Heti tükör. Sűrű hetet hagytunk magunk mögött. Egyszerre tombolt a kánikula és a futball láz, ráadásul Oroszországban újra belobbant a járvány is. Nem lassított e forró időszakban a politika sem, hiszen a britek a Krímnél provokálták Oroszországot, közben az ukránok szokás szerint vagdalkoztak. Belaruszban egyre furcsább fordulatokat vesz a Protaszevics-ügy, és lassan majd kiderül az is miről is tárgyalt Biden és Putyin Genfben.

Megint kiderült, hogy Közép-Kelet-Európa az európai periférián van. Változnak az idők, és ez a hátrány sok tekintetben lassan már előnnyé is változhat, ám a történelmi hátrányt azért nem lehet az egy pillanatról a másikra leküzdeni. Ezúttal a futball kapcsán rögzült e széles értelemben vett régió lemaradottsága. Annak ellenére, hogy a fociban sokáig egyáltalán nem voltunk a periférián. Elég emlékeztetni arra, hogy a 20. század első felében a közép-európai iskola a magyarok, csehek és osztrákok révén irányadó volt. Aztán jött az Aranycsapat, a szovjet foci két dicső korszaka, miközben a csehek és a magyarok is ott voltak a világ elitjében. S mikor ennek vége lett, akkor jöttek a lengyelek, a bolgárok, románok és a délszlávok.

„De a futball valahol a társadalom tükörképe, és ma ott tartunk, hogy az Eb csoportkörét a régióból csak a horvátok, a csehek és az ukránok élték túl. Igazából ez nem rossz arány, és mégis… Főképp úgy, hogy a magyar válogatott a világot meglepve, és elismerését kivívva állt helyt a <halálcsoportban>. Közben az orosz foci régen látott mélypontra süllyedt, de az is valószínűsíthető, hogy a végjátékot a régió már otthonról nézi majd”

A gyászos szereplés ellenére Sztanyiszlav Csercseszov orosz szövetségi kapitány már látja a fényt az alagút végén, ennek ellenére sokan a fejét követelik. Tegyük hozzá, nem alaptalanul. A „szbornaja” ugyanis nem sokat mutatott, és ezzel a játékkal a vb selejtezőket is jó eséllyel bukhatja. Ezért aztán még az orosz sajtó is a hősiesen helytálló „magyar vitézekről” áradozott. A Novaja Gazeta igazi dicshimnuszt zengett a magyar válogatottról, megállapítva, hogy soha senki nem játszott még ilyen bátran korunk remek csapataival, mint a magyar válogatott Németország ellen. Előbb Andrej Uszpenszkij zengett legendákat a magyar szövetségi kapitányról, Marco Rossiról, amelyet Alekszej Polikovszkij „hőskölteménye” követett.

„Bevallom, ezeket a szép szavakat még harmadszorra sem tudtam könnyek nélkül elolvasni”

Az orosz újságíró egy budapesti látogatását idézte fel, amikor a turista útvonalakról letérve Bem apó szobrának talapzatán megpillantotta a bátorságról, a kitartásról és az önfeláldozásról árulkodó feliratot. Ez jutott most eszébe, amikor a magyar válogatott „energiától duzzadva, bátran, igazi hősként harcolt egy kilátástalannak tűnő küzdelemben”. Olyan csapatról van szó – fogalmaz a szerző -, amelyben a játékosok neve még a futballt szeretőknek sem sokat mond, mégis három olyan meccset produkáltak, amelyre a világ felkapta a fejét. Ebben a cinikus világban ez a CSAPAT megmutatta, hogy az önfeláldozás mire képes. Nem törte meg őket a portugálok ellen elszenvedett balszerencsás háromgólos vereség, és az érezhető nagyképűséggel pályára lápő franciák ellen még elszántabban küzdöttek.

„Hogy aztán a németek ellen még fáradhatatlanabbul vessék magukat a küzdelembe, és átszellemülten szárnyaljanak. Minden a német játékosok arcára volt írva – fogalmaz a szerző -, akik megváltásként élték meg a mérkőzés lefújását”

Alekszej Polikovszkij olyan vitézeknek nevezi Szalai Ádámot és társait, akik félelem nélkül a végsőkig közdöttek.  A szerző külön kiemeli, hogy a magyar csapat és a lelkes szurkolók eggyé váltak, amelynek látványos kifejeződése volt, hogy minden meccs után a szívükre tett kézzel énekelték együtt a himnuszt. Az újságíró felidézi a fiatal Schäfer András könnyeit, amelyben a sors igazságtalansága felett érzett minden keserűség benne volt. Majd megjegyzi, hogy a szurkolók a kiesés ellenére hálásan ünnepelték a csapatot, amely megmutatta, hogyan kell egy országért küzdeni. S mielőtt még valaki azt hinné, hogy az egész dicshimnusz politikai indíttatású lenne, megjegyzem, a Novaja Gazeta  a legliberálisabb orosz lap. Hát, így is lehet!

