz, közben már ezt az „értesülést” elterjesztő orosz politológus Valerij Szolovej is azt mondja, hogy Putyin januárban már mégsem nevezi meg az utódját. Ebből is látszik, hogy Navalnij hazatéérése lassan mindent összekavar.