Nem tudom, ezek után a szép szavak után érdemes-e még bármit is leírni, tudom azonban, hogy nem minden a futball. Egy pillanatra azonban maradjunk még az Európa-bajnokságnál, amely körül annyi minden zajlik. Ezúttal nem a térdeplésekre vagy a szivárvány színű zászlókra gondolok, hanem a járványról, amellyel a rendezők is folyamatosan küzdenek. A budapesti telt házas mérkőzések látogatójaként csak remélni merem, hogy sikerrel. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung is megjegyzi, hogy

„egyes helyszíneken a kovid a titkos favorit”

A német konzervatív lap a szentpétervári helyszínt említi annak kapcsán, hogy Oroszországban régen látott rossz a helyzet, immár 20 ezer fölé emelkedett a napi fertőzések száma. A leginkább Moszkvában és Szentpéterváron tombol a járvány, ahol igaz, csak fél házzal, de hét mérkőzést is rendeznek. Oroszország most azért fizet, mert a gazdasági szempontokat szem előtt tartva a második hullámban kevésbé zárt szigorúan. Ennek megvan az ára, hiszen a pandémia idején a tavasz végére félmillió volt a többlet halálozás. A csapatok eddig minden esetre megúszták, hiszen mindössze egy orosz és egy szlovák játékos fertőződött meg.

Közben zajlott egy uniós csúcs is, amelyről itthon inkább csak azt tudjuk, hogy szokatlanul kemény bírálatokat kapott a magyar homofóbtörvény. Többen is felvetették Orbán Viktornak, hogy „kívül tágasabb”. A magyar miniszterelnököt a vitában szlovén és lengyel kollégája vette védelmébe, a csúcs után azonban Emmanuel Macron is visszautasította Magyarország kizárásának a lehetőségét.

„A Magyarországgal szemben keménykedő Mark Rutte azonban más kérdésben is rombolóan lépett fel. A holland kormányfő elsőként utasította vissza Angela Merkelnek és Emmanuel Macronnak azt a javaslatát, hogy az amerikai elnök után az Európai Unió is tárgyaljon Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnök meghívását Ruttén kívül még vagy tucatnyi vezető utasította el”

Európa ezen országai – beneluxok, skandinávok, baltiak és lengyelek – különböző okokból, de nem értik, nem akarják megérteni, hogy a párbeszéd fenntartása a mai bizonytalan nemzetközi helyzetben fontosabb, mint valaha. Mint ahogy azt sem, hogy nem Putyin, hanem éppen ők verik szét az Európai Uniót. Ide már csak Ukrajna hiányzik ahhoz, hogy szétessen.

A konfrontáció hívei bizonyára élvezettel figyelték az ügyeletes Fekete-tengeri nyugati hadgyakorlat, hogy egy brit romboló, a Defender szerdán három kilométer mélyen behatolt Oroszország területi vizeire a Fiolent-fok közelében, és csak azt követően változtatott irányt, hogy egy orosz őrnaszád két figyelmeztető lövést adott le, egy SZU-24M típusú repülőgép pedig négy bombát dobott le a haladási útvonalára.

„A nyilvánvaló és elismert provokáció célja az orosz türelem tesztelése, azb eset pedig jól illeszkedik a briteknek a posztszovjet térségben jó egy éve látványosan megnövekedett aktivitásába”

Ukrajna közben szerepzavarában továbbra is kioszt mindenkit. Ezen Angela Merkel ellen rohant ki amiatt, hogy a német kancellár tárgyalni akar Putyinnal. A külügyminiszter ezalatt dróntámadásokkal fenyegette meg Moszkvát, míg Zelenszkij elnök újabb szankciókat vetett ki.

A Focus ukrán kiadása közben Ukrajna legbefolyásosabb hölgyéről rendezett szavazást. Árulkodó az eredmény, hiszen az első helyen az ideiglenes amerikai ügyvivő, Kristina Kvien végzett az államfő felesége, Jelena Zelenszkaja és a főügyész Irina Venyegyiktova előtt.

„De zajlott az élet Belaruszban is, ahol Roman Protaszevicset és barátnőjét már házi őrizetbe helyezték. Az európai emberjogi harcosoknak így sietniük kell, ha a bloggerről utcát akarnak elvezett. Protaszevics ugyanis már az állami média sztárja, s ha így megy tovább, még Lukasenko tanácsadója lesz. Ideje tehát sietni!”

No, és közben kiderült az is, hogy a Belarusszal szembeni „kőkemény” szankciók csupán a belarusz gazdaság számára életbevágóan fontos műtrágyák exportjának mintegy felére terjednek csak ki. Ahogy az olajtermékeket sem teljes egészében érinti. Végezetül egy kelet-európai abszurd. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök maga ismerte be egy nyilatkozatában, hogy az országa által a „vagneresek” számára – minden bizonnyal amerikai sugallatra – készített csapdáról ő maga értesítette anno Alekszandr Lukasenkót. Ezek után még lesz valaki, aki bízni fog Ukrajnában